Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-17 / 139. szám
1997. június 17., kedd Megyei Körkép 3. oldal Afrikából menekültek, Bicskéig jutottak Vonzó az afrikaiak számára hazánk. A múlt hónapban tizenhat zarándok érkezett a déli országhatárhoz. A marokkói és libériái állampolgárok menekültstátuszt kértek, ezért a bicskei menekültszállón várják a menekültügyi és migrációs hivatal döntését sorsukról. Májusban négy, korábban kiutasított határsértő is szeretett volna visszajutni Magyarországra. Három libériái és egy Zairéi társaságában érkezett az a guineai férfi, akiről a vizsgálat során kiderült, hogy márciusban már járt a kiskunhalasi közösségi szálláson és akkor mint Zairéi állampolgárt utasították ki. Most jogellenes belföldi tartózkodás miatt áll törvény elé. A halasi közösségi szállóra tizenöt külföldi nem tért vissza a kimaradásról. Közülük nyolcán összesen 230 ezer forint adósságot halmoztak fel, ezért a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság elrendelte körözésüket. Tiltakoznak az autómosó felépítése ellen Baján A baja-újvárosi 11. számú választókörzet képviselőjének, Nemes Gábornak szokásos havi fogadóóráján az eredmények mellett - az Oltványi utca egy- irányúsítása, rágcsálóirtás, ke- rékpárút-építés, faültetés - egy, a környék lakosságát felháborító kérdés is terítékre került. A Vöröshíd sétány családi házainak tulajdonosai - mint mondják -, abban a hiszemben vásárolták meg, illetve építették fel otthonaikat, hogy a lakó-pihenő övezet jelleg megóvja őket az oda nem illő üzemi jellegű beruházásoktól. A város az utca déli részén levő telket értékesítette. Az új tulajdonos itt autószalont, -mosót, irodákat, illetve lakásokat kíván létesíteni. Ez ellen 50 aláírással tiltakozást nyújtottak be a Vöröshíd sétány lakói a polgármesteri hivatalhoz, ez azonban minden valószínűség szerint eredménytelen marad. Az építési hatóságnak - éppen a jogszabály hézagai miatt - aligha van joga a tervezett építkezést megtiltani, ha az egyébként a környezetvédelmi és egyéb előírásoknak megfelel. A képviselő közbenjárását ígérte az ügy mindkét fél részére elfogadható és megfelelő rendezésében. G. Z. Csalót keres a rendőrség Egy országszerte sokfelé megforduló csalót keres a győri rendőrség. A 34 éves bátaszéki Várszegi Ferenc a Várszegi és Társa Bt. nevében egy országos diákhálózat szervezőjeként, külföldi munkalehetőség ígéretével kereste meg közép- és főiskolák, egyetemek kollégiumait, közintézményeket. Vállalkozása né- peszerűsítését a hálózat állítólagos tagjairól készített listával igazolta, s a külföldön munkát vállaló diákoknak egészségügyi könyvet adott. A vizsgálat megállapította, hogy Várszegi Ferenc fiktív vállalkozása nevében megfordult a kecskeméti főiskola kollégiumában is. Módszeréhez tartozott, hogy az oktatási intézmények diákbizottságának vezetőitől és hallgatóitól átmeneti pénzügyi nehézségekre hivatkozva pénzt kért. E kölcsönöket nem adta vissza. A rendőrség által keresett Várszegi kb. 175 cm magas, közepes testalkatú, barna hajú, kerek arcú, kortalan kinézetű férfi. Néhány éve sikkasztás miatt már elítélték. Megjelenése stílustalan, nyakkendőt, öltönyt visel, hátizsákra emlékeztető utazótáska van nála. A rendőrség azok jelentkezését is várja, akiket nem károsított ugyan meg Várszegi, csak megkeresett. Bejelentést a (96)314-866/14-72 vagy 11-91-es melléken lehet tenni. bán Gazdasarok Dinnyevész a hidegtől A dinnyepalánták felét vitte el a tavaszvégi „vész” az ország egyik legnagyobb dinnyetermő helyén, Dél-Békésben, ahol a tucatnyi településen mintegy 1100 hektáron termelnek a kertészek dinnyét; a hatalmas kár