Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-19 / 167. szám

II. Hétvégi Magazin 1997. július 19., szombat Genetikai kalózkodás Az amazóniai brazil szövetségi állam, Acre törvényhozói arra készülnek, hogy korlátozzák az esőerdők elérhetőségét a kül­földi tudósok és tudományos kutatók számára, hogy ezzel út­ját állják a ritka fajtákkal való illegális kereskedelemnek, és - mint fogalmaznak - a „geneti­kai kalózkodásnak”. Az állam helyi törvényho­zása elé kerülő törvénytervezet a nem brazil kutatócsoportoktól engedély beszerzését követeli, és az állam területén csak en­nek birtokában tevékenyked­hetnek - idézett a Reuter egy helyi törvényhozót. A törvény- tervezetben szereplő másik rendelkezés pedig a helyi in­dián lakosság díjazását írja elő, cserébe azért az értékes tudá­sért, amelynek birtokában van­nak a esőerdők növényvilágá­ról, és amelyet legtöbbször megosztanak a külföldi kuta­tókkal.- Ez a törvény véget fog vetni a modem újgyarmatosí­tásnak, ami néhány év óta ismét fellendülőben van a Amazonas vidékén - vélekedett Edvaldo Magalhaes, aki a brazil kom­munista párt képviselője az ál­lam parlamentjében, és egyben ő a törvénytervezet szerzője is. A brazil kormány tisztség- viselői régóta gyanakodnak, hogy a külföldi kutatók gyak­ran nem regisztráltatják geneti­kai felfedezéseiket, amelyeket az Amazonas vidékén tettek, hogy ne kelljen szabadalmi dí­jat fizetniük, és megkerüljék az adókat. Magalhaes egy nem kormányzati szervezet esetét említette példaként, amely nemrég hat indián törzzsel fáj­dalomcsillapítókkal „kereske­dett”, és cserébe gyógyhatású növényfajtákat kapott. A növé­nyeket aztán eladták a gyógy­szeriparban tevékenykedő mul­tinacionális óriáscégeknek. A Föld új társa az űrben A Hold mellett újabb társa akadt Földünknek az Univerzumban. Egy apró égitest csatlakozott planétánkhoz. A 3753-as aszte­roida nem egyszerűen keresz­tezte a Föld pályáját, hanem pla­nétánk gravitációs ereje fog­ságba is ejtette. Az 5 kilométer átmérőjű égitest a becslések sze­rint 770 évig lesz útitársunk, majd továbbáll, hogy folytassa útját a Merkúr és a Mars között. Látványos keretek között zajlik a 48. Dubrovmki Nyári Fesztivál, amely 4o napig tart idén. A műsorokat 17 ország művé­szei adják az ősi Raguza falai között, Ez a legnagyobb kulturális esemény az Adria-parton. fotó:FEB-reuters Készül a Windows 98-as változata Nem is tudjuk, jó hír-e vagy rossz? Megkezdődött a Micro­soft legújabb operációs rendsze­rének, a Memphis kódnéven emlegetett Windows ’98-nak a tesztelése. A programot kezdet­ben tízezer felhasználó vizsgáz­tatja a világ legnagyobb szoft­vergyártójának felkérésére. A Memphist az átlagos felhaszná­lónak, a kisfogyasztónak szánja a Microsoft, a különösen nagy teljesítményű Windows NT-t vi­szont a vállalkozóknak, vállala­toknak. Szakmai előrejelzés: az ezredfordulón jelenik meg a tel­jesen egységes operációs rend­szer személyi/hordozható és há­lózati, illetve hálózatos számí­tógépek számára. Intemetbetegség Manapság legalább 20 mil­lió amerikai polgár képtelen az Internet nélkül meglenni, annyira beépült az életük­be. A hálózat használóinak ötödé az Internet segítségé­vel tájékozódik a napi ese­ményekről, S több mint ne­gyedük már vásárlásra is a számítógépet használja. A Neander-völgyi lény nem az ősünk! A PETŐFI NÉPE HOROSZKÓPJA 1997. JÚLIUS 21-27-ig Herczeg Kata értelmezi a csillagok állását * KOS (III. 21.-1V. 20.) OROSZLÁN (VII. 22.-VIII. 22.) 4? NYILAS (XI. 23.