Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-19 / 141. szám

6. oldal Gazdasági Tükör 1997. június 19., csütörtök Óriási hossz. Élénk forga­lom és rendkívüli áremelke­dés jellemezte szerdán a Budapesti Értéktőzsde rész­vénypiacát. A BUX-index értéke 167 ponttal emelke­dett. A legnagyobb érdeklő­dés a TVK és a Mól részvé­nyei iránt mutatkozott. Az előbbi 3255 forinton űj re­kordot ért el. A Mol-részvé- nyek árfolyama 3815 forin­tig nőtt. A kárpótlási jegyek 740 forintot értek, 10 forint­tal többet, mint kedden. Gyárosok a vidékért. A Gyáriparosok Országos Szövetsége fórumsorozatot indított a vidék fejlesztését célzó lobbizásra. A tanács­kozássorozat célja, hogy al­kalmat teremtsen az ország fővároson kívüli régióinak fejlődésében, illetve fejlesz­tésében érdekelteknek a problémák feltárására, a le­hetőségek megvitatására. Az első fórumot tegnap tar­tották Pécsett. Turistapénz. Az első ne­gyedévben több mint 30 százalékkal növekedett az idegenforgalom bevétele és az aktívum is nagyobb 1996 első három hónapjához ké­pest, a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint. Létszámfelezés a bútorgyárban Száznál több dolgozót bocsáta­nak el augusztus 8-án a jelenleg 216 embert foglalkoztató Szol­noki Bútoripari Kft.-tői - a tényt munkásgyűlésen közölte a céget felszámoló Tisza-Reorg Kft. képviselője. Mindazonáltal a bú­torgyárban most van munka, megrendeléseket teljesítenek, a májusi bér eddig elmaradt 25 százalékát kifizették, vagyis immáron a múlt havi teljes já­randóságukat megkapták az al­kalmazottak. Fizetési gondok változtalanul vannak, emiatt például pár napra a gyár telefon­ját kikapcsolta a szolgáltató. A Tisza-Reorg képviselője a mun­kásgyűlésen tudatta azt is, hogy az üzem leválasztható részeit - az ebédlőt, irodaépületeket, a volt szolgálati lakást és egy csar­nokot - értékesíteni kívánja. A MEZŐBANK Rt. Bajai Területi Igazgatósága gyakorlott munkatársat keres hitelezési területre Alkalmazási feltételek: szakirányú felsőfokú végzettség, legalább 5 éves pénzügyi gyakorlat. A részletes szakmai önéletrajzzal és végzettséget bizonyító diploma­másolatokkal ellátott jelentkezéseket az alábbi címre várjuk: MEZŐBANK Rt. Bajai Területi Igazgatósága 6501 Baja, Pf. 321. A döntések rég megszülettek Csúszik a gabonaértékesítés szabályozásának közzététele A Gabonatermesztők Országos Választmánya sérelmezi, hogy a földművelési kormányzat által ígért határidőre, június 15-re nem jelent meg a gabonaértékesítés szabályozása, annak csu­pán néhány elemét hirdették meg. Pedig a gabonapiacra vo­natkozó érdemi döntés már áprilisban megszületett. Tóth István, a Mezőgazdasági Termelők és Szövetkezők Or­szágos Szövetségének titkára lapunknak elmondta: a gabona­piac szereplőinek, a kereske­dőknek ilyenkor már tisztában kell lenniük a külpiaci értékesí­tés feltételeivel. A takarmány­keverőknek, az állattenyész­tőknek mindenképp ismerniük kell, hogy milyen feltételekkel és támogatásokkal tudnak majd vásárolni, s azt is, hogy milyen mértékben kompenzálja a kor­mány a közraktározást, a hi­telezést. A választmány szerint az ál­lami intézkedés késedelme hát­rányosan érinti a termelőket, s csak azoknak kedvez, akik a jogilag tisztázatlan helyzetet gátlástalanul kihasználják. A gabona külpiaci értékesí­tésének lehetőségei, az ármoz­gások pontosan egyelőre nem határozhatóak meg. Az azon­ban már tudható, hogy ebben az évben a korábbiaknál valamivel nehezebbek lesznek az értékesí­tés körülményei. Már csak azért is, mert nemcsak nálunk, ha­nem a környező országokban is jó termésre van kilátás, bőséges lesz tehát a kínálat. A testület azt is szóvá tette, hogy a kereskedőktől aligha várható el tartós üzleti kapcso­latok kiépítése, ha nincsenek tisztában a gabonaexport enge­délyezésének feltételeivel, a külpiacon értékesíthető meny- nyiséggel, a kiviteli