oka minden valószínűség szerint a május végi hideg - nyilatkozta az MTI-nek Nagy Béla med- gyesegyházi polgármester, az immár hagyományos nyárvégi medgyesi dinnyenapok főszervezője. Mint elmondotta, május végén több napon át éjszaka 2-5 Celsius- fokra süllyedt a békés-aradi és békés-csanádi tájon a hőmérséklet, nappal sem emelkedett 10 fok fölé. A tudományos kutató véleménye szerint, ha a dinnyepalánták kibírták volna a tartós tavasz végi hideget, akár Finnországban is lehetne dinnyét termeszteni. A Medgyesegy- háza környéki dinnyeültetvények pusztulásának fő oka a kedvezőtlen időjárás, a fertőzés másodlagos lehet. A laboratóriumi vizsgálat még tart, de minden jel szerint elsősorban az időjárás okozta a délbékési dinnyevészt - mondta Halmágyi Tibor, a Békéscsabai Növény-egészségügyi és Talajvédelmi Állomás igazgatóhelyettese. A két héttel ezelőtti első jelzések alapján indult meg a vizsgálat és a gazdák által beküldött minták, valamint a helyszínen beszerzett példányok vizsgálata során kórokozót találtak ugyan, de a hervadás fő okának a rendkívüli időjárást tartják. Május közepén, még a fólia alatt, erős fölmelegedés érte a dinnyeültetvényeket: a 30 Celsius-fokos külső hőmérséklet miatt a palántákat a fóliasátor alatt 45 fokos hőség pörzsölte, a szabadba került növényt pedig május végén a fagypontot megközelítő éjszakai hideg pusztította. A vész kiterjedéséhez a sok eső is hozzájárult. A Budapesti Kertészeti Egyetem növény- kórtani tanszékén folyó vizsgálatok hasonló eredményt mutatnak. A laboratóriumi elemzés ugyanakkor nem zárja ki, hogy a kórokozók fokozták a kedvezőtlen időjárás által okozott palántaher- vadást. Út a faluközpontból a majorba Bácskokodon a bajai út mentén, a szövetkezet bejáratától a falu központjáig, kerékpárjárdát építettek. A nagyközség területén a gyalogosjárdát 3 méteresre kiszélesítették és 674 folyóméteren leaszfaltozták. Ezen osztoznak majd a bringások és a gyalogosok, fotó: k. l. Ma 16 órakor dr. Tabajdi Csaba, a nagyközség ország- gyűlési képviselője avatja fel a most elkészült 1,5 kilométernyi kerékpárutat Bácsbo- kodon. A 13 millió forintos beruházás az önkormányzat és a helyi szövetkezet összefogásával valósult meg. A közlekedési nyomvonal a falu központjától a szövetkezet majorjáig húzódik, és az eddiginél sokkal bizonságosab- ban közlekedhetnek a falu lakosai. Az avatóünnepségre a művelődési ház előtt kerül sor, ahol előtte a helyi fúvós- zenekar ad térzenét. Megyei egészségügyi koncepció készül A megyei önkormányzat egészségügyi bizottsága és a megyei tisztiorvosi szolgálat hosszú távú megyei egészségügyi koncepció megalkotását tervezi. E célból szakértők bevonásával egészségi állapotáról készített a megyei tisztiorvosi szolgálat. A tájékoztató meglehetősen sötét képet fest, a tények szerint 1996-ban a megye az ezer lakosra jutó halálozás tekintetéletéskor várható élettartam a férfiak esetében 65, a nők esetében 74 év. A halálozási listát továbbra is a keringési rendszer betegségei vezetik, melyet a daganatos betegségek okozta ad hoc bizottságot hoztak létre. A megyei egészségügyi koncepcióhoz alapul szolgál az a felmérés, illetve éves jelentés, amelyet a megye polgárainak ben a legrosszabb helyen volt a magyar megyék között. A népesség száma folyamatosan csökken, jelenleg 539 ezer 722 lakosa van a megyének. A szühalálozás követ. A balesetek okozta halálozás a harmadik a sorban: változatlanul Bács megyében történik a legtöbb halálos baleset. Á.E. Elvitték a tűzhelyet is Tiszaalpár egyik lakásába törtek be a minap. A betörők felfeszítették a zárt ajtót, majd elvitték a gáztűzhelyet, a fagyasztószekrényt, a