Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-30 / 100. szám
1997. április 30., szerda Kiskunhalason javában tartanak a város napjára történő előkészületek. A főtéren például most végzik a díszburkolat javítását. fotó: pozsgai Ákos Újabb harcszázad Félegyházán (Folytatás az L oldalról) Egy önmagát megnevezni nem kívánó tiszt szerint az egri járművek többsége - akárcsak a győrieké - harminc évnél idősebb. Átvételük ettől függetlenül kötelező. A káreljárást ugyanis csak a járműmatuzsálemek kiválogatása után végezhetik el. (Ottjártunkkor a tehergépkocsik többsége csak többszöri és kitartó „bikázás” után indult be.) A tiszt osztja azt a véleményt, miszerint ezek a hadi- technikák már nem sokat érnek, de mint mondta, nincs más. Márpedig senki segítségére nem számíthatnak, a pénzhiány miatt a honvédség egyedül kénytelen megoldani a problémákat. L. Tóth Márta Gazdasarok jp|||gi Segítség szövetkezőknek az agrárkamarától A nyugati beszerző, szolgáltató, értékesítő, feldolgozó szövetkezetek tagjai csak a megnevezésben jelölt tevékenységre társulnak. Ki-ki marad a maga ura, saját tulajdonán gazdálkodik. A szövetkezésnek az a legfőbb előnye, hogy a közös fellépés révén megszűnik az egyén kiszolgáltatottsága a szabad piacon. Ár-alku pozícióba kerül. Van olyan nyugati ország például, ahol a sertéstartók nem több, mint három szövetkezetbe tömörülnek. így a felvásárlók csakis e három szövetkezettel tárgyalhatnak, mástól nem tudnak vásárolni. Ez pedig igazi áralku pozíciót jelent az értékesítési szövetkezetek tagjainak. Egyénileg alkupozíciót nem lehet elérni. A Bács-Kiskun Megyei Agrárkamara segít a szövetkezni akaró, spontán módon már működő termelői csoportoknak, amennyiben szövetkezetét akarnak alakítani. A szándékot a kamara titkárságán kell jelezni, Kecskeméten, a Bajcsy-Zs. u. 2. alatt. Röviden vázolni kell az elképzelést s meg kell nevezni azt a személyt, aki a többek bizalmából eljárhat az ügyben. A szövetkezők koncepciójának megismerése után a kamara kijelöli azokat a munkatársakat, szakértőket, akik a terv megvalósításában segítenek. Közreműködnek az alapszabály elkészítésében, a szövetkezet cégbírósági bejegyzésénél, az üzleti terv elkészítésében, információkat adnak az érdekelteknek az aktuális pályázati lehetőségekről. Ä bejegyzésig esedékes kétszázezres nagyságrendű költség nem hat serkentőleg a szövetkezésre, de ennek csökkentésére állami támogatás kérhető, amit utólag lehet visszaigényelni. Indokolt esetben esetleg a kamara is segít időleges forrásátengedéssel. Megyei Körkép 3. oldal Nyugtalanok a közbiztonság romlása miatt a nagybaracskai polgárok Hétfőn este megtelt a nagybaracskai kultúrház, ugyanis a polgárok kíváncsiak voltak a közmeghallgatással egybekötött falugyűlésen a megyei főkapitány, Gergényi Péter tájékoztatójára. A bácskai faluban egyre nagyobb gond a közbiztonság. Igaz, leginkább a helyieket érintő bűnesetekről hangzottak el kérdések. A főkapitány ígéretet tett, hogy azokat az ügyeket is újra előveszik, Olajtározó épülhet Úszódon A hétfői falugyűlést követően az uszódi képviselő-testület tagjai egyhangúlag az olajtározó megépítése mellett döntöttek. A 350 hektáros volt szovjet repülőtér május elsején kerül Úszód, Kalocsa és Foktő tulajdonába. Közel 140 hektár sorsáról döntöttek az uszódiak, akik 30 nap alatt szeretnék előkészíteni a Tankláger Kft.