Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-05 / 129. szám

LLBOS ILO ILL Harmincéves jubileumát ünnepli ezen a héten a kecske­méti Hosszú Utcai Óvoda. A programok egész héten át tar­tanak, a délutáni rendezvények a város számára nyitottak. Az évfordulóra kedden óvodatörténeti kiállítással is készült az óvoda, akkor készült felvételünk, fotó: ábrahám Eszter Pénzbehajtók egy lakásban A kecskeméti kapitányság ön- bíráskodás alapos gyanúja mi­att őrizetbe vette L. Zsoltot és í. Józset. A két férfi a nyomo­zás állása szerint június 1 -jén társaival együtt megjelent egy kecskeméti férfi lakásán, s a házigazdát halálosan megfe­nyegették. Ezzel arra kénysze­rítették, hogy 500 ezer forin­tos tartozás fejében gépkocsit és rádiótelefont adjon át a pénzbehajtóknak. A csapat többi tagjának begyűjtése teg­nap még folyamatban volt. Három orgazdát is fogtak a kecskeméti zsaruk. A Hévíz­ről május 12-én ellopott, 2 millió forint értékű Mercedest 55 ezer forintért vették meg. Természetesen tudták, hogy lopott a kocsi. A három férfi több hasonló cselekménnyel is gyanúsítható. Kecskeméten a Lóverseny utca 3. szám elől június 2-ára virradóra ellopták a DTH-060 rendszámú kék színű Lada 2001-es gépkocsit. A Bajza utcából június 2-án loptak el egy piros Lada 1300-as sze­mélygépkocsit. Rendszáma: CGC-251. Az autó értékét félmillió forintra becsülik. Ti- szakécskéről, a Kossuth utcá­ból egy német állampolgár tu­lajdonát képező lezárt Volks­wagen kombit loptak el. Az 1 milliót érő kocsi rendszáma: AUR-TS-633. Ismeretlen tettes a kecske­méti Bolyai János Gimnázium testnevelő tanári szobájából több tanulót megkárosítva lo­pott el pénzt, órát és gyűrűket, melyek értéke összesen 200 ezer forint. A Montázs Bt. Kiskőrösi ut­cai telephelyéről ismeretlen tettesek 1,2 millió forint értékű szerszámokat, köztük HILTI fúrót loptak el június 3-ára vir­radóra. Az Universal Kft. Csáktornyái utcai telepéről 120 darab trapézlemezt vittek el, 450 ezer forint értékben. A tettesek a dróthálót megbontva jutottak be a telepre. Nyomda épül a műkerti óvoda és orvosi rendelő mellé Kecskeméten a műkertvárosi óvoda valamint az orvosi rendelő tőszomszédságában egy nyomdát kezdtek el épí­teni. Háromszáz műkertvá­rosi polgár aláírásával máris tiltakozik a város képviselő- testületénél a Csokor utcai építkezés és az eddigi város­házi eljárás miatt. Mint írják, a terület intézményi övezetbe tartozik, amit az ön- kormányzat a közelmúltban el­adott. A polgárok szolgáltatóé­pületet - postát, élelmiszerbol­tot - szerettek volna ide, de ezt 1997-ig elutasították, mivel szociális épület bővítése céljára tartotta fenn a városháza a terü­letet. Aztán idén májusban sze­reztek róla tudomást a polgá­rok, hogy a Csokor utcában nyomda lesz, melynek építke­zését kérik leállítani. A szomszédos rendelőben dolgozó három orvos nem írta alá a tiltakozást, de leírta észre­vételeit az üggyel kapcsolatban. Felteszik a kérdést, hogy a ma­radék telekrészen lesz-e hely a középtávú egészségügyi kon­cepcióban szereplő egy praxis- egy rendelőhelyiség elv megva­lósítására. Elegendő