Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-24 / 171. szám
csütörtök Napkelte: 5 óra 12 perckor Napnyugta: 20 óra 29 perckor Holdkelte: 22 óra 57 perckor Holdnyugta: 10 óra 31 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 791 cm volt. A Tisza Szolnoknál 190 cm, Szegednél pedig 219 cm magas volt. Közlekedés Az autópálya-csomópont építése miatt az 54-es út 4+600-5+800., az 52-es út 4+200-5+360. és az 5202-es út 67-67+758. km-szelvénye között lehet forgalomkorlátozásra számítani. Az 50-es főút 66+635-70+220. km között - Lajosmizse belterületén - munkálatok előkészületei miatt lehet sebességkorlátozásra és útszűkületre számítani. Traffipax Ma délelőtt Kiskunfélegyházán, Baján, délután Érsekcsa- nádon számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Olajtolvajok A zárólakat lefeszítése után hatoltak be eddig még ismeretlen tettesek az Állampusztai Célgazdaság Szalkszentmárton határában lévő telephelyének üzemanyagraktárába. Az élelmes tolvajok motorolajokat és gázolajat tulajdonítottak el mintegy 136 ezer forint értékben. Szobrok Két szobor, egy női és egy férfi, áll a parkban. Arra jön a jóságos tündér, s azt mondja:-Teljesítem egy kívánságotokat, de jól gondoljátok meg, mit kértek, mert csak egyet kívánhattok. A két szobor azt feleli, hogy szeretnének csak fél órára emberek lenni. S lön, teljesül kívánságuk. Bebújnak a bokorba, s a bokor heves mozgásba kezd. Majd egyszercsak megszólal a nő:- Most cseréljünk! Te fogod le a galambokat és én következem! Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 328,44 Francia frank 31,74 Japán jen (100) 169,16 Német márka 106,78 Olasz líra (1000) 109,96 Osztrák schilling 15,17 Svájci frank 131,40 USA-dollár 195,07 ECU 211,65 Több órás napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Időjárásunkat továbbra is meleg, de már egyre nedvesebb levegő határozza meg, ezért ma már jóval kevesebb napsütésre lehet számítani. Nyugat felől egyre gyakrabban növekszik meg a felhőzet, és főként a Dunántúlon alakul ki elszórtan zápor, egy.-egy zivatar. A több napsütés a keleti megyékben valószínű. A délkeleti szél időnként megélénkül, zivatarok környékén átmenetileg megerősödik. A hőmérséklet csúcsértéke általában 26, 31 fok között, nyugaton kevéssel 25 fok alatt várható. A megyében ma is meleg, nyári idő várható, de már kevesebb napsütéssel. Időnként megnövekszik a felhőzet, de számottevő csapadék még nem valószínű. A délkeleti szél többfelé megélénkül. A több órás napsütés hatására a csúcshőmérséklet eléri a 29, 30 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 20 Velencei-tó: 20 Tisza-tó: 21 Fertő-tó: 20 Tisza: 15-20 Duna: 15-17 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 29 Kecskemét: 29 Jászberény: 29 Baja: 30 Tiszafüred: 30 Kiskőrös: 30 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 20-30 Velencei-tó: 25-35 Tisza-tó: 20-30 Fertő-tó: 20-35 Szolnok: 20-30 Kecskemét: 25-35 Jászberény: 20-30 Baja: 25-35 Tiszafüred: 20-30 Kiskőrös: 25-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Ma elsősorban a Dunántúlon várhatók vizes, csúszós útszakaszok a záporok miatt. Az ország keleti vidékein többnyire száraz utakaon, jó látási viszonyok mellett lehet közlekedni. Gyenge melegfronti hatás érvényesül. