Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-08 / 106. szám
Ötletek, tippek, tanácsok a mindennapokra A munkatárs is ember Az ember tudatosan befolyásolhatja munkahelyi közérzetét. Az energiaszint nem valamilyen isteni adomány, azt egészséges táplálkozással és mozgással mindenki saját maga növelheti. A szakértők például 15 perces „menetelést” ajánlanak a ház körül a jelentkező előzetes fáradtság leküzdésére. Készítsük el a tennivalók rangsorát: a prioritások felállítása segít abban, hogy a legfontosabb dolgokat valóban időben intézzük el - ez is fokozza a jó közérzetet. Váltsa fel optimizmus a pesszimizmust. A legtöbb embernek sikerei vannak hivatásában, mégis állandóan arra a néhány dologra koncentrál, amelyek nem a kedve szerint alakulnak. „így saját magunkat egy spirálra juttatjuk, amely lefelé vezet - vélik a szakértők. - Mindenre, ami jó, árnyékot vet az az egykét dolog, amin nem tudunk változtatni.” Márpedig „a siker annak a tudata, hogy a legjobbat adtuk magunkból, és megfeleltünk a saját várakozásunknak, nem pedig másokénak”. Munkahelyi közérzetünk szempontjából fontos a kollégákhoz fűződő viszonyunk. Nem véletlenül írta Joseph Heller egyik regényében a munkahelyi légkörről: „a munkahelyemen öt ember van, akitől félek”. Viszont aki fél, annak kevesebb az esélye arra, hogy igazából tisztázza a dolgokat, megkönnyítendő a munkahelyi érintkezést. Legjobb, ha megpróbálkozunk a beszélgetős módszerrel. Kollégánktól, akivel nem értjük meg egymást, kéijünk alkalmat egy beszélgetésre, felajánlva, hogy tíz percig meghallgatjuk érveit. Aztán tíz percig mondjuk el neki, hogy mi az, ami minket zavar. Az eredmény: „Csodálkozni fog azon, hogy mi történik, ha valakire csak tíz percig igazán odafigyel.” A tűztől félni lehet, de megijedni nem kell Kecskeméti gyógyprogram kövér gyerekeknek Ismét indít egészségmegőrző programot kövér gyerekek számára a kecskeméti városi tisztiorvosi szolgálat. A program ingyenes, a megye egész területéről várják a 13- 18 év közötti túlsúlyos gyerekek, illetve szüleik jelentkezését. A foglalkozásokat ebben az évben is a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti épületének tornatermében tartják a szakemberek. A program célja a kövérség okozta betegségek megelőzése, az ideális testsúly elérése valamint az egészséges életmódra szoktatás. Jelentkezni a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti épületében, a hatodik emeleti kardiológiai osztályon lehet Gargya Tiboménál a 76-481- 781-es telefonszámon. Az első foglalkozás, illetve a gyermekek erőnléti állapotának felmérése június 16-án lesz. A foglalkozások ezt követően négy héten át tartanak, minden szerdán és pénteken délután 15-től 17 óráig. A programban való részvétel ingyenes. A tűzesetek száma lakóépületeknél Bács-Kiskun megyében 318 300 283 A legkisebb tűznél is hívjuk a 105-öt. Ha pedig a tűzoltók megérkeznek, minden esetben hajtsuk végre az utasításaikat! Tűzvédelmi szempontból a 30 méternél magasabb házak a magas házak. Ilyen egész Bács- Kiskunban egy van: a megyeháza. Minden más épület közepesen magasnak számít. A „pokoli torony szindróma” tehát nálunk nem következhet be - állítja Szabó József alezredes, Kecskemét tűzoltóparancsnoka. Persze azért a minimális gondosság, saját és mások értékeinek a védelme mindenkitől elvárható. Például, ha elmegyünk otthonról, ne feledjük megnézni, hogy kikapcsoltuk-e a kávéfőzőt, a vasalót és a tűzhelyet. Sose tároljunk a lakásban gyúlékony, robbanékony anyagokat: benzint a mosáshoz vagy turistagázpalackot. De még arra is érdemes odafigyelni, hogy milyen spray-t vásárolunk. Egyes flakonok ugyanis gyúlékony gázzal, propánnal vagy butánnal vannak töltve. De ha megtörtént a baj, akkor sem szabad pánikba esni. A legkisebb tüzet is azonnal jelezzük a tűzoltóság megváltozott számán, a 105-ön. Utána pedig minden eszközzel meg kell kezdeni a tűz oltását. De ne feledjük: feszültség alatt lévő elektromos eszközöket, benzint és a víznél könnyebb fajsúlyú anyagokat tilos vízzel oltani. Ilyenkor inkább egy pokrócot vagy egy zakót áldozzunk fel. Ha elharapódzik a tűz, akkor kerüljük a pánikkeltést. A filmek látványos jeleneteit ilyenkor felejtsük el. A lepedő vagy a függönyzsinór biztosan el fog szakadni a rajta leereszkedők súlya alatt. A szomszéd ház lakói által kicipelt szőnyegre ugrás pedig egyenlő az öngyilkossággal. Aki nincs közvetlen veszélyben, inkább a lakásában várja a tűzoltókat. A megyében négy évre visz- szamenőleg bekövetkezett tűzesetek számából ugyan semmilyen tendencia nem olvasható ki, de mint Halasi Ottó századostól megtudtuk, az épülettü- zekben megsérül személyek száma örvendetesen csökkent. 