Petőfi Népe, 1997. július (52. évfolyam, 151-177. szám)
1997-07-10 / 159. szám
$ ó m ip 'OÍ J- f Ötletek, tippek, tanácsok " * a mindennapokra Az idén havonta 530 forintot fizetünk Tv-díjat szed a Posta A televíziókészülék üzemben tartási díja befizetésének módjáról szóló levelet kapnak a családok és cégek a mai napig a Magyar Posta Rt.-tői. A törvény szerint ugyanis a korábbi televízió-előfizetési díj helyett idén január 1-jétől mindazok kötelesek üzemben tartási díjat fizetni, akik televízióműsor vételére alkalmas készüléket használnak. Az Országos Rádió és Televízió Testület 1997-re pályázatot írt ki a televízió üzemben tartási díj beszedésére, amelyet a Magyar Posta Rt. nyert meg. Az ORTT-vel megkötött szerződésben a Posta vállalta: a feltételezhető üzemben tartókat teljeskörűen tájékoztatja a médiatörvényben foglalt kötelezettségükről, a bejelentés és az üzemben tartási díj befizetésének módjáról. A díj összege az idén 530 forint lesz havonta. A nyilvános helyeken - például szállodákban, kávéházakban - elhelyezett készülékek után ennek háromszorosát kell fizetni. Az előírás szerint a díjat kéthavonta, postai úton vagy lakossági folyószámláról banki átutalással lehet befizetni. Drogmegelőzés a tanórákon Az ifjúságvédelmet és a drog- megelőzést céljául kitűző DADA-programot ismertették kedden a Csillebérci Gyermek- " és Szabadidőtábor mintegy száz általános iskolás lakója előtt. A program lényege, hogy a megyei rendőr-főkapitányságok, vagy a helyi rendőrkapitányságok felkészült, a témában jártas munkatársai meghatározott tematika és tananyag szerint havonta egy alkalommal beszélgetnek a gyerekekkel a dohányzás, az alkohol, a droAz elmúlt hét végére a lehűlésnek és a sok csapadéknak köszönhetően megtisztult a levegő, a pollen mennyisége is jelentős mértékben lecsökkent. Jelenleg a fűfélék és a csalán mellett az üröm és a libát opfé- lék virágporszemei gyakoriak, gok és az AIDS veszélyeiről, hiszen a gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogyan ismerhetik fel a rájuk leselkedő veszélyeket. A nemzeti alaptanterv és a közoktatási törvény módosítása lehetővé teszi, hogy az iskolák a tantervbe beépíthessék a DADA-programot és a felvilágosító órákat. A személyiség- fejlesztő, helyes önértékelésre nevelő, önbecsülést építő DADA-program módszere a szituációs és szerepjáték, valamint az irányított beszélgetés. de már hetek óta jelen van a parlagfű pollenje is környezetünkben, bár még nagyon csekély számban. Az allergén gombák közül az Alternaria spórái nagy, időnként igen nagy mennyiségben vannak jelen a levegőben. Pollenjelentés Állásajánlatok a megyében A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ néhány ki- rendeltségén regisztrált állás- ajánlatok listája július 1-7. között időszakban: Kiskunhalas (Bokányi D. u. 13.): nőknek: 14 gépi varró, 6 betanított varró, 1 óvónő, 3 vendéglátó-ipari eladó, 1 fodrász, 5 ápolónő, 2 élelmiszer-ipari kiszer. bet. m., 1 mozgó fagylaltárus, 1 magvizsgáló, 3 ruházati eladó; férfiaknak: 8 asztalos, 5 ács-állványozó, 2 bálázó, 5 építőipari segédmunkás, 1 kerék- centírozó, 2 szobafestő, 1 gépjárműszerelő, 1 járművillamossági szerelő, 8 lakatos-hegesztő, 1 rakodógépkezelő, 1 tehergépkocsi-vezető (KCR-vizsgával), 1 elektroműszerész, 5 faipari gépkezelő, 9 kőműves, 2 éleim. kiszer. bet, m., 1 vagyonőr, 4 faipari segédmunkás; közömbös: 1 német szakos tanár, 4 villanymotor-tekercselő. Kecskemét (Klapka u. 34., tel.: 76/486-588): nőknek: 2 titkárnő, 1 adminisztrátor, 1 angol lektor, 2 élelmiszer-eladó, 2 pultos, 7 cipőfelsőrész-készítő, 1 német-bármely szakos tanár; férfiaknak: 1 forgácsoló, 5 esztergályos, 2 épületasztalos, 2 általános asztalos, 1 ofszet gépmester, 2 kőműves, 1 tehergépkocsi-vezető, 11 biztonsági őrvagyonőr, 1 hirdetőtábla-felelős, 4 betanított