Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-18 / 140. szám
Nem jó csirkének lenni Indonéziában. Dzsakartában nap mint nap így felfűzve viszik őket piacra, fotó: feb-reuter Jegesó Hercegszántón Tegnap 17 óra 40-kor tíz percig tartó óriási zápor zúdult Hercegszántóra. Az első három percben eső nélkül csak jég hullott, percek alatt fehér lett a föld, mintha hóval bontott tájat láttak volna a helybeliek nyár elején. A jégdarabok borsóÁlzsaruk az Vasárnap éjjel két fiatalembert is álrendőrök fosztottak ki Kiskunhalason. Éjjel egy óra körül a MÁV-ebédlő mellett állították meg az egyik sértettet. A két álrendőr még valamilyen igazolványt is felmutatott a félhomályban. Ezután megmotozták a 17 éves fiút, akinek zsebéből egy doboz cigarettát és egy öngyújtót vettek el, ameszem nagyságúak és annál valamivel nagyobbak voltak. Csak ezután - mintegy öt perc elteltével - kezdett el esni az eső, és rövid idő alatt elolvasztotta a nagy mennyiségű jeget. Egyelőre még nem tudni, mekkora kárt okozott a jégverés. éjszakában lyek együtt 400 forintot értek. Égy órával később egy másik 17 éves fiú is az álrendőrök áldozata lett. Őt arra szólítottak fel, hogy értékeit tegye az útpadkára. A fiútól végül 730 forint készpénzt vettek el. Bántalmazás és fenyegtés nem történt. Az ismeretlen „kollégákat” nagy erőkkel keresik a valódi kiskunhalasi zsaruk. A tanyavilág polgárőrei Hozzákezdtek a külterületi hálózat kiépítéséhez a Polgárőr Szövetség Duna-Tisza közi csoportjai - tájékoztatta a sajtót Naszvady József, a megyei szervezet titkára. Elmondta: mind gyakrabban lehet hallani tanyabetörésekről, a legközelebbi szomszédtól hallótávolságra lakó emberek kifosztásáról. A bűnözők tudják, hogy a helyszínről szinte nyomtalanul eltűnhetnek. A polgárőrök szeretnének ezen változtatni. E cél érdekében Kiskunfélegyháza, Pe- tőfiszállás környékén már előrehaladott, Kecskemét, Kiskunhalas, Kiskunmajsa külterületein kezdeti állapotban van a szervezés. A kiépülő tanyasi polgárőrség tevékenysége jelző-figyelő szolgálaton alapul. A kiskőrösi cégvezetőket keresik a pénzügyőrök Ötven-hatvanmillió forintot érnek azok a zárjegyek és égetett szeszek, melyeket hétfőn foglaltak le a Vám- és Pénzügyőrség Kiskőrösi Parancsnokságának és a Pénzügyőrség Bács-Kiskun Megyei Nyomozóhivatalának emberei Kiskőrösön. Varga György zászlós elmondta: a bajai kft.-tulajdonban lévő épületben bejelentés alapján folytattak vizsgálatot. A talált italok egy kiskőrösi kft. címkéjét viselik, de a cég erre a telephelyre nem rendelkezik érvényes jövedéki engedéllyel. A kft. vezetőit eddig nem sikerült a pénzügyőröknek előkeríteni, így a készlet eredetéről egyelőre csak feltételezéseik vannak. (Folytatás a 3. oldalon) Ürességtől kongó fogászati rendelők Elkeserítő gondokkal küszködnek a Bácskai Fogorvosok és Fogtechnikusok Egyesületének tagjai - mondta bevezetőjében dr. Mihálovics István, az ország egyetlen ilyen jellegű társaságának elnöke. - A lakosság fogegészségügyi állapota romlik, a rendelők pedig szinte konganak az ürességtől, amióta a tb szinte kivonul az ellátásból. A sommás összegzést a megyei stomatoló- gus szakfőorvos, dr. Tajthy Sándor adatokkal támasztotta alá. A kezelési esetek