Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-16 / 113. szám
2. oldal Megyei Körkép 1997. május 16., péntek Naptár Május 16., péntek. Névnap: Mózes, Botond. Névnapozóknak Mózes: bibliai név, jelentése: vízből kihúzott. Botond: ősmagyar név, jelentése: buzogányos harcos. Köszöntjük a névnapjukat ma ünneplő János, Simon nevű olvasóinkat is. Évforduló 1890-ben született és 1969-ben e napon hunyt el Eckhardt Sándor irodalomtörténész, nyelvész, az MTA tagja, a budapesti egyetem tanára. A francia irodalommal, a magyar-francia irodalmi kapcsolatok történetével foglalkozott (A francia szellem 1938). Ba- lassi-kutató is volt, Az ismeretlen Balassi Bálint című monográfiája 1943- ban jelent meg. Kiemelkedő nyelvészeti és szótárírói munkássága: kiadta, illetve szerkesztette a nagy magyar-francia és a francia-magyar szótárt (1936). Ökumenikus naptár A Mózesek védőszentje a bibliai Mózes, az Ószövetség legnagyobb alakja. A Botondok védőszentje az 1265-ben elhunyt Stock Szent Simon karmelita rendfőnök. Mi, Hol, Mikor? • Ma 15 órakor Novák János tart előadást Az elsivatagoso- dás esélye térségünkben címmel a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központban. • Ma délután 17 órakor kezdődik a Kecskeméti Ifjúsági Kamara szervezte előadás a kecskeméti Liberté kávéházban. Az előadó Lehoczky János lesz, a téma: gyermekeink környezete. • Ma este 20 órától csillagászati előadás, derült idő esetén távcsöves bemutatás lesz a Mars bolygóról a kecskeméti planetáriumban. • Május 17-én, reggel 9-kor kezdődik a Kecskeméti Ifjúsági Otthonban a versmondók városi találkozójának döntője. • Május 17-én, 14.30-tól kézműves-foglalkozás lesz a kecskeméti Népi Iparművészeti Múzeumban (Serfőző utca). Kiállításnézőn. A kiskunfélegyházi Dózsa György Általános Iskola negyedikesei (A osztály) Fekete Zsolt alkotásait tekintették meg a minap a helyi Móra Ferenc Művelődési Központban. A kiállítás május 18-ig tart nyitva. fotó: L. Tóth Márta Visszavonta feljelentését a fiatalkorú bácsalmási lány Fordulópont állt be az egy hete történt bácsalmási nemi erőszak vizsgálatának ügyében. A fiatalkorú S. Tímea visszavonta korábbi feljelentését és vallomását, melynek nyomán négy helyi fiatalember került fogdába, őket a bajai bíróság vette előzetes letartóztatásba vasárnap. Közben az ártatlanságukat - a Bácsalmásról érkező - népes rokonság is igyekezett csendes tüntetéssel bizonyítani. Az ügy vizsgálatát nehezíti, hogy S. Tímea minden alkalommal más mesével áll elő, sőt tegnap a gyámhatóság előtt mindent visszavont, azzal, hogy beleegyezésével történtek a korábban erőszakosnak vélt cselekmények. Éppen ezért a bíróság kénytelen volt szabadlábra helyezni a gyanúsítottakat. Ez nem jelenti azt, hogy a nyomozás véget ért. A bajai rendőrség tovább folytatja a vizsgálatot a közvélemény által fokozottan figyelemmel kísért ügyben. Könyvbemutató Kecskeméten Révész Sándor Aczél és korunk című könyvének kecskeméti bemutatóját ma tartják a Liga Szakszervezetek Bács-Kiskun Megyei Könyvtára szervezésében. A Kisfaludy utca 6-8. szám alatti szakszervezetek háza első emeleti, 102/A számú termében délután öt órakor kezdődik a dedikálással egybekötött beszélgetés, melyre minden érdeklődőt várnak. Révész Sándor könyvét bemutatja és a szerzővel beszélget Fűzi László, a Forrás folyóirat fő- szerkesztője. Boldog gyermekkora van a Miklós utcai óvodásoknak, hiszen nem minden gyermeknek adódik meg, hogy a szomszédos ódon szerb templom kertjében bogarásszon, kezéből etesse