Petőfi Népe, 1997. június (52. évfolyam, 126-150. szám)
1997-06-10 / 133. szám
1997. június 10., kedd 5. oldal Hazai Tükör Lopják a szivattyúkat, a kábeleket, a bódéajtókat A belvíz nem nézi, kié a föld A miniszterelnök televíziós sajtókonferenciája Jelentős változások a gazdaságban Kedvezőnek nevezte az év első öt hónapjának gazdasági eredményeit szokásos hó eleji sajtókonferenciáján a miniszterelnök. A hétvégi MSZP-kongresszus legfőbb üzenete Horn Gyula szerint az volt, hogy a küldöttek egységesen kiálltak az eddigi politika folytatása mellett. A gazdasági helyzetet elemezve a kormányfő kiemelte: az ipari termelés az év eleje óta 7 százalékkal emelkedett, jó közepes gabona- és takarmánytermés várható, s tíz éve először nőtt a foglalkoztatottak száma. Hozzátette: április óta némileg emelkedett a lakossági fogyasztás is. A miniszterelnök bejelentette, hogy június második felére összehívta az Érdekegyeztető Tanácsot; az ülésen elsősorban a munkabékét erősítő intézkedéseket vitatják meg. Pozitívan értékelve az MSZP legutóbbi kongresszusát, Horn Gyula úgy látja, hogy a párton belüli tisztújításnak a választások után kell megtörténnie. Személyes véleménye szerint a parlamenti választások második fordulóját 1998. május végén vagy június első hetében kellene megtartani. A kormányfő a társadalmi kihívások, a legfontosabb teendők közül a közbiztonság javítását, a pályakezdő fiatalok és a civil szervezetek segítését, illetve a panellakások felújításának programját emelte ki. Rámutatott: a szegények támogatásának leghatékonyabb módja a gazdaság teljesítőképességének javítása. Torgyán József nyílt levelére a miniszterelnök azt válaszolta, hogy a javasolt nyilvános vitának akkor lesz értelme, ha már ténylegesen zajlik a választási kampány. A Ferenczy Europress kérdésére válaszképpen elmondta: júniusban nyilvánosságra hozzák az Európai Unió kérdőívére adott válaszokat. Ez az országkeresztmetszet egyben szándékaink prognózisa is, aminek alapján majd döntenek hazánk tagfelvételéről. Csák Elemér A kormány az alkotmánybírósági törvény módosítását javasolja Az ellenzéki összefogás 150 éve sikerült Tegnap a parlamentben Avarkeszi Dezső igazságügyi államtitkár előterjesztette a kormány törvényjavaslatát az Alkotmánybíróságról szóló törvény módosítására. A javaslat szűkíti az előzetes normakontroll kérésére jogosultak körét. Jelenleg az Országgyűlés, annak állandó bizottságai vagy ötven országgyűlési képviselő tehetik ezt meg. Eztán csak a parlament fordulhatna végszavazás előtt az Alkotmány- bírósághoz. A másik változtatás lényege, hogy a 70. életévét betöltött alkotmánybíró mindaddig hivatalban marad, amíg helyére az Országgyűlés új bírót nem választ. Napirend előtt hárman is foglalkoztak a 150 éve, 1847. június 7-én közreadott ellenzéki nyilatkozattal. Kossuth Lajos és Deák Ferenc közös műve az ellenzéki erők egymásra találásából született, és elindította a feudális Magyar- ország átalakulását polgári állammá. Ez liberális, szabadelvű program volt, amelyre ma mindannyian büszkék lehetünk, hangsúlyozta Szent-Ivá- nyi István (SZDSZ), míg Csapod}’ Miklós (MDF) és Isépy Tamás (KDNP) az akkori ellenzék összefogására mutatott rá: „nekik sikerült”. Visszhang nélkül maradtak Szájer József (Fidesz) szavai, aki egy Békési Lászlóval készült interjút ismertetett, amelyből kiderült, hogy két éve, egy zárt frakcióülésen Horn Gyula kormányfő egy teljesen új magánosítási stratégiát, szervezeti és hatásköri rendszert hirdetett meg. Állítólag ekkor kijelentette: a privatizációval baloldali érzelmű tőkésosztályt kell létrehozni. Szájer szerint az MSZP és Horn kormányzásának egyetlen valódi célja az, hogy a gazdasági hatalomból minél nagyobb részt szerezzenek meg az MSZP és a hozzá közel állók számára. S. Á. Nyári programok úttörőknek, cserkészeknek Táborok hegyen, völgyön, csónakon A romantikus sátras táborozásoktól a vízi túrákig, a festőiskoláktól az erdei barangolásokig a nyári programok sokaságát kínálják a közelgő vakációra a gyerekeknek a különböző ifjúsági szervezetek, alapítványok, magánvállalkozások. A meteorológiai előrejelzések szerint a következő napokban nem lesz utánpótlása az esőzésnek, így várhatóan nem súlyosbodik a helyzet az