Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-25 / 96. szám
A limai túszszabadi tási akció továbbra is első számú téma a világsajtóban és a politikában. Az ügy hátteréről a 4. oldalon olvashatnak. Felvételünkön Alberto Fujimori perui elnök helyszíni szemlét tart az akció után. Jobbra a halott gerillák holtteste látható. Hogyan igazolták a Játék határok nélkül költségeit? Nem számoltak el szabályosan A Játék határok nélkül vetélkedőre adott 2,2 millió forintos önkormányzati támogatás fel- használásáról robbant ki vita szerdán a kecskeméti képviselő- testület ülésén. A pénzügyi bizottság szerint a városházán egy magánszemély vette fel a pénzt a nyáron Európa-döntőt nyert kecskeméti csapat támogatására. Az összeg felhasználásáról a jogszabályok szerint mind a mai napig nem számoltak el számlákkal és bizonylatokkal az önkormányzatnak. A csapatmenedzser csak egy levélben tájékoztatta a pénzügyi bizottságot arról, hogy mire költötték el a pénzt. (Az összes költség egyébként több mint 4,4 millió forint volt, az összeg felét támogatók adták össze.) A városi pénz felhasználásának ügyében nem született szerdán döntés, mert határozatképtelenség miatt félbeszakadt az ülés. így várhatóan két hét múlva dől el, hogy a képviselő-testület elfogadja-e a menedzser levelét, vagy sem. Utóbbi esetben a jegyzőt bízzák meg a szükséges intézkedések megtételével. Kommentárunk a 2. oldalon. Változások a fociban Módosul a magyar labdarúgó- bajnokság osztálybesorolása az 1997/98-as idényben. Erről döntött tegnap a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége. A következő pontvadászatban az első osztályban (NB I.) továbbra is 18 csapat küzd majd, de beindul a 20 együttest felvonultató NB I/B. is. Az NB II- ben amatőr alapon működő klubok kaphatnak helyet, 2x16- os mezőnyben. Újraegyesülését tervezi Bugac és Bugacpusztaháza Nyolcéves különválás után újraegyesülését tervezi Bugac és Bugacpusztaháza. Az egyesülés ötlete a legutóbbi közös képviselő-testületi ülésen fogalmazódott meg. Bugac és Bugacpusztaháza „felsőbb utasításra” 1989-ben vált szét két különálló településsé. A szétválás ellenére két polgármester és ugyancsak két alpolgármester mellett tizennyolc tagú közös testület (hat bugacpusztaházi és tizenkét bugaci képviselő) látta el a két település irányítását. Kovács György, Bugacpusztaháza polgármestere szerint számos előnye mellett az egyesülés mindössze annyi változást hozna, hogy megszűnne Bugacpusztaháza jogi függetlensége, és az új testület tizenkét fősre apadna. Egyébként a pusztaháziak ma is bugaciaknak tekintik magukat. Ugyanez érvényes a bugaciakra is. Államtitkok szivárogtak ki a rendőrségről Bizalmas információk szivárogtak ki a rendőrségről. Fe- renczi László szóvivő elmondta, hogy a megyei főkapitányság és a kecskeméti kapitányság vezetése az utóbbi időben egyre nyugtalanítóbb értesülések birtokába jutott. Úgynevezett bűnözői körökből ugyanis híre jött, hogy a kecskeméti kapitányság gazdaságvédelmi alosztályáról szigorúan titkosnak minősített adatok szivárognak ki, s jutnak el az alvilág köreihez. Ezek az információk gyakorlatilag államtitoknak minősülnek, bár pontosabb mibenlétükről a nyomozás érdekeire hivatkozva a megyei főkapitányság szóvivője nem kívánt részleteket közölni. (Folytatás a 3. oldalon) Elnapolják a nyugdíjreformot? A nyugdíjreformot megalapozó hat törvényjavaslat beterjesztéséről a kormány egyelőre nem hozott döntést. Ezzel megvárják az Érdekegyeztető Tanács állásfoglalását. A kabinet jövő szerdai ülésén tárgyalja újra a kérdést. Ezzel kapcsolatban Kiss Elemér államtitkár mindössze annyit szögezett le, hogy csakis olyan javaslatot támogatnak majd, amely a nyugdíjasok egyetlen rétegét sem hozza hátrányos helyzetbe. Az adófizetők jótállása a Postabank befektetéseire Döntött a kormány arról, hogy 12 milliárd forintos állami garanciát vállal a Postabank bizonyos befektetéseire. Ezt a bank tulajdonosai „felülgaran- táíják”, ami azt jelenti, hogy a garancia beváltása esetén a tulajdonosok megtérítik a költségvetésnek a felhasznált ösz- szeget. A döntést a tb-önkor- mányzati tulajdon esetében a testületeknek jóvá kell hagyniuk. (Kérdés, hogy a veszteséges tb-önkormányzatok miből „garantálják felül” az állami garanciát?) Kiss Elemér kérdésekre elárulta, hogy a Postabank külföldi tulajdonosai közül a nagyobbik osztrák részvényes, az Österreichische Postsparkasse (Osztrák Postatakarékpénztár- P. S. K.) nem írta alá a felülgarantálásról szóló megállapodást. Birtokháborító autópálya? Birtokhábontási ügyben folyt egyeztető tárgyalás szerdán a kunszállási polgármesteri hivatalban. Hat helybeli földtulajdonos ugyanis a közelmúltban birtokvédelmi kérelemmel fordult a hivatalhoz az Autópálya