lesz-e az aktuális körzetfejlesztés miatti plusz telekigény kielégítésére? A kecskeméti városházán el­lenzékben lévő MSZP-frakció egyik tagjának, dr. Fonyódi Lajosnak megtagadták egy 3 millió forintos szerződésbe való betekintést, amit a pol­gármester és egy szegedi cég kötött. Az önkormányzat szervezeti és működési szabályzata szerint „a képviselő a hivatalban igé­nyelheti a képviselői munkájá­Napirend előtt tette szóvá az ár­pádvárosi mélygarázs-ráépíté­seket Garaczi János a tegnapi kecskeméti képviselő-testületi ülésen. A már elkészült épít­ményről úgy vélte, hogy az nem illik a környezetébe, bűn volt engedélyt adni rá. Polgárok megkeresésére a múlt héten a képviselő arról érdeklődött a vá­Arra is emlékeztetnek, hogy 1996-ban rendelőbővítési szán­dékuk volt. Akkor a városháza mérnöki irodája a telek mély­ségében való terjeszkedést nem hagyta jóvá, mert a telekhatár­tól több méter távolságot köve­telt meg. Ehhez képest a jelen­legi építkezés alapozása a te­lekhatáron folyik. Szabó István, a polgármesteri hivatal mérnöki irodájának munkatársa érdeklődésünkre elmondta: nem tud arról, hogy elutasították volna a posta és az élelmiszerbolt építését. Az or­vosi rendelő bővítésével kap­csolatban is cáfolta, hogy nem hagyták azt jóvá. Mint mondta, egyeztettek az egyik orvossal és tudomása szerint a mérnöki iroda támogatta a rendelőbőví­tést, nem tudja, hogy az miért nem sikerült. Szabó István el­mondta, hogy a nyomda is la­kossági szolgáltató tevékenysé­get kíván folytatni. Intézmény- területen pedig a kereskedelmi és szolgáltató létesítmények el­helyezhetők. Tehát nem csak ipari övezetben létesíthető nyomda, hiszen ez a tevékeny­ség is megváltozott; alapvetően fénytechnikáról és számítógé­pes rendszerről van szó. A mér­nöki irodának most a polgár- mester utasítására szakértői vé­hoz szükséges tájékoztatást, ügyviteli közreműködést”. Fo­nyódi képviselő a tegnapi testü­leti ülésen elmondta, hogy a jegyző utasítására nem láthatta a szerződést. A jelen lévő al­jegyző úgy reagált: jogszabá­lyok miatt nincs lehetőség a be­tekintésre, de a képviselő a szerződésben lévő adatokról tá­jékoztatást kapott. A képviselő közölte, hogy az önkormányza­tok törvényességi felügyeletét rosháza mérnöki irodáján, hogy a másik mélygarázst is beépítik- e? Azt a választ kapta, hogy tudnak róla, de engedélyt nem adtak ki. Erre a képviselőnek a ráépítést ellenző polgárok átad­ták a mérnöki iroda elvi építési engedélyét, ami május 24-én kelt... Ez kétszintes parkoló le­fedéséről szól. A képviselő sze­leményt kell készíttetnie arról, hogy a nyomda nem károsítja a környezetét. Szabó István ugyanakkor elmondta: az épít­kezés leállításának nincs jogi alapja, jogerős építési engedé­lye van a vállalkozónak, amit nem fellebbezett meg senki. Dr. Fekete Lászlót, a Mű­kertváros egyéni önkormány­zati képviselőjét azért érte bírá­lat a tiltakozók részéről, mert nem tájékoztatta a polgárokat a nyomdaépítés tervéről. A kép­viselő érdeklődésünkre el­mondta: a műkerti polgárokhoz kétezer példányban juttatta el 1996 végén a