lehetősé­gekkel. Az exportengedélyezés felté­teleinek egy része ugyan napvi­lágot látott, de hivatalosan még mindig nem oldották föl pél­dául a feldolgozott termékek - köztük a búzaliszt, a darált búza, a kukoricaőrlemény - ki­vitelét korlátozó szabályokat, pedig erre is már régóta meg­született a kormányzati döntés. Újvári Gizella Kikerültünk az adósságcsapdából A lehetőségek időszakaként értékelte a kormányzati oldal a következő éveket az Érdekegyeztető Tanács Gazdasági Bizott­ságának szerdai ülésén. A testület a középtávú gazdaságpoliti­kai elképzelésekkel foglalkozott. A kormányzat álláspontja sze­rint a termelékenység, a haté­konyság javulása megalapozza a tartós, tehát 4-5 százalékos gazdasági növekedést. A kor­mány szándéka ugyanakkor az inflációt is egyszámjegyűre csökkenteni. Az alacsonyabb infláció az eddigieknél kisebb nominális béremelés esetén is lehetőséget ad a kívánt reálbér­pozíciók elérésére. Ezért az an­tiinflációs politikának fontos része, hogy megállapodjanak a szociális partnerekkel az ehhez igazodó béremelés mértékéről. Kedvező hátteret jelent, hogy az államadósság GDP-hez vi­szonyított arányát már sikerült 74 százalékra csökkenteni, idén év végére pedig a 70 százalék alatti mérték a cél. Ez azt je­lenti, hogy kikerültünk az ál­lamadósság csapdájából. Kedvező, hogy az export már jó ideje, évente 10 százalékot meghaladó mértékben növek­szik, az idén az első negyedév­ben 15 százalékkal nőtt. Az elemzések alapján megállapít­ható, hogy már az elmúlt évek­ben is bővítették forrásaikat a vállalkozások, a múlt év végén pedig már felkészültek a beru­házásokra. A költségvetési poli­tika célja a közterhek további csökkentése, ebből viszont az következik, hogy a kiadásokat sem lehet növelni. A tárgyalás során a munka­adók túlságosan optimistának nevezték a kormányzati elkép­zeléseket. Szerintük a gazda­sági növekedés eddigi adatai nem támasztják alá a feltétele­zéseket. A munkavállalókkal együtt vitatták, hogy az inflá­ciónál a bérek döntő szerepet játszanának. Határozottan fel­lépett mindkét oldal a kereslet- korlátozó politika ellen is. Felvették a leértékelés, a magas hitelkamatok és az inflá­ció összefüggését. Várható, hogy az energiaszektor és a szállítás áremelései nyomán a mezőgazdasági termelők is érvényre kívánják juttatni költségeiket. Az adótörvények módosításán dolgoznak A Pénzügyminisztériumban dolgoznak az adótörvények jövő évre vonatkozó módosítá­sainak tervezetén. Az elképze­lések fő sajátossága a stabilitás és a kiszámíthatóság, vagyis rendszerbeli változásokat nem tervez a kormányzat az adó­rendszerben 1998-ban. A személyi jövedelemadónál a rendszer változatlansága mel­lett az adóterhelés várhatóan mintegy 0.4 százalékkal csök­ken 1998-ban. így annak mér­téke előreláthatólag 21.1 száza­lék lesz, szemben az idei 21.5 százalékkal és az 1996-os 23.1 százalékkal. Az egyetlen na­gyobb változtatás a nyugdíjre­formhoz kötődik. Amennyiben az Országgyűlés elfogadja a nyugdíj-reform csomagot, úgy a nyugdíjjárulék, illetve annak egy része adócsökkentő tétellé változik. Ennek lehetséges mér­tékein még dolgoznak a szakér­tők. fit, WESTEL 900 GSM MOBIL TÁVKÖZLÉSI RT. PÁL YÁZA TOT HIRDET KECSKEMÉTI IRODÁJÁBA IRODAVEZETŐI BEOSZTÁSBA. Alapvető feladatok:- az iroda és az irodai tevékenységek (értékesítés, ügyfélszolgálat, szerviz) irányítása,- a WESTEL 900 Rt. érdekeinek regionális képviselete. Alapfeltételek:- felsőfokú végzettség,- PC felhasználói ismeretek (Excel, MSWord),- B kategóriás jogosítvány,- megoldott, illetve rövid időn belül rendezhető lakásviszonyok Kecskeméten vagy környékén,- társalgási szintű angolnyelv-ismeret. A pályázatban a szakmai múlt bemutatásán túlmenően kérjük a munkakörrel kapcsolatos elképzelések, tervek részletezését (max. 2 oldalban). A sikeres pályázónak versenyképes jövedelmet és vonzó juttatási