Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)

1997-06-02 / 126. szám

Sportmagazin 3 Aranyszavak a bajnokság megnyerése után Az utolsó hazai meccsen a szurkolók nagy ünneplésben részesítették a játékosokat. Nagy Zsolt, kapus: - Nagyon ki voltam már éhezve erre a si­kerre! Tíz éve várom azt a pil­lanatot, amikor NB I-es játé­kosnak mondhatom magam, ez most Tiszakécskén sikerült, na­gyon boldog vagyok! Bállá Mihály, csatár: - Az egyik szemem sír, mert elvesz­tettük hazai veretlenségünket, a másik viszont boldogan nevet, mert megnyertük a bajnoksá­got. Az már csak hab az ünnepi tortán, hogy három évi dobogós helyezés után végre sikerül a gólkirályi cím elnyerése is. Bállá László, védő: - Csodá­latos érzés bajnokcsapat tagjá­nak lenni, különösen nekem, hiszen a megyei bajnokságból jöttem vissza Kécskére, s új poszton sikerült helyet szoríta­nom magamnak. Maczkó Gábor, csatár: - A sikert egyértelműen az össze­tartásnak, a csapaton belüli ba­ráti légkörnek köszönhetjük. Tudtunk küzdeni egymásért, a városért, a szurkolókért, a veze­tőkért. Ez döntött a javunkra! Tóth András, középpályás: -Boldog vagyok azért, hogy ilyen fiatalon tagja lehettem egy NB I-be jutott bajnokcsa­patnak. A nagykőrösi ifjúsági gárdából kerültem két év alatt a felnőttek közé, s minden perc emlékezetes marad, amit a pá­lyán tölthettem. Borisz Vidákovics, védő: - Végig mi játszottunk a legjob­ban, nagy volt az összefogás a csapaton belül, s ez eredmé­nyezte azt, hogy két fordulóval a vége előtt már megnyertük a bajnokságot. Szántó Róbert, csatár: - Mi kellett a bajnokság megnyeré­séhez? Nyugodt, megbízható háttér, egy összetartó csapat és egy jó edző. Ennyi, s ez elég le­het az NB I-ben is a középme­zőnyhöz. Bagi István, csatár: - Na­gyon boldog vagyok, de az is igaz, hogy szerettem volna töb­bet ott lenni a pályán a csapat­ban. Bár tudom jól, hogy ennyi jó labdarúgó közé nehéz beke­rülni, de még csak húszéves vagyok, előttem a jövő. Marcell Cimpian, csatár: ­Aradon is a második vonalban játszottam, de ott nem lehettem bajnokcsapat tagja. Éppen ezért kétszeresen örülök a mostani sikernek, s szeretnék a jövőben is Tiszakécskén játszani, s min­dent megtenni azért, hogy az együttes az NB I-ben bejusson a legjobb tíz közé! Molnár István, csapatkapi­tány: - Megérdemelten nyer­tünk, mert a mi csaptunk volt a g Két telefon egy áráért! Előfizetés 9.900 forintnyi ingyenes beszélgetéssel* csak 19.900 Ft! Pannon GSM MX-3000 Crtfl Ti mobiltelefon DUU FI I' Az MX-3000 készülék opciós tartozéka az SMS és telefon­könyv kezelő software. Az egységcsomagban lévő kábel bármilyen hordozható vagy asztali számítógéphez csat­lakoztatható, ezáltal az SMS írás, küldés, fogadás és ol­vasás, valamint a telefond inyv kezelés, szerkesztés, név- beírás a számítógépen végazhető. A programhoz legalább 386-os PC, valamint Windows 3.1 verzió szükséges. Minden kedves ügyfelünk, aki Pannon GSM előfizetést vásárol, General Electric telefont kap ajándékba! PANNON <3sm ▼ ▼▼vv Ax ólvonal. Hivatalos viszonteladó PROCONTROIT (PC ALFÖLD ÁRUHÁZ Kecskemét, Deák F. tér 6. Tel.: 76/483-711 ■I BÁCSVÍZ Az 1991. évi XVIII. tv. 72. paragrafus VJCTy (1) bekezdése szerint a BÁCSVÍZ Észak-Bács-Kiskun Megyei Vízművek Részvénytársaság W^/ Igazgatósága (Kecskemét) tájékoztatásul közli, hogy az 1996. éves beszámoló (mérleg) adatai, E Ft-ban a következők: Befektetett eszközök 3.573.205 Forgóeszközök 528.971 Aktív időbeli elhatárolások 66.469 Eszközök (aktívák) összesen 4.168.645 Saját tőke 4.006.602 Előző évek áthozott vesztesége -20.430 Mérleg szerinti eredmény 23.855 Céltartalékok 21.329 Kötelezettségek 115.337 Passzív időbeli elhatárolások 24.812 Források (passzívák) összesen 4.168.645 A közgyűlés úgy dönt, hogy osztalékot nem fizet, az elő­ző évi