Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-05 / 79. szám
szombat Napkelte: 6 óra 15 perckor Napnyugta: 19 óra 19 perckor Holdkelte: 5 óra 10 perckor Holdnyugta: 16 óra 58 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 388 cm, 36% volt. A Tisza Szolnoknál 78 cm, 30%, Csongrádnál pedig 87 cm, 35% magas volt. Közlekedés A hétvégére nem terveznek - forgalomkorlátozással járó - munkálatokat a főutakon. Traffipax Ma és vasárnap délelőtt Baján, Kecskemét és Kiskunfélegyháza területén, az E75-ÖS számú úton viszont egész hétvégén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Pár órás napsütés ORSZÁGOS ELŐREJ ELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Időjárásunkban jelentős változás vette kezdetét. Viharos északi széllel több hullámban hideg, sarkvidéki eredetű levegő áramlik az Alpok és Kárpátok vidéke fölé. A hideg levegő útját jelentős hőmérsékletcsökkenés kíséri. A sarki levegőnek bőven van utánpótlása, ezért a kellemes tavaszi időre egyelőre vámunk kell. Ma délelőtt hosszabb-rövidebb időszakokra kisüt a nap, majd délután nyugat felől erősen megnövekszik a felhőzet. A Dunántúlon már esőre, havas esőre is számítani lehet. Viharos lesz a szél. A megyében ma hűvös, szeles időre van kilátás. Hosszabb-rövidebb időre kisüt a nap, de délutántól ismét erős felhősödés kezdődik. Az északi szelet gyakran kísérik viharos széllökések. A hőmérséklet jóval elmarad az ilyenkor szokásostól, délután is csak 8, 10 fok között alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 8 Velencei-tó: 10 Tisza-tó: 7 Fertő-tó: 9 Tisza: 6-8 Duna: 7-9 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 9 Kecskemét: 10 Jászberény: 9 Baja: 10 Tiszafüred: 8 Kiskőrös: 10 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 60-90 Velencei-tó: 65-85 Tisza-tó: 55-75 Fertő-tó: 80-90 Szolnok: 55-65 Kecskemét: 60-65 Jászberény: 60-70 Baja: 55-65 Tiszafüred: 65-75 Kiskőrös: 55-60 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL A mai közlekedést elsősorban az erős, olykor viharos északi, északnyugati szél zavarhatja, az egyes széllökések elérhetik a 60-100 km-t is óránként. Délután a Dunántúlon már csapadék is lehet, ott csúszósak lesznek az utak. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Szakácsnők Újgazdag háziasszonyok beszélgetnek.- Kénytelen vagyok az új szakácsnőmet elküldeni. Nem tud semmit - panaszkodik az egyik.- Akkor neked szerencséd van... Én kénytelen vagyok a régit megtartani, ugyanis nagyon sokat tud... Vásárnaptár A kecskeméti Zöldfa utcai vásártéren április 5-én, ma és 6- án, vasárnap autó- és kirakóvásár lesz. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 289,01 Francia frank 31,28 Japán jen (100) 142,46 Német márka 105,37 Olasz líra (1000) 106,37 Osztrák schilling 14,97 Svájci frank 122,78 USA-dollár 176,46 ECU 205,19 Ofszetgépmestert keresünk felvételre. Tel.: 06-30/250-548 _________________________________________(13989) Wartburgból telefon Pályázat a közmunkatanácshoz A dunavecsei képviselő-testület legutóbbi ülésén felhatalmazták Kovács Péter polgármestert, hogy Dunavecse nevében pályázatot