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc Hűsítő és üdítő látvány a két ifjú halasi hölgy. Nekik az eső nem jelent veszedelmet, kiáradt folyókat. Jó szórakozás a meleg zápor után a gőzölgő aszfalton futni. Mégiscsak lehet az esőt szeretni! fotó: pozsgai Ákos Emléktáblaavató Bugacon Az idén immár negyedik alkalommal rendezik meg a Bugaci Napokat augusztus első három napján. A nagyszabású rendezvény keretében augusztus 2-án emléktáblát avatnak Abo- nyi Imre világ- és európabaj- nok négyesfogathajtó emlékére. Az avatási ünnepséget, amely Bugac és Bugacpuszta- háza közös képviselő-testülete, a település polgárai és a magyar fogathajtó társadalom egyetértésével és támogatásával valósulhatott meg, szombaton, a maratoni hajtást követően, este hét órakor tartják. Az APEH felhívása Az APEH Bács-Kiskun Megyei Igazgatósága értesíti ügyfeleit, hogy 1997. július 31-én és augusztus 1 -jén egész nap - rendszerkarbantartás miatt - a számítástechnikai hozzáférést igénylő feladatokkal (adószám, adóazonosítószám-kiadás, adó- és jövedelemigazolás-kiadás, folyószámla-egyeztetés stb.) kapcsolatos ügyfélszolgálati tevékenység Kecskeméten és valamennyi vidéki kirendeltségen szünetel. Az ügyfélfogadás 1997. augusztus 4-én reggel 8 órától zavartalanul folytatódik. Végvári Esték ’97 Végvári Esték ’97 címmel négynapos fesztivál kezdődik ma Gyulán a vár előtti téren. Este a Várszínház Tószínpadán Fényes Szabolcs-Békeffy István Rigó Jancsi című operettjét láthatja a közönség, a hétvége napjain több könnyűzenei koncert és utcabál lesz. A negyedik nap végén tűzijátékkal köszönnek el a szervezők Gyula város vendégeitől. A Tőserdő Szépe Neves színművészek részvételével július 26-án szombaton ismét megrendezik s Tőserdő Szépe szépségversenyt. A délelőtt 11 órakor kezdődő verseny programjai közt egyebek mellett szerepel kvízjáték, tombolasorsolás, italkóstoló. A verseny első három helyezettjét lovas fogaton viszik körbe az üdülőtelepen. A versenyre 18-24 éves hölgyek nevezhetnek személyesen a tő- serdei Döme büfében vagy a 76/449-601-es telefonszámon. SZÍNES VILÁC Olimpiavárás Ausztráliában Egyelőre nem a fanfárok szólalnak meg. Az ezredforduló évében Ausztráliában rendezik meg az olimpiát. A hátralévő három évben az őslakosok kulturális rendezvények egész sorozatán mutatkoznak be. Olyan, szinte ismeretlen hangszereket vesznek elő, amelyeken kétszáz éve nem játszott senki, s ma már alig érthető nyelven adják elő ősi énekeiket. Az utolsó éjszakai repülés Hollywoodban filmet gyártanak Antoine de Saint-Exu- péry, a neves francia író és repülő életéről. A Disneynek dolgozó Tom Jacobson producer megvásárolta a Stacy Schiff által írt Saint-Exupéry-életrajz szerzői jogát. A Kis herceg, az Éjszakai repülés és más könyveivel ismertté vált Saint-Exupéry a második világháborúban egy felderítő repülésről nem