kazettás magnót és az összes ruhát, amit találtak. Eltört kormányzár A félegyházi Asztalos János utca egyik parkolójából próbáltak elvinni egy személygépkocsit minap. A tolvaj kudarcot vallott, de így is kárt okozott a kocsiban, eltörte a kormányzárat és a gyújtáskapcsolót rövidre zárta. Közéleti Hír 0 Az MSZP Kecskemét Városi Szervezete június 18-án (szerdán), 16-17 óráig jogsegélyszolgálatot tart a párt Kőhíd u. 8. sz. alatti irodáján. Szabadkai látogatás A szabadkai polgármester, Kasza József lesz a vendége ma Széli Péter bajai városvezetőnek. Amint megtudtuk, a látogatás legfőbb oka az, hogy Szabadkán Teles Ede-emlékki- állítást szerveznek. Ehhez a bajai Türr István Múzeum segítségét is kérik. Kasza József polgármester természetesen nem egyedül érkezik, a küldöttség egyéb témákban is megbeszélést folytat majd a Sugovica-parti városban. Sok kis kár a meggyesben - sokra megy Újra indul a „meggyfigyelő” A meggyszezonnal együtt újra indul a kiskőrösi önkormányzat, a helyi hegyközség, a polgárőrség és a rendőrkapitányság akciója a külterületek ellenőrzésére. Az elmúlt évben többnyire kis kárt, de nagy bosszúságot okoztak a gazdáknak a meggyfák körül rajzó hívatlan betakarítok, akik feltehetően a korai gyümölcsök után a később érőket sem hagyták volna figyelmen kívül. Ennek azonban a jó időben megszervezett járőrszogálattal sikerült elejét venni. A tavalyi példából okulva az idén még a tolvajok megjelenése előtt szervezték meg a szolgálatot és egyeztek meg a részletekben az érintettek. S hogy az ellenőrzés nem hiábavaló, azt a rendőrség elmúlt őszi statisztikája is bizonyítja. Azokon, a helyi kapitányság körzetébe tartozó településeken, ahol működött járőrszolgálat, nem volt illegális betakarítás. Árokba borult egy hűtőkocsi tegnap délután az E75-ös főúton, az Aranyhegyi csárda és Kiskunfélegyháza között. A balesetet egy kerékhibás kamion mögött felgyűlt kocsisor okozta. A hűtőkocsi sofőrje, hogy elkerülje az ütközést, az útpadkára hajtott, de a puha talaj az árokba rántotta a kocsit. Személyi sérülés nem történt. fotó: szász Csütörtökön megalakulhat a regionális fejlesztési tanács Rendhagyó módon - az eddigi állandó csütörtöki nappal szemben, s így a szokásoktól eltérően - szerdán lesz a képviselő-testületi ülés Baján. Az időpontváltozás oka, mondta Széli Péter polgármester, hogy másnap, csütörtökön Ópusztaszeren tartja alakuló ülését a Dél-alföldi Regionális Fejlesztési Tanács. Ezen a polgármester mellett Barna György alpolgármester is részt vesz, így nem marad az önkormányzat ülésének vezetésére jogosult személy a városban. A három szomszédos megye (Bács-Kiskun, Békés, Csongrád) összefogásával megalakuló társaság alakuló ülésének napirendje magában foglalja - többek között - az elnök és az alelnök megválasztását. Emellett a résztvevők meghallgatnak egy tájékoztatót a PHARE nagyrégiók együttműködési programjának eddigi tapasztalatairól is. Széli Péter szerint a fejlesztési tanács létrejötte lökést adhat a bajai kikötőfejlesztési törekvéseknek és egy Duna menti vállalkozási övezet kialakulásának. A polgármester ezeken felül bízik a régió mihamarabbi idegenforgalmi fellendülésében is. Mélykúton tíz napja ért véget az idei fafaragó tábor. Az idén Lőrincz László császártöltési, Fish Kovács László har- tai,'Szalai Norbert és Varga Károly kaposvári, Törő György szekszárdi és Pálosi Mihály erdélyi származású mélykúti mester népi ihletésű díszes játékokat készítettek, amelyeket a piac mögötti játszótéren áhítottak fel. Képünkön az új játékok egy része látható, közvetlenül a betonba ágyazás után. Azóta még két elemmel bővült a tér. fotó. k. l.