Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-21 / 116. szám
1997. május 21., szerda Titokzatos halál Félegyházán (Folytatás az 1■ oldalról) Hétfőn reggel valamivel hét óra előtt a szomszéd hívta ki a mentőket az élettárs kérésére. A harmadik emeleti lakás szobájába egy laticelen fekve pillantották meg a férfit, melynek testét már hullafoltok borították. Különös módon azonban sem a mentősök, sem a helyszínre érkező körzeti orvos nem fedezte fel a szúrt sebet. Azt csak tegnap délelőtt, a boncoláskor vették észre. A boncolóorvos természetesen azonnal értesítette a rendőrséget, így igazságügyi kórboncnok bevonásával folytatták a vizsgálatot. Megállapították, hogy a halált tüdőig ható szúrás okozta. Immár emberölés ügyében hallgatták ki az élettársat, egy 36 éves kárpátaljai nőt. Ő elmondta, hogy vasárnap este fél nyolc körül jött haza a férfi. Közösen megvacsoráztak, majd nyugovóra tértek; reggel aztán már csak a kihűlt tetemet találta maga mellett. Vallomásának titokzatosságát csak növeli, hogy állítása szerint az ajtó egész éjjel zárva volt, így azon elvileg senki sem hatolhatott be a lakásba. Minden körülmény figyelembevételével a rendőrség egyelőre az élettársat gyanúsítja az emberölés elkövetésével, bár a nő tagadja, hogy köze lenne a halálesethez. Mint a fő- kapitányság szóvivője elmondta, a gyanúsítottat őrizetbe veszik. A környéken megtudták, hogy a pár gyakran italozott, veszekedett, s verekedett egymással. A nő testén korábbról származó külsérelmi nyomokat is találtak. Lapunk kérdésére válaszolva Ferenczi László azt is elmondta, hogy a lakásban találtak olyan véres eszközt, ami a sebet ejthette. A fejleményekről beszámolunk olvasóinknak. Bán János Milyen legyen a szociális háló? Ismét a halasi közgyűlés elé kerül a város szociális ellátásokról szóló rendelettervezete. A képviselők előző ülésükön már tárgyaltak az ellátási formákról, de úgy döntöttek, hogy végleges döntést csak a következő -jövő hétfői - tanácskozásukon hoznak. A rendelettervezet meghatározza Kiskunhalas polgárainak szociális támogatási lehetőségeit, és az igénybevételi formákat. Az előző testületi ülésen a vita alapját a képviselők szociális érzékenysége illetve a város anyagi lehetőségei közötti szakadék adta. Egyes városatyák minden területen szociális juttatásokban részesítenék a halasiakat, a másik oldalon pedig a lehetőlegkisebb anyagi ráfordítást tarják szem előtt. A konszenzus megteremtését a következő ülésre hagyták a képviselők. Ki részesül előnyben Baján a vállalkozói árajánlatoknál? Az áprilisi városi testületi ülésen Tajcs Sándor lakossági megkeresés után nyújtott be interpellációt. Juhász László vállalkozó azért írt levelet a képviselőnek, mert szerinte árajánlatait a városüzemeltetési osztály diszkriminatívan kezeli, és a Kommunális és Szolgáltató Kft. kerül rendszeresen kedvezményezett helyzetbe. Még akkor is, ha a másik ajánlat 5- 10 százalékkal kedvezőbb. Széli Péter polgármester írásbeli válaszában azt a határozatot idézi, miszerint pályázatok esetén, amennyiben azok műszaki tartalma megegyező, és az ajánlat 5 százalékos árdifferenciát mutat, az önkormányzat a Kommunális kft.