évről áthozott veszteséget a tárgyév terhére el­számolja. A könyvvizsgálói záradékkal ellátott éves beszámolót a Bács-Kiskun Megyei Bíróság mint Cégbírósághoz a társaság benyújtotta. Rt. igazgatósága (22191) ISTEN energiájával távgyógyító OLÁH IMRE spiritiszta, természetfeletti gyógyász minden betegség gyógyítását vállalja. Győr, 96/316-818 KECSKEMÉTEN előadás a GAMF-on június 14-én, de 10 órakor; KISKUNFÉLEGYHÁZÁN: Petőfi moziban június 15-én (vasárnap), de. 10 órakor. Amíg az előadó beszél, mindenki csodálatosan gyógyul. Ha depressziósán érkezik, anélkül távozik. Győződjön meg Ön is a világ legerősebb gyógyerejének működéséről! A belépés díjtalan! (22259) Tabdi Község Önkormányzata meghirdeti Kaskantyú-Páhi-Tabdi községek (1 fogorvosi körzet) fogorvosi ellátását egészségügyi vállalkozás keretében történő működtetésre. Feltétel: 30/1989. (XI. 15.) SZEM rendeletben előírtak. Jelentkezési határidő: 1997. június 15. Érdeklődni: Tabdi község polgármesterénél (Tabdi, Kossuth u. 9. Tel.: 78/310-246) lehet. IAKÁSVÁSÁRLÁSIp»^ Előleggé! vagy előleg nélkül RÖVID IDŐ ALATT - bárkiigényelheti- lakás vásárlásához- építkezéshez (befejezéséhez) ~ lakáscseréhez- lakásfelújításhoz 280.000 Ft= 9.900 Ft/hó 860.000 FT= 10.700 Ft/hó 1.300.000 Ft= 16.200 Ft/hó 5.000.000 Ft= 60.000 Ft/hó INGATLANCENTRUM a Cifrapalota mellett. fiecskeméT^Ünyf János krt. 14. rV.em. 4Ü4. Tel: 70/457-524/29 m, S "X Veszélyes hulladék átvétele, gyűjtése, szállítása, ártalmatlanítása hatósági engedéllyel. Design Kft. 6000 Kecskemét, Szélmalom u. 40. Tel.: 76/329-926 Fax: 76/483-197 (20571)^/ Hetedik éve sikeresen működő a.b. PROJEKTINFORMÁCIÓS RENDSZER építőipari beruházások lebonyolításában jártas, kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező szakembereket keres, akik mellékfoglalkozásban ellátják képviseletünket Bács-Kiskun, Csongrád és Jász-Nagykun-Szotnok megye területén. Jelentkezés szakmai önéletrajzzal és fényképpel, az a.b. Építőipari Információs és Marketingiroda 1461 Budapest, Pf. 310 címre. A Majsai Cipőipari Szövetkezet Kiskunmajsa és környékéről, jó kereseti lehetőséggel. Érdeklődni: 77/481-755 telefonon vagy személyesen, a szövetkezet munkaügyi osztályán lehet. (21915) ® TANULJON ® TANFOLYAMAINKON!- Banki ügyintéző- Kisvállalkozások gazdasági ügyintézője- Számítógép-kezelő- Szoftverüzemeltető- Reklámgrafikai asszisztens- Frissítő masszőr- Kéz-láb ápoló, mükörömépítő- Virágkötő- Virágdekoratőr Államilag elismert szakképesítés, részletfizetési lehetőség! Iparszövetség Oktatási Központ ■ Kecskemét, Batthyány u. 19. Tel.: 76/416-136(19319) legegységesebb, ősszel még 5- 6 együttes is esélyes volt az első helyre, ám tavasszal mel­lettünk már csak a Diósgyőr és a Kaba volt versenyben. A két nagy riválist oda-vissza meg­vertük, ezért különösen értékes az első hely. A Diósgyőrrel so­káig nagy versenyt vívtunk, ami számomra azért volt érde­kes, mert éppen tőlük igazoltam Kécskére. Egyrészt bántott, hogy annak idején el kellett on­nan jönnöm, de most megmu­tathattam nekik, hogy egy jó csapatban mire vagyok képes. Másrészt sok barátom maradt Miskolcon, akikkel folyamato­san tartom a kapcsolatot és ál­landóan zrikáltunk egymást. Nekik már csak egy dolguk ma­radt, hogy gratuláljanak. Mike Jenő, középpályás: - Sok munka van ebben az első helyben. A siker titka, hogy edzőnk jól megtalálta minden játékosnak a helyét. A csapat egysége, tagjai a pályán kívül is baráti közösséget alkotnak. Szabó Csaba, védő: A té­len kerülten Monorról Kécs­kére, és egyből bajnokcsapat tagja lettem. Nagyon boldog vagyok, érdemes volt ide iga­zolni. Öt meccsen csereként ju­tottam szóhoz, a következő bajnokságban szeretnék stabil csapattaggá válni. Török László, csatár: - A 13 tavaszi fordulóban 13 gólt szereztem, lehet, hogy