Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)

1997-07-14 / 162. szám

Villeneuve győzött a Brit Nagydíjon A kanadai Jacques Villeneuve győzelmét hozta a Forma-1 autós gyorsasági világbaj­nokság 9. futama, amelyet az angliai Silverstone-ban ren­deztek meg a Brit Nagydíjért. A pole pozícióból indult ka­nadai Villeneuve mögé a rajtnál kínálkozó lehetőséget remekül kihasználó német Michael Schumacher zárkózott fel. A 60 körös verseny harmadánál a műszaki személyzeteké lett a főszerep, míg a Ferrari-csapat remekül dolgozott, 7 másod­perc alatt cserélt kereket, addig Villeneuve több mint fél percet töltött a boxutcában... Michael Schumacher bizto­san, több mint 20 mp-cel haladt az üldözők előtt, amikor a 37. körben lelassult, autója füstölni kezdett, s a kétszeres világbaj­nok egy rövid próbálkozást kö­vetően feladta a versenyt. Idő­közben Villeneuve alaposan rákapcsolt és Schumacher kivá­lása után az élre hajtott. Néhány perccel később a Ferrari „teljes csődje” követke­zett be, hiszen az ír Eddie Irvine is a nagydíj feladására kénysze­rült - a második helyről. Ville­neuve újra kerékcserére gurult ki Renault-jával, most azonban jobban dolgoztak a szerelők, de így is csak másodikként tudott visszatérni a pályára, 5 mp-ces hátránnyal a finn Häkkinen mögé. Tíz körrel a verseny vége előtt Häkkinnen már csak 1 mp- cel vezetett Villeneuve előtt, ekkor azonban az ezüst Merce­des felmondta a szolgálatot, a finn pilóta pedig szomorúan ká­szálódott ki belőle. Villeneuve már nem kockáztatott semmit a befejező szakaszban, nyugodt tempóban, biztosan ért elsőként a célba a francia Jean Alesi (Benetton-Renault), s a fiatal osztrák, Alaxender Wurz (Be­netton-Renault) előtt. Villeneuve végül Is nyert. Michael Schumacher, majd később a finn Häkkinen is az első helyről kényszerült feladni a versenyt. FOTÓ: TRACO Rúdugrórekord Új Európa-rekordot ért el női rúdugrásban Anzsela Balaho­nova az ukrán atlétikai bajnok­ságon. A 24 éves versenyzőnő átvitte a 4.35 métert, s így két centiméterrel túlszárnyalta a cseh Daniela Bartova eddigi kontinenscsúcsát. Pólóssiker Tomagyőztes lett a magyar férfi vízilabda-válogatott Sevil­lában. Kemény Dénes szövet­ségi kapitány legénysége előbb a házigazda spanyolokat verte 11-7-re, majd 15-0-ra lépte le a kazahokat, így pontveszteség nélkül végzett az élen. Búvárúszó EB Elutazott Montpellierbe, a fel­nőtt uszonyos és búvárúszó Eu- rópa-bajnokság helyszínére Ju­hos Gergely, a Kecskeméti Vízmű Búvár Klub sportolója, aki a 200, a 400, a 800 és az 1500 méteres uszonyos úszó számokban áll rajthoz. A hölgyeknél is Akárcsak a férfiaknál, a nőknél is a német válogatott nyerte a labdarúgó EB-t. A döntőben 2-0-ra győztek Olaszország el­len, így 4. alkalommal lettek a kontinens legjobbjai. Totó A totó 28. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Duisburg-Heerenveen ...........2-0 1 2 . Aalborg-D.