Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-26 / 120. szám
MA SPORT/ VILÁG 9-12. oldal A magyar műrepülő-köteléknek nagy sikere volt. Nézők földön és gépen. Két nap alatt több mint 300 ezren látogattak ki a repülőtérre. Nyolc ország 40 legkorszerűbb repülőeszközének bemutatójával zárult tegnap a kecskeméti repülőtéren a NATO-expressz nemzetközi légiparádé. A közönség számára nyilvános két nap alatt több mint 300 ezer érdeklődő fordult meg a repülőtéren. Szombaton egész nap és olykor vasárnap is „lógott az eső lába”, de az időjárás kegyes volt a kétnapos NATO-piknikhez. A légiparádén osztatlan sikert aratott a magyarországi repülőgép-vásárlási tenderen majdan induló amerikai F-16- os, az F-18-as, a francia Mi- ragé 2005 és a svéd Gripen, továbbá a kecskeméti MiG-29-es légibalettje.- A Magyar Honvédség átalakítása folyamatban van és jól halad. Ennek egyik legfontosabb része a légierő korszerűsítése - mondta Göncz Árpád köztársasági elnök Kecskeméten szombati megnyitóbeszédében. Keleti György honvédelmi miniszter tegnap újságírói kérdésre elmondta: a mintegy egymilliárd dolláros vadászgéptender kiírásáról a NATO-csat- lakozási tárgyalások ismeretében dönt a kormány, várhatóan még idén. Végh Ferenc altábornagy, vezérkari főnök pedig arra hívta fel a figyelmet, hogy korszerűsíteni kell a Magyar Honvédség légierejét, erősíteni védelmi képességét, mert az atlanti integráció után a Magyar Köztársaság légtere egyúttal a NATO légtere is lesz. Á kétnapos repülőnapról összeállításunkat a 4. oldalon találják. Rendőri razzia Kecskeméten Péntekről szombatra virradó éjjel nagyszabású rendőri razziát hajtottak végre Kecskeméten. Az ismert szórakozóhelyeket, bárokat, diszkókat is érintő ellenőrzésen ezúttal a polgárőrség tagjai is részt vettek. Közöttük Katona László polgármester és Bohács József alpolgármester is felbukkant, együtt járőrözve a rend hivatásos őreivel. De hogy végképp ne érezzék magukat egyedül, a sajtó képviselői is elkísérték a rendőröket. Az akció kilenckor kezdődött; a főkapitányság épületében tartott eligazításon felosztották a várost, s a csoportok számára kijelölték az átfésülendő körzeteket. Varga Pál alezredes az eligazításon felsorolta, mi mindenre kell figyelni, mi mindent kell keresni. Dr. Szőllősi Gyula alezredes, városi kapitány kiemelte, hogy udvariasan, a törvényeket betartva intézkedjenek a kollégák, de akikkel szemben szükséges; legyenek szigorúak és kemények. A razziára kereken hat óra állt rendelkezésre. Továbbiak a 3. oldalon. Kommentárunk a 2. oldalon. Államfői látogatás Romániában - tüntetéssel Tegnao Emil Constantinescu meghívására Bukarestbe érkezett Göncz Árpád, akinek személyében először tesz hivatalos látogatást magyar államfő a modern Romániában. A Cotro- ceni-palota fogadóterén Emil Constantinescu román elnök köszöntötte, megcsókolta a magyar államfőt. A köztársasági elnöki palota kék szalonjában, a négyszemközti megbeszéléseken Göncz Árpád kifejtette: kapcsolataink meghatározó része a romániai magyarság sorsának alakulása. Tegnap este a prefektus tilalma ellenére egyébként megtartotta Kolozsvárott magyarellenes rendezvényét Funar kolozsvári polgármester. Összetört helyszínelő autó Kecskeméten szombaton délben a Kuti-butiknál összeütközött és totálkáros lett egy Ford Escort kombi rendőrségi helyszínelő autó, valamint egy Trabant. A rendőrség megállapítása szerint a Trabant volt a hibás, mert nem adta meg az elsőbbséget. Az ütközés következtében a Trabant fel is borult, de szerencsére nem sérült meg senki. Belügyminiszteri cáfolat Karl Schlögl osztrák belügyminiszter vasárnap délután az osztrák ORF 3 rádió délutáni krónikájában cáfolta saját szóvivője vasárnap délelőtti kijelentéseit, miszerint a levélbombák készítője az a 62 éves számítógépes szakember, akit az osztrák hatóságok egy ideje megfigyelnek. Schlögl szerint a férfi legfeljebb leveleket írogatott, de a levélbombák készítőjéhez az osztrák nyomozók egy lépéssel sem jutottak közelebb. A rádió híradása