-t részesíti előnyben. A városüzemeltetési osztály az utóbbi másfél évben egyszer alkalmazta ezt a gyakorlatot, mégpedig tavaly, egy 83 ezer forintos, a parlagfűirtással kapcsolatos árajánlat elbírálásakor. Idén valamennyi alkalommal sokkal magasabb ajánlattal élt, mint a Kommunális kft. így utóbbi kapta a megrendelést például a Spár áruház körüli zöldfelület kialakítása és az úgynevezett nyárfaprogram kapcsán is. Májusi munkák a kertben Az idén a megszokottnál tíz nappal később nyíltak a gyöngyvirágok. Finom illatukkal jelen voltak a lakásokban, az irodákban és az otthonokban is. A hűvös idő elmúltával a talaj gyorsan felmelegedett és a növények gyors növekedésnek indultak. A laza, lédús szöveteket a gombabetegségek könnyen megtámadják, ezért célszerű az egészséges növényeket megelőző jellegű permetezéssel megvédeni a gombafertőzés ellen. A szabadba kiültetett paradicsom-, paprika- és uborkapalántákat, a cukkini- és szederbokrokat, a málnatöveket permetezzük meg Dithane M 45, vagy Ort- hocid 0,3 százalékos oldatával, ezzel elkerülhető a későbbi fertőzés. Ideje megkezdeni a szőlőtőkék hajtásválogatását. A fürtkezdeményt nem viselő (meddő), az egymáshoz túlságosan közel álló és a nem megfelelő helyen fakadt hajtásokat most még kézzel ki lehet tördelni. így elérjük, hogy a tőke szellős, napsütötte legyen és ennek kedvező hatása a fürtök beérésében, a bor jobb minőségében érezhető majd. A jól kezelt tőkék eredményesebben védhetők meg permetezéssel a kártevőktől és a betegségektől. Egyre több kertben tűnik fel néhány jostabokor. A bogyós gyümölcsűeknek ez az új tagja megérdemli a ker- tészkedők figyelmét, mert igen kellemes zamatú, sötétkék bogyókat érlel, amelyek friss fogyasztásra, mélyhűtésre, lekvár, dzsem, ivóié készítésére egyaránt alkalmasak. A bogyók folyamatosan érnek, tehát szakaszosan kell a termést betakarítani. Ha most megpermetezzük a cseresznyefát Chinetrin, Chinmix, vagy Fendona 0,05 százalékos oldatával, akkor a júniusban leszüretelt gyümölcsben nem lesznek kukacok. Bálint György Megyei Körkép 3. oldal A szociális enátás mindenkinek drága (Folytatás az 1■ oldalról) ' kecskeméti Margaréta Otthonnak ma 220 lakója van, az idősek több mint felének 20 ezer forintnál kevesebb a nyugdíja - mondta kérdésünkre dr. Vörös Lídia, az otthon igazgatónője. Tizenhat lakónak semmilyen jövedelme nincs. Számításaink szerint a térítési díjat csak néhány, magasabb nyugdíjjal rendelkező idős esetében emelhetjük. Egy példával élve: az az idős, akinek 30 ezer forint a nyugdíja, tavaly a 15 ezer 600 forintot fizette térítési díjként. Idén azonban - az intézményi térítési díj emelése miatt - többet, nyugdíja 80 százalékát, tehát 24 ezer forintot kell fizetnie. Ez azonban 3-4 lakót érint, s mindössze 3-4 olyan lakónk van, akiknek a hozzátartozói keresetük alapján - ki tudják egészíteni a térítési díjat 43 ezer 200 forintra. A lakók döntő többsége azonban az emelés után is átlagosan havi 16-17 ezer forintos személyi térítési díjat fizet. A különbözetet pedig az önkormányzat állja - mondta dr. Hauzmann Jánosné, a kecskeméti önkormányzat népjóléti irodájának vezetője. Az államtól kapott szociális normatíva ugyanis az intézmény éves költségvetésének felét sem teszi ki, a többi költséget személyi térítési díjként az idősnek, illetve a városnak kell