az utóbbi két évben Baján és környékén 69-ről 45 ezerre csökkentek. Egyes lakossági rétegek, így a nyugdíjasok képtelenek megfizetni a tb által megállapított díjakat. Akik napi megélhetési gondokkal küszködnek, aligha tudnak tízezer forintokat kiszorítani egy- egy fogászati beavatkozásra, íme, néhány szomorú megyei adat. Az említett két esztendőben, tehát 1995-ben és 1996-ban a fogtömések száma 100 ezerről 62 ezerre csökkent. Még inkább csökkent a korona- és a hídkészí- tés: 30 ezerről 8 ezerre. Műanyag fogsort tavalyelőtt 11 ezren igényeltek, tavaly már csak 4 és fél ezren. Végül még két adat: megyénkben 1995-ben430ezer, tavaly pedig csak 270 ezer beteg kereste fel a fogorvosi rendelőket. Kommentárunk a 2. oldalon. Clinton bocsánatot kér a feketéktől Bili Clinton amerikai elnök azt tervezi, hogy a nemzet nevében bocsánatot kér az Egyesült Államokban élő feketéktől elődeik rabszolgaságáért. Nem tartja viszont jó ötletnek az egykori rabszolgák leszármazottainak kárpótlását, amit afroamerikai közéleti személyiségek szorgalmaznak, mert - mint egy hétfői rádióinterjúban mondta - „oly régen volt már ez”. Fertőzött almások a Bácskában Mint azt a pécsi bakteriológiai laboratórium vizsgálatai is igazolták, az alma tűzelhalásos betegsége ismét felütötte a fejét a Bácskában. Két hete Borotáról gyűjtöttek be gyanús hajtásokat, újabban pedig Hercegszántón a házikertekben találtak szórványos ferőzéseket. Meg- kondult a vészharang, de nagy riadalomra nincs ok, hiszen a szakemberek féken tudják tartani a járványos kórt.- Tavaly az erwinia bacilus nagyobb területen és erőteljesebben támadt - mondja Sári Mihály növényvédelmi szakmérnök. - Az idén Borotán a tűzelhalás jelei ugyanabban a mintegy 2 hektáros almásban jelentkeztek, ahol egy évvel ezelőtt észleltük a fertőzést. Mára kevesebb mint egy hektárra szorult vissza a különleges megfigyelésre szoruló terület. Minden jel arra utal, hogy a gócpont egy lakatlan tanya elhanyagolt gyümölcsösében volt. Innen a betegség már nem terjed tovább, mert megtettük a szükséges óvintézkedéseket. A szakember szerint sokat segített az is, hogy Borotán a tavalyi ferőzés helyén virágzáskor (a MÉM ajánlása szerint) sztreptomicinnel védekeztek. Ez ugyanaz a jól ismert antibiotikum (persze más kiszerelésben), amelyet az orvosok a közelmúltban a betegeknek is gyakran felírtak. Azokban a gyümölcsösökben, ahol a súlyos kór már megmutatkozott, két permetezőszer használata ajánlott: a Kasumin 2L és az Aliette 80 WP. A gazdák minden esetben kérjék a szakemberek segítségét. Néhányan már hazamehettek a kórházból A sütemény újabb áldozatai Tegnapi lapszámunkban hírt adtunk arról a súlyos ételfertőzésről, amely Halason történt a Belvárosi Kávéházban. Mint megtudtuk, azóta újabb megbetegedések történtek, hét beteg, öt felnőtt és két gyermek került a kórház fertőzőosztályára. Dr. Tóth István érdeklődésünkre elmondta, hogy a később érkezett betegek nem voltak súlyosabb állapotban, mint a korábbiak. Azóta szerencsére hármat már haza is tudtak engedni. Az étel- és székletminták laboreredménye azóta egyértelművé tette, hogy szalmonellózisról van szó - mondta a főorvos. Sikerült a kávéház tulajdonosával, Csatári Imrével is kapcsolatot teremtenünk.