Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-21 / 92. szám

1997. április 21., hétfő Petőfi Népe 7. oldal Konzervatív pártok Lakiteleken A lakiteleki nemzetközi ta­nácskozás szombat délelőtti plenáris ülésén központi hang­súlyt kapott a közép- és kelet­európai térség országainak poli­tikai helyzete. Alexis Wintoniak, a nyugat- és közép-európai konzervatív pártokat tömörítő Európai De­mokrata Unió (EDU) főtitkára arról szólt: e térség konzervatív pártjainak is figyelembe kell venniük: az emberek nem a sö­tét múltról akarnak hallani, ha­nem a fényes jövőt szeretnék látni. Ennek megfelelően kell a pártoknak elkészíteni a válasz­tási programjaikat. A feladat nem csekély, hiszen állásokat kell teremteni, növelni a jólétet. Rá kell végre mutatni, hogy Nyugaton a legszegényebb or­szág is fejlettebb, mint ebben a térségben a leggazdagabb, vilá­gosan meg kell mutatni, hogy a társadalmi-gazdasági rendszer- váltásért ugyan meg kellett és meg kell fizetni az árat, de hosz- szú távon a nyugati berendez­kedéssel lehet kivezetni a mos­tani bajokból a térségben élő népeket. A Közép-európai Demokra­tikus Fórum lakiteleki tanács­kozásán felszólalt Vytautas Landbergsis, a litván parlament elnöke. Elmondta, hogy a tavaly decemberi választáson győztes jobboldali erők által alakított koalíciós kormány legfontosabb A kétnapos nemzetközi ta­nácskozáson 16 ország több mint 30 keresztény és konzer­vatív pártja képviseltette ma­gát. A jelenlévők elfogadtak és aláírtak egy közös nyilatkoza­tot, amely tartalmazza a közös értékeket, az együttműködés szabályait és az együttműködés módjait. A nyilatkozat leszögezi: a szabad piacra és kereskede­lemre alapozott szociális pi­acgazdálkodást a keresztény- konzervatív pártok kívánatos­nak tekintik Közép-Európá- ban. Ám káros fejleménynek tartják egyes kis csoportok hirtelen meggazdagodását és ugyanakkor nagy tömegek A volt lengyel államelnök Lech Walesa, a KDF tiszteletbeli elnöke tart előadást. Mellette jobbról Lezsák Sándor, az MDF elnöke, balról Yaroslava Moserova, a cseh parlament alelnöke. Yaroslava Moserová, a cseh parlament alelnöke hazája ta­pasztalataira is utalva azt fej­tette ki, hogy bár náluk sikeres volt a gazdasági átalakulás, mégis sok ember nem fogadja el a szabadsággal járó felelőssé­get. Visszakívánkoznak a kommunizmus alatti helyzetbe, amikor ugyan rabságban éltek, mint a ketrecbe zárt állatok, ám mindig jött valaki, aki enni adott nekik. Lech Walesa, Lengyelország volt államfője feltette a kérdést, hogy működik-e a térség orszá­gaiban a demokrácia. Igen - vá­laszolta -, és ezt mi sem bizo­nyítja jobban, minthogy meg­történhetett: szabad választáson hatalomra kerültek a poszt- kommunisták. Megítélése sze­rint a konzervatív erők azért vesztettek, mert nem tudták megszólítani az embereket, nem tudtak széles tömegeknek szóló programokat készíteni és ugyanakkor nem magyarázták meg az embereknek, hogy a kommunisták által korábban le­járatódott fogalmak: a jobbol­dal, a konzervativizmus, a libe­ralizmus valójában mit is jelent. A MÉLYKÚTI TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Tisztelt Ügyfeleinket, hogy 1997. május hó 5-étől takarékszövetkezetünk az alábbi Éves kamat, % Könyves betétek 1. Kamatozó betétek Látra szóló betét 5 3 hóra lekötött 15 6 hóra lekötött 15,5 1-3 évre lekötött 16,5 2. Takaréklevél betét 1 éven túli felvét esetén 17,5 Számlabetétek 1. Átutalási betét 6,0 2. Folyószámla betétek- Lekötés nélkül 6,0- 3 hóra lekötött 15,0- 6 hóra lekötött 15,5-1 évre lekötött 16,0 Lakáscélú betétek Lakáscélú felhasználás esetén- 1 éven túl, 5 éven belül 17,0- 5 éven túl 18,0 A lekötési idő előtt felvett betétekre 0,5% kamat jár. TOVÁBBRA IS VÁRJUK TAGJAINKAT, ÚJ ÉS RÉGI ÜG YFELEINKET PÉNZINTÉZETI SZOLGÁL TA TÁSAINKKAL! Mélykúti Takarékszövetkezet j Isazgatósága (1es08) feladata a korrupció elleni küz­delem. elkerülni a szociális in­díttatású zavargásokat. A közép- és kelet-európai jobbközép - kereszténydemok­rata-konzervatív és nemzeti li­berális - pártok tanácskozásá­nak vasárnapi zárásaként a résztvevők Közép-európai