Petőfi Népe, 1997. május (52. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-12 / 109. szám
1997. május 12., hétfő Petőfi Népe 9. oldal Módosítják a privatizációs törvény mellékletét Az Európai Beruházási Bank kész zsebbe nyúlni Hitel metróra, autópályákra Egyszerre kell megújítaniuk a nemzetgazdaságot és megteremteniük a szociális békét. Nem könnyű feladat, de bizonyára megoldják, s ez a biztosítéka annak, hogy jó partnerek leszünk - nyilatkozta munkatársunknak Sir Brian Unwin, az Európai Beruházási Bank elnöke. MAI MŰSOR TV 1 A privatizációs miniszter e hónap végéig a kormány elé kívánja terjeszteni a privatizációs törvény mellékletének módosítására vonatkozó javaslatot, amelynek előkészítésén dolgoznak az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt.-nél. A módosítás lényege, hogy valóban csak olyan és akkora társasági részesedések maradjanak tartósan állami tulajdonban, amelyek a társadalom érdekérvényesítését szolgálják. A javaslat a privatizációs törvény mellékletében szereplő 193 cég egyharmadánál kezdeményezi a tartós állami kézben maradó vagyon nagyságának módosítását. Az ÁPV Rt. Kormányzati Kapcsolatok Ügyvezető Igazgatóságánál elmondták: a tervezetről első körben már kifejtették véleményüket az érintett minisztériumok. Valamennyien egyetértettek, hogy az eddigi tapasztalatok alapján ésszerűsítsék a tartós állami tulajdoni kört. A jövő héten még várják az érintettek véleményét a végső változat kialakításához, és a javaslatot megtárgyalja az Érdekegyeztető Tanács privatizációs albizottsága is. Az eredeti melléklet 193 cége közül 77-nél kezdeményez változást a javaslat. Törölnék a tartós állami részesedést 12-nél, 9 esetében pedig az eddig meghatározottnál kisebb mértékű tulajdonnövelést indítványoznak. Ez utóbbiaknál nem visszaállamosításról van szó, hanem nagyobb állami részesedés megtartásáról. Olyan cégek esetében tettek javaslatot a tartós állami részesedés növelésére, ahol ezt társadalmi érdekek - tradicionális márkanév megtartása, környezetvédelmi szempontok - indokolták. Száz százalékig állami tulajdonban továbbra is főként a nemzetbiztonsági, illetve szociális okból fontos cégek maradnak. A tekintélyes pénzügyi szakember szavait megerősíti a tény, hogy az EBB 25 milliárd forintos hitelt biztosít rendkívül kedvező feltételekkel a MÁV fejlesztésére. Ugyanakkor kuriózumszámba menő pénzügyi tranzakciót is végrehajt: Magyarországon forintkötvényt bocsát ki. Ezzel 20 milliárd forintért lényegében hitelt vesz föl, majd ugyanezt az összeget hosszú lejáratú kölcsönként visszajuttatja a magyar gazdaságba.- Ha a telekommunikációra, az autópályákra, a budapesti metróra vagy az energiaszektorra akarnak költeni, akkor e mostani hitel nagyságát megsokszorozzuk - mondja a bankelnök, s hozzáteszi: azt szeretnék, ha Magyarország is mielőbb részben tulajdonosa, részben gazdája lenne a nemzetközi pénzintézetnek. A metró építésében való esetleges részvétel egyébként új eleme az EBB hazánkkal kapcsolatos terveinek. Az elnök szerint ez ügyben a bank még ez év vége előtt dönteni szeretne, de ehhez más partnerekre is, és fo- rintosítható beruházási tervekre van szükség. A gazdasági szakemberek számára az igazi meglepetést kétségtelenül a forint- kötvény kibocsátásának terve jelenti. Az elgondolás persze csak akkor válhat valóra, ha hazai vevőkre találnak a kötvények. A kibocsátás már csak azért is előnyös volna számunkra, mert nincs inflációs hatása.