Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)

1997-05-06 / 104. szám

1997. május 6., kedd Megyei Körkép 3. oldal t Iskolanévadó ünnepség Látványos rendezvénysorozat keretében rendezték meg Kun- adacson az általános iskola névadó ünnepségét. A jövőben IV. Béla, második honalapító királyunk nevét viseli az ifjúság szellemi bölcsője, új lendületet adva a település kulturális fej­lődésének. Mint dr. Katona Tamás történész, a rendezvény fővédnöke elmondta; példaér­tékű és európai szellemiségű az az eredmény, melyet a kunada- csiak már eddig megvalósítot­tak. A megye „legkomforto­sabb” faluja - ahol évek óta természetes, hogy központi víz, gáz és kábeltévé működik - első helyre rangsorolja a hagyomány ápolását, az oktatás korszerűsí­tését, és a kun elődök szívóssá­gával küzd fejlődéséért. Az önkormányzat ez alka­lomból iskolazászlót adomá­nyozott az oktatási intézmény­nek és sor került IV. Béla em­léktáblájának leleplezésére és felszentelésére is. Halcsik Antal polgármester köszönetét mon­dott az iskolavezetésnek a szín­vonalas avatóünnepség meg­szervezéséért, a lakosság és a vállalkozók támogatásáért, ami az együttgondolkodás és tenni- akarás újabb példája volt. Az ünnepség résztvevői gyö­nyörködhettek a majorettek lát­ványos felvonulásában, a viseg­rádi váijátékok lovagitoma- bemutatójában, amit a Szent György-lovagrend tagjai adtak elő, és nagy sikere volt a IV. Béla életét bemutató diákal­kotásoknak is. A rendezvény vendége volt Szabó Imre, a me­gyei önkormányzat alelnöke, Zwack Péter országgyűlési képviselő, valamint Kunadacs testvértelepülésének, Apcnak küldöttsége is. Farkas Pál Az állampolgári jogok biztosa kivizsgálta az ügyet Minden házban újra van víz Március elején „Aki nem fi­zet, nem kap vizet” címmel közöltünk cikket arról az in­tézkedésről, amelynek során a Bácsvíz Rt. határozata szerint több mint tíz családi házban megszüntették az ivóvízellá­tást Kunszentmiklóson, nehe­zítve ezzel a tisztálkodást, a normális életvitel lehetőségét. A házakban szinte kivétel nélkül 8-10 gyermeket nevelő nagycsaládosok laknak. A cég képviselője akkor elmondta, a drasztikus intézkedés oka az volt, hogy a lakók hosszú évek óta nem fizették a vízdí­jat és így több százezer forin­tos adósságot halmoztak fel. Gönczöl Katalin, az állam- polgári jogok országgyűlési biztosa - az Alkotmányban megfogalmazott legmagasabb szintű testi és lelki egészség­hez való jog sérelmének ve­szélyére tekintettel - az ügy­ben hivatalból vizsgálatot in­dított, ami most zárult le. A vizsgálat megállapítása sze­rint a Bácsvíz Rt. kunszent- miklósi üzemmérnöksége a jogszabályi előírásoknak megfelelően járt el, amikor az ideiglenes vízkorlátozásra az ANTSZ kecskeméti intézeté­nek hozzájárulását kérte. Az ANTSZ is az előírásoknak megfelelően hozta meg az ezt engedélyező határozatot. Mi­vel a vízszolgáltató cégnek azóta sikerült megegyeznie a kifizetetlen számlák rendezé­séről a fogyasztókkal, a víz- fogyasztás korlátozását meg­szüntették. Az állampolgári jogok biztosa a vizsgálatot al­kotmányossági visszásság hi­ányában lezárta. Szerdán kezdődik Baján a veszettség elleni eboltás Baján az ebek veszettség elleni kötelező védőoltása szerdán kezdődik és a hónap végéig tart. Minden 3 hónaposnál idősebb kutyát köteles a tulajdonosa be- oltatni. Az előző évben kiadott eboltási igazolványt is minden­kinek magával kell vinni. A pót­oltásra június 3-án lesz lehetőség 15-17 óra között a Szenes utcá­ban. A városi felhívás szerint „az eboltás