Kht„ mint birtoksértő ellen. A tárgyalásra, melyet Hegedűsné Perényi Mária jegyző asszony vezetett, meghívták az Autópálya Kht. illetékeseit is, akik indítványozták, hogy az ügy tisztázása érdekében tanúként hallgassák meg a budapesti székhelyű Varius kereskedelmi káefét. Éz a cég volt a kisajátítási szakértő 1993-ban. Az ügyek közül érdemben hármat tárgyaltak szerdán, egyet átadtak Kecskemétnek, ketten pedig visszavonták kérelmüket. A következő megbeszélés időpontjáról később döntenek. Információink szerint a kisajátítás ellen tiltakozó földtulajdonosok Ugye - cikkeink nyomán - az ombudsman elé került. Kamarák rendezvénye az Aranyhomok Expón Hogy adjunk el magyar terméket? Tegnap Kecskeméten a sportcsarnokban megnyílt az Aranyhomok Expo. Kísérő rendezvényeként a Tó Hotelban élelmiszer-ipari és mezőgazdasági konferenciát szervezett a megyei agrár-, valamint a kereskedelmi és iparkamara. A többi közt megvitatták a Nemzeti Agrárprogram téziseinek fogadtatását. Dr. Gaál Béla, a Földművelésügyi Minisztérium agrár marketingcentrumának ügyvezető igazgatója arról beszélt előadásában, hogy miként lehet a magyar élelmiszer-ipari, mező- gazdasági termékeknek piacot találni a világon, illetőleg az Európai Unió országaiban. Marketinggel, a magyar termék imázsá- nak megteremtésével lehet helyet találni a hazai áruknak - állította. Közösségi marketinggel három évvel ezelőtt sikeresen növelték a magyar bor eladását Angliában. Ellentmondó gazdasági adatok A külkereskedelmi mérleg hiánya február végén 431 millió dollár volt, 20 millióval kevesebb, mint az előző év azonos időszakában. A mérsékelt e- gyenlegjavulás növekvő külkereskedelmi forgalom mellett alakult ki: az export volumene 6-7 százalékkal, az importé 3-4 százalékkal emelkedett. A központi költségvetés privatizációs bevételek nélküli hiánya március végén 113 milliárd forintot tett ki a tavalyi 17 milliárd forinttal szemben. Az egyenleg- romlás meghatározó tétele az adósságszolgálati kötelezettség gyors növekedése. Tízkörmös, nehéz munka a spárgaszedés. Tegnap a jó idő beköszöntővel a végtelennek tűnő hosszú hantokon itt-ott repedezett a föld, jelezve: alatta beérett e keresett zöldségnövény. Az orgoványi Gárdony Imréék - a kis unoka, Nórika segítségével - szedtek is egy kevéske csemegét. Egy hét múlva pedig kezdődik a szezon. fotó: pulai Sára azdlk & Társai __ S zerviz, kereskedelem Mobil-Dom kft. Mobiltelefonok szaküzlete, adás-vétel-csere-bizomány. Teljes tartozék-választék! 6ooo Kecskemét, Széchenyi krt. 7/C. Telefon: 30/433-837, 20/241-348 Tel/Fax: 76/486-534 Nyitva: 9-18-ig, Szo.:9-13. Gyorshírek Zuhanórepülésben a gabonaárak I A Budapesti Árutőzsde határ- | i idős gabonapiacán a gabona- | | árak a több napja tartó rend- § I kívüli emelkedés után csütör- | I tökön nagymértékben csők- | kentek. A húspiacon összesen | | hét kontraktus adásvételére | | került sor. A gabona szekcióban az étkezési búza jegyzé- ' sei általábap limitet megköze- | lítő mértékben estek. Hasonló | | volt a tendencia a takarmány-1 | kukorica legtöbb szállítási ha-1 | táridejének esetében is. U- | l gyancsak csökkent a takar- § | mánybúza és -árpa lejáratai- J | nak jegyzési értéke is. Ki a felelős a Nyírfa-ügyben? | A Magyar Szocialista Párt or-1 szágos elnökségének egysé-1 | ges álláspontja szerint Niko- :| I lits István titkosszolgálatokat | I felügyelő tárca nélküli mi-1 niszter a Nyírfa-ügy kapcsán | I mindvégig a törvényeknek 1 1 megfelelően járt el, ezért őt . | nem terheli olyan politikai fe-1 | lelősség, ami miatt le kellene | mondania - közölte a szocia- ! lista pártelnökség csütörtöki, | csaknem négyórás rendkívüli f ülését követő sajtőértekezle- | ten Katona Béla alelnök. Kér- g I désekre válaszolva hozzá- | tette: az elnökségi tagok kö- | zül senki nem kezdeményezte I Nikolits távozását. Lemondott a román kémfonök I Virgil Magureanu, a Román I Hírszerző Szolgálat (SRI) I igazgatója csütörtökön benyújtotta lemondását Emil Constantincscu államfőnek. Az SRI 1990 márciusában, a § marosvásárhelyi események, | I interetnikai (román-magyar) | I összecsapások másnapján j | alakult meg hivatalosan, és | kezdettől fogva Virgil Magú- § | reanu állt az élén. Többet vállalhat a háziorvos 1 A háziorvosi ellátással kap- I | csolatos részletkérdésről dön- I tött a kormány, módosítva az 1 I egészségügy társadalombiz- I tosítási finanszírozására vo-1 1 natkozó 1995-ös rendeletét. I 1 A módosítás lényege; ha új körzet létesítése tárgyi-sze- j mélyi okokból nem lehetsé- § ges, a háziorvos az eddig f | meghatározottnál több bete-1 get is elláthat anélkül, hogy | I ez anyagilag hátrányosan | | érintené. Vagyis a „létszám-1 ' felettiekért” ugyanakkora | I pontszámot és összeget kap-f 1 hat.