-93 Minszk..........2-1 1 3 . Grazer AK-Dragovoljac.........1-3 2 4 . Auxerre-Antwerp................5-0 1 5 . Lausanne-Ards...................6-0 1 6. Dinamo Moszkva-Genk........3-2 1 7 . Bremen-Istanbulspor............0-0 x 8 . Öster-Univ. Riga.................2-1 1 9. TPS T urku-Lommel.............1-1 x 1 0. Hajdúk Rodic-Kongsvinger.....2-0 1 1 1. Lyon-Austria Wien..............2-0 1 1 2. Wodzislaw-Zilina................0-0 x 1 3. Szpartak Váma-Montpellier.....1-1 x +1 mérkőzés: 14. Floriana-T orpedo Moszkva....0-1 2 M egfenyegették Halálosan megfenyegették a Chile elleni vesztes vb-selej- tező mérkőzést követően a ko­lumbiai labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát, Heman Dario Gomezt és a dél-amerikai ország szövetségének elnökét, Alvaro Finát. Gomez azonmód rendőri felügyeletet kapott. Maccabi Játékok A július 15-én kezdődő Mac­cabi Játékok nagyságrendben a harmadik helyet foglalják el az olimpia és az Universiade után. A 63 fős magyar küldöttség va­sárnap megérkezett Izraelbe. Ez a harmadik alkalom, hogy ma­gyar zsidó sportolók újra részt vesznek a versenyeken. Veszprém Rallye Hat gyorsasági szakasz maradt vasárnapra a nagy érdeklődés­sel kísért bajnoki futamból, a Veszprém Rallye-ból. A ko­rábbi versengés során már te­temes előnyt szerző ifj. Tóth, Gergely duó (Arai Colonia Rallye Team, Toyota) magabiz­tosan őrizte, sőt, némileg még fokozta is a különbséget az őt üldöző vetélytársakhoz képest és imponáló biztonsággal lettek elsők a bajnoki cím védői. Turku és Forrnia A Turkuban zajló atlétikai utánpótlás EB-n Zsivótzky Gyula a tízpróbában (7804 pont), Dobos Gábor a 100 mé­teres síkfutásban (10,36 mp) egyaránt a negyedik helyen végzett. Kiss Balázs 81.80 mé­teres dobásával nyerte a kala­pácsvetést az olaszországi Formiában megrendezett nem­zetközi atlétikai versenyen. Megnyitó irakiak nélkül Fogathajtó-vb Kecskeméten? Libanon fővárosában, Bejrút­ban fantasztikus megnyitóün­nepséggel megkezdődtek a 8. Arab Játékok. A 16 napos ese­mény első aranyérme a tunézia­iaknak jutott Attaher Mansour révén, aki a férfi maratoni fu­tásban diadalmaskodott. Még meg sem kezdődtek a sportver­senyek, a politika máris fősze­repet játszott. Történt ugyanis, hogy az iraki sportolók nem kaptak meghívást az eseményre a házigazdáktól. Kuvait, amely az 1990-ben véget ért libanoni polgárháború után dollármilli­ókat költött az ország újjáépíté­sére, azzal fenyegetőzött, hogy bojkottálja a játékokat, ameny- nyiben az irakiaknak is engedé­lyezik a részvételt. Az iraki sportolók így hiába vártak két napig a libanoni-szíriai határon arra, hogy megkapják a vízu­mot. Végül megunták a tétlen­séget és szombaton este haza­indultak. Az ellentét hátterében az húzódik, hogy Irak 1990-ben lerohanta Kuvaitot.- Könnyű azt mondani, hogy a sportnak semmi köze a politi­kához. Valójában ugyanis a po­litika mindenütt jelen van - je­lentette ki az ügy kapcsán Juan Antonio Samaranch, a Nemzet­közi Olimpiai Bizottság elnöke. -Ezt a problémát nem lehet egycsapásra megoldani, csak lépésről lépésre. Én biztos va­gyok benne, hogy sikerül. Nyolc között Kiütéses győzelemmel biz­tosította helyét a negyed­döntőben a magyar váloga­tott a Prágában zajló junior női vízilabda-világbajnok­ságon. A csoportküzdelmek 5. fordulójában a magya­roknak nem jelentett gondot az olaszok 12-6-os legyő­zése. A magyar válogatott 3. lett csoportjában és hétfőn Hollandiával mérkőzhet a 4 közé jutásért. Kozák János csapatvezető elégedett a lá­nyok szereplésével. Kie­melte Valkay Erzsébetet (Villanó Fókák) remek játé­káért és Pelle Anikót az ed­dig lőtt 24 góljáért. A napokban ülést tartott a Ma­gyar Lovas Sportszövetség Fo­gathajtó Szakbizottsága, me­lyen két fontos napirendi