Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-12 / 161. szám
1997. július 12., szombat Megyei Körkép 3. oldal A pszichiátriai osztályon fogták el a tettest Brutális gyilkosság Kalocsán (Folytatás az 1. oldalról.) A 28 éves tettes ezután még két emelettel lentebb ment, és a nyugdíjas bíró lakásának ajtaján csöngetett. Dr. G. István éppen az újságost várta, ezért gyanútlanul ajtót nyitott. S. Sándor az előtérbe tuszkolta az idős férfit, majd megállás nélkül szurkálni, döfködni kezdte. Utóbb az orvosszakértő összesen 17 szúrást számolt meg az áldozat testén. Az idős férfi a helyszínen életét veszítette. Feleségét azonban csodával határos módon nem ölte meg a beszámíthatatlannak tűnő fiatalember; néhány késszúrást azonban ő is kapott, minek következtében könnyű sérüléseket szenvedett. A gyilkos ezután eltűnt a helyszínről. A döbbenten előme- részkedőlakók azonnal értesítették a rendőrséget, akik 15 percen belül elfogták a férfit. Hogy hol? A kalocsai kórház pszichiátriai osztályán, ahová gyógyszeres kezelésre járt szorongásos tünetei miatt. Most is oda ment, túlélőkését pedig vitte magával. Mint a rendőrségi szóvivő elmondta, még vizsgálják, hogy miért történt a brutális gyilkosság, létezik-e egyáltalán racionális ok mindarra, ami tegnap Kalocsán, a Kossuth utcában történt? Bán János Hétfőn tetőzik a Duna Bajánál A legújabb jelzések szerint vasárnapról hétfőre virradóra tetőzik a Duna Bajánál. Várhatóan 825 centiméter lesz a legmagasabb vízállás- mondta Szabó Lajos, az Alsó- Duna-völgyi Vízügyi Igazgatóság szakértője. A korábbi évek öt legnagyobb dunai árvize egyébként a következő volt Baján: 1954-ben: 914 centiméter, 1956-ban: jeges ár, 1037 centiméter, 1965-ben: a dunai nagyárvíz, 976 centiméter, 1975-ben: 906 centiméter, 1991-ben: 875 centiméter. Az Igazgatóság munkatársától azt is megtudtuk, hogy 1901 óta-az ideivel együtt — nem kevesebb, mint 23 évben emelkedett 800 centiméter fölé a Duna vízszintje Baja magasságában. Ez egyben azt is jelenti, hogy egyáltalán nem számít a város életében rendkívüli eseménynek a hét végére is várt magas vízállás. Gyújtogattak a pénzbehajtók Önbíráskodás alapos gyanújával indult rendőrségi eljárás a napokban három helybéli férfi ellen Lajosmizsén. A történetről Kozák Tibor, a Bács-Kiskun Megyei Rendőrfőkapitányság hivatalvezetője számolt be tegnap a sajtónak. A sértett benei részen található tanyájánál július 10-én este tíz óra körül jelentek meg a későbbi gyanúsítottak. Mint mondták, egy általuk megnevezett férfi elmaradt munkabérét jöttek behajtani, mely szerintük 113 ezer forintra rúg. Ezért az udvaron álló 30 darab nagybálás szalmát és 25 bála réti szénát - mintegy bosszúból - felgyújtották. Egy háromnegyed colos vascsővel betörték a ház ablakát, s úgy kiabálták be, hogy miért is teszik mindezt. Azt mondták, magukkal viszikagazdaszar- vasmarháját is az elmaradt munkabér fejében, de erről végül letettek. A leégett kazlak értéke így is megközelítette a 100 ezer forintot. A lajosmi- zsei őrs rendőrei a feljelentést követően gyorsan akcióba léptek. Nemsokára el is fogták a három gyanúsítottat, akik a bűncselekmény elkövetését beismerték. Ellenük önbíráskodás és rongálás miatt indult eljárás. Egy másik ügyben a gyanúsított egy helyi lakos, aki Bocsa külterületén július 9-én este egy olyan szerződés aláírására kényszerített egy solt- vadkerti vállalkozót, melyben