Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-16 / 138. szám

Schumacher a nyerő A Forma-1-es Kanadai Nagy­díjat Michael Schumacher nyerte meg, így az összetett pontversenyben átvette a veze­tést, második helyen a francia Jean Alesi végzett. A dobogó harmadik fokán az olasz Gian- carlo Fisichella állt. Több mint ezren versenyeztek a kecskeméti triatlonos hétvégén A dobogót ostromolták a diákok ________________________________________ ___________m$l________:__________________________________________________i______ . •­T öbb ezer szurkolója volt a hétvégi kecskeméti triatlonversenynek, amelyen mintegy nyolcszáz versenyző állt rajthoz. FOTÓ: W: KIRÁLY ERNŐ Több mint ezer résztvevője volt az elmúlt hét végén a Kecskeméten megrendezett triatlonversenyeknek. Szomba­ton a 12. Hírős Triatlont ren­dezték meg a szabadidőköz­pontban, amelyen csaknem négyszázan álltak rajthoz. A rendezők Magyarországon első alkalommal dupla távokat jelöltek ki a versenyzőknek (300 m-es úszást, 8 000 m-es kerékpározást és 2 000 m-es futást megfelezték). Ezeket a távokat egymás után kétszer kellett teljesíteni. A profik versenyében nem volt vitás Kuttor Csaba (Vil­lám SC) győzelme. Kuttor már az első körben is vezetett, a második etapban pedig erősí­tett és jószerivel már a hátát sem látták a többiek. Megyén­ket egyedül Bálint Zoltán, a Lakiteleki Triatlon Klub ver­senyzője képviselte, aki a kö­zépmezőnyben végzett. A nőknél a 16 éves Czéma Rita (Graboplast VSE) Kuttorhoz hasonlóan maga mögé utasí­totta az egész felnőtt női me­zőnyt és jobb futásával sze­rezte meg az első helyezésért járó 50 ezer forintos pénzdíjat. Vasárnap sátorépítései kez­dődött a nap, mert az éjszakai vihar elvitte a sátrakat, beáz­tak az elektromos berendezé­sek. Hajnalban még kérdéses volt, hogy meg tudják-e ren­dezni a diákolimpiát és az olimpiai reménységek verse­nyét, de a rendezők szorgal­mas munkájának köszönhe­tően a tervek szerint kezdőd­tek a versenyek. Az OTP Tri­atlon diákolimpia országos döntője volt műsoron (korcso­portonkénti különböző távo­kon). Ezzel egy időben álltak rajthoz az olimpiai reménysé­gek versenyének nemzetközi (lengyel, cseh, szlovák, jugo­szláv, szlovén és magyar) résztvevői (szintén korcsopor­tonkénti különböző távokon). A diákolimpia első kategóriá­jában (1986/88-as születésűek között) Sándor Ágnes (Csong- rád megye) győzött, 4. Kocsis Kira (Bács-Kiskun megye). A Bács-Kiskunt képviselő Ko­csis Kira, Sipos Kata, Jankó Noémi összállítású csapat a 3. helyen végzett a megyék kö­zötti sorrendben. A negyedik korcsoportosoknál (1980/82- esek) Fülöp Andrea (Csongrád megye) nyert, 3. Vértessy Zsuzsanna (Bács-Kiskun). Az első korcsoportos fiúk­nál Vincze István (Győr-Mo- son-Sopron megye) győzött, 2. Csengő Tamás (Bács-Kis­kun megye). A Csengő Tamás, Fonyódi Tamás, Faldum Gá­bor összeállítású megyei csa­pat a 3. helyen végzett. A harmadik korcsoportos fiúknál (1982/84): Tóth Péter (Győr- Sopron-Moson megye) bizo­nyult a legjobbnak, 5. Szűcs Ákos (Bács-Kiskun megye). A negyedik korcsoportos fiúknál (1980/82) indult megyénk képviseletében a mozgássérült Boronkay Péter, aki több egészséges társát is megelőzve ért célba. A megyék közötti versenyt Győr-Moson-Sopron nyerte, Bács-Kiskun a 9. helyen vég­zett, ami mindenképpen előre­lépés a korábbi eredmények­hez viszonyítva. Az olimpiai reménységek egyéni és csapatversenyét a magyarok nyerték (közöttük azonban nem volt megyebeli versenyző). A jól sikerült versenyeket követően a szervezők úgy dön­töttek: jövőre ismét Kecske­mét lesz a rendezvény házi­gazdája. Európa-csúcs rúddal Visszavette az Európa-csúcsot női rúdugrásban Daniela Bar- tova. A cseh atléta szombaton a németországi Hofban jutott át sikerrel a 4,31 méteres magas­ságon, ami éppen egy centimé­terrel jobb a német Andrea Müller előző kontinentális re­kordjánál. Müller május 31-én Wormsban teljesített 4,30-at, amivel - átmenetileg - meg­fosztotta trónjától Bartovát. Vereség a selejtezőn Kikapott Andorra legjobbjaitól Magyarország rögbiváloga­tottja szombaton azon a világ- bajnoki selejtező mérkőzésen, amelynek Százhalombatta adott otthont. Vb-selejtezőn: Ma- gyarország-Andorra 5-29. Rövid távú bajnokság Szombaton 50 klub több mint 500 versenyzője állt rajthoz a tájékozódási futók Nyírgelse térségében megrendezett rövid távú országos bajnokságán. A férfiaknál Viniczai Ferenc, míg a nőknél Lubinszki Mária vég­zett az élen. Lelőtték az elnököt Lelőtték az orosz labdarúgó­bajnokságban szereplő Szpar- tak Moszkva elnöknőjét, Lari- sza Necsejevát. A gyilkosság az orosz fővárostól 120 kilomé­terre, Taratovoban történt. Litvániáé