-XII.21.) Szerelem: Valakiről úgy hiszi, ő az igazi, de amint közelebb kerülnek egymáshoz, rájön, hogy már nem is olyan vonzó, mint hitte. Talán mert új hódítás tűnik fel majd a láthatáron?! Hivatás: A munkahelyén ezúttal kel­lemetlen perceket él át, és ha eddig ta­lán nem tudta volna, most kénytelen rádöbbenni, mennyire kétszínűek az emberek, s hány ellensége van. Szerelem: Szeretné felújítani a régi kapcsolatot, amely talán az ön hibájá­ból szakadt félbe. Most talán jobb eséllyel indul, de számítson rá, hogy ezt a régi-új kapcsolatot nem sokáig tudja titokban tartani mostani partnere előtt. Hivatás: Amikor úgy tűnik, hogy végre minden tervét sikerül megvalósítania, valami (vagy inkább valaki) keresztülhúzza a számításait. Szerelem: Valaki megtetszik önnek, de bizony az eddig bevált módszerek­kel nem tudja megnyerni magának. A visszautasítás rendkívül megviseli. Lehet, hogy most történt először ilyen? Hivatás: Bár a szerelmi bánat a legtöbb embernek teljesen elveszi a munkakedvét, önt meg épp a kudarc serkenti különös teljesítményre! Az ottani kudarcnak itt siker az ára! ¥ BIKA (IV. 21.-V. 20.) * S7I17 (VIII. 22.-IX. 23.) £ BAK (XII. 22.-1.20.) Szerelem: Családi ügyek kötik le a fi­gyelmét. Valaki az ön segítségére szorul, és ez rengeteg energiáját fel­emészti, saját magánéletét kénytelen emiatt háttérbe szorítani. Partnere ezt nehezen viseli. Hivatás: A munkában új lendületet kap egy új megbízatás­tól, vagy egyszerűen csak olyasvala­kit kell helyettesítenie, akinek a fel­adata régen is izgatta. Szerelem: Érzelmeit ne fecsegje ki idegenek előtt! Különösen tanácsos ti­tokban tartani, ha kollégájába (netán főnökébe) szerelmes. Valaki a kör­nyezetében csak arra vár, hogy e titok­ról bizonyságot szerezzen, és kelle­metlen helyzetbe hozza önt. Hivatás: Ha a vélt sérelmét igyekszik megto­rolni, erejét hasznos munka helyett fö­lösleges dologra pazarolja! Szerelem: Törődjön többet a szerette­ivel! Partnerének szüksége van önre, vegye észre a vágyakozását, legyen segítségére! Hivatás: Ki sem látszik a sok munkából. Ráadásul sokféle változás várható a munkahelyén. A feladatok alighanem még a szabad­ságát is átprogramozzák. S ha el is tud utazni, alighanem előbb kell vé­get vetnie a pihenésnek. IKREK (V. 21.-VI. 21.) & MERLEG (IX. 24.-X. 23.) % VIZONTO (1.21.-n. 20.) Szerelem: Valaki igencsak „ráhajtott” önre. Úgy tesz, minthq nem venné észre, de nagyon is kedvére való a helyzet. Nehezen tudja visszafogni magát, hogy ne fogadja azonnal a kö­zeledést. Hivatás: Nem lehet semmi olyan fontos, hogy a határidőket fél­vállról vegye. Ha most nem pontos, el­játssza megbízói, felettesei bizalmát. Szerelem: Azon mesterkedik, hogy kiszabaduljon az eddigi szoros köte­lékekből. Idegesíti a család, de még a régóta tartó titkos kapcsolat is. Valami újra vágyik. Hivatás: A munkahelyén alighanem kellemetlen perceket kell átélnie, és meggondo­latlan szavai, viselkedése miatt nép­szerűségéből is sokat veszít. RAK (VI. 22.-VII. 22.) % SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Jó érzés, ha segíthetünk va­lakin. De ezért ne várjon se hálát, se el­lenszolgáltatást! Különösen ne attól, akihez érzelmi szálak fűzik! Hivatás: Önnek nagyon jók a megérzései. Bára pénzzel könnyelműen bánik, ezúttal nagyszerű szimattal olyan beruhá­zásba kezd, amely hosszú távon jelen­tős hasznot hoz. Amennyiben alkotó- művész, sikerre számíthat. Szerelem: Egyre gyakrabban kapja magát azon. hogy álmodozik, pedig ezt az „időtöltést” alighanem lenézte, megvetette korábban. Igaz, akkor nem is volt ennyire szerelmes! Hivatás: Legszívesebben a nap huszonnégy órájából huszonötöt töltene munkával. Ez azonban nem fog menni. Új akadá­lyok hátráltatják, vagy mások miatt kerül kedvezőtlen helyzetbe. Szerelem: Egyik munkatársa szemet vetett önre. Nagyon nehéz lesz ellen­állnia a csábításának, különösen ak­kor, ha a közös feladat is megköveteli a sok „hivatalos” együttlétet. Hivatás: Amennyiben az érzelmeknek nem tud gátat szabni, az állása vagy a kedvező jövedelme foroghat kockán. Ön azon­ban van olyan diplomatikus, hogy si­kerül megoldást találnia. HALAK (II. 21.