Demokrata Fórum néven meg­alakították közös fórumukat. Lezsák Sándor, a Magyar Demokrata Fórum elnöke és egyben a KDF ügyvezető el­nöke zárszavában leszögezte: „A posztkommunista pártok szervezettségével szemben csak a magunk erejében bízha­tunk. Ehhez bizalmi tőkére van szükség, ami megmutatkozott a lakiteleki tanácskozás két napja során.” Lezsák Sándor hangsúlyozta: a cél közös, va­lamennyi volt szocialista ál­lamban küzdeni kell Litvániá­tól Bulgáriáig, Lengyelország­tól Szerbiáig az elhatalmaso­dott szegénység ellen. Remé­nyét fejezte ki: Közép-Európa rádöbben, hogy tévedett a leg­utóbbi választásokon. egyidejű elszegényedését. A jelenlévőknek meggyőződése, hogy a társadalom egészének kell lehetőséget kapnia a fel- emelkedésre, és népek egé­szének kell integrálódnia az Európai Unióba. Leszögezték azt is, hogy a közép-európai társadalmakban, mint másutt is Európában, a keresztény értékek iránti tisztelet helyre- állítása a közélet és az er­kölcs alapja, amelynek meg­szilárdítására éppúgy szükség van, mint a gazdasági fejlő­désre. A kétnapos lakiteleki ta­nácskozás befejezéseként nemzetközi sajtótájékoztatóra került sor, ahol bejelentették, hogy a kezdeményezés elnöki teendőit egy évig Lezsák Sán­dor, a Magyar Demokrata Fó­rum elnöke látja el. Ugyanak­kor a jelen volt pártok képvise­lői a volt lengyel köztársasági elnököt, Lech Walesát a kö­zép-európai rendszerváltásban betöltött szerepe elismerése­ként a KDF tiszteletbeli elnö­kévé választották. Hajós Nagyközség Képviselő-testülete _____________pályázatot hirdet_____________ a hajósi ÉPKSZI Kft. ügyvezetői munkakörének betöltésére. A kft. feladata elsősorban:- szilárd hulladék gyűjtése az önkormányzat által szervezett kötelező közszolgáltatás keretében;- községi vízmű üzemeltetése;- községi csatornamű üzemeltetése Javadalmazás: megállapodás szerint. Az ügyvezető felett a munkáltatói jogokat a képviselő-testület gyakorolja. A munkakör betöltésének feltétele:- vízellátási és csatornázási üzemmérnöki vagy vízellátás csatornázási szakirányú építőmérnöki diploma;- 2 év szakirányú gyakorlat;- erkölcsi bizonyítvány. A munkakör betölthető: 1997. május 20. A pályázat benyújtásának határideje: 1997. május 5. Elbírálás: 1997. május 8. A pályázatot Hajós nagyközség polgármesterénél lehet benyújtani: 6344 Hajós, Rákóczi u. 12. A pályázatot a képviselő-testület dönti el, annak eredményéről a pályázókat 1997. május 10-éig értesíti. A pályázattal kapcsolatban felvilágosítás kérhető Hajós nagyközség polgármesterétől (Tel.: 78/404-108). Beszélgetés Lech Walesával, Lengyelország volt államfőjével Az inga ezúttal nekünk leng- Elnök úr, mint felszólalásá­ban kifejtette, a térség országa­iban működő demokrácia leg­ékesebb bizonyítéka az, hogy a szabad választásokon hata­lomra kerültek a posztkommu­nisták. Ön szerint a konzervatív erők azért vesztettek, mert nem tudták megszólítani az embere­ket, nem tudtak széles tömegek­nek szóló programokat készí­teni. Ezek függvényében ho­gyan ítéli meg a jövőt?- Egyfelől sajnálatosnak tar­tom, hogy elvesztettük a válasz­tásokat, ugyanakkor örülök is, hogy a baloldali pártok jutottak vezető pozícióba. Szükséges ugyanis, hogy a lengyelek meg­tapasztalják ezt a vezetési for­mát is, minden előnyével, de inkább hátrányaival együtt. Azt is mondhatnám, hogy veresé­günkkel a jobboldali pártok időt nyertek ahhoz, hogy a jö­vőben érthetőbbek legyenek. Elsősorban „igazaknak” kell Lech Walesa lennünk. Világosan kell fogal­maznunk, hogy megértsenek bennünket, és el kell mennünk az emberek közé, el kell mon­danunk közelről, személyesen nekik, azért, hogy jobb legyen, nagy árat kell fizetnie minden­kinek. Ezt elfelejtettük eddig megmondani az embereknek, ezért vesztettünk. Féltünk. Pe­dig nem kell félni a bányászok­tól, a parasztoktól, ők is embe­rek, ráadásul rájuk nagy szük­sége van az országnak.- Hisz-e ön az ingaelmélet­ben? Nevezetesen abban, hogy ha a rendszerváltást követően a jobboldali erők törtek előre, majd ezt a baloldal sikere kö­vette, akkor most ismét a kon­zervatív erők lesznek esélyesek?