ár- és belvíz veszély miatt. Autók Gábor, a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztérium tanácsosa szerint a mostani esőzések csupán az ország északkeleti, keleti részein okoztak gondot. A Krasznán és a Fekete-Körösön rendeltek el első-másodfokú árvízvédelmi készültséget, de az igazán nagy veszélyt a felső-szabolcsi belvízkatasztrófa jelenti. Országos probléma, hogy ki fedezze a sürgős kárelhárítás költségeit, ugyanis a tulajdon- viszonyok megváltozása miatt a magánterületen lévő belvíz- védelmi rendszerek többsége karbantartás híján tönkrement. A szivattyúkat és az elektromos A vagyonnyilatkozat ellen ágált az SZDSZ frakciója, három ellenzéki párt pedig előzetes normakontrollt kér a tb-törvény módosításáról. A szabaddemokrata képviselők bemutatták az átvilágító bíróktól kapott értesítéseiket: közülük senki nem folytatott ügynöki tevékenységet - jelentette be a frakció tegnapi ülése után Szent-Iványi István, a képviselőcsoport vezetője. A frakció álláspontja szerint átgondolatlan és indokolatlan lépés lenne a jelenlegi helyzetben a vagyonnyilatkozat bevezetése, illetve az általános vagyonfelmérés. Wekler Ferenc arról számolt be, hogy frakcióberendezéseket éppúgy lopják, mint az árvízvédelmi őrbódék ajtaját. A szakemberek számára a legnagyobb fejtörést az okozza, hogy miként fejlesszenek ki „ellophatatlan” technikai berendezéseket a vízkárok elhárítására. Antók Gábor szerint a helyenként katasztrofális állapotok arra vezethetők vissza, hogy a talajvíz már a tavalyi őszi esőzések idején telítette a földeket, így a május 18-30. közötti csapadék (ami a sokévi átlag négyszerese volt!) már úgy folyt szét a felszínen, mintha vízzel telt szivacsra hullott volna. A vízkárelhárítók szerint megjósolhatatlan, hogy mikor lesznek ismét nagyobb kárt okozó belvizek és áradások, hiszen a meteorológusok eső-előrejelzéseiket legfeljebb egy hétre garantálják. n. zs. társával közösen törvényjavaslatot nyújtanak be a lopott autók adatainak közérdekűvé nyilvánítására. Ezzel meg lehetne nehezíteni a lopott autók forgalomba hozatalát. Három ellenzéki párt képviselője Göncz Árpádhoz fordult, s arra kéri a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezzen előzetes normakontrollt a társadalombiztosítás önkormányzati igazgatásával összefüggő egyes törvények módosításának ügyében. Selmeczi Gabriella (Fidesz), Kis Gyula Józsefi MDF) és Surján László (KDNP) ezzel egy időben az Alkotmánybírósághoz is eljuttatta jogi érvekkel alátámasztott beadványát. A Magyar Úttörők Szövetsége az ország legszebb tájain szervez táborokat az irodalmat, a képzőművészetet kedvelőknek, vagy a „Demokráciát tanulni kell” címen a közösség ügyei iránt érdeklődőknek. Csillebérc - 900 résztvevővel - a nyár nagy részében diákvárosként működik, diákönkormányzattal. Augusztusban ugyanitt a túlsúlyos és cukorbeteg gyerekeknek ajánlanak - orvosi felügyelet mellett - pihenési lehetőséget. A zánkai ifjúsági centrumban július 17-én nemzetközi gyermektalálkozó kezdődik, erre a szövetség 150 úttörőt delegál. Két hajós úttörőtábor Szeged és Tokaj között „utazik” a Tiszán, résztvevői a tanévben meghirdetett pályázatok nyertesei. A Magyar Cserkészszövetségben arra számítanak, hogy a mintegy 18 ezres tagságnak a fele indul többnyire a hegyekbe tábort verni. A 6-10 éves gyerekek kőházakban laknak, a nagyobbak hátukon viszik a házukat, és a legszebb helyeken telepednek le. És ha úgy adódik, indulnak tovább. A Gyermekek Táborozásáért Alapítvány 20 vándor- és 22 állótábort szervez, Visegrádon, Aggteleken, a Bakonyban, a Balaton-felvidéken és a Dunakanyarban. Ezekbe csak csoportosan lehet jelentkezni, az alapítvány elsősorban iskolákkal tartja a kapcsolatot. A magánvállalkozású üdülések listáját az Újpesti Ifjúsági Ház adatbankja tárolja, amelyben ez idáig 189 ajánlatot gyűjtötték össze. Közülük különösen a lovasprogramok népszerűek. Sokszínű a nyári választék. Ami a programokban közös: valamennyi nyaralásért fizetni kell, hol többet, hol kevesebbet. Érvényes ez ma már az úttörőtáborozásokra is. Cs. J. Két alkotmánybíró-jelölt. Az MSZP országgyűlési képviselőcsoportja egyhangúlag támogatja azt a javaslatot, hogy az Országgyűlés alkotmánybírónak válassza Németh