tért vissza többé, 44 éves volt. A bátor gorilla és a gaz rabló Kedden visszatért a kórházból a johannesburgi állatkertbe Max, a 200 kilós gorilla, miután egy menekülő bűnöző puskalövéssel megsebesítette. Az állatot nem zavarja az érdeklődők hada - fesztelenül hagyja magát lefényképezni ketrecében és élvezettel majszolja a narancsot. Az eset pénteken történt, amikor a rendőrök által üldözött rabló a korláton át beugrott Max ketrecének előterébe és az otthonát, valamint társát, Lisát védelmező gorilla rátámadt. Három revolvergolyó fúródott Max testébe, mielőtt a rendőrök megsebesítették volna a menekülőt. A gorilla ekkor alighanem félreértette a helyzetet - rátámadt a rendőrökre és kettőt megharapott közülük. Iratmentés a mélyhűtőben ,,Az elázott papírokat helyezzék műanyag zacskókba és azonnal fagyasszák le a legközelebbi mélyhűtőházban” - szólt a német szakértők tanácsa a wroclavi levéltárosoknak, mert a lengyel- országi árvíz sok történelmi dokumentumot és sok ezer telekkönyvi aktát fenyeget. Az északrajna-wesztfáliai levéltári hivatal fő levéltárosa, Norbert Reimann professzor elmondta: az elázott papírt a lehető leghamarabb mélyhűtőbe kell tenni, hogy megakadályozzák a gombásodást és az írás szétfutását. Repült a fagyasztott csirke Nyolc havi börtönbüntetést „eredményezett” egy amerikai férfinek az, hogy fagyasztott csirkével fejen talált és megsebesített egy 11 éves kisfiút. Ilyen értelmű ítéletet hozott a texasi San Diego bírósága kedden a harminc éves Michael Ridge ellen. A férfi erdeti- leg élettársára, a kisfiú anyjára célzott a négy és fél kiló súlyú, mélyhűtött szárnyassal. Haragját pedig az váltotta ki, hogy hiába keresett a mélyhűtőben egy csomag sertésbordát, s úgy vélte, az asszony tüntette azt el. A fürge nő azonban még idejében lehajolt és így a repülő baromfi a kisfiú fejéhez vágódott. A különben nem túl súlyos sebet orvosnak kellett bevarrnia. Máróilholnapra expressz apróhirdetések 405-ös GLD Peugeot eladó. Uitt: körablakos UAZ eladó Érd.: esti órákban, 78/321-037. Városközponti ingatlan, 734 m2-es, összközművel, öreg épületekkel eladó. Érd.: 76/411-942 A, B, C, D, E, F, V jogosítvánnyal, KKSZ-, ADR-, TIR-vizsgával és gyakorlattal munkát keresek. Tel.: 78/355-371 Ajtók, ablakok, Németországból (bontott), olcsón. Tel.: 78/481-138. Asztalosipari szalagcsiszoló gép eladó. Tel.: 06-20/681-249 Műanyagtermékek végkiárun fásai Tömlők, csövek, ládák, vödrök, vlrágcse- repek, fóliák, stb. Kmét, Csillag u. 4C. Tel.: 76/483-182, 20/351-482 DAF 400 dupla fülkés, platós 89-es évj. eladó. Tel.: 06-30/442-000 Kecskeméten, Március 15. utcában, II. emeleti, 2,5 szobás, tehermentes lakás eladó. Érdeklődni: este, 76/497-088, vagy 76/325-010, egész nap. Kecskeméten, Kristály téren, 1+2 szobás, étkezős lakás, sürgősen eladó. Ár: 2.250.000 Ft. Tel.: 76/498-490 Audl-80 81. évj., 1.6D eladó. 30/638-622. Bácsalmás körül föld eladó. Érd.: 79/341- 707. Citroen BX 1900 cm3 D, 1987-es, elektromos ablak, centrál zár és kétsebessé- ges Babetta eladó. 