présmunkás, 2 hentes, 1 faipari technikus, 1 angol nyelvű fizikatanár; közömbös: 1 élelmiszer-vegyiáru eladó, 1 képkeretező, 1 magyartörténelem szakos tanár, 5 ani- mátor. Fordítsanak gondot arra, hogy mielőtt a közös fürdőbe mennek, ■ _ mossák le magukról a napolajat, a nők a sminket, ellenkező esetben hamarosan egy olajfolt közepén találhatják magukat. Napozás előtt - főként a fehér bőrűek - kenjék be bőrüket fényvédő faktoros naptejjel, s ügyeljünk a kicsikre, hiszen aző bőrük érzékenyebb. A nudistákra ne tegyünk megjegyzést, ne bámuljuk őket feltűnően - ez illetlenség. Aki azonban külföldre utazik és szeretne fürdőruha nélkül úszni, napozni, érdeklődjön az utazási irodában, hogy van-e erre lehetőség az adott országban. Bárcsak bemehetnék, de nem szabad.... Vigyázat! Mélyvíz! Nyilvánvalóan örülünk, ha nem kötelező az úszósapka, de ha felirat kéri használatát, tartsuk be, ennek biztosan megvan az oka. A mély vízre ugyancsak felhívják a fürdőzők figyelmét, aki tehát nem jó úszó, ne ott akarjon vakmerőségével feltűnni - ez esetleg tragédiába torkollhat. ló tanácsok strandoláshoz PtTÓFt NFPE - GRAFIKA A hétvégére újra kánikulát jósol a meteorológia. Ismét megtelhetnek tehát a strandok. Az alapvető higiéniai és illemszabályokat itt is tartsuk be. Fürdés előtt illik elmenni WC-re, s erre felhívni a velünk levő gyerekek figyelmét is. A bőrbetegségben vagy gombás fertőzésben szenvedők egyáltalán ne menjenek a vízbe. Felhe- vült testtel ne ugorjunk fejest a habokba - lassan szoktassuk hozzá testünket a víz hőmérsékletéhez. Élelmiszert legjobb hűtőtáskában vinni, ebbe visszate- hetjük a maradékot, s az étel nem romlik meg a nagy melegben. Ne szeszes italt, vagy cukros üdítőt, inkább ásványvizet igyunk. Különösen oda kell figyelni arra, hogy a kisgyermekek mindig eleget igyanak a melegben. Kutyát semmi esetre se vigyünk be a strandra, inkább hagyjuk otthon, hiszen úgysem fürdethetjük meg. Jól jövedelmező gyógynövények Könnyű nyári gyümölcssaláta Egy dinnye húsát kivájjuk, felkockázzuk, teszünk hozzá feldarabolt őszi- és sárgabarackot, ananászt, mazsolát. Az egészet vissza- töltjük a dinnyehéjba, diógerezdekkel díszítjük, jól lehűtve tálaljuk - meleg estékre kiváló frissítő. Régen tonnaszámra, ma inkább csak kisparcellákon termesztik a gyógynövényeket. Az akác és a bodza már levi- rágzott, most a hárs, a kökény, a mályva, a cickafarka virága szedhető. A körömvirág és a napraforgó szirmait szintén most kell szedni. A csalán, az útifű, a mezei zsurló, valamint a szeder levelét ugyancsak most érdemes beszárítani. Mindehhez nem kell különösebb szaktudás, hiszen a me- gyeszerte minden nagyobb településen megtalálható felvásárlók készségesen útbaigazítják a kezdőket. Ingyen elmagyarázzák, mire kell odafigyelni, írásban megadják, milyen művelést alkalmazzunk az adott homokos, a szikes vagy humuszban gazdag parlagon heverő termőtalajon. Általában a virágféléket 50-200, a fűszerfélét és a gyökémövényt 400-600 négyszögölnél nem nagyobb területen érdemes termeszteni. Az jár a legjobban, akinek szárításra alkalmas nagy padlása van. A hálós szerkezetű szárítókeretek házilag is előállíthatok. A Önnek is Már csak pár nap, és megérkezik városunkba a Jumperekből,a Jumpy-ból a C15-ből és a Berlingo ból álló Citroen . A Citroen haszongépjárművek széles kínálatából mindenki könnyen kiválaszthatja az igényeinek leginkább megfelelőt. Szombat reggel 9-től napnyugtáig tart a családi program, vasárnaptól keddig pedig egész napos szakmai bemutató várja az érdeklődőket a Citroen sátránál. sokat Kiskunhalas, Főtér, a mozi előtt 1997. június 11-15-ig, naponta 9-től napnyugtáig. További részletekért keresse a legközelebbi Citroen CITROEN KIRÁLY 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. Tel./Fax.- 77/427-015 BCITROEN Fedezze fel a különbséget