nyújtson be az országos közmunkatanácshoz a Felső-Kiskunsági kistérségi szövetség többi településével közösen. Sikeres pályázat esetén a közmunkatanács ötven fő közhasznú munkás bérét biztosítja. A közmunkaprogramban foglalkoztatott munkásokkal a községi belvízkárok megelőzését, nyílt vízelvezető árkok ásását szeretnék megoldani. Gyakran előfordul, hogy az autók utasterében hagyott értékek miatt feltörik a kocsit. Úgy tűnik, a csomagtartóban sem érdemes értéket hagyni. Kecskeméten április 3-án egy Wartburg csomagtartóját nyitották ki és egy 60 ezer forintot érő Nokia rádiótelefont loptak el. A keceli szolgáltatóudvarnak egyre nagyobb az a kertészete, ahol maguk nevelik az örökzöldeket, az egynyári virágokat, amik a tavaszi-őszi városszépítési akciók során kikerülnek a közterületekre. fotó: pulai Sára Becsukhatják a boltot? Nem kell a nyugati módi. FOTÓ: FEB-REUTER Kicsi az érdeklődés Kínában a nyugati divat iránt. Hiába a legújabb kollekció, a hölgyek nem innen öltöznek. Vevők híján pedig az elárusítónő jót alszik a legmodernebb ruhákat kínáló üzletben. Ékszer lesz a vacsorából Azt hitte, hogy kavicsra harapott, pedig igazgyöngy volt az articsókás kagylósalátájában annak a férfiúnak, aki zajos méltatlankodással hívta az üzletvezetőt a spanyolországi Lérida mellett egy kis falu éttermében. „Hanyagul tisztították a kagylót, vagy nem mosták meg rendesen a zöldséget!” - dühöngött. Nem ehhez szoktak a vendégek az Európa legnagyobb turistafor* Életmentés Egy brit fiatalember a levegőben mentett meg egy öngyilkos norvégot. A két fiatal egymás mellett ült egy Bukarestből Londonba tartó járaton, amikor a brit látta, hogy szomszédja összecsuk- lik. Mivel a norvég fiú korábban a barátnőjével történt szakításról mesélt neki, galmát lebonyolító spanyol éttermekben... Jókedve a- zonban gyorsan visszatért, amint kiderült, hogy egy igazgyöngyre harapott. Az esetet természetesen úgy értelmezte, hogy a kifizetett saláta minden összetevője őt illeti, a zöldségtől az olajbogyón át az igazgyöngyig. A szerencsés férfiú ékszert készíttet a felesége számára a szürkés színű kis gyöngyből. a levegőben s a padlón egy üres váliu- mosüveget is megpillantott, az öngyilkos utast ellenszerként 22 kis tasak cukorból és két és fél liter vízből készített oldattal itatta meg. A gyógyszer-túladagolás ellenszerét a hadseregben tanulta meg - magyarázta később a sajtónak. Az áldozat apja megbocsát Saját kedvenc pávája ölte meg a 30 éves thaiföldi Vi- csaj Thontót. Vicsaj meg akarta etetni a ketrecben tartott négy pávát, mikor az egyetlen hím - Jung Tong, azaz Aranypáva - rávetette magát és karmait a fejébe vágta. Mire a férfit kórházba vitték, kómába esett. Az orvosok a bal füle mellett egy fél centiméter átmérőjű sebet találtak, mögötte pedig alvadt vércsomót mutattak ki az agyán. Azonnal megműtötték, de nem sokkal később meghalt. Vicsaj apja megkíméli Jung Tong életét, mert egészen fiatal kora óta, nyolc éve nevelik, de a család nyomására átadja a madarakat egy állatkertnek. Máról ■ - 5833 ra 1 Ft önköltségű másológépek eladása, bérbeadása! RICO-TECKFT Kecskemét, Lóverseny u. 1. s (a vált Ifjúsági ABC helyén) § Tel.: 76M75-198 Fax: 76/483-206 1 db 1 éves csődör, 1 db 2,5 éves kanca, 1 db 3 éves heréit ló eladó. Tel.: 06-30/458- 049 1,3 GLX Suzuki típusú 94-es évj. eladó. Tel.: 78/464-494, esti órákban. 