elmulasztása az eb ható­sági rendeletre történő leöletését vonja maga után”. Gazdasarok Tűzelhalásveszély! Április 17-étől hét részben is­mertetést adtunk a megyénk­ben tavaly megjelent tűzelha- lás (Erwina amylovora) beteg­ségről. Részletesen leírtuk a betegség tüneteit, a teijedés le­hetőségeit, végül a védekezés különböző módjait. Az állomásunkon március közepe óta működtetünk egy amerikai számítógépes előre­jelző programot. A program a megye különböző pontjain (14 mérőhelyen) mért meteoroló­giai adatokra (max.-min. hő­mérséklet, csapadék mennyi­sége, harmat, köd) épül. A bevitt adatokat a gép fel­dolgozza, és amikor a kritikus értékeket eléri, jelzi a fertőzés veszélyét. Megyénkben a 14 mérőhely közül május 5-én reggel 3 helyről - Lajosmizse, Nyárlőrinc, Kiskunmajsa - a bevitt adatok alapján jelezte a műszer a fertőzés veszélyét. A jelzések alapján a streptomy- cines védekezés elrendelése megtörtént azokon az egy hek­tár feletti árutermelő táblákon, ahol a műszer kijelzett és ott, ahol az elmúlt évben fertőzés volt. így került sor Nyárlőrincen, Lajosmizsén, Kiskunmajsán, Borotán, Mélykúton, Kecelen és Érsekhalmán a kezelések végrehajtására. A virágzás végéig - amíg ezzel a készítménnyel véde­kezni lehet - a program műkö­dik és veszélyhelyzet esetén ál­lomásunk biztosítja a készít­ményt a védekezéshez. Aki egy hektár alatti terület­tel rendelkezik, és nem áru­termelő, annak a Aliette 80 WP-t, illetve a Kasumin 2L ké­szítményeket javasoljuk (mindkét készítmény virágzás után is alkalmazható). Szi­romhullást követően a heti 2 alkalommal történő helyszíni bejárást és a beteg hajtások visszavágását javasoljuk. Bármely készítmény alkalma­zásakor az előírt óvó rendsza­bályok betartása kötelező. Bács-Kiskun Megyei NTÁ, Kecskemét Két gyermek keresztelőjét tartották szombaton délelőtt a Nyíri erdészház kápolnájá­ban. Szlanka József kanonok a 8 hónapos Sindrity Klaudiát és a 3 éves Farkas Zsoltot része­sítette a keresztség szentségében. A fából lévő kis erdei kápolna építésében évekkel ezelőtt egyébként Klaudia édesapja, Sindrity Ferenc ács is részt vett. fotó: galambos Sándor Hárman várták odakint a ház előtt a körzeti megbízottat Halált ígértek a rendőrnek (Folytatás az 1. oldalról) A rendőr megára kapott egy melegítőt és kiment az ajtóba. Tegnapi „ismerőse”, Sz. Zoltán Pál, annak öccse, a 19 éves Sz. László, és édesapjuk, Sz. Pál álltak odakint. A főkapitányság szóvivője szerint a hívatlan látogatók azonnal a tárgyra tértek. Az apa szidalmai arra vonatkoztak, hogy micsoda méltánytalanság érte fiát az előző nap; majd a szavakról a tettekre tért át. Megragadta a rendőr melegítő­jét és húzni kezdte kifelé az ud­varra, hogy odakint alaposan el­lássák a baját. Az ajtónál dula­kodás alakult ki: a rendőrnek sikerült benyúlnia az előszo­bába a gázspray-ért, majd azzal arcba fújta a támadó apát. Ez csak fokozta a három támadó harciasságát, tovább rángatták kifelé a rendőrt az újabb adag gázspray ellenére is. A megbí­zott felsége eközben - aki két­éves gyermekükkel elkesere­detten látta, hogy mi történik, telefonált a másik körzeti meg­bízottnak, hogy azonnal siessen a házhoz. Ő indult is, útközben szólt három önkéntes tűzoltónak, hogy segítsenek neki: így értek a helyszínre. Ott a három tá­madó gyorsan felmérte a meg­változott erőviszonyokat, s a távozás mellett döntött. Az au­tóig azonban egyfolytában fe­nyegetőztek, mondván; elvág­ják a rendőrök torkát, vagy el­gázolják az úton őket, merjenek csak kimenni