Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-28 / 98. szám
4. oldal Világtükör 1997. április 28., hétfő Klónoztatná magát az iraki diktátor Az utolsó simítások. Szaddám Húszéin iraki elnök ma 60 éves. Honfitársai ebből az alkalomból a „fess” államfő portréival díszítik föl Bagdad utcáit. fotó: feb/keuter Szaddám Húszéin iraki diktátort olyannyira fellelkesítették a kifejlett emlősök klónozásában - vagyis a genetikailag teljesen azonos teremtmények mesterséges előállításában - elért brit sikerek, hogy külön laboratóriumot állított fel Bagdadban. Egyebek mellett saját maga reprodukálásának előkészítésére. Szaddám Húszéin ma ünnepli - és feltehetőleg ünnepelteti is - 60. születésnapját, az utóbbi időben szinte megszállottan foglalkozik saját halandóságának kérdésével, s ilyen hangulatban az emberi klónozással megteremthető diktátordinasztia lehetőségének „alighanem nehezen tud ellenállni”. Robert Winston professzor, a mesterséges megtermékenyítés és a génsebészet első számú brit szakértője elmondta: Szad- dámnak gyakorlati okokból rendkívüli nehézségekkel kell szembenéznie. Az eddigi állat- kísérletek kudarcrátája alapján legalább 40 ezer iraki asszonyt kellene a génbeviteli eljárásnak alávetni, és siker esetén is vagy 30 évet kellene várni, amíg a klón-Szaddámok ugyanúgy néznének ki, mint most az előd. Ebben az esetben is csak testi hasonlóságról lenne szó, a szellemet nem lehet klónozni — mondta a brit szakértő. Befektetési sláger _ MOL-ban A kőolaj és a földgáz energiája mai világunkban nélkülözhetetlen. Ezért számítanak a nemzeti olajtársaságok részvényei igazi slágernek a világ tőzsdéin. Nem véletlen, hogy a MÓL Részvények árfolyama az előző kibocsátás óta már eddig is jelentős mértékben emelkedett. A MÓL Rt. Magyarország \ legnagyobb vállalata - és egyik / legnagyobb befektetési lehetősége. Az egész gazdaságunk motorját hajtó Társaság nem csak a hazai üzemanyag- és földgázellátás- ban, de a tőzsdén is főszereHamarosan Önnek is része lehet a MÓL RT. energikus sikereiben. MÓL MINŐSÉG MINDENHOL A MÓL Részvényről bővebb információt a 322-7475/5555 telefonszámon kaphat. Százhúszezren a misén Szent Adalbert vértanú halálának ezredik évfordulója alkalmából pontifikáit misét vasárnap délelőtt Prágában II. János Pál pápa. A Létna téri szentmisén becslések szerint mintegy 120 ezer ember vett részt. II. János Pál biztonságára és a rendre több mint ezer rendőr és 200 katona ügyelt. A rendőrség szombaton, a pápára váró tömegben letartóztatott egy légpisztolyt viselő fiatalembert, nem sokkal később azonban elengedték, mivel állítólag nem jelentett veszélyt a szentatyára. A volt kommunista országokban egyre jobban terjedő anyagiasságra, vagyonszerzésre és az igazi szellemi értékektől való elfordulásra mutatott rá bírálóan a katolikus egyházfő, amikor szombat délután Prágában négy- szemközt folytatott megbeszélést Václav Havel cseh államfővel. A szentatya találkozott Václav Klaus kormányfővel és feleségével is. Klaus szerint a félórás találkozón a csehországi egyházi kárpótlás lezáratlan ügye nem került szóba. Ezzel szemben a pápa péntek este katolikus püspökökkel találkozva fölszólította a cseh államot: folytasson párbeszédet az egyházzal a kommunista rendszerben elkobzott vagyona visszaadásáról. Mindenkinek joga van azonos orvosi ellátásra Sebészet határok nélkül Mondják: a gyógyítás nem ismer határokat. A sebészet sem. És mégis vannak határok, vannak különbségek. Pintér Lajos, a veronai klinika sebészeti osztályának profesz- szora rendkívül színes egyéniség. Választott hazája 1956 óta Olaszország; ő Magyarország veronai tiszteletbeli konzulja. Az elmúlt héten Olaszország, valamint az Európai Uniós tagságra jelentkező további 15 állam, köztük Magyarország szakembereinek részvételével tanácskozást szervezett Budapesten „A sebészet a 3. évezred küszöbén, a határok nélküli Európában” címmel.- Egy valóban fejlett sebészettel rendelkező' klinika professzora mennyiben tudja segíteni az uniós csatlakozásra váró országok egészségügyét?- A tapasztalatok átadásával, a fölmerülő problémákra adott válaszokkal - fejtette ki Pintér Lajos. - A kelet- és közép-európai kórházak sebészeti osztályai nem mindenütt rendelkeznek a nyugati államokéhoz hasonló fölszereltséggel, ám a műtéteket végző szakemberek felkészültsége semmivel sem alacsonyabb. Kölcsönösen van tehát mit megtanulnunk, elsajátítanunk egymástól. Egy egységes Európában mindenkinek jogos igénye, hogy bármely országban érje is baleset, azonos színvonalú ellátásban részesüljön, mint hazájában. (gy.) Kétszer metélték körül A 6 hónapos kínai Fan-gyi Jan világrekord kísérletként öt társával együtt 100 napig volt egy kígyókkal és más hüllőkkel telt üvegházban. FEB-REUTERS Egy Izraelbe kivándorlása előtt zsidó hitre áttért magyar fiút a rabbik utasítására másodszor is körülmetéltek, mielőtt zsidóvá nyilvánították volna - számolt be nemrég a Jediót Ahronót című izraeli lap a rendhagyó esetről. A Hanoch Dayagként említett fiú 23 évvel ezelőtt zsidó apa és nem zsidó anya gyerekeként született, ami elég volt ahhoz, hogy izraeli állampolgárságot kaphasson, de nem elegendő ahhoz, hogy elismerjék zsidó voltát. Tudva, hogy az áttérés elengedhetetlen feltétele a körülmetélés, a fiatalember ügyelt arra, hogy ezen a beavatkozáson még kivándorlása előtt, három éve Budapesten átessen. De szerencsétlenségére orvos, nem pedig egy erre hivatott körülmetélő hajtotta végre a műveletet. Izraelben Hanoch Dayag elkezdte tanulmányait a szent város zenetudományi akadémiáján, s annak rendje és módja szerint elindította az áttérés (konverzió) hosszú procedúráját a jeruzsálemi rabbinátusnál. Nagy meglepetésére azonban a rabbik megtagadták zsidóvá fogadását, mivel szerintük a körülmetélést nem a vallási előírásoknak megfelelően hajtották végre. Elrendelték tehát, hogy ismét vesse alá magát a beavatkozásnak, de ezúttal az arra hivatott körülmetélőnél.