- Elsőként is azt szeretném hangsúlyozni - mondta a cukrászmester -, hogy végtelenül sajnálom, ami történt. Nehéz elviselni, hogy miattunk ilyen súlyos állapotba kerültek emberek. (Folytatás a 3. oldalon) Stadler József: „Ha a csapatot jogerősen kizárják az NB I-ből, megszüntetem a klubot.” További részletek a 9. oldalon. Félmillió forintot nyert az iskola alapítványa Szabadszállási gyerekek öröme így lehet örülni 500 ezer forintnak. A szabadszállási iskolások már tudják. fotó: w. k. e A szabadszállási Petőfi Sándor Általános Iskola Talentum Alapítványa nyerte azt az ötszázezer forintos csekket, amelyet a múlt pénteki szerencsenapon sorsoltak ki. A Szerencsejáték Rt. ajándékának nagyon örültek a gyerekek, a szülők és a tanárok egyaránt. Az alapítványt tavaly hozták létre hatszázezer forintos alaptőkével. Az alaptőke kamatait használják fel a tanulók iskolán kívüli sport-, kulturális, egészségmegőrző, tanulást elősegítő tevékenységének támogatására. A sorsoláson nyert félmillió forint az alaptőkét növeli, így már egymillió-százezer forint kamataiból gazdálkodhat az alapítvány. Mint Deliné Gurmai Zsuzsa igazgató és Galambosné Szitás Zsuzsa kuratóriumi elnök elmondta, a számos cél mellett a közeljövőben szeretnék, ha a pénz nagy részét a számítógépes oktatás fejlesztésére költhetnék. Gyorshírek 1 A pátriárka Jeruzsálemben | Weizman izraeli elnökkel és j Arafattal, a palesztin hatóság vezetőjével találkozott hétfőn ■i Jeruzsálemben II. Alekszij, : | Moszkva és egész Oroszor- J ' szág pátriárkája. Az egyházfő f I a Szentföldön az orosz orto- dox misszió megalapításának | 150. évfordulójával kapcsolatos ünnepségeken vesz részt. Atombaleset Atombaleset történt Oroszor- . szágban. Egy szerelő a tech- 1 | nológiai szabályok durva J I megsértése miatt súlyos sugárfertőzést kapott az Arza- masz-16 tudósváros fizikai kutatóintézetében, de a légii körbe nem jutott radioaktív sugárzás. 1 | Új alkotmánybírák I | Az Országgyűlés kedden al-1 I kotmánybírónak megválasz- § tóttá Bagi Istvánt és Németh Jánost. Bagi István 284, Németh János pedig 304 támogató szavazatot kapott. Tudósításaink a parlamentből az 5. | oldalon. 1 I I: A legkegyetlenebb banda rendőrkézen A legkegyetlenebb bűnbandát í tette ártalmatlanná az olasz Sí % rendőrség. Áldozatait gumi- | | abroncsból rakott máglyákon égette el, másokat felrobban- | | tott az az apuliai maffia, | I amelynek 67 tagját vették őri-§ , zetbe. Eddig ez a legnagyobb olasz „maffiafogás”. Motoroshalál Kalocsán ■S Tegnap délután halálos közlekedési baleset történt Kalocsán, az Ecetgyár utca és a I | Vörösmarty utca sarkán. Egy I I férfi motorkerékpárral el- 8 sőbbségadás nélkül kanyaró- I dott ki, s összeütközött egy, a védett úton közlekedő Audi § személygépkocsival. A moto- | ros az esés következtében | | olyan súlyos sérüléseket | szenvedett, hogy életét vesz- tette. Gyilkosságok Albániában | Tizenöt gyilkosság történt az § I elmúlt 24 órában Albániában, 1 12 nappal a parlamenti vá- § I lasztások előtt. Vlorában, a | I kormányellenes felkelés tűz- | fészkében a zendülők háláló- J san megfenyegették Sáli Be- | risha elnököt, ha a városban | választási kampányt próbál | I folytatni.