hozzátennie. Az viszont tény - s talán ez kelthetett riadalmat -, hogy ha az idősnek van a tulajdonában jelentős ingatlan, s sem ő, sem hozzátartozója nem tudja kifizetni a térítési díjat, akkor a szociális törvény szerint az ingatlanra az önkormányzat jelzálogjogot terhelhet. Ingatlannal rendelkező idős lakó azonban csak néhány van az otthonban. A legnagyobb gond az, s ezért emelkedtek a térítési díjak - mondta Varga László és dr. Vörös Lídia -, hogy az állam egyre inkább kivonul a szociális szférából. A normatív támogatás egyre kevesebbet ér, s az önkormányzat sem tudja a terheket vállalni. S így kénytelen - bármennyire is méltánytalan ez - a terhekből a viszonylag magasabb nyugdíjjal rendelkező idősek vállára is rakni. Ábrahám Eszter Ma elköszönnek a bodelshauseni tűzoltók A német tűzoltócsapat a kecskeméti egységhez is ellátogatott. Soltvadkert és Bodelshausen tűzoltói hivatalosan négy esztendeje vették fel a kapcsolatot. Azóta mindkét részről kölcsönösen látogatják egymást. Az elmúlt hét végén Rolf Steeb parancsnok vezetésével huszonnyolc fős csoport jött el a német testvérvárosból, ahonnan most sem érkeztek üres kézzel. (Tavaly ugyanis a vadkerti napokra két, kifogástalan műszaki állapotú tűzoltóautót hoztak.) Hu(Folytatás az 1. oldalról)- Mekkora kárt okoznak az áramtolvajok?- Sajnos a helyzet a tavalyihoz képest nem változott. Folyamatosak a lopások, számításaink szereint a fogyasztók 5-6 szonnégy komplett védőruha, tizenhét sisak, jó néhány mászóöv, póló és egy szörf volt az ajándékcsomagban. Ez utóbbinak használatát vidám mulatság mellett be is mutatták a Büdöstónál. A sokat érő pakk jó része az ifiké, akikkel az ugyancsak fiatal német tűzoltógárda felejthetetlen napokat töltött el. Tegnap a megyeszékhelyen a kecskeméti tűzoltók munkájával, körülményeivel ismerkedszázaléka él ezzel a módszerrel.- Kik számíthatnak ellenőrzésre?- Területünkön 130 ezer fogyasztó van. Idén - a tervek szerint - legalább 10 százalékukat felkeresik az ellenőrök. tek. Tanúi lehettek egy éles kivonulásnak is. Ezt követően Bugacra mentek, majd este már a testvérvárosban a borkóstolás után a vadkerti lányok és fiúk bemutatót tartottak, miként készültek fel az e hét végén Kece- len sorra kerülő területi versenyre. E szakmai programot követően focimeccs volt, ma reggel pedig elköszönnek a soltvadkertiektől. Pulai Sára Akit rajtakapunk az áramlopáson, azzal megpróbálunk úgy egyezségre jutni, hogy kifizeti a kárt és a büntetési tételt - ami 44 forint kilowattóránként. Ha erre nem hajlandó, megtesszük a feljelentést a rendőrségen. Közmeghallgatás Kecskeméten Kecskemét képviselő-testülete ma 16 órakor közmeghallgatást tart a városháza dísztermében. Az érdeklődő polgárok elmondhatják közérdekű javaslataikat, problémáikat és választ kapnak kérdéseikre. Fegyverkiállítás Félegyházán Fegyverkiállítást rendeznek a honvédelem napján, azaz ma délután négy órakor a kiskunfélegyházi helyőrségi klubban. A kiállítást Nagy Lajos alezredes nyitja meg. Rövid a határidő Június végéig több csatorna- és útburkolat-javításra is elkötelezte magát a halasi önkormányzat, illetve az általa megbízott vállalkozó. Képviselői interpellációkra válaszolva Pajor Kálmán alpolgármester azt jelezte, hogy a Szilády