a galambokat. Felvételünkön a Kenguru csoport látható. fotó: király László Nézőpont Fehérgalléros 1 // •• //| bűnözök Hámori Zoltán írása Jön velem szembe egy rosszarcú ember. Dudorodnak az izmai, a bal öklére az van tetoválva, hogy halál, a jobbjára meg az, hogy ölj! Persze nekem eszembe sincs megijedni. Nem azért, mert olyan igen nagyon bátor vagyok, vagy mert kijártam a ninjaképzőt, hanem mert a rendőrségi adatok kiokosítottak a magyar bűnözés piacgazdasági változásait, távlatos fejlődését illetően. Száz bátyus, pajszeros, az éj leple alatt settenkedő behemót rabló nem ér föl egy Tocsik- kal, az áfa-visszaigényléseket elbíráló APEH-főosztály vezetőről már nem is szólva. Legalábbis, ha pénzről van szó. A tegnapi rendőrségi tájékoztatón több száz milliós kárt okozó raktárjegyzsonglőrök, olajtolvajok, borhamisítók ügyét tárták a nyilvánosság elé. Tegnapi hír az is, hogy egy budapesti APEH-főnök is milliós hamis áfa-visszaigénylé- sekhez asszisztált nem kis eredménnyel. Az ügyekben egyebek mellett közös az, hogy egyetlen olyan hagyományos bűnöző sem szerepelt a történetekben, akiktől hátrahőkölünk az utcán. Nem, ezek úgynevezett fehérgallérosok. Hovatovább, meglátok egy embert fehér ingben és nyakkendőben, görcsbe rándul a gyomrom. Itt valami nagyon gyanús. Fusson, ki merre lát. A félelem oka nyilvánvaló. Az utcai zsebtolvaj, vagy támadó legföljebb a pénztárcámat veszi el, esetleg egy-két ezer forintom bánja. Ezek a bűnözők pedig az egész évben befizetett adómat dézsmálják. Sokkal mélyebben nyúlnak a mi zsebünkbe, mint bármelyik utcai tolvaj. Ráadásul még azt se lehet mondani, hogy olyan szellemes csalók ők, mint az egyszeri, aki eladta a Rottenbiller utca teljes kövezetét egy külföldinek. Nem. Pusztán kihasználják, hogy olyan törvények és pénzügyi szabályozók irányítják nálunk a gazdasági életet, melyek szinte kínálják magukat a kijátszásra, a csalásra. Melyik hivatal tud százmilliós fiktív ide-odautalásokat követni? Persze hatóságaink a dicséretes szigort is fölmutatják. Próbáljon valaki késlekedni az 1700 forintos egészségügyi hozzájárulás befizetésével! Neki annyi. Bátyai segítség Kocsordnak Bátya pénzzel segíti a Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei Kocsord közelmúltban leégett református templomának újjáépítését. Az önkormányzat 10 ezer forintos támogatást szavazott meg a ko- csordi református egyházközség levelére, annak ellenére, hogy a bátyaiak döntő többsége római katolikus. A bátyai képviselők már több esetben is hasonló módon szavaztak, amikor különböző ügyekben kéréssel fordultak hozzájuk. Emlékünnepség Tasson Tasson ötödik alkalommal rendezték meg a Földváry-emlék- napokat. A 210 éves született reformkori politikus, humanista szemléletű Földváry Gábor jelentős értékeket hagyott a nemzetre, amire ma is méltán büszkék Tasson. Nevéhez fűződik a Nemzeti Színház megalapítása, az első hitelszövetkezet megszervezése és a Vakok Intézetének létrehozása. A református templomban tartott ünnepi megemlékezésen részt vettek a Nemzeti Színház művészei, Ablonczi László, a színház igazgatója és Bessenyei Ferenc kétszeres Kossuth-díjas színművész is. Zsúfolásig megtöltötte a közönség a község sportcsarnokát a gálaműsoron is. Itt mutatták be először Tass község címerét és zászlaját, amelyet Horváen Attila művésztanár tervezett. Első alkalommal adták át a Tass Községért Alapítvány díját, amit több évtizedes kiemelkedő ifjúságnevelő munkásságáért Horváth Attila kapott. Farkas Pál Balesetek, Bűnügyek