- Az EBB nyugodtan vállalja a tranzankciót, mivel láthatóan megindult gazdaságuk növekedése - mondta a bankelnök. 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.05 Érettségi '97 9.00 Tízórai 9.05 Marienhof 11.00 Walt Disney bemutatja 12.05 Üzlet délidében 72.25 Telepakk 13.40 Patrin-Üzenet-Vorba 14.05 Nasa obrazovka 14.30 NAT-tól tartok 15.05 Repeta 16.30 A homok titkai 180/119. 17.05 Túrabakancs 17.30 Telejáték 17.45 Az esenyó' 78.00 „Engedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Szerencsekerék 19.00 Cézár és Bambuc 19.15 Múzsa 19.30 Híradó (Feliratozva is!) 20.00 Magyarok cselekedetei 20.25 X-akták 27.05 Horn Gyula miniszterelnök sajtótájékoztatója 27.50 Vers mindenkinek 22.00 Várkonyi Zoltán 85 éves lenne Simon Menyhért születése TV 2 14.00 Parlamenti Napló 75.00 Közvetítés a parlamentbó'l 17.05 Jószomszédi csiki-csuki 18.00 Körzeti híradók 78.75TH (Feliratozva is!) 18.45 lpar(?)mú'vészet 19.00 Telesport 27.00 IT 27.20 Kék percek 27.30 Telemázli 22.00 Híradó 22.75 Aktuális 22.40 Kenó 22.45 A siker kapujában 23.35 Magyarok cselekedetei TV 3 14.20 Kiáltás a vadonban 75.55 Kaleidoszkóp 76.45 Horgászbuli 7 7.05 A seriff felesége 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Csengetett, Milord? 20.75 Gillette World Sport Special 20.45 Gusztáv 27.00 Végzetes választás 22.45 Napi profit 22.55 Profitvadász (ism.) 23.25 Horgászbuli DUNA TV 7.00 Képes krónika 7.30 A BBC Rádió adása 7.45 A Vatikáni Rádió adása 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Óráról órára 9.00 Képes krónika 7 7.00 Heti Hírmondó (ism.) 72.00 Déli harangszó 72.20 Esti kérdés (ism.) 12.35 Emlékképek (ism.) 72.55 Postabontás (ism.) 73.75 Közép-európai Magazin 13.50 Lássuk, hogyan növekednek 74.00 Mú'-terem-tés (ism.) 74.40 Expedíció 75.30 Tarkabarka (ism.) 76.30 Harmónia 17.05 Héléne és a fiúk 77.30 Mese 18.00 Híradó 78.75 A bírósági tudósító 13/6. 19.10 Látóhatár 19.45 Német mesterek 20.00 Minoritates Mundi 20.40 Esti kérdés 27.00 Híradó 27.20 Sportpercek 21.35 Száműzöttek magántörténelme (dokumentumfilm) 4/2. 22.30 W. A. Mozart szerenádjai 23.20 Látóhatár (ism.) HBO 70.00 A Dumbo hadművelet 7 7.55 Henrietta csillaga 13.45 Stella 75.35 Ici-pici pók 76.00 Szörfös nindzsák 17.30 Lois és Clark 18.35 Folytassa a kempingezést! 20.05 Max 21.40 Mozimánia: Kaszkadőr-parádé 22.30 így készült: Az angol beteg 22.50 JFK - A nyitott dosszié 1. 0.40 Nemesis 3. SZÍV TV 77.00 Kapásjelző (ism.) 77.30 Palánta (ism.) 78.00 Évszakok a tengeren 19.00 Kimba 79.30 Más 20.00 S. K. 20.30 Autósport-magazin 27.0524 óra éjfélig 23.00 Földgömb (ism.) 24.00 Napraforgó EUROSPORT 8.30 Mountainbike világkupa, Prága. 9.00 Országúti kerékpár (ismétlés). 70.30 Atlétikai Grand Prix, Osaka (ismétlés). 12.00 Judo Eu- rópa-bajnokság, Berlin. 73.30 Cart versenysorozat, Brazília (ismétlés). 75.00 Tenisz ATP torna, Róma (élő közvetítés). 19.00 A sebesség világa. 20.30 Tenisz ATP torna, Róma (élő közvetítés). 22.30 Tenisz ATP torna, Róma - összefoglaló. 23.00 Európai gólok. 24.00 Snooker. r KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.38 Falurádió 8.00 Krónika. Sport 8.7 7 Mindennapi tudomány 8.35 Zöld hírek 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 7 7.05 A tegnap slágereiből 7 7.35 Veszélyes vidék 72.00 Déli krónika 12.40 Ki nyer ma? 72.50 Törvénykönyv 13.05 Vendég a háznál 13.20 Korálok az evangélikus énekeskönyvből 73.30 Az egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 74.35 Tetten ért szavak 75.06Tudósfórum - élőben 75.55 Biztonsági öv 16.00 Délutáni krónika 76.70 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Diszkotéka 17.05 Kassza 78.00 Esti krónika 79.