az elismeri, hogy 600 ezer forinttal tartozik. Az önbírásko- dót ebben az esetben is őrizetbe vette a rendőrség. Gazdasarok Hogyan permetezzünk? Házikertünkben csak abban az esetben permetezzünk, ha feltétlenül szükséges, és csak olyan növényvédő szerekkel, amelyek használata a kiskertben engedélyezett. Munka közben használjunk védőruházatot (gumikesztyűt, védő- szemüveget, kalapot, gumicsizmát, stb...) és permetezés után alaposan mossuk meg a kezünket és arcunkat szappannal. Permetezés közben szigorúan tilos enni, inni és dohányozni! A növényvédő szerek használatakor tartsuk be az élelmezés-egészségügyi várakozási időt: a kezelt növényeket és azok termését csak akkor fogyasszuk, amikor a várakozási idő már elmúlt, és a vegyszerek elbomlottak, illetve elvesztették hatásukat. A vadszőlőtőkéket valamint a nem megfelelő fajtájú nemes szőlőtőkéket most lehet zöldoltással hasznossá tenni. Ez az oltási mód könnyen elsajátítható, és az átoltott tőke már a következő évben fürtöket is érlel. A szőlősgazdák mindig vállalkozó szelleműek voltak, érdemes belevágniuk az oltási „kalandba” is. A borkészlet bizonyára megfogyatkozott a pincékben, de ha akad még teli hordó, akkor most át kell fejteni. Ügyeljünk arra, hogy amikor a frissen kimosott és kénezett edénybe fejtjük át a bort, az minél kevesebbet érintkezzék levegővel. Fejtés közben keverjünk bele 100 literenként 1- 2 kilogramm kristályos borként. Szaga 2-3 hétig megmarad ugyan, de később elbomlik, és a bor frissebbé, kellemesebbé válik tőle. A tulipánhagymákat most kell felszedni, megtisztítani és színenként, fajtánként csoportosítva pihentetni szellős, száraz helyen. A hagymák kiültetésére szeptemberben kerül majd sor. Vigyázat: az egerek nagyon kedvelik a tulipán- hagymát! A kolbásztök és a lopótök indái mostanság kúsznak föl a fák ágaira is. Ne bánjuk: érdekes látvány. Bálint György A környező települések lakodalmas házainak teljes felszerelésére szükségük van a bajai szervezőknek arra, hogy minden adva legyen a halászléfőző népünnepélyhez. Felvételünkön: a Szentháromság téren éppen a tűzifát készíti elő az egyik rendező. FOTÓ: PAPP ZOLTÁN Címzetes igazgatók A halasi képviselőtestület legutóbbi ülésén zárt tanácskozás keretében döntött arról, hogy címzetes igazgatói címet adományoz Szemerédi Lászlónak, az Általános Művelődési Központ eddigi igazgatójának és Dr.Gyukics Antalnak, az Alsóvárosi Általános Iskola korengedménnyel nyugdíjba vonult igazgatójának. Ezzel egyidőben az ÁMK igazgatói teendőinek ellátásával egy évre Kovács Dórát bízta meg a testület. Buszpályázat Intézmények összevonása Kiskunmajsán Több hónapos előkészületi munka után meghozta döntéseit Majsa önkormányzata az intézményi összevonásokról. A városi könyvtár és a művelődési központ egyesítését tárgyalták elsőként. Kiderült, hogy a szakmai vonal nem támogatja az integrációt. A szaktárca közművelődési főosztálya is hangsúlyozta állásfoglalásában, hogy a két feladatkör tartalmi összevonása semmiképp sem indokolható. Az összevonási javaslatok előkészítésével megbízott Csávolszki László jegyző sem szakamailag, sem gazdaságosság szempontjából nem tartotta indokoltnak a két intézmény egyesítését. A képviselők döntése alapján egyelőre lekerült a napirendről a városi könyvtár és a művelődési központ összevonása, azonban a két intézmény vezetői állására pályázatot írnak ki. Eltértek az intézményi