ezentúl ez lesz a szerencseszámom? Tavaly, amikor az osztályozóig jutott a Tiszakécske, azt mond­ták, még egy kis plusz kell az első helyhez. Azt hiszem, az NB I-ben való helytálláshoz két ,kjs pluszra lesz szükség. Sipos Szilárd, védő: — Egy éve játszom Tiszakécskén, és nagyon örülök, hogy ilyen fia­talon csapattársaim segítségé­vel ekkora sikert érhettem el. Ebben nagy szerepe volt a cso­dálatos közönségünknek, akik közül sokan még vidékre is el­kísértek bennünket. Németh Viktor, kapus:-A télen kerültem Fehérvárról Kécskére, a társak hamar befo­gadtak. Bár az első csapatban nem jutottam szóhoz, minden mérkőzésre úgy készültem, hogyha be kell állni a kapuba, ne érjen meglepetés. Pintér György, a csapat PR-menedzsere: - A tavaszi szezon előtt azt mondtam, hogy a szorgalmasak szerencséje se­gít majd abban, hogy bajnokok legyünk. Persze nemcsak a sze­rencsén múlott, hanem azon a becsületes munkán is, amit a csapat az edzőkkel együtt el­végzett. A kábái mérkőzés után láttam a fiúkon, hogy igazából fel sem tudták fogni, mi történt. Aztán néhány óra múlva, ami­kor hazaértünk és a szurkolók olyan csodálatos ünneplésben részesítették az együttest, jutott el a játékosok tudatáig, hogy történelmet írtak Kécskén. Forgács Szilvia, szurkoló: - Boldog vagyok, hogy sikerült bajnokságot nyerni. Egész év­ben fantasztikusan jól játszott a csapat, megérett az NB I-re. Bízom benne, hogy az élvonal­ban is jól szerepelnek, még a 6. helyet is megszerezhetik. Varga György, szurkoló: - Bár Kecskeméten lakom, de kécskei származású vagyok, így mindig átjárok kedvenc csapatom mérkőzéseire, sőt sokszor vidékre is elkísérem őket. Szuper teljesítményt nyúj­tottak a srácok. Szurgent Lajos edző igazán jól összekovácsolta a társaságot, szeretném, ha to­vábbra is maradna Kécskén. Az NB I-ben az első tíz közé vá­rom a fiúkat. Zámbori Márta és Mészá­ros Zsuzsa, szurkolók: — Együtt járunk a kécskei csapat mérkőzéseire. A nyíregyházit kivéve ebben a bajnokságban minden találkozójukon ott vol­tunk és szurkoltunk. Nem hi­ába! Örülünk és ígérjük, hogy az NB I-ben is mindenhová el­kísérjük az együttest. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS A Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottsága pályázatot ír ki gyermekek és ifjúság körében lebonyolított drogprevendós programok támogatására. Pályázhatnak:-települési önkormányzatok- civil szervezetek- egyházak- közművelődési intézmények A támogatásra fordítható összeg 400.000 Ft. Az igényelhető támogatás felső határa: 100.000 Ft. A pályázatoknak tartalmazniuk kell:- a pályázó neve, címe- a programért felelős személy neve- a program részletes ismertetése- a program költségvetése, megjelölve a saját forrást, annak összegét- a programban részt vevők száma- a pályázó számláját vezető pénzintézet neve, számlaszc >- a területileg illetékes városi tiszti főorvos javaslata A pályázatokat a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés Egészségügyi és Szociális Bizottság címére (Kecskemét, Deák F. tér 3.) lehet benyújtani, A beadás határideje: 1997. június 15. A pályázatokat a bizottság június 30-áig elbírálja. Határidőn túl érkező pályázatokat nem bírál el a bizottság A program teljesítéséről, a támogatás felhasználásáról 1997. december 31-éig beszámolót, illetve a bizonylatok mellékelé­sével elszámolást kell a bizottság részére küldeni. A pályázatokat kötetlen formában lehet benyújtani. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítást nyújt dr. Szikulai Lóránt, a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzati Hivatal Műve­lődési és Egészségügyi Osztályán (telefon: 76/487-387/397 mellék). Kecskemét, 1997. május 26. BÁCS-KISKUN MEGYEI KÖZGYŰLÉS (22043) EGÉSZSÉGÜGYI ÉS SZOCIÁLIS BIZOTTSÁGA

Next

/
Thumbnails
Contents