utcában a csapadékaknákat a nyár első hónapjának végéig kijavítják. Ugyanez a helyzet a Ka- zinczy-Kölcsey utcák csapadék vizének elvezetését segítő ülepítő akna megépítésével. Laktanyabontás Többször szóba került Baján a volt szovjet laktanya lebontásának balesetveszélyessége. Tajcs Sándor képviselő ezért interpellált is. A polgármester szerint a szerződésben kikötötték, hogy a biztonságtechnikai előírásokat be kell tartani és a telep őrzéséről is gondoskodni kell. A tervek alapján a hónap végéig végeznek a bontással, ami napi 5000 forint, a befizetett kaucióból levonható kötbérrel biztosítják. Közéleti Hírek • Aszódi Ilona Katalin ország- gyűlési képviselő tart fogadóórát pénteken 8-10 óra között a fülöpszállási, 10-12 óra között a soltszentimrei polgármesteri hivatalban. • Nyitrai Andrást választotta meg megyei elnökének a Fi- desz-MPP a 18-ai megyei választmányi ülésén. Az új elnök két évig látja el a poszttal járó teendőket. Megalakult Baján a fázis kommandó Harmincöt ittas vezető két éjszaka Ellenőrzés az utakon A legutóbbi hétvégén is átfogó közlekedési ellenőrzést tartottak a rendőrök. Ezúttal Balló- szög, Szabadszállás és La- dánybene környéke volt a célpont, ahol mint az köztudott, péntek és szombat éjjel szép számmal autóznak a fiatalok diszkóba jövet-menet. Szabad- szállás környékén ezúttal nem a diszkósok jelenléte volt a legjellemzőbb, hiszen sokan tartottak haza a bösztörpusztai rendezvényekről. Viszont elmondható, hogy közöttük is igen sok szabálysértőt szűrtek ki az ellenőrzés során. A két éjszaka összesen 35 ittas vezetőt állítottak meg e három település körzetében - tájékoztatta lapunkat Ferenczi László, a főkapitányság szóvivője. Közülük tíz ellen vétség minősítéssel indult eljárás. A jogosítványt azonban a 35 ittas vezető közül mindössze 21-től tudták elvenni, mivel a többinek vagy nem volt még, vagy már elvették egy korábbi ellenőrzés során. Olyan ifjú vezetővel is találkoztak a rendőrök, akit már harmadik alkalommal kaptak el ittas vezetés miatt. Ahogy ilyenkor lenni szokott, 18 szabálysértési feljele lentés is született egyéb okoK miatt, mint például lejárt műszaki, engedély nélküli vezetés. Mint a szóvivőtől megtudtuk, ezután is találkozhatnak majd forgalom-ellenőrző rendőrökkel a hétvégéken a megye különböző pontjain. Bán NAGY GÉPVÁNDORLÁS - TESZTVEZETÉSSEL Kecskeméten a Seat-karaván Hat különleges és népszerű autóból álló Seat-karaván gördül be ma délelőtt Kecskemétre. A meggypiros Ibiza, a sötétkék és smaragdzöld Cordoba, a jégszürke Toledo, a hófehér Inca Kombi és az egyterű, korall-gyöngyház Alhambra három napon át marad a városban és áll mindazoknak a rendelkezésére, akik szeretnének tesztvezetés keretében megismerkedni a sztármodel- Iekkel. A legjobb, ha az érdeklődők máris feliratkoznak a próbaútra a Brill Kft.-nél (Kecskemét, Halasi út 32., telefon: 76/486-001 vagy 486-004). A nagy gépvándorlás szombaton sem ér véget - akkor a nemzetközi repülőnap látogatói vehetik szemügyre a volks- wagányoknak is becézett Seatokat. A típus egyébként roppant népszerű, amiben nemcsak a Volkswagen-minőségnek és a spanyol temperamentumnak, hanem az attraktív árnak is nagy szerepe van: az Ibiza már 1 millió 526 ezer forintért megkapható. (20430)