házukból. Ázzál elhagyták a helyszínt. Azóta mindhármukat őri­zetbe vették: ügyükben az ügyészségi nyomozóhivatal vizsgálódik tovább - fejezte be tájékoztatását a főkapitányság szóvivője tegnap. A korábban magasrangú rendőrségi kapcso­latokkal fenyegetőző család ügyében csoportosan elköve­tett, hivatalos személy elleni erőszak alapos gyanújával fo­lyik a nyomozás. Bán János Kétkerekes karambol Baján még április 30-án történt az a furcsa baleset, melynek pontos történéseit a rendőrség még mindig vizsgálja. Délelőtt fél 9-kor az Árpád térnél ke­rékpározott egy 18-20 év kö­rüli fiatalember. Egy idős hölgy lelépett a járdáról, a biciklis pe­dig elütötte. Ezt követően meg­állt és felsegítette a hölgyet, majd mindketten eltávoztak a helyszínről. A baleset körülmé­nyeinek tisztázása miatt a köz­lekedési alosztályon, vagy a 325-249-es telefonszámon vár­ják a rendőrök a fiatalember és a szemtanúk jelentkezését. Kifosztották a játékautomatát A tiszaalpári Kisparaszt ven­déglőbe törtek be a minap is­meretlenek. A betörők - játék nélkül - kifosztották a játékau­tomatát, 18 ezer forintot vittek el a vendéglőből. Bírósági eredmények 1996-ban 4 illetve 5 százalék­kal több polgári és büntetőper­rel kellett megbirkózniuk a Bács-Kiskun megyében szé­kelő bíróságoknak, mint az azt megelőző évben. Ezzel szem­ben csökkent a gazdasági és a munkaügyi peres ügyben beér­kező iratok száma. A városi bí­róságokhoz beérkezett peres ügyek száma (16 364) maga­sabb, mint a befejezett ügyek száma (15 245). Elvesznek a szabályok között Pálmonostorán A Pálmonostorán élő kilenc- száz család közül a havi átlag- jövedelmet tekintve nyolcvan százalék jogosult a lakásfenn­tartási és fűtési támogatásokra - fogalmazódott meg az április 30-ára összehívott közgyűlé­sen, a szociális ellátások módo­sítására vonatkozó helyi rende­let megtárgyalásakor. Á változ­tatás, melyet a parlament által elfogadott jogszabály ír elő - például a fűtési támogatás ese­tében - minden olyan család, ahol a fűtési díj eléri vagy meg­haladja a havi jövedelem húsz százalékát és a közös háztartás­ban élők egy főre jutó jöve­delme nem éri el a mindenkori nyugdíjminimum legkisebb összegének dupláját, fűtési sze­zonban havonta 1-5 ezer forin­tos támogatásra jogosult. A la­kásfenntartási támogatások ese­tében hasonló a helyzet. Ez azt jelenti, hogy egy négyfős csa­lád akkor esik el a támogatás­tól, ha a havi jövedelmük meg­haladja a nyolcvanezer forintot. Pálmonostora község esetében az önkormányzatnak, ha min­den család élne a törvény adta lehetőséggel, több mint tízmil­lió forintot kellene kifizetni éves viszonylatban. Viszont ezt a pénz a hetvenegymilliós költ­ségvetésből még átcsoportosí­tások és a tartalékalap teljes felhasználásával sem lehet elő­teremteni. A képviselő-testület ugyan - más lehetőség nem lé­vén - elfogadta a rendeletmó­dosítást, de véleményük szerint ebben a kérdésben is ismét az önkormányzatok feje felett döntöttek a parlamentben, a re­alitások mérlegelése nélkül. Gulyás Sándor A kiskunhalasi szociális háló A halasi képviselő-testület el­halasztotta a város szociális igazgatásáról és a szociális el­látásokról szóló rendeletének kodifikálását. A rendelettervezet már rég­óta vár a megalkotására. Már a tavalyi év végi rendeletalko­táskor is gyakran ennek a sza­bályzatnak a meglétét kérték számon egymáson a város­atyák. Az idei költségvetési rendelet egyes tételeit is úgy szavazták meg a képviselők, hogy bizonyos kérdések meg­oldásáról majd a szociális