hírlevelét, ami­ben részletesen tájékoztatott a nyomdaépítés tervéről. Június 3-án a műkerti rész­önkormányzat egy nyilatkoza­tot adott ki, amit dr. Fekete László írt alá. A meghökkentő hangú írásban rágalmazó társa­ságnak titulálják a tiltakozás szervezőit. A nyilatkozat sze­rint az aláírásgyűjtéssel a la­kosság tévhitben tartása bűnté­nye következett be. Egy olyan csoporttal állunk szemben - áll a nyilatkozatban - akikkel végső esetben a közösség elleni izgatás bűntettének alapos gya­nújával kell az igazságszolgál­tatás keretén belül eljárni. Mihályka Gyula ellátó közigazgatási hivatalhoz fordul állásfoglalásért. A szerződés egyébként arról szól, hogy az önkormányzati in­tézmények átvilágítására a vá­rosháza 3 millió forintért szer­ződést kötött a szegedi Infotec Kft.-vel. Szűcs Tibor azt kifo­gásolta, hogy a képviselők tudta nélkül kötötte meg a polgármes­ter a szerződést. Az ülés ennél a napirendi pontnál szakadt félbe határozatképtelenség miatt. rint ez nem alkalmazható, mivel itt mélygarázs beépítéséről lenne szó. A képviselő-testület úgy döntött, hogy a jegyző megvizsgálja az engedély kia­dását, az építészeti szakbizott­ság pedig azt vizsgálja meg, hogy rendezésiterv-módosítás- sal miként lehetne megakadá­lyozni az újabb garázsbeépítést. Izsáki cukorcefre? Kedden este a kecskeméti vámosok Izsák mellett a Szajol-dűlőben tartottak el­lenőrzést egy tanyán. A fő- és melléképület előtt négy darab 30 ezer literes tar­tályra bukkantak. Ebből kettő tele volt, de a harma­dikban is még 13 ezer liter erjedésben lévő, zavaros fo­lyadékot találtak. A 73 ezer liter lőre vizsgálata még tart. Különböző helyeken üstök­ben félig oldott cukrot is ta­láltak a fináncok. A borha­misításhoz nélkülözhetetlen citromsavra is rábukkantak, ami zsákban volt. Intézeti tűz Tűz volt Kecskeméten a megyei gyermek- és ifjú­ságvédelmi intézet második emeleti hálótermében a Ku­ruc körúton. A padozat és a szőnyeg égett, a kár 150 ezer forint. A tüzet gyerekek okozták. A tűzoltók kiérke­zéséig a lángokat már sze­rencsére sikerült eloltani. Központi konyha Az elmúlt napokban több­ször beszámoltunk a töme­ges izsáki szalmonellafertő­zésről. Több izsáki olvasónk telefonált, hogy a fertőzést okozó konyha nem az isko­láé, hanem az izsáki önkor­mányzaté. Igaz, hogy az is­kolaudvaron van a konyha és a diákoknak is itt főznek. Lakossági fórum A 12. kecskeméti választó- kerület egyéni önkormány­zati képviselője, Bohács Jó­zsef alpolgármester lakos­sági fórumot tart ma 18-20 óráig a Gáspár András Ipari Szakmunkásképző Intézet (Hunyadi tér 2.) első emeleti aulájában. A polgárok kér­déseire Katona László pol­gármester, Bognár István, a mérnöki iroda vezetője, dr. Hajnal Lajosné városi főker­tész és Lossó Géza, a városi polgárőrség vezetője vála­szol. Fogadóóra Június 6-án, pénteken 13-14 óra között Simon László, a 18. számú választókerület egyéni önkormányzati kép­viselője tart fogadóórát a Kőhíd utca 8. szám alatt. A képviselő sem láthatta a szerződést Befedik-e a másik árpádvárosi mélygarázst is? Anyakönyvi Hírek KECSKEMÉT Születtek: Jánosi