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek) 19.40 Megjelenés előtt 20.05 Régi magyar dalok és táncok 20.30 Határok nélkül 21.05 Filmzene 27.25 Médiavilág 22.00 Késő esti krónika 22.30 K-vonal 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.00 Hírek. Időjárás 6.03 Reggeli csúcs 7.00 Hírek. Lapszemle 7.46 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manapság (jegyzet) 7 7.20 Leonard Bernstein saját zenés játékai 72.00 Nótaka valkád 12.50 Korkérdés 73.00 Hírek. Időjárás 13.03 Manapság (ism.) 13.08 Állomáskereső 73.75 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 A Rádió kívánságműsora Közben: 75.00 Hírek. Időjárás 77.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfl-délután 18.54 Gordiusz plusz 79.00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 Világzene magazin 27.00 Hírek. Időjárás 21.03 Béla angyalai 21.50 Gramofonalbum 23.00 Hírek. Időjárás Tőlünk négyet kívánhat! anwn beszélgetés. b)0.500 Yt* €ftéK gy , / B Wperc" minden hónap utoteohe* Sj 24.900 VT! legújabb fejlesztés. egyaOTÚ toelhetfeés eg/eúi. na© íeljesítmén/w abbutnulátor lekerekített formatervezés Aranyhal? Három kívánság? Csak a mesékben. Mert a valóságban a Pannon GSM-től most négyet kívánhat! Csak kívánja azt, hogy április 24. és május 10. között a Motorola dl60-as mobiltelefon, Pannon GSM előfizetéssel, hatszor nettó 1.500 Ft* értékű ingyenes beszélgetéssel és minden hónap utolsó hétvégéjén 12 forintos percdíjjal** csak 24.900 forintba kerüljön Önnek! Sőt! Ha Önnek már van mobiltelefonja és nincs szüksége újabbra, akkor lehetősége van arra, hogy csak a Pannoncsomagot (az 1., 2., 3. ajánlat) kérje tőlünk, amelynek ára mindössze 9.900 Ft. További részletekért keresse fel területi képviseletünket (Kecskemét, Petőfi S. u. 8„ tel.: 06 76 500 070), vagy bármelyik hivatalos viszonteladónkat! Pannon GSM nonstop ügyfél- szolgálat: 06 1 270 4120, 06 20 200 200. *A Pannon GSM ügyfélnyilvántartási rendszerében történő rögzítéstől május 21-ig 1.500 Ft kedvezmény jár. Május 22-től október 21-ig számlázási időszakonként (S alkalommal) további 1.S00 Ft kedvezmény jár. “Meglévő, illetve leendő előfizetőink számára 1997 végéig minden hónap utolsó hétvégéjén (szombat 00.00 órától vasárnap 24.00 óráig) minden belföldi GUItUttlGSM hívás 12 forintba kerül percenként. Az első hétvége április 26-27. Az árak ÁFA nélkül értendők. Az akció a készlet erejéig tart. Az é I vonal. '---------------------Színház - Mozi KECSKEMÉT ‘ Nagyszínház: Műsorelőzetes: 13-án, este 7 órakor: JÁNOS VITÉZ. Dajka Mar- git-bérlet. 14-én, délután 5 órakor: YERMA. Bajor Gizi-bérlet.' 15-én, este 7 órakor: YERMA. Nagy László-bérlet. 16-án, este 7 órakor: JÁNOS VITÉZ. Blaha Lujza-bérlet. -17-én, este 7 órakor: YERMA. Jávor Pál-bérlet. 18-án, este 7 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE. Jászai Mari-bérlet. Kelemen László Kamaraszínház: Műsorelőzetes: 13-án, este 7 órakor: A SZOKÁS HATALMA. Bérletszünet. 14-én, este 8 órakor: A SZOKÁS HATALMA. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: HANTA BOY. Színes, magyarul beszélő, amerikai filmvígjáték. Árpád: 3/4 6 és, 8 órakor: JEDI VISSZATÉR. Színes, magyarul beszélő, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: RÓMEÓ ÉS JÚLIA. Színes, feliratos, amerikai film. Otthon: 7 órakor: MIKROKOZMOSZ - FÜVEK NÉPE. Színes, szöveg nélküli, Arany Pálma-díjas, francia film.