Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-03 / 153. szám
niA Jó napot! Szolgáltatórovatunk a 9. oldalon őrszolgálati kontingens vigyázza a bajai laktanyát Hetven tiszt ingázik Kalocsára naponta 5 Napok óta pakolnak az állomáson a katonák. A laktanya-leépítési tervnek megfelelően napok óta folyik a haditechnika elszállítása Bajáról. A teherautók és a közúton közlekedtethető járművek saját lábukon mennek a kijelölt állomáshelyekre. Emellett vasúti szerelvények sokasága szállítja a különböző katonai felszerelést. Bozó Tibor alezredes, a bajai egység parancsnoka arról tájékoztatott, hogy hónap végére befejezik a munkákat, és egy őrkontingens veszi át a laktanya őrzését mindaddig, míg nem tisztázódik az objektum sorsa, így kívánják megakadályozni, hogy illetéktelen kezek széthordják a hasznosítható épületeket. Augusztus 1-jén valameny- nyi Baján lévő sorállományú katona leszerel. Hét tiszt sorsa vár csupán tisztázásra, és az már biztos, hogy Szabadszállásra csak három tiszthelyettes kerül áthelyezésre. A megállapodások értelmében 70 tiszt ingázik majd naponta Bajáról Kalocsára szolgálattételre. A parancsnok továbbtanulásra jelentkezett, ahol angol nyelven tanulja majd meg a NATO-ban is használatos katonai intézkedéseket. Kényszervágás Belgiumban Jól vannak a felborult lovas kocsi kis utasai Szerencsére még sincs súlyos sérültje a kedd esti pálmonos- tori balesetnek. Mint már beszámoltunk róla, kilenc kiránduló gyermekkel borult fel egy lovas kocsi a Postaházi dűlő közelében egy füves területen. A gyermekek közül három osztrák kislányt a kecskeméti kórházba szállítottak megfigyelésre, öt gyermeket pedig a kiskunfélegyházi kórházba. Utóbbiak közül három szintén megfigyelésen volt, egy gödöllői kislányt pedig könnyebb sérüléssel kezeltek. A borulás okairól a rendőrség tegnap még nem rendelkezett pontosabb információkkal. Az már bizonyos, hogy a hajtó nem volt ittas, és a lovakat sem csípte meg semmiféle rovar. A kiskunfélegyházi kapitányság az ügy kivizsgálása miatt foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával folytat eljárást a hajtó ellen. Tizenötezer sertést vágnak le Belgiumban a kedden talált egy szál pestises eset miatt - jelentette be a mezőgazdasági miniszter. A tárca péntektől megtiltja a sertések kivitelét az eset helyétől számított 10 kilométeres körön belül, három kilométeres körön belül pedig el kell különíteni egymástól az állatokat. Az állatok gazdái 25 ezer forintos kártérítést kapnak disznónként. Az ország északi részében kedden bukkantak egy sertéspestisben szenvedő állatra. Kedvezőtlen aratási kilátások Kedvezőtlen időjárási körülmények esetén akár félmillió tonnával kevesebb kenyérgabona lesz az idén, mint amennyit a Földművelésügyi Minisztérium előrejelzése mutat. Ezt a Mező- gazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) állítja a saját tagszervezetei körében végzett reprezentatív felmérésére alapozva. Rontja a kalászosok terméskilátásait, hogy a búzavetések csaknem 40 százalékán nem végezték el a gyomirtást. Az elhanyagolt táblákon sok helyen gombás megbetegedéseket - fuzáriumot - is észleltek. A MOSZ véleménye szerint az idei aratás nehéz lesz. A MOSZ és a Gabonatermesztők Országos Választmánya azt ajánlja a termelőknek, hogy amennyiben pénzügyi helyzetük lehetővé teszi, ne értékesítsék kedvezőtlen áron - 20 ezer forint alatt - gabonájukat. Az életfogytiglani büntetés harminc év börtönt jelent Az Országgyűlés kedden késő este a büntető törvénykönyvről szóló törvény módosítását célzó javaslathoz benyújtott módosító indítványokról határozott. A voksolás előtt Vastagh Pál igazságügy-miniszter elmondta: a kormány nem támogatja azt a módosító javaslatot, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés büntetés az elítélt haláláig tartson. Mint mondta: a kormány előterjesztése szerint a legsúlyosabb bűncselekmények elkövetői 30 év börtönbüntetés leteltével kerülhetnek feltételesen szabadlábra. A borhamisítás bűncselekményének elkövetési értékhatára a jövőben 50 ezer forint lesz. A jármű önkényes elvételével kapcsolatban a kormány az alkotmányügyi bizottság javaslatát támogatta, mely megemeli a büntetési tételeket. Eredmény nélküli vizsgálat? Kormánypárti képviselők szerdán nem szavazták meg az ÁPV Rt. és az önkormányzatok között a belterületi földekkel kapcsolatos, Tocsik-ügyet vizsgáló parlamenti bizottság napirendjét. A testület fideszes elnöke, Deutsch Tamás újságíróknak azt mondta: az MSZP és az SZDSZ gazdasági és politikai érintettsége miatt midená- ron igyekszik megakadályozni, hogy a bizottság elkészítse és a parlament elé terjessze az ügyről készült elemző jelentését. A kormánypárti honatyák szerint a testület munkája okafogyottá vált azzal, hogy múlt heti ülésén egyszer már leszavazták, a jelentéstervezetet. Nincs kifogásuk az