1,6D Golf motor eladó. Irányár: 30 E Ft. Renault Trafic váltó eladó. Érd.: 78/343- 662. 2 szobás, jó állapotú, összkomfortos lakás eladó. Érd.: Kmét, Lánchíd u. 7/A IV/27., Nédó Jánosné. 2107-es Lada extrákkal eladó. Érd.: 78/371-044. 3 fejes Eberhardt eke, 27 levelű függesztett "X" tárcsa eladó. Tel.: 79/326-724 3 részes műbőr ülőgarnitúra olcsón eladó. Irányár: 12 E Ft. Tel.: 78/461-311 6 éves vemhes kancaló és kétéves fakó csikó szerszámokkal, gumikerekes kocsival eladó. 77/407-386. 9,5 x 4,2 m hosszú, 3 fm magas vas fóliaváz eladó. T.: 06-20/277-544 Eladó ZTS 120 LE 400 üó.-s Duró kombájn, eke, tárcsa, vetőgép, kombinátor és 42 ha földbérlet. Érd.: 79/325-366, este. 88-as FIAT Unó 1,3D. T.: 60/307-488 Audi 90TD 86-os. T.: 79/424-899 Balatoni I. oszt. étterem főszakácsot keres. Jelentkezni: 84/310-651 tel. Baromfitrágya olcsón eladó. Bocsa, III. kér. 1.78/353-158; 353-314. Bikaborjak napos kortól eladók, nagy tételben is. 79/353-135. Családi ház eladó. Csávoly, Arany János 89. Érd.: Kossuth L. 55. Tel.: 79/352-123 Eladó 11 db fiatal anyajuh. Érd.: 06- 79/363-413 tel. Eladó 8 hónapos vemhes fríz tehén és 3 hónapos fríz bikaborjú. Tel.: 78/475-684 Eladó Renault Laguna 1.8i 2,5 éves. Tel.: nappal 76/424-680, este 76/424-345. Eladó VW Golf III. CL 92. X. havi, fehér, 5 ajtós. Tel.: 06-20/285-820 Első osztályú étkezési burgonya 8 Ft-ért, ipari burgonya 5,50-es áron eladó. Tel.: 06- 60/307-023 Felsőszéktón kis ház, kis kerttel 600 E Ft- ért eladó. 76/472-277. FIAT Ritmo 81 -es 1.7D eladó. Érd.: 78/421 - 801. GAZ 69-es eladó. Tel.: 06-20/213-157, 06- 78/441-157 Gyönyörű, szép nyugatszibériai-LAJKA kiskutyák (4xCAC, 2xCACIB szülőktől, világgyőztes nagyszülőktől, oltva, tetoválva, törzskönyvvel) olcsón eladók. Tel.: 62/345- 022, 30/359-324 FARMERNADRÁGOK óriási választékban és DISZKONTÁRON, valamint FÉRFIÖLTÖNYÖK, 40-68 méretig FÉLÁRON! Az Éva-Ádám Divatházban, Kmét, Bethlen krt. 12/A HRF1-es paprikapalánta eladó, azonnali ültetéssel. T.: 78/481-046 Hidegburkoló szakmunkásokat keresünk felvételre. Tel.: 06-30/432-992. IFA KCR 3000 darus tgk. eladó. Tel.: 79/326-254 IFA W-50 használt fülke eladó. 77/351 -730, 77/351-886. IFA W-50 hosszú platós, bontásra eladó. Tel.: 77/351-730; 77/351-886 Iveco 190-33 tgk. 88-as évj. pótkocsival eladó. Tel.: 06-20/389-093 Jó állapotban lévő dobozos Barkast keresek, 10 éves korig. T.: 06-30/455-340 Kapagép 5,6 lóerős utánfutóval és betonkeverő eladó. 