Jánost, az ELTE általános rektorhelyettesét, az Országos Választási Bizottság elnökét, valamint Bagi István pécsi ügyvédet, egyetemi docenst. A frakció tudomása szerint az ellenzéki pártok egyetértenek az említett személyek jelölésével. Marad az FKGP. A Független Kisgazdapárt nem vonul ki a nemzeti agrárkerekasztal tárgyalásairól, az erről szóló híresztelések alaptalanok - jelentette ki Lányi Zsolt hétfőn. Nyert az Unicbank. Egy tavalyi kormányhatározat szerint az energiatakarékossági hitelprogram keretében az idén 800 millió forint kedvezményes hitel vehető igénybe. A kölcsönügyletek lebonyolítására a PM pályázatot hirdetett, s ennek nyertese a Raiffeisen Unicbank lett. Atombiztosítás Pakson. A tavaly elfogadott atomtörvény értelmében a Paksi Atomerőműnek kárfelelősségi biztosítást kell kötnie. Tegnap kezdte meg vizsgálódásait az a független nemzetközi bizottság, amelynek feladata az atomerőmű biztosításának alapjául szolgáló átfogó kockázati tanulmány elkészítése. Az erőmű várhatóan augusztusban már meg is kötheti a biztosítást. Érvényes tévépályázatok. Valamennyi pályázó határidőre benyújtotta kiegészítő anyagát - közölte Lovas György, az ORTT szóvivője. Tegnap felbontották a déli 12 óráig beérkezett pályázatkiegészítő csomagokat. Annyi máris megállapítható, hogy mindhárom pályázó érvényes ajánlatot tett. A nyertesek nevét a testület a végső döntést követően, június végén teszi közzé. Lángoló torony. Tűz keletkezett hétfőn délután Budapesten, az ELTE Pázmány Péter rakparton épülő toronyházának második emeletén. Hetven tűzoltó vízágyúval és hét sugárral ötven perc alatt oltotta el a tüzet. Senki nem sérült meg, az anyagi kár több millió forint. Vissza az IKEA-babaruhát! Egy belső ellenőrzés nyomán a svéd IKEA áruházlánc alkalmazottai a gyerekek egészségére káros plüssállatokat találtak a cég idei kínálatában. Ezért arra kérik a vásárlókat, hogy jelentkezzenek a 252-7675-ös telefonon vagy személyesen az Örs vezér téri áruházban. Az érintett játékok: Gosse mackó, Missan cica, Polare pingvin, Kela állatfigurák, valamint Algkalv rénszarvas. Előzetes normakontroll a tb-törvényhez Az SZDSZ-frakció is „tiszta” Pokoli nagy mázlija volt valakinek Mindössze 760 forintot fizetett a szelvényért, 780 milliót nyert Egy egész ország várta szombaton az ötös lottó húzását. Minden idők legnagyobb nyereményére számíthatott az a szerencsés kezű játékos, aki eltalálta a számokat. És akadt ilyen mázlista. Ugyanis egy telitalálatos lottószelvényt találtak a vasárnapi számláláskor a beérkezett, mintegy 8,5 millió játékpapír között a Szerencse- játék Rt. munkatársai. A szerencsés nyertes 760 forintért vásárolt egy hétre szóló kombinációs szelvényt, amellyel összesen mintegy 780 millió forintot nyert - tájékoztatta Kürti István PR- menedzser a sajtót. Mint elmondta: Fortuna kegyeltje három állandó és öt változó számmal játszott, s ily módon a 778,7 millió forintot érő öttalálatos mellett hat négyese és három darab hármas találata is van. A nyertes szerdán váltotta meg szelvényét. A Szerencsejáték Rt. a társaság vonala mellett a 06- 20/330-630-as mobiltelefonszámon váija a szerencsés bejelentkezését. Munkatársaik rendelkeznek minden olyan információval, amely segítségével igazolhatják a nyertest. A következő héten előreláthatóan mintegy 25 millió forint lesz az 5/90-es lottó főnyereménye. Békétlenség Felsőszentivánon (Folytatás az L oldalról) Attól a pillanattól, hogy a falu közössége megismerte a testület határozatát, nincs béke a községben. A két pártra szakadt település polgárai közül a régi igazgató, Vancsura Józsefné hívei először azt akarták elérni, hogy Pataricza Máté polgármester kérjen új szavazást az ön- kormányzattól. Mivel ez nem történt meg, az emberek nekifogtak az aláírások ösz- szegyűjtésének. A végeredményt persze még nem tudni, de a nézetkülönbség továbbra is igen erőteljes Felsőszentivánon. Amennyiben összejön a népi kezdeményezés, a választási bizottságnak kell ellenőrizni az aláírások hitelességét. Ha kedd, akkor Kiskegyed! • Udvariatlanság, férfi a neved • Nem smucig a magyar! • Harmadik házasságára már vigyáz • Gedóért rúgták a bőrt Kiskegyed — a legolvasottabb női magazin! öiwnSteáfcrtd RAIAlOíítríHnSÉaSMK Mii