ellen, hogy a jelentés- tervezetet nyilvánosságra hozzák, parlamenti vitára azonban alkalmatlan a dokumentum. Kárt okozott Több százezer forintos kárt okozott a helikopteres permetezés egy gátéri családnak. A repcének szánt érésgyorsító permettől Fehér Mihályék gyümölcsfái és a környező akácok - köztük egy ritkaság- számba menő nyolcvanéves japánakác - három nap alatt elhullatták lombjukat. De szárad a permetezés a paprikájuk, hagymájuk, diny- nyéjük, búzájuk pedig „megli- lult”. Félő, hogy a család egész évi munkája kárbavész. Akkor pedig tönkremennek. Fehéréket ugyanis a tömörkényi határhoz közel eső tanya és a hozzá tartozó gazdaság tartotta el. További részletek a harmadik oldalon. Újranyílik a konzulátus Tájékozott bukaresti diplomáciai forrás szerint megoldódott a kolozsvári magyar főkonzulátus épületének ügye. A napokban Bitay Károly vezetésével - aki több romániai sajtóközlés szerint a főkonzuli cím várományosa - magyar külügyminisztériumi küldöttség tanulmányozta a helyszínen a felajánlott lehetőségeket és megfelelő megoldást talált, méghozzá a kolozsvári főtéren. A hivatalos megnyitás dátumát még nem tűzték ki, de erre várhatólag már a hónap második felében sor kerül. A szükség törvényt bont Kiskunhalason egy képviselői interpelláció keretében felkérték a Lokomotív Sporthorgász Egyesületet, hogy tagjainál élje el, hogy ne a Sós-tó partján végezzék el biológiai szükségletüket, s ne szennyezzék a vizet. Az egyesület vezetősége felszólította az ellenőröket: tegyenek lépéseket ez ügyben. A horgászok nem jószántukból végzik dolgukat a parton. Használnának WC-t, de az nincs. Még négy évvel ezelőtt kértek engedélyt a „lokomotívo- sok” illemhelyek létesítésére. A városi főépítész engedélyezte volna az ámyékszékek feliállítását, de a halasi képviselő-testület illetékes bizottsága nem helyeselte a tervet. A város vízügyi koncepciójában szerepel a Sóstó bakteriális szennyeződéstől való megtisztítása, a vízutánpótlás jobbá tétele és még jó néhány dolog: például gátépítés. WC- építésrcÜ nincs benne szó. Kommentárunk a 2. oldalon. Pro Architektúra dijat adományozott Baja Ferenc, a környezetvédelmi és területfejlesztési miniszter több magyar építésznek július 1-je, az építészeti világnap alkalmából. Az idei öt díjazottat 15 pályázat közül választotta ki a bírálóbizottság. A kitüntetettek közt voltak Mátrai Péter, Major György és Batta Imre építészek, akik az elismerést a kecskeméti új megyei könyvtár tervezéséért kapták. Gyorshírek Öt helyett csak három I Bili Clinton amerikai elnök I azzal a feltett szándékkal utazik Madridba, a jövő héten ii sorra kerülő NATO-csúcsér- tekezletre, hogy ellenáll a I Szlovénia és Románia első | körben való felvételét szor- - galmazó európai szövetsége- j sek nyomásának, kitart amel- | lett, hogy az észak-atlanti I szervezet bővítésének első lé- I péseként ne öt, hanem csak I három országot - a Cseh Köz- _ társaságot, Lengyelországot és Magyarországot - hívják meg a szövetség tagjai közé. Ezt Sandy Berger, az elnök nemzetbiztonsági főtanácsadója szögezte le szerdán, washingtoni sajtóértekezletén. Szexbotrány miatt menesztették Jelcin leváltotta a szexbotrányba keveredett és emiatt a múlt hónapban felfüggesztett Valentyin Kovaljov igazságügyi minisztert. Utódjává Szergej Sztyepasint, a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) korábbi főnökét nevezte ki. Ömlik az olsg Zátonyra futott egy tankhajó a Tokiói-öbölben, Jokohama kikötőjétől alig hat kilométerre. A panamai zászló alatt | közlekedő, 147 ezer tonnás | hajóból nagy mennyiségű olaj | ömlött a vízre, amely azonnal | egy kilométer hosszan és 150 méter szélességben terjedt el. Börtönbüntetés helyett eladták Mivel börtönbüntetésre nem ítélhetik, így áruba bocsátják azt az öszvért, amely málhájában csaknem 50 kilogramm hasissal bóklászott a görögországi Nesztorio település melletti erdőben. A vándor drogcsempészre az albán határnál fekvő Aliákmon-folyó mellett bukkantak rá szerdán. Az öszvér négy szütyőt cipelt, s mint kiderült, ezekben több tucat hasist tartalmazó csomagocska volt. Vállalatok a maffia kezében A szervezett bűnözés több mint 40 ezer vállalatot tart ellenőrzése alatt Oroszországban - közölte szerdán Anato- lij Kulikov belügyminiszter, hangsúlyozva: az öt évvel ezelőtti 10-11 százalékról tavaly már 45 százalékra emelkedett az árnyékgazdaság részesedése a hazai össztermékből. Tajvan különbözik Honkongtól Li Teng-huj tajvani elnök szerdán ismét elutasította, I hogy országára alkalmazzák a I „egy ország - két rendszer” | elvet, amelynek alapján Kína ( javasolja a szigetországgal való újraegyesítést, mégpedig I mintegy folytatásaként f; Hongkong visszatérésének. A | tajvani elnök mindamellett megismételte ama javaslatát, I hogy Pekingben tartsanak ta- ■ lálkozót tárgyalások folytait tása végett.