-vel kötendő szerződést. Bedi Gyula polgármester felvezetőjében összehasonlította a holland-magyar cég, illetve a két. érintett önkormányzat elképzeléseit. Sorra vette a lehetséges előnyöket és hátráSokan pályáztak a szűkös keretre Hétfőn Veránkán döntött a megyei nemzetiségi alapítvány kuratóriuma az idei pályázati pénzek sorsáról. Az előzetes tájékoztatás szerint a pályázóknak a helyi kisebbségi önkormányzatokkal kellett egyeztetni, hogy egy-egy feladatra mennyi saját erővel rendelkeznek, és ehhez mennyi támogatást kérnek. Összesen 52 kérelem érkezett a kuratóriumhoz, amire 800 Az utóbbi hónapokban jelentősen elszaporodtak Baján és környékén az erőszakos bűn- cselekmények (bár a rendőrök rendre begyűjtik az elkövetőket), a hét végén is bővült a feketelista. Szombaton a bácsalmási rendőrőrsön tett bejelentést egy madarasi férfi, mert három fekete álarcot viselő személy betört a házába. Az egyedül élő sértettet megkötözték, megverték, majd felforgatták a lakását. Aranytárgyakat vittek el, még nem tudni, mekkora értékben. A bajai kapitányságon januárban alakult operatív csoport amelyekben nem született sikeres nyomozás, és irritálja a falu közvéleményét. Annak ellenére, hogy a baracskaiak úgy érzik, a korábbi nyugodt falu mára a lopások és az erőszakos bűncselekmények miatt felbolydult, a főkapitány elégedett lenne, ha a megye más részein csak ilyen arányú lenne a bűnözés. Gergényi Péter elmondta, hogy a bajai parancsnoknak és az új helyi nyokat. Tibori János, a vegyes vállalat igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a 6 milliárdos beruházás során helyi munkaerőt alkalmaznának, és a tervezett 1,2 milliárdos évi forgalom után Úszódnak fizetnék a helyi adót. Hangsúlyozta, hogy nettó 80 millió forintot fizetnek a területért. Loibl László kalocsai alpolgármester az ipari park mellett érvelt. Arra kérte az uszódiakat, hogy a térség érdekeit vegyék figyelembe, és halasszák el a döntést. Hasonlóan vélekedett Gombos János foktői polgármester is. Á felszólalók többsége eezer forint fedezet volt. Mivel három kiemelt rendezvény költségei súlyosan terhelték volna az alapítványi összeget, úgy döntöttek, hogy ezekre a tervezett öszzegen felül biztosítanak pénzt. Ilyen az Európai Kisebbségek Bajai Fesztiválja, a táncoktatók megyei továbbképzése- és az Első Országos Ciganológiai Diákkonferencia megszervezése. mely az erőszakos bűncselekmények felderítésére hivatott - azonnal munkába kezdett, de még nem találták meg a rablókat. Ha rendőrkézre kerülnek, csoportosan elkövetett rablás miatt a bíróság öttől tíz évig terjedő szabadságvesztésre ítélheti a madarasi férfi támadóit. Gyurosovics József kapitányságvezető az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy elsősorban idősek és egyedülélők vannak kitéve az ilyen támadásoknak. Ezek ellen csak úgy lehet védekezni, ha mindenki megnézi, kinek és mikor nyit ajtót. (páncsics) rendőrőrs vezetőjének három hónapot adott arra, hogy a közrendet minden eszközzel szilárdítsák meg. Ebben segíthetnek a helyi polgárőrök, és az is, hogyha az önkormányzattal megtalálják a közös pénzeszközöket a nagybaracskai őrs fejlesztésére. Ezzel a Mohácsi-sziget egy része is ellenőrizhetőbbé válna, mert egyes esetekben a szálak oda vezetnek. (páncsics) lőnyként emlegette az azonnali bevételt, amiből tornaterem épülhet és a fennmaradó összeget a község kamatoztathatja. Senki sem szomorkodott a reptér megszűnésén, mert több évtizeden keresztül kénytelenek voltak elviselni a szovjetek röpködését. Önkormányzati képviselők a közelmúltban Celldömölkön vizsgáltak meg egy hasonló technológiát használó tározót, és ott minden környezetvédelmi aggályukat eloszlatták a hatóságok - mondta az egyik hozzászóló. Aztán a testület a tározóra szavazott. Kubatovics Tamás Ezenfelül