és a szakértői vélemények a Dózsa gimnázium és a diákotthon egyesítéséről, ám az önkormányzat végül az intézmények összevonása mellett döntött. Az új intézmény - amely a Dózsa György Gimnázium és Kollégium nevet kapta - vezetésére pályázatot írtak ki. Takács András eddigi gimnáziumi igazgatót felmentették megbízatása alól, és az átmeneti időszakra Farkas Zoltán gimnáziumi tanárt bízták meg az intézmény vezetésével. Téma volt az önkormányzati óvodák és a bölcsőde összevonása is. A közoktatási törvény értelmében azonban az óvodához nem integrálható a bölcsőde, ezért a testület úgy döntött, hogy ez utóbbi önálló intézmény marad. Összevonják viszont a két városi óvodát. Az egyesítés anyagi előnye, hogy két intézmény- és két gazdasági vezetői helyett csak egy, elsőszámú intézményvezetői és egy gazdasági vezetői pótlékot kell kifizetni. A dajkák létszámát várhatóan öt fővel csökkentik majd. Az 1. számú óvoda vezetője, Tóth D. Imréné és a Napsugár Óvoda vezetője, Bodor Zoltánná megbízását - közalkalmazotti jogviszonyuk érintése nélkül - visszavonták. Ugyanakkor titkos szavazással döntöttek arról is, hogy Bodor Zoltánnét bízzák meg az új intézmény, a Városi Napsugár Óvoda vezetésével, amíg a kiírt vezetői pályázatokat nem bírálják el. Tapodi Kálmán A harkakötönyi képviselőtestület úgy határozott, hogy pályázat keretében megpróbálnak iskolabuszt szerezni a községnek. Keretösszeget nem hagytak jóvá. A polgármestert azzal bízták meg, hogy a lehető legolcsóbb megoldást válassza. A község külterületén 35^45 gyerek szállításáról kell naponta gondoskodni. Az iskolások utaztatását jelenleg egy vállalkozó végzi, de a községatyák úgy gondolják: olcsóbb lenne egy saját busz. Új tárlat Halason „Halasi házak, kapuk, ablakok” címmel nyílt tegnap időszaki kiállítás Kiskunhalason, a Gyűjtemények Házában. A kiállítók között két grafikus valamint a Budapesti Műszaki Egyetem tucatnyi diákja szerepel. Az anyanyelv Mit lehet tenni a kisvasutakért? A MÁV Rt. vezérigazgatója szerint bőven jut majd pénz a Bács-Kiskun megyét átszelő Kecskemét-Cegléd-Budapest közötti vasútvonal korszerűsítésére abból a 23 milliárd forintból, amit a kormány külön erre a célra szavazott meg - mondta Sípos István lapunk munkatársának a mozdony- vezetők ötödik országos találkozóján, Kiskunhalason. A nyűt vonalak mellett az állomásokat is érinti majd az átalakítás, ahol jelenleg sokkal több vágány van, mint ameny- nyit indokolttá tesz a vasúti szállítás. Sípos István ugyanakkor hozzátette, hogy a rekonstrukció egyelőre nem érinti a Kelebia-Budapest-fővonalat, hiszen még ez a többmilliárdos összeg sem elegendő arra, hogy ezt a vonalat is rendbe tegyék. Bács-Kiskunban jelentős a keskeny nyomtávú vasúti fő- és mellékvonalak száma. Ezek kiszolgálása és működtetése komoly kiadásokat és veszteséget jelent a MÁV-nak. Épp ezért a vezérigazgató szerint alapvető szemléletváltásra van szükség ahhoz, hogy ezeket a vonalakat a jövőben rentábilisan, illetve elfogadható veszteségekkel tovább tudják üzemeltetni. Fontos tényező lehetne, ha ezek a kisvasutak a vadásztatás és az idegenforgalom szempontjából is nagyobb jelentőséget kapnának ebben a térségben. Meg kell keresnünk - mondta a vezérigazgató - a helyi önkormányzatokat, idegen- forgalmi társaságokat: álljanak össze, és próbálják meg mérsékelni valamilyen módszerrel a veszteségeket. A vezérigazgató Nyugat-Eu- rópa