-III. 20.) Szerelem: Uj kapcsolat van a láthatáron, de erről egyelőre senkinek nem beszél­het. Ez azért bosszantja, mert úgy érzi: mit ér az a hódítás, amiről nem tudhat a világ?! Ha viszont fecseg, oda a boldog­ság! Igazi patthelyzet! Hivatás: Ha régi barátai próbálják meg új feladatokkal el­látni, vagy valamilyen vállalkozásba bevonni, nyugodtan bízza magát rájuk! Tudományos szenzáció az ame­rikai Cell folyóiratban, s most már a német sajtóban is: német genetikusok megállapították, hogy az 1856-ban Düsseldorf közelében felfedezett Neander­völgyi ősember nem is a mai ember őse. A törzsfejlődésnek egy másik ágán alakult ki, fel­tevések szerint mintegy 300 ezer évvel ezelőtt. Jó pár tízezer évig együtt létezett Európában és a Közel-Keleten a homo sa­piensszel, de aztán úgy 30 ezer éve kihalt. Hat bonni genetikus kutató és müncheni zoológus négyévi munkája eredményeként a Ne­ander-völgyi csontok moleku­láris elemzésével felfedezte, hogy a bennük kimutatható DNS anyag nem lelhető fel a Csak röptézni lehet Két teniszedző, a török Erkan Soysal és a holland Bobo Woltir a világtörténelemben először a levegőben teniszeztek. A török Riviéra fölött ezerötszáz méte­res magasságban egy-egy kísé­rővel, ejtőernyővel ugrottak le. Amíg társaik igyekeztek a két ernyőt egymáshoz viszonylag közel navigálni, ők ketten teni­szezni kezdtek. A természetsze­rűen csak röptézésekből álló partiban a leghosszabb labda­menet négy ütésváltásból állt. Irigylésreméltó harmónia, mesteri színek A TINTORÄMA számítógépes szín- keverórendszer több ezer szín ki­keverésére alkalmas fémre, fára, kül— és beltéri falfelületekre. A kiválasztott színeket a kiváló minőségű' LEVIS festékekből azonnal kikeverjük. TINTORÁMA BOLTOK CÍMLISTÁJA Em-Fix 6500 Baja, Dózsa Gy. u. 31. Tel.: 79/422-216 PIGMENT BT 6000 Kecskemét, Bajnok u. 1. Tel.: 76/495-659 mai emberiség DNS-állomá- nyában. Svante Pacabo pro­fesszor és társai Münchenben a Neander-völgyi maradványok egyik felkardarabjának alig 3,6 grammos szilánkjából tudtak végül használható DNS-elem- zést végezni, aminek eredmé­nye most új megvilágításba he­lyezheti az ember leszármazá­sának kérdését. A professzor elmondotta, hogy összehasonlí­tották a mai ember, a csimpánz és a Neander-völgyi előember DNS-képleteit, és a Neander­völgyié valahol félúton vari a csimpánzé és a mai emberé kö­zött. „Érdekes lenne, ha a Ne­ander-völgyi fennmaradt volna - mondta a professzor a Südde­utsche Zeitungnak. - Mi az a 30 ezer év! A kérdés csak az, hogy ma állatkertben vagy torony­házban élne-e.” Az öröklési anyag összeha­sonlításából az is kiderülni lát­szik - mondta el a sajtónak Ralf Schmitz bonni őstörténész hogy a mai ember és a Nean­dervölgyi fejlődésvonala már 600 ezer évvel ezelőtt elválha­tott egymástól, s attól kezdve külön fejlődtek. Meglehet, hogy a Neander-völgyi típusú lény azért is halt ki, mert nem tudott életképes utódokat létre­hozni a homo sapiensszel. A Neander-völgyi ember el­méletének megdőlése után erő­södik annak a feltevésnek az ereje, hogy a mai ember elődei, a homo erectus, majd a homo sapiens egyaránt Afrikából szé­leitek szét más kontinensekre. Henyélnek a brit méhek Nagy-Britanniában nem haj­landók előbújni kaptáraikból a méhek - panaszkodnak a brit méhészek. A szakemberek szerint zárkózott magatartásuk oka a mostoha időjárás. Ilyen esős júliusra ugyanis több mint száz éve nem volt példa Albi- onban: több mint 13 centis csa­padék zúdult egy hónap alatt a szigetországra, s ezt csak az 1879-es mennyiség múlta fe­lül, amikor csaknem 14 centi- méternyi eső esett. Az égbolt­nál csak a méhészek kedélye borúsabb, akik attól tartanak, hogy a briteknek idén nélkü­lözniük kell a friss hazai mézet, ők persze elsősorban az elma­radó bevételek miatt aggód­nak, mert ha a méhek továbbra is megtagadják a gyűjtést, 1997 számukra nem lesz tejjel- mézzel folyó Kánaán. I Tintorama

Next

/
Thumbnails
Contents