Viktória (Kárpáti Ágnes Edit) Helvécia, Saskői Nóra Patrícia (Hatvani Franciska), Erős Ádám (Szabó Irén) Tiszakécske, Kovács László (Nagy Ildikó Márta) Szentkirály, Németh Ferenc (Hardi Magdolna) Kunbaracs, Nagy László (Beregszászi Ilona) Tisza­kécske, Nyúl László (Szalai And­rea), Kutasi Izabella (Matastik Olga Mónika) Tiszakécske, Kiss-Tóth Anna (Mészáros Mária) Helvécia, Rozsnyói Katalin (Tyukász Kata­lin) Lakitelek, Kovács László Máté (Takács Andrea), Farkas Éva Rozá­lia (Pozsár Paula) Helvécia, Sven- dor Richard (Kovács Mária), Mát­rai Adrienn (Ficsór Katalin), Dakó Tibor (Héjjas Anasztázia), Halász Judit Csilla (Varga Csilla Katalin). Házasságot kötöttek: dr. Túrái Gábor Kamill és Mihály Evelin Mónika, Kovács János István és Herczku Gabriella Éva, Németh Zsolt és Rendek Tímea, Ökrös Csaba és dr. Szente Krisztina Éva, Pintér Flórián és Nagy Erzsébet, K. Szabó József Ákos és dr. Verdung Andrea, Finta Zsolt és Herczeg Hajnalka, Gulyás Gábor és Szepesi Ildikó, Bezzeg Csaba és Börönte Renáta, Kiss Lajos és Kerekes Zu- zsanna, Tavaszi András és Grasal- kovits Henrietta, Horváth Dénes és Tóth Mónika, Emődi Zoltán és Ge- lányi Hajnalka. Meghaltak: Mester Ferencné Zólyomi Mária, Lakatos Mihályné Farkas Julianna, Tamás Jánosné Kis Anikó (Kiskunfélegyháza), Fazekas István Pál, Tóth Tibor Imre (Kis­kunfélegyháza), Szőke István, Ko­csi István (Szabadszállás), Gazdik János Mihály, Vég Sándomé Ba- kosi Erzsébet (Cegléd), Kangyalics Józsefné Molnár Erzsébet, Laczkó Jánosné Kovács Piroska, Varga Fe­renc, Bebesi Györgyné Kócs Juli­anna Mária, Gulyás Józsefné Lázs Erzsébet (Kunadacs), Gyenes Lajos Mihály, Tóth Jánosné Juhász Teré­zia (Izsák), Fröhlich Márton (Harta), Tóth József, Szekeres Já­nos, Verbanics Lajos, Borboly László József, Dékány Zoltán (La­kitelek), Józan László, Kerekes An- (alné Peregi Margit (Helvécia), Komenda István, Gimes Márta, Morva Ernő Péter, Gatyás Pál, Far­kas Istvánná Fekete Mária (Izsák), Dubecz Imre Sándor. Egészségügyi díjözön A város képviselő-testülete tegnap odaítélte a Kecske­mét Szociális Ügyéért díjat, amit idén Rigóné Kiss Éva kap. A Kecskemét Városért Egészségügyi Díjat viszont nem kevesebben, mint hatan kapják meg. Az önkor­mányzat egészségügyi bi­zottságának javaslata alap­ján elismerésben részesül dr. Domokos Jusztina, dr. Jónás Katalin, dr. Oláh Mik­lós, Pápai Miklósné, dr. Ta- káts Sándor és dr. Zentai György. * * * A testület arról is döntött, hogy a jelenlegi havi 100 ezer forintos díjazás mellett 1998. május 31-éig továbbra is a Gordius Audit Rt. végzi az önkormányzat könyv- vizsgálói tevékenységét. A kecskeméti Zrínyi Ilona Általános Iskola diákjai évek óta részt vesznek a Barátunk a természet! természetismereti és környezetvédelmi vetélkedőn. Ebben az évben tizedik alka­lommal rendezték meg a vetélkedőt, a döntőnek a Kodály-iskola adott otthont. Az 5-6.-osok mezőnyében országos negyedik helyezést szerzett a zrínyis csapat: Patocskai Blanka, Mihala Réka, Nagyapáti Anita, Oroszi Mónika. Felkészítő tanáruk a képen látható Cs. Nagy Pálné.

Next

/
Thumbnails
Contents