szerint a férfi szélsőjobb- oldali körökkel áll kapcsolatban. Más informátoroktól az ORF úgy értesült, hogy nincs is letartóztatásban, s a hatóságok azt remélik: az ő révén mégis eljutnak a valódi merénylőhöz, illetve merénylőkhöz. Gyorshírek Új alkotmány Lengyelországban vasárnap népszavazást tartottak arról, hogy az állampolgárok támogatják, avagy elutasítják az ország új alkotmányát. A sztá- | linista alaptörvényt felváltó új alkotmányt áprilisban kompromisszumok árán, de nagy többséggel fogadta el a lengyel nemzetgyűlés. Marad az egy párt? A Kubai Kommunista Párt az októberre tervezett V. kongresszus alapdokumentumában „politikai alternatívát” ígér a kubaiaknak, ugyanakkor leszögezi, hogy - legalábbis 2002-ig, a VI. kongresszus idejéig - megmarad az egy- J 1 pártrendszer, mert ez „a kubai I; ; nemzet ellenállásának élő lel- | kiismerete és gerince”. Leszállt az Atlantis I Földet ért az Atlantis amerikai űrrepülőgép, fedélzetén Jerry Linenger amerikai asztronautával, akit a Mir orosz | űrállomásról hozott haza. Francia választás | A jelenlegi kormánypártok | nem tudják megőrizni több- | ségüket a francia parlament I: alsóházában, a Nemzetgyűlésben, s a baloldalnak na- | gyón jó esélye van a kor- mányrajutásra - legalábbis | ezt mutatják a szavazóhelyi- I ségek bezárásakor, este nyolc órakor közzétett első előrejel-1 zések. A BVA közvélemény- | kutató intézet adatsora szerint I a baloldali ellenzék a szavazati tok 40,7 százalékát szerezte | meg a most vasárnapi, első választási fordulóban, szem- j | ben a jobboldal 37,2 százaiéit kos eredményével. I Robbanás Szegeden I Robbanáshoz riasztották va-1 | sámap délután a szegedi tűzoltókat. A detonáció a Pázsit | utca 27. számú családi ház | | melléképületében történt, | | ahol a tulajdonos 18 éves fia 1 | vegyi anyagokkal kísérletezett. Tűz nem keletkezett, a I I fiú könnyebben megsérült. Lelőtt emberrabló A brazil tv-nézők is láthatták, amint egy rendőr fejbe lőtt egy férfit, aki túszul ejtett egy kétéves kislányt. Az emberrabló karjában tartotta a kislányt, s kést helyezett a torkára. Az emberrabló a kórházban halt meg, a kislányt sértetlenül visszaadták szüleinek. A férfi csütörtök este betört egy farmra. Amikor észrevette, hogy a rendőrség a nyomában van, magával hurcolt három kislányt. Egy teherautóval próbált szökni, s a 13 éves kislányt kényszerítette vezetésre, aki összetörte a járművet, s a rabló ekkor gyalog ment tovább, és két kislányt elengedett. A nagyobbik kislány elmondta, hogy a rabló a házban megerőszakolta, sőt azt mesélte magáról, hogy AIDS-beteg. Sztrájkolnak az éjjeliőrök Zárva tart a párizsi Louvre: éjjelőrei ugyanis immár napok óta sztrájkolnak. Azért tiltakoznak, mert a Louvre vezetése nem akarja növelni a nekik járó fizetett szabadság mértékét. A Louvre illetékesei arra hivatkoznak, hogy az éjjeliőrök rengeteg, évente több mint hatvan napnyi fizetett szabadnappal rendelkeznek, s miután a vezetés a munkafeltételek javításától a fizetések emeléséig már számos kérdésben engedményeket tett, ebben az ügyben már nem engedhetnek. Megbilincselt házigazda A Csongrád Megyei Rendőrfőkapitányság nagy erőkkel keresi azt a három ismeretlen férfit, akik pénteken délelőtt egy szegedi magánházban megbilincselték a ház tulajdonosát, és közel 19 millió forint értékben vittek el tőle valutát, illetve forintot. A házba délelőtt 10 óra körül becsöngetett egy férfi, akinek a ruházata rendőregyenruhának látszott. Rendőri intézkedést színlelve megbilincselte a házigazdát. Ekkor előlépett két álarcos társa is. Egyikük fegyvernek látszó tárggyal bekísérte a sértettet a házba. A lakást átkutatták, s találtak 14 millió forintot és mintegy 5 millió forint értékben márkát, schillinget, dollárt, svájci frankot. A ház tulajdonosát megbilincselve bezárták a kamrába, majd zsákmányukkal eltűntek. TLszakécskén szombaton a Kiskundorozsma elleni hazai vereség ellenére is hatalmas ünneplésben részesítette a közönség a már NB I-be jutott kécskei labdarúgókat. fotó: sz. a.