76/472-277. Kaskantyú, Rácz úton villannyal, vízzel felszerelt 1 hold területtel eladó. Érd.: 78/412-168. Kecskeméten a Czollner téren 52 m2-es, összkomfortos, belül szépen felújított utcai házrész eladó. Tel.: 76/320-246 Kiskőrös, Uzsoki 37. sz. alatti családi ház eladó. Irányár: 3.300 E Ft. Tel.: 78/311- 249. Érd.: este, 8-9 között. Kitűnő állapotban lévő Peugeot 405-ös 1,6B 88-as évj. eladó. Tel.: 78/451-669 Kukorica házhoz szállítva, 2150 eladó. Tel.: 30/284-013 Két család részére is alkalmas családi ház eladó. Kiskunhalas, Kármán u. 23. Kéttengelyes, nagyméretű ponyvás utánfutó eladó. Érd.: 76/448-966. Lada 1200 S 80-as fehér, megkímélt állapotban, friss műszakival, új gumikkal, kifogástalan állapotban, tulajdonostól eladó. T.: 06-60/487-376 Lada 1500 5 sebességes, benzin+gázos, 1993-as évj. eladó. Tel.: 76/419-461 Lada 2107 2,5 éves eladó, 400 ezerig cserét beszámítok. 06-30/587-192. Lakíteleken 60 fás szilvaültetvény eladó. Ugyanott 2 korongos fűkasza, 2 fejes eke, kis gabonakombájn, gabonavető gép, burgonyavető és palántázógép, Hamster, fejőgép eladó. Érd.: 76/448-756, este. Lakókocsi faház és lucernaszéna eladó. Tel.: 18 hután, 79/376-331. MTZ 50 eladó. Érd.: 06-20/248-114. MTZ 550 eladó. 77/351-730; 77/351-886. Massey Ferguson gabonakombájn, gabona- és kukoricaadapterrel eladó v. csere. Tel.: 78/417-076 MTZ panorámás nagy fülke hiányosan eladó. Fülöpszállás, Attila u. 8. MTZ-50 és 80-as friss műszakival eladó. Érd.: Orgovány, Molnár út 51. Műanyaglehuzó asztal eladó. Érd.: 78/355-313. Mátraszentimre-Fallóskút, Forrás u. 5. sz. alatti nyaraló eladó. Tel.: 06-20/55-14- 75 Olasz és magyar gyártmányú 40 hl-es horizontál szőlőprések és nagy teljesítményű seprűprések eladók. Tel.: 78/441-064 Opel Astra 1,7D 93-as eladó. Tel.: 76/351- 080, 06-30/552-258 Opel Omega 87. évj. 1,8B friss műszakival eladó. 77/421-631. Póniló eladó. Fedeztetést vállalunk. Tel.: 78/311-540 RK-4-es fűkasza és 105-ös dominátorhoz ferde felhordó láncokkal együtt eladó. 76/469-932. SUZUKI SWIFT 1.3 GL 2 év 4 hónapos (teherautóra vizsgáztatva, vagy szgk.-ként) eladó. Érd.: 76/486-454, 20/568-486. SZEMÉLY- és kistgk.-t azonnali kp.-re megveszek, 7 évesig. T.: 06-30/440-790 Seat Ibiza 93-as 1,2 injektoros, katalizátoros eladó. Tel.: 76/448-919 Simson 4000 km-rel eladó. 76/484-479. Soltvadkert, Május 1. utcában 120 m2-es új családi ház eladó. T.: 30/438-333 Suzuki robogó eladó. Tel.: 78/461-311 Szürke higany eladó. Telefon: 78/417-076 Szőlőoszlop és szőlőkaró eladó. Tel.: 78/346-130 Sérült, kis köbcentis autót vennék. Telefon: 78/466-288 T-150-es Rába-motoros traktor, ZT-323/A 4 kerék meghajtású panorámafülkés traktor és 20 db húsjellegű fias üsző eladó. Érd.: 76/454-250. Tanya eladó az E5-ös út mellett, a petőfi- szállási bekötőútnál. Újszerű állapotban, több gazd.-i épülettel, 10 hold földdel. Érd.: 76/469-608 vagy a bekötőúti gazdaboltban. Tanyát venne kisgyermekes házaspár Kecskemét környékén. Feltétel: víz, villany. Irányár: 200 E Ft. 06-1-367-0464. Tojótyúkok eladók. Kerekegyháza, Kölcsey u. 30. sz. 76/371-618. Tápkockás paprika-, paradicsompalánta eladó. Tel.: 78/312-134 UE 28 eladó. Tel.: 06-30/631-945 VW Jetta 1,3B 85. évj. eladó. 30/284-291. Vasvázas csarnok, 320 m2 és 500 hl-es műanyag tartály. T.: 78/381-957 Villanyoszlopok betongyámmal, újak egyben, olcsón. 76/472-277. Választási üszőborjú eladó. Érd.: 79/378-100. Wartburg Tours 353-as kombi, padlóváltós, 87-es évj., decemberig műszakival eladó. Telefon: 78/468-129 Új T-25 áron alul eladó. Tel.: 06-30/355-180