csomagot kínálunk. Az elkészült pályázatokat a megjelenéstől számított 2 héten belül kérjük a 1519 Budapest, Pf. 434 címre „Irodavezető Kecskemét” jeligével eljuttatni. A beérkezett pályázatok kezelése bizalmasan történik. Hirdessen legfrissebb hírek lapjában Petőfi Népében! Gyártósvezető;szerkeszt5: Schmidt Antal Operátorok: Ónodi Éva, Majorcsikné Buri Franciska Korrektor: Mezei Klára JOKER Az állam vállalkozói vagyonának értékesítése Az Országgyűlés mezőgazda- sági bizottsága elfogadta Si­mon József szocialista képvi­selő napirend előtti felvetését, hogy a testület tárgyaljon egy soron következő ülésén a szarvasmarha-ágazat helyze­téről. A képviselő szerint ez azért lenne fontos, mert az állatál­lomány vészesen fogy. Mások azt indítványozták, hogy a bi­zottság ne csak a szarvasmar­hatartással, hanem az egész állattenyésztés helyzetével foglalkozzon. Ezt követően a honatyák általános vitára al­kalmasnak találták az állam tulajdonában lévő vállalkozói vagyon értékesítéséről szóló törvény módosítását célzó ja­vaslatot. Az állam ugyanis több társaságban le kívánja szállítani tulajdoni hányadát annak érdekében, hogy ezek a cégek tőkéhez jussanak és működőképesebbek legyenek az eddiginél. Ebből több mint kéttucat cég mezőgazdasági érdekeltségű. Mint azt Kole- szár István, az ÁPV Rt. port­folió igazgatója a képviselők előtt elmondta: szeretnék, ha a mezőgazdasági üzemekbe pótlólagos tőke áramlana, ugyanis jelenleg mintegy 15 milliárd forintra tehető ezek­nek a cégeknek a tőkehiánya. A cégcsoport jegyzett tőkéje pillanatnyilag 27 milliárd fo­rint; ebben az évben mintegy 4,5 milliárd forintnyi tőke­emelésre lenne szükségük a társaságoknak. A kormány- párti képviselők többsége tá­mogatta a javaslatot, míg az ellenzékiek fenntartásaikat fogalmazták meg. A módosító javaslat kitér arra is, hogy a tíz hektárnál kisebb erdőterü­letek, amelyek állami tulaj­donban vannak, az ÁPV Rt. felügyelete alá tartozzanak, és ne kerüljenek a kincstárhoz. A honatyák ezt a módosító indítványt is támogatták. A SÁRAI ES TARSA BT. ALLASAJANLATA: 1. ÜZLETKÖTŐ (1 fő) teljes munkaidő Feltétel: - kereskedelmi végzettség- jogosítvány, katonaviseltség, max. 30 éves férfi Előny: - kereskedelmi, üzletkötői tapasztalat- hivatásos jogosítvány- leinformálhatóság- kecskeméti lakhely 2. RAKTÁROS (1 fő) napi 4 óra munkaidő Feltétel: - kereskedelmi végzettség (és/vagy) érettségi- max. 30 éves hölgy Előny: - leinformálhatóság- kecskeméti lakhely 3. TAKARÍTÓNŐ (1 fő) heti 1 alkalom Előny: - nyugdíjas korú, tisztaságszerető hölgy Mindhárom főnél bérezés: megegyezés szerint, próbaidő kikötése mellett. Jelentkezni csak személyesen! 1997. június 19-én, 20-án, 23-án, du., 16-20 óráig. Kecskemét, Dráva u. 52., Sárainé. <24827» A legjobb árú és a legtöbbek által vásárolt pick-up Magyarországon: Keménytető és platóbetét csak nettó 50 000 Ft-ért, AMÍG A KÉSZLET TART! A LEHETŐ LEGJOBB REKLÁM: AZ ELMÚLT ÉVBEN 293-AN VÁLASZTOTTAK A Mazda B 2500-t, AMELY ÍGY AZ EGYIK LEGTÖBBEK ÁLTÁL VÁSÁROLT PICK-UP KISTEHERAUTÓVÁ VÄLT MAGYARORSZÁGÓN. Ez ÖNMAGÁÉRT beszél, akArcsak a B 2500-as típus Ara, amely nettó I 999 000 Ft-tól KEZDŐDIK, ÍGY A B 2500-AS A LEGJOBB ÁRÚ PICK-UP KISTEHERAUTÓ IS EGYBEN. ÉS HOGY MIT SZÓLNAK MINDEHHEZ A TÖBBIEK?! HA ÉN MAZDA LENNÉK DAKO TIBOR Kecskemét, Mindszenti út 2. Tel.: 76/486-780, 485-715 A NYERŐ NÉMET BŰ Bőr franciaágy beépített rádióval, 25% kedvezménnyel Sarokülő garnitúrák többféle színben pémágy 200x153 cm, 220x153 cm (belét nélkül) Kínálatunk:- Cipős szekrények- Modern szekrénysorok- Komódok- Tükrös, tolóajtós szekrények- Dohányzóasztalok- Fenyő bútorok- Éjjeli szekrények- Franciaágyak- Heverők, ülőgarnitúrák- Fémágyak Kmét, Halasi út 12. (Parkettagyár mellett a volt Vídiában) Tel.: 76/329-888, 06-20/422-968 Ny.: H-P: 9-18-ig, Szó.: 8-12-ig.

Next

/
Thumbnails
Contents