az 52 pályázó közül 28 kapott kisebb-nagyobb összeget működéséhez, rendezvényekre. Leginkább az anyanyelvi táborok élveztek elsőbbséget, de a fiatal cigányság körében szervezendő életmódtáborok is kaptak támogatást. Feltűnt, hogy a nemzetiség lakta települések közül Bácsalmásról például egyetlenegy pályázat sem érkezett. Ki nyithat ki május elsején? Egy munkaügyi jogszabály rendelkezése alapján május elsején a legtöbb hazai bolt nem nyithat ki - melyről cikket közöltünk la- punban. A hír nyomán nagyon sokan érdeklődtek szerkesztőségünkben, ezért megkérdeztük Leitner Lászlót, a megyei Kereskedelmi és Iparkamara titkárát. Ő lapunkkal közölte, hogy a hír igaz, ám nem mindenkire vonatkozik. Azok a kereskedelmi egységek, melyek ún. nonstop formában (0-24 óra között) megszakítás nélkül üzemelnek, azok ezen a napon is kinyithatnak, árusíthatnak. Piaci nyitva tartás Kecskeméten A „hosszú hétvégén” a kecskeméti piaccsamok a szokásos nyitva tartási rend szerint üzemel, tehát pénteken 6-14, szombaton 6-13 óráig. Vasárnap szintén a megszokott rend szerint lesznek nyitva a csarnokban. Törmelékrendezés Jánoshalmán A jánoshalmi önkormányzat nemrégiben döntött a Mélykúti úti és Pacsirta utcai törmeléklerakó helyek, valamint a vásártér tereprendezéséről. A Pacsirta utcában kerítéssel igyekeznek védeni az úttestet, a Mélykúti úton pedig fasort telepítenek a közút és a lerakóhely közé. A vásártéren pedig elegyengetik az odahordott törmeléket. Új ügyfélfogadási rend a hivatalban A halasi képviselő-testület átalakította a polgármesteri hivatalban dolgozók munkaidejét. A módosítás kihat az ügyfelek fogadásának rendjére is. A munkaidő - és a hivatali idő - hétfőn és kedden reggel 7.30- tól 15.45-ig tart. Szerdán és csütörtökön 7.30-tól 17 óráig intézhetők az ügyek a hivatalban. Péntekenként azonban délben véget ér a 7.30-kor kezdődő munkaidő. Közéleti Hírek • Zwack Péter, a II. számú választási körzet országgyűlési képviselője fogadóórát tart május 2-án (pénteken), Kecskeméten, a Homyik J. krt. 4. sz. I. e. 8. sz. alatti irodájában 15-18 óra között, melyre minden érdeklődőt szeretettel vár. • Pénteken 17 órától a jánoshalmi sportcsarnokban ismerteti a párt programját dr. Tor- gyán József az FKgP elnöke. A szónok mellett a fórumon felszólal dr. Bemáth Balázs, a párt főtitkára is. Hétfőn a párt maj- sai szervezete tart taggyűlést 19 órától, a helyi kultúrházban. • Lezsák Sándor, az MDF országgyűlési képviselője tart fogadóórát szombaton 17-18 óra között, a nyárlőrinci iskolában. Álarcos rablók Madarason Kinek jár segély Jánoshalmán? A jánoshalmi önkormányzat a múlt heti ülésén a már sokszor módosított 1993-as szociális rendelete helyébe újat alkotott. A városatyák a többi között szigorították a nevelési segély folyósításának, valamint a kedvezményes étkezési díj jogosultságának a szabályait. Nem állapítható meg e két támogatás ezentúl azoknak sem, akiknek a gyermeke a kötelező óvodába járás esetén öt napot igazolatlanul hiányzik. Á térítési díj elengedése továbbiakban csak két hónapig visszamenőleg adható. Ünnepi nyitva tartás! TU N Bács-Kiskun m. Értékesítési Centrum Kecskemét, Nyíri utca AJNIVER Domb Áruház mellett/ Tel.: 76/415-910 Május 2-án, pénteken 8-IS óráig várjuk vásárlóinkat! Kecskemét területén ingyenes házhoz szállítás. Wmß-’ Uj Westel 900 mintabolt Kecskeméten A Westel 900 mintaboltja új helyre költözött. Westel 900 előfizetéssel és szolgáltatásokkal, GSM készülékekkel, tartozékokkal és teljeskörü szervizszolgáltatással várjuk Önt a Szabadság tér 2-ben. Telefon: 76/485-330, 30/430-900