ellá­tásokról szóló rendelet megal­kotása után döntenek. A város sanyarú pénzügyi helyzetében nem csoda, hogy újabb néhány hetet késik a szociális háló végső szemének megszövése. A képviselők a pénzügyi helyzet és a válasz­tópolgárok igényei között őr­lődve halasztottak néhány he­tet a rendelet megalkotásán. A testületen belüli vita egyik mérföldköve a temetke­zésre kényszerülő halasi pol­gárok anyagi támpogatásával kapcsolatban robbant ki. Az ilyen jellegű támogatás adása, illetve nem adása, a szociális rendelethez hasonlóan régi téma. A probléma ott gyöke­rezik, hogy sok esetben a vá­ros tehetősebb polgárai is se­gélyért folyamodtak, miköz­ben akár 100 ezer forintos te­metést rendeztek elhunyt hoz­zátartozóik számára. Gyújtogatok Szándékosan okoztak tüzet Ba­ján, a Tóth Kálmán téren lévő zöldségespavilonban - tudtuk meg hétfőn a bajai rendőrségen. Az eset még a múlt hét csütör: tökén történt. A belvárosi árká­dok alatt üzemelő druidához azért riasztották a tűzoltókat, mert égtek a tárolóládák és a bennük lévő gyümölcsök. A kár ugyan mindössze 12 ezer forint, a bűncselekmény mégis súlyos. Szakértői vélemények szerint ugyanis egyértelmű, hogy szándékos gyújtogatás történt. A nagy kérdés, hogy vajon csak néhány unalmát űző fiatal ízet­len tréfájáról van-e szó, vagy pedig üzleti érdekek húzódnak meg a háttérben? A rendőrsé­gen mindenesetre nagy erőket mozgósítottak az egyelőre is­meretlen tettes vagy tettesek kézre kerítése érdekében. Elvitték a Ladát Ismeretlen tettesek egy száz­ezer forintot érő Ladát loptak el minap a kiskunfélegyházi Mónus Illés utcából. Húsz Barbie-baba Húsz Barbie-babát, egy öv- és egy hátitáskát loptak el abból a gépkocsiból, amelyet a kiskun­félegyházi József Attila utcá­ban - mindössze öt percre - hagyott el tulajdonosa. Közéleti Hír • Az MSZP Kecskemét városi szervezete május 8-án (csütör­tökön) 16-17 óráig jogszegély- szolgálatot tart a párt Kőhíd u. 8. sz. alatti irodáján. MINDEN SZERDÁN AKCIÓ BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN! Akciós árak 1997. május 7-én: Sertéscomb Sertésoldalas Marha szegy-oldalas Csirkecomb Csirkeszárny Tyúk Lecsókolbász Párizsi Féltartós habtejszín, 0,33 lit. Különleges vagdalt hús, Globus, 130 g Milky Way szendvics, 25 g Omnia instant kávé, 100 g Merido Mokka kávé, 250 g Maggi ételízesítő, 100 g Party tortabevonó, tej, 100 g Perlux Lemon utántöltő, 2,4 kg Oxy arclemosó, Sensitive, 150 ml Silan öblítőkoncentrátum, 1 I Sunlicht mosogató, 500 ml Fa szappan, 2 in 1,100 g Vademecum fogkrém, 75 ml 679 Ft/kg helyett 489 Ft/kg helyett 340 Ft/kg helyett 471 Ft/kg helyett 306 Ft/kg helyett 360 Ft/kg helyett 355 Ft/kg helyett 355 Ft/kg helyett 108 Ft/db helyett 81 Ft/db helyett 34 Ft/db helyett 580 Ft/db helyett 309 Ft/db helyett 78 Ft/db helyett 74 Ft/db helyett 681 Ft/db helyett 635 Ft/db helyett 382 Ft/db helyett 209 Ft/db helyett 94 Ft/db helyett 191 Ft/db helyett 579 Ft/kg 455 Ft/kg 316 Ft/kg 432 Ft/kg 277 Ft/kg 296 Ft/kg 275 Ft/kg 283 Ft/kg 89 Ft/db 65 Ft/db 27 Ft/db 499 Ft/db 295 Ft/db 64 Ft/db 49 Ft/db 634 Ft/db 532 Ft/db 355 Ft/db 173 Ft/db 88 Ft/db 172 Ft/db Akciós áraink érvényesek:- SZIL-COOP Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- SZIL-COOP ARUHÁZ Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- SZIL-COOP Aruház Kerekegyháza, F6 út 68.- SZIL-COOP Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. 5 Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő akciós hirdetéseinketI “

Next

/
Thumbnails
Contents