78/401-695. Pelenkázós szekrény eladó. Érd. 17 óra után a 76/490-774-es telefonon. Eladó 40 db fias birka. 30/556-195. Eladó Mitsubishi L-300 kisteher, friss műszakival, zöldkártyával, benzin-gáz üzemű, 88. évj. T.: 76/321-143 Ikarus 280. (csuklós) 117 szem., friss műszakival eladó. Tel.: 60/456-707 Eladó dobozos Barkas friss műszakival, zöldkártyával, felújított motorral. Érd.: 76/321 -143-as telefonon. Eladó kitűnő állapotban lévő Suzuki RG. Gamma 125 cm3-es sport mkp. spoilerekkel. Tel.: 79/376-296 Fiatal, csinos felszolgálót felveszünk Kecskemétre! 30/389-965. Golf 1.6D eladó. 78/421-800. Golf GTI 85. évj., Lada 95. évj. 1500-as, parancsnoki UÁZ alkatrész eladó. Tel.: 77/451-066 Holland kelkáposzta-palánta kis és nagy tételben eladó. Tel.: 76/412-176, 20/294- 726 Ikergarázs eladó Kecskemét, Március 15. utcán. Tel.: 76/487-808, 76/326-892 Jó minőségű vályog azonnal szállítható: bármilyen méret megrendelhető. Akasztó, Bartók B. u. 14., Bús József, 78/451-149. Orosz klíma, új, eladó. 76/466-185. Karambol biliárdasztal eladó. Érd.: 53/359-039, egész nap. Kis Polski 90. júniusi 225 E Ft-ért eladó. Tel.: 76/472-837 Kiskőrösön családi ház nagy telekkel eladó. Érd.: napközben, 78/411-069; este: 78/411-264. Komondorok, tízhetesek, eladók. Tel.: 76/388-046, este. Lada 1500-as, 5 éves, piros, újszerű állapotban, 570 E Ft-ért eladó Tel: 78/441- 503 MAZDA XEDOS-6 TESZTAUTÓ, 3 HÓNAPOS, 3000 km-rel, 4.670.000 Ft helyett 4.190.000 Ft. MAZDA DAKÓ Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/485-715, 486-780 MTZ 80-as nagyon jó állapotban eladó. Tel.: 77/451-730 (napközben) Mercedes 123/300-as 79-es eladó. Olcsóbb cserét beszámítok. Érd.: 76/324- 285, este 76/323-948. MTZ-50 kisfülkés, E-5 pótkocsi háromszög rendszámmal eladó. 77/482-078. NYÁRI VÁSÁR a méterárudiszkontban, Kméten, a Szil-Coop MELLETTI üzletsoron már NEGYED- ÉS FÉLÁRTÓL ruhaanyagok és függönyök. Nyalósó (kősó) eladó. T.: 20/246-512 Német juhász kölykök tetoválva, törzskönyvezve eladók. 77/426-834. Opel Kadett kombi 1.6D, 89-es eladó. 76/353-581. Skoda 105S szgk., ETZ 125-ös és Babetta motor eladó. 79/361-216. Skoda 120L, Mercedes 126/380 B+G üzemű, dízelcsere érdekel. IFA L/SP + pót 1 év műszaki, sárga rendszám IFA L/SP 1 év műszakival eladó. 06-20/324- 355. Skoda Favorit eladó. Tel.: 77/427-247 Szárított búzát és kukoricát vennék. Érd.: 76/379-044. T 25/A traktor 260 üó. eladó, 550 E Ft. Tel.: 78/441-252 Trabant 88. évj. eladó. Érdeklődni lehet: 30/585-063-as telefonon. Trabant-motoros magánjáró jó állapotban eladó. Tel.: 06-30/288-899 VW Transporter D, 6 szem., platós, ponyvával, 84-es évj. eladó. Irányár: 540 E. Opel Kadett 83-as D, 5 ajtós, 275 E Ft- os irányáron eladó. Érdeklődni lehet: 78/321-890-es telefonon. Vertfalú parasztház eladó, Kecskemét, Máriahegy 94. Érdeklődni lehet: 76/419- 794-es telefonon. Villanyszerelőt állandó munkára felveszünk! Érdeklődni lehet: 76/498-005-ös telefonon. Yamaha Chopper 550-es eladó. 7 sz. Patrol csere. Érdeklődni lehet: 60/381- 843-as telefonon. Zastava 85-ös olcsón eladó. Érd.: 76/324-285, este 76/323-948. í I