az arany A 26. női kosárlabda Európa- bajnokságon az aranyérmet Litvánia szerezte meg. Litvá- nia-Szlovákia 72:62 (30:29). Totó A totó 24. játékhetén szereplő mérkőzések eredményei: 1. Lengyelország-Grúzia ............4-1 1 2 . Chile-Argentína...................0-2 2 3 . Paraguay-Ecuador................0-2 2 4 . Bari-C. di Sangro..................3-1 1 5. Brescia-Venezia..................3-1 1 6 . Cesena-Lecce.....................0-3 2 7 . Chievo-Foggia.....................1-1 x 8. Cosenza-Lucchese.................1-1 x 9. Cremonese-Empoli................0-1 2 10. Genoa-Palenno....................4-1 1 11. Pescara-Padova....................1-2 2 1 2. Salemitana-Reggina..............1-3 2 1 3. Torino-Ravenna...................0—4 2 +1 mérkőzés: 14. VfB Stuttgart-Cottbus...........2-0 1 H árom nemzet válogatott futballistája Kecskeméten oktatott (1.) A játék alázatos szolgája A közelmúltban híres ven­dége volt Kecskemétnek. Az a Kubala László járt itt, aki három nemzet színeiben fut­ballozott. Pályafutása csú­csán több mint tíz évig a Barcelonában rúgta a lab­dát. Azután edzőként szol­gálta a katalán klubot, majd szövetségi kapitánya volt a spanyol és paraguayi váloga­tottnak. Legutóbbi edzői si­kere a spanyol olimpiai válo­gatotthoz fűződik, amikor 1992-ben győzelemre vezette csapatát az olimpián. Magyarországi kötődésére ma is büszke, hiszen itt kez­dődött eredményes labda­rúgó-pályafutása és a közel­múltban egy hétig Kecske­méten tartott mintaedzést a KTE utánpótlás csapatának. Ebből az alkalomból beszél­gettünk vele.- Hogy került Kecske­métre? - kérdeztük.- Néhány barátom már többször hívott Magyaror­szágra - mondta. - Kapóra jött Kubala László Pataki Sándornak, a KTE elnö­kének az ajánlata és ezúttal él­tem vele. Örültem, hogy talál­kozhatok a fiatalokkal, mert szívesen emlékszem arra az időre, amikor én voltam ifjú futballista és az öreg rókák megmutatták, hogy mit, ho­gyan kell csinálni.- Mit ó'rzött meg az emléke­iben ?- Nem szabad beképzeltnek lenni, a futballt szeretettel, alá­zattal kell szolgálni. A labdarú­gás társasjáték, amelyben a kö­zös nyelvet is meg kell találni.- Ön igazán elmondhatja magáról, hogy megtalálta, mégsem hallottunk róla, hogy ápolta volna a régi kapcsolato­kat.- Úgy alakult az életem, hogy 1948 óta csak akkor vol­tam Magyarországon, amikor meghaltak a szüleim.- Mi volt a távozásának az oka?- Akkoriban a Fradi, a Slo­van Bratislava és a Vasas fut­ballistája voltam, attól füg­gően, hogy hol várt rám a kato­nai behívó. De a szülői kötelék is két országhoz fűzött, hiszen apám szlovák, anyám pedig magyar volt. Apám kívánsága volt, hogy a Bratislavában ját- szak. Onnan hívtak abba a híres torinói klubba, amelynek a csa­pata repülőkatasztrófa áldozata lett. Szerencsére nem engedtek, de aztán mégis elmentem Olaszországba, engedély nél­kül. Mivel profi futballista vol­tam, a FIFÄ egy évig eltiltott a játéktól. Lágerbe kerültem, ahol több menekült futballista is volt a környező országokból. Ott megalakítottuk a Hungá­riát, amellyel tornákon, barát­ságos meccseken vettünk részt, hogy pénzt szerezzünk a csalá­dunknak, később pedig jóté­kony célra (a háborúban elsze­gényedett családok megsegíté­sére) fordítottuk. Banczik István (Folytatjuk) Összeomlott a kassai stadion dísztribünje a háziünnepségen Súlyos sérülésekkel szállították kórházba azt a leányt, aki szombaton nézőként látogatott ki a szlovák labdarúgó-bajnok­ságban aranyérmet szerzett 1. FC Kosice stadionjába egy mérkőzésre, illetve a házi ün­neplésre. Kassán egy olyan tor­nát rendeztek, amelyen a házi­gazdákon kívül a cseh Sparta Praha és az olasz Juventus vett részt. Egy 2,6 méter magas dísztribün eddig kiderítetlen okból összeomlott. Ennek kö­vetkeztében a kórházban ápolt nőn kívül további tíz személy sérült meg. Amikor a baleset bekövetkezett, összesen negy­venen tartózkodtak az összeom­lott lelátórészen. Aknák a Dinamo-stadionban Tíz darab második világhábo­rús aknát találtak az ukrán lab­darúgó-bajnokságban szereplő Dinamo Kijev pályáján. A gye­pen Ukrajna és Németország korosztályos válogatottja egy hete még utánpótlás (21 éve­sek) Európa-bajnoki selejtezőt vívott! Alekszandr Szerdjuk, a Di­namo Kijev szóvivője el­mondta, hogy a pálya egyik sarkában - az ott folyó fölújí­tási munkálatok során - három aknára bukkantak. A tűzszeré­szek másnap további hetet talál­tak. A hírek szerint a német hadsereg 1943-ban helyezte el a gyalogsági aknákat, amelye­ket most 1,5 méter mélyen ta­láltak meg. „Biztosítottak minket, hogy nincs több akna a futballpálya alatt” - nyilatkozta Szerdjuk.

Next

/
Thumbnails
Contents