Gázpalackok á fürdőszobában Soltszentimrén, a Virágos utcai gázcseretelepről loptak el május 14-re virradóra 12 darab, egyenként 11,5 kilós gázpalackot, 130 ezer forint értékben. A gyors rendőri intézkedésnek köszönhetően sikerült őrizetbe venni három gyanúsítottat; egy soltszentimrei, egy páhi és egy fülöpszállási lakost. A palackok egyikük lakásán, a fürdőszobában sorakoztak. Fogva tartott feleség Zsarolóbandát vett őrizetbe Pesten a rendőrség. A XXII. kerületben szerdán egy férfit a rablók gépkocsiba kényszerítettek és ismeretlen helyre szállították, majd pedig a feleségétől szabadon bocsátásáért egymillió forintot követeltek. A pénz átadásakor a rendőrség azonban elkapta a banda megbízottjait, majd pedig a fogva tartás helyén a többi emberrablót. így összesen öt budapesti és egy szigetszentmiklósi férfi került a rendőrség fogdájába. A megmenekült áldozat 8 napon belül gyógyuló sérüléseket szenvedett. Tolvaj és orgazda A kecskeméti kapitányság emberei korábban elrendelt nyomozás kapcsán őrizetbe vettek egy helybéli férfit, őt azzal gyanúsítják, hogy betört egy Lóverseny utcai lakásba, s onnan 230 ezer forint értékű arany ékszert és készpénzt lopott. Kalocsán egy orgazdasággal gyanúsított faj szí férfit vettek őrizetbe. ő a még júniusban ellopott 80 ezer forint értékű alumíniumcsövek értékesítésében sáros a gyanú szerint. Anyagyilkos Pesten A főváros V. kerületében szerdán este a lakásában T. Gyula 37 éves férfi szadista módon ütlegelte, rugdosta és megtaposta 60 éves édesanyját, aki az elszenvedett sérüléseibe a helyszínen belehalt. A brutális anyagyilkost a rendőrség őrizetbe vette. Sok-sok cigi A tiszakécskei Marlboro-disz- kontba tört be május 7-én a rendőrök gyanúja szerint az a 23 éves szabadszállási lakos, akit most őrizetbe vettek. A céget akkor 21 ezer forint kár érte. Metszőollóval zárta le a vitát Kalocsán egy ember metszőollóval fejbe szúrta szomszédja édesapját, aki a vitázókközé állt, hogy megakadályozza a tettle- gességet. Az egymás mellett lakók viszonya a kerti szerszámot nem rendeltetésszerűen használó személy kutyája miatt romlott meg. Egy motoros balesete kapcsán izzottak fel a régóta meglévő indulatok. A gépesített közlekedő elé szaladt egy kutya, ezért a motoros elesett. Ekkor a sértett fia megjegyzéseket tett az ebekre és a felelőtlen kutyatartókra. Ezt vette magára a met- szegető szomszéd, aki ezt nem hagyta szó nélkül. Rövid idő alatt hangos szóváltás kerekedett. A szomszéd, kezében a metszőollóval, a megjegyzéseket tevő férfi felé közelített. Ekkor avatkozott közbe az apa, aki a felbőszült kutyatulajdonos elé állt. Szerencséjére könnyű sérüléssel megúszta a békítőakciót. A vizsgálat még folytatódik Tegnapelőtt adtunk hírt arról, hogy az apostagi Nádas panzió egyik nyitva hagyott szobájából egy táskát loptak el, amelyben több mint egymillió forint volt. A panzió tulajdonosa felhívta figyelmünket, hogy a vendégek valóban ott vették észre, hogy hiányzik a táska, ám annak kiderítésére, hogy pontosan mikor és honnan tűnt el, még folyik a vizsgálat. képzéseink: • ANGOL, NÉMET, FRANCIA, OLASZ SPANYOL, OROSZ nyelvtanfolyamok • OLASZ, ANGOL, NÉMET társalgás anyanyelvű oktatók vezetésével •OLASZ, ANGOL, NÉMET üzleti nyelvi és szaknyelvi képzések (általános, üzleti; idegenforgalmi, kommunikációs szaknyelvi menedzserasszisztenseknek) OXFORD, PITMAN és az LCCI (Londoni Kereskedelmi és Iparkamara) nemzetközi általános és üzleti vizsgáinak vizsgaközpontja V Kmét, KOhid u. 19. T/F: 76/485-561 j