példáját említette: ott számtalan olyan vasútvonal van, amit közösen üzemeltet a vasút a helyi önkormányzatokkal. Olyan konstrukciót kell találni a működtetésre, hogy a turisztikai cégeknek, az idegen- forgalmi vállalatoknak is érdeke legyen a kisvasutak léte. Pozsgai Ákos Tovább működhet az önkéntes tűzoltóság Kerekegyházán A kerekegyházi önkéntes tűzoltó-egyesületnek elfogyott a pénze, így veszélybe került az eddigi ügyeleti rendszer működtetése. Ahhoz azonban, hogy sikerrel pályázhassanak a körzetközponti címre, az ügyeletnek mindenképpen működnie kell. Ezért az egyesület vezetői az önkormáoyzathoz fordultak segítségért. Egymillió- négyszáztizennyolcezer forintot kértek. A kerekegyházi képviselő- testület legutóbbi ülésén rövid vita után úgy döntött, hogy megadja a 12 tűzoltót foglalkoztató egyesület által kért ösz- szeget, amely a működéshez ebben az évben elegendő. Továbbá támogatja az önkéntes tűzoltó-egyesületet a körzet- központi pályázat beadásában, és hozzájárul annak - törvényben előírtak szerinti - köztestületté alakításához. W.K.E. Segélyezésről döntöttek A bajai képviselő-testület szociális bizottsága átruházott hatáskörével élve nyolc polgár számára állapított meg - rendkívüli méltányosságból - jogosultságot közgyógyellátási igazolványra. Átmeneti segélyt - összesen 124 ezer 322 forint - négy igénylő kapott, két kérelmet pedig elutasított a bizottság. Havi 1400 forint rendszeres nevelési segélyt egy polgárnak szavaztak meg. Ä városatyák elutasítottak viszont egy kamatmentes kölcsön iránti, valamint egy gyermek- nevelési támogatás visszafizetésének elengedésére vonatkozó kérelmet. megőrzéséért A hercegszántói horvát kisebbségi önkormányzat a rendelkezésére álló pénzalapjából pályázatot írt ki a helyi anyanyelvi kultúra megőrzésére, fejlesztésére. Ezzel javítanák a községben a kulturális kínálatot. Balatinácz István elnök elmondta, hogy pályázónként legfeljebb 20 ezer forintot tudnak adni az intézményeknek, csoportoknak. Az év során bármikor lehet kérni a segítséget, és legfeljebb 30 napon belül bírálják el a pályázatokat. Közéleti Hírek • Az FKgP halasi szervezete taggyűlést tart vasárnap 15 órától a református iskolában. VASÁRNAP CSALÁDI BEVÁSÁRLÓNAP a Szil BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Kecskemét, Izsáki út 2. Akciós áraink 1997. július 13-án: Sertéslapocka 689 Ft/kg helyett 649 Ft/kg Sertésoldalas 589 Ft/kg helyett 549 Ft/kg Sertéscsülök 399 Ft/kg helyett 369 Ft/kg Párizsi 355 Ft/kg helyett 282 Ft/kg Virsli 399 Ft/kg helyett 329 Ft/kg Lecsókolbász 355 Ft/kg helyett 270 Ft/kg Csirkecomb 471 Ft/kg helyett 389 Ft/kg Egész csirke 400 Ft/kg helyett 306 Ft/kg Csirkemellfilé 720 Ft/kg helyett 640 Ft/kg Napraforgó-étolaj, 5 I 1050 Ft/db helyett S77 Ft/db Finomliszt, 2 kg-os 123 Ft/db helyett 115 Ft/db Pickwick őszibaracktea, 20x2 g 189 Ft/db helyett 176 Ft/db Ketchup pritamin, Trösch, 360 g 159 Ft/db helyett 148 Ft/db Chappi kutyaeledel konz. (pacal, bels.), 400 g 104 Ft/db helyett 97 Ft/db Camay tusfürdő, parf., 250 ml 292 Ft/db helyett 272 Ft/db Pur utántöltő, 250 ml 101 Ft/db helyett 94 Ft/db Vanish folteltáv. mosóadalék, 400 g 296 Ft/db helyett 275 Ft/db Chemotox super, 140 g 179 Ft/db helyett 167 Ft/db Família öblítő, 2 I 240 Ft/db helyett 223 Ft/db Organics hajlakkok, 250 ml 424 Ft/db helyett 395 Ft/db Továbbra is kísérje figyelemmel akciós hirdetéseinket! (26472)