pont szerepelt. A testület értékelte az idei első féléves versenyeket, s ennek alapján az augusztus 20-24-ei németországbeli Rie- senbeckben megrendezendő kettesfogat-hajtó világbajnok­ságra előzetesen hat hajtót ne­veztek. A vb-n országonként 3 fogathajtó vehet részt. A 6 ne­vezett sportoló közül kettő Bács-Kiskun megyei. A névsor: Lázár Zoltán, Lázár Vilmos (mindkettő Technotext SE), Nyúl Zoltán (Hetényegyházi Hullám Lovas Klub), Váczi Csaba (Szentmihályi Lovas Klub), Nagy Sándor (Techno­text SE), Nyíri Zsigmond (Ti- szakécskei LK). A szántód- pusztai harmadik válogató után fognak csapatot hirdetni, akkor derül ki, hogy a nevezett hat versenyző közül melyik három kerül be a magyar csapatba. Az 1999-es kettesfogat-hajtó világbajnokságot visszamondta Franciaország, s Magyarország jelentkezett. Úgy tűnik, Ma­gyarországon három helyszín jön számításba: Szilvásvárad, Tápiószentmárton, Kecskemét. A Magyar Lovas Sportszövet­ség az OTSH vezetésével a ké­sőbbiek során a pályázatok alapján dönt, hogy melyik hely­színnek adja a rendezési jogot. Négy aranyat nyertek a halasi atléták A legjobbakat nem zavarta a szélsőséges nyári időjárás sem a 13-14 évesek országos ösz- szetett atlétikai bajnokságán, melyet a napokban rendeztek. Különösen érvényes volt ez a kiskunhalasi versenyzőkre, akik összesen négy első helyet szereztek. Bács-Kiskun me­gye atlétái közül tizenhármán a legmagasabb minősítést - aranyjelvényes szintet - sze­rezték meg. Eredmények, leány 13 évesek, A-változat: 5. Bene H. (KSC) 2281 pont, 6. Kiss K. (Ganzair Kiskunhalas) 2234 pont, B-változat: 4. Opóczki A. (Ganzair) 2755 pont aranyjelvényes szint, C- változat: 1. Födi Zita (Gan­zair) 2361 pont, aranyjvényes szint, edző: Kerék Csaba, 5. Csitos J. (KSC) 2231 pont, aranyj., csapatban: 2. Kis­kunhalasi Ganzair 9420 pont (Kiss, Opóczki, Födi, Sava­nya), 6. Kecskeméti SC 8027 pont (Bene, Szűcs, Csitos, Tancsa). Leány, 14 évesek, A-válto- zat: 6. Nagy Á. (Ganzair) 2605 pont, aranyj., B-válto­zat: 2. Bőszény M. (Kkfházi Honvéd) 2386 pont, aranyj., fiú, 13 évesek, A-változat: 1. Engi Csaba (Ganzair) 1732 pont, aranyj., edző: Bencsik Pál, 2. Csuka I. (Kkfházi Hon­véd) 1494 pont, aranyj., B- változat: 5. Zoboki T. (KKfházi Honvéd) 1633 pont, aranyj., 6. Rónási G. (Ganzáir) 1623 pont, aranyj., 7. Szűcs T. (Ganzair) 1616 pont, aranyj., C-változat: 1. Philhoffer Elemér (Ganzair) 1427 pont, aranyjelvényes szint. Csapat­ban: 1. Kiskunhalasi Ganzair 6398 pont (Rónási, Engi, Philhoffer, Szűcs), edzők: Bencsik Pál, Siha János, 3. Kiskunfélegyházi Honvéd 4458 pont, 14 éves fiúk, C- változat: 4. Arató G. (KSC) 1519 pont, aranyj. sz. A versenyen az Atlétikáért Alapítvány különdíjait is átad­ták, amelyek közül egy a me­gyénkbe került. A 13 évesek díját Engi Csaba (Ganzair) versenyző kapta az egyéni, va­lamint csapataranyérméért és az aranyjelvényes szint jelen­tős túlszárnyalásáért. Az „aranyszüret” és az éremgyűj­tés remélhetőleg ősszel majd folytatódik az egyéni országos bajnokságon. GARZON STÚDIÓ KECSKEMÉT, Arany J. u. 3. Tel./fax: 76/417-111 Nyitva: H.-Cs.: 8°°-1630 P: 8°°—14°° Várjuk megtisztelő GARZON § látogatását! BÚTORÉ Irodai munkahe­lyek, ügyfélforgalmi irodák, konferencia- termek, egészség- ügyi és oktatási in­tézmények KOMPLETT BEBÚTOROZÁSA

Next

/
Thumbnails
Contents