1993 ^^*1994 1996 1995 ’ I Az egészségügyi hozzájárulás kompenzációja Május végéig lehet beadni a kérelmeket az egészségügyi hozzájárulás kompenzációjára. A munkaügyi miniszter erre vonatkozó rendeletét a Munkaügyi Közlöny legújabb, április 24-i számában tették közzé. A támogatási kérelmeket a megyei munkaügyi központok illetékes kirendeltségeihez, a fővárosban a Fővárosi Munkaügyi Központ, IV. kerület Kassai út 24/b. alatti kirendeltségéhez kell benyújtani. A feltételek között szerepel, hogy az egészségügyi hozzájárulásból adódó többletkiadás egy naptári évre jutó összege haladja meg a 100 ezer forintot. További feltétel, hogy a teljes munkaidőben foglalkoztatottak havi átlagkeresete ne legyen több 40 ezer forintnál. A számításnál az 1996-os teljes munkaidős átlagkeresetet kell figyelembe venni. Előírás az is, hogy az adott gazdálkodónak ne legyen köztartozása. Amennyiben az átlagkereset nem haladja meg a 20 ezer forintot, akkor a támogatás az egy naptári évre számított többletkiadás 70 százaléka lehet. A 20 és 30 ezer forint közötti átlagkeresetnél a többletkiadás 50 százalékát, 30 és 40 ezer forint közötti átlagkeresetnél 20 százalékát vállalja át a Munkaerőpiaci Alap. A munkaügyi miniszter a támogatási igények összesítését követően az anyagi lehetőségeket mérlegelve a 70, 50 és 20 százalékos mértékeket 90, 80 és 50 százalékra emelheti. A támogatás első félévre járó részét legkésőbb július 31-ig kapják meg a gazdálkodók. A harmadik negyedévre járó részt legkésőbb október 31-ig, a negyedik negyedévre járó részt pedig legkésőbb jövő év január 31-ig kell kifizetni. Amennyiben a miniszter a támogatások mértékét felemeli, akkor a harmadik és a negyedik negyedévre járó részt a felemelt összeg szerint kapják meg a gazdálkodók, az első félév különbözetét a harmadik negyedévre járó résszel együtt fizetik ki. A támogatást a csőd- és felszámolási törvény harmadik paragrafusának 1-es bekezdés a., pontja alá tartozó gazdálkodók, valamint a szociális foglalkoztatók vehetik igénybe. Az egészségügyi hozzájárulás kifizetéséhez az elbocsátások elkerülése érdekében ad segítséget a Munkaerőpiaci Alap. Tudnivalók a bevonulásról A sorkötelesek bevonultatására ' 1997. május 14—15-én kerül sor. Változás, hogy az újoncok 9 hónapra vonulnak be a Bács megyébe telepített alakulatokhoz, illetve a behívóparancsban feltüntetett helyekre. A rövi- debb sorkatonai, illetve polgári szolgálat idejét az Országgyűlésnek még jóvá kell hagynia. Szabadszálláson megkezdődik azon rajparancsnokjelöltek kiképzése, akik az ősszel az Alföldi Kiképző Központ két kiképző bázisára (Szabadszállás és Kalocsa) bevonulok raj- parancsnokai lesznek. Ide csak felsőfokú, illetve középiskolát végzettek kerülnek behívásra. Az önkormányzatok már megkapták a bevonulok névjegyzékeit, így aki a behívót megkapta, az felveheti a lakhely szerinti önkormányzatnál a bevonulási segélyt. Aki önhibájából nem tesz eleget a behívási kötelezettségnek, nem jelenik meg a behívás helyén, azt a hadkiegészítési parancsnok intézkedésére a rendőrség elővezeti. Ha közvetlen hozzátartozó veszi át a behívóparancsot, ne feledje közölni az érintettel. A parancs ingyenes utazásra jogosít. A szülők részére az alakulatoknál szülői értekezletet tartanak, ahol fontos információkhoz juthatnak: pl. az eskü pontos ideje, a postai levelezés címe, az új szolgálati törvény sorkatonákra vonatkozó része. A szülőket tájékoztatni fogják arról, hogy a most bevonult újoncállomány részére a MH parancsnoka, vezérkari főnök intézkedésére az alakulatok parancsnokai 1997. május 16-ától - a kiképzés befejeztétől -, 21- én takarodóig eltávozást biztosítanak. Aki egyéb oknál fogva (kórház, börtön) nem tud bevonulni, annakhozzátartozójafel- tétlenül jelezze a Bács-Kiskun Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon. Akinél a sorozás óta egészségkárosodás következett be, az vigye magával a kórházi zárójelentést, s a helyszínen döntenek a bevo- nulhatóságról. Szabó János alezredes Garancia a következő évezredig! A nagy autók kényelme és biztonsága, az ajtókban elhelyezett oldalvédelem, a vezetőoldali légzsák, a kanyarok biztonságát adó dőlés- stabilizátor, a rendelhető ABS és a számtalan, luxusautókra jellemző extra mellett most plusz kettő, azaz összesen 3 év garancia is jár minden 3 és 5 ajtós Citroen Saxo-hoz. m (ASSISTANCE WlEASING (06-20) 365-724 És ez még nem minden! Korlátozott számban kaphatók a különleges, háromajtós Citroen Saxo Star modellek, melyekben szériafelszerelés a rádiós CD lejátszó. BCITROÉN Fedezze fel a különbséget További részletekért keresse a legközelebbi Citroen márkakereskedőt: CITROEN KIRÁLY 6400 Kiskunhalas, Szabadkai u. 35. TelVFax: 77/423-215 k