- Egy nem stabil demokrá­ciában ez valóban így működik. Amikor egy kicsit bonyolultabb demokratikus mechanizmusok kezdenek kialakulni, akkor ki­egyenlítettebbé válik a játék. Lesz valószínűleg két-három nagyobb politikai erő, ezekhez kisebb erők hozzácsapódnak. Ez fogja eldönteni a játék vé­gét. Egyébként hiszek az inga­elméletben. L. Tóth Márta Nyolcéves gondolat valósult meg A Közép-európai Demokrata Fórum elnöki teendőit egy éven keresztül Lezsák Sándor, az MDF elnöke látja el. A politi­kus kérdésünkre válaszolva el­mondta, hogy a rendszerváltó pártok összehívásának az ötlete már 1989-ben megszületett. A következő évben a választások után is próbálkozott egy ehhez hasonló fórum összehívásával, ez azonban nem sikerült. Bár az akkori MDF több politikusa szóban támogatta, valójában azonban nem segítették a terv negvalósítását. Az 1994-es vá­lasztások után nyílt lehetőség több politikai tanácskozás ösz- szehívására. Ilyen volt például a Magyarország és Európa, a Közép-Európa és Japán, illetve a Duna dialógus is. Részben ezek szervezése, illetve utazá­sai során többször is találko­zott azokkal a politikusokkal, akik most részt vettek a lakite­leki találkozón. S amikor fel­vetődött a konzervatív pártok összefogásának gondolata, mindenhol pozitívan fogadták a kezdeményezést. Az elnök szerint a szomszédos orszá­gokban élő magyarok helyze­tén is segíthet a most megala­kult fórum. Romániában pél­dául komoly magyar támoga­tással került hatalomra a posztkommunista erőket fel­váltó polgári pártok szövet­sége. Meglátása szerint a jelen­legi szlovák konzervatív pártok is hajlanak arra, hogy a felvi­déki magyarság problémáit eu­rópai módon rendezzék. Le­zsák Sándor szerint a fórum pártjainak az együttműködése arra is jó esélyt biztosít, hogy az évszázados etnikai problé­mákat megfelelő módon le le­hessen rendezni. Barta Zsolt Bankkártya-elfogadó helyek Kecskeméten Adu Üzletház 6000 Kecskemét, Róbert Károly krt. 3. Apolló Hotel 6000 Kecskemét, Tatay András u. 1/B. Autóalkatrész-szaküzlet 6000 Kecskemét, Szent Miklós u. 25-27. Autós Kemping 6000 Kecskemét, Széktói krt. 5. Bp. Töltőállomás 6000 Kecskemét, Budai út Casablanca Club 6000 Kecskemét, Dobó krt. 1. Color Panzió 6000 kecskémét, Jókai u. 26. Delikátesz presszó bár 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1. Dióhéj Dréher Söröző 6000 Kecskemét, Rákóczi u. 30. Dr. Derm Szépségszalon 6000 Kecskemét, Szabadság tér 3. Elektro Markt-Elektrolux 6000 Kecskemét, Hornyik J. krt. 2. Elektro Markt Szakáruház 6000 Kecskemét, Kurucz krt. 8. Elektronikai Áruház 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 3. Ételbár 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1-3. Három Gúnár Hotel és Étterem 6000 Kecskemét, Batthyány u. 1-7. Hotel Tó 6000 Kecskemét, Sport u. 7. Hunguest Travel 6000 Kecskemét, Lestár tér 2. Jalta Vendéglő 6000 Kecskemét, Batthyány u. Járműalkatrész Kisáruház 6000 Kecskemét, Batthyány u. 25-27. Jet Töltőállomás 6000 Kecskemét, Kurucz tér Kele-Man Divat 6000 Kecskemét, Csányi u. 1-3. Kisbugaci csárda 6000 Kecskemét, Munkácsy u. 10. Kukac Növényvédőszer 6000 Kecskemét, Erdős Imre u. 6. Liberté Kávéház 6000 Kecskemét, Szabadság tér 2. Magyar Autóklub 6000 Kecskemét, Jász u. 26. Micro-Licht Lámpastúdió 6000 Kecskemét, Arany János u. Mokka Eszpresszó Bár 6000 Kecskemét, Petőfi S. u. 1-3. Mól Töltőállomás 6000 Kecskemét, Katona József tér Mól Töltőállomás 6000 Kecskemét, Budai u. Opel Tormási Márkakereskedés. 6000 Kecskemét, Jász u. 24. OTP Bank 6000 Kecskemét, Dobó krt. 13. OTP Bank 6000 Kecskemét, Dobó krt. 9. OTP Bank 6000 Kecskemét, Izsáki u. 70. OTP Bank 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/A. OTP Bank. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5. OTP Bank 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 14. Pannon GSM bemutatóterem 6000 Kecskemét, Petőfi u. 8. Papir-írószerüzlet 6000 Kecskemét, Batthyány u. 24. Pick Márkaáruház 6000 Kecskemét, Nagykőrösi u. 12. Polg. Hív. Pénzügyi Iroda 6000 Kecskemét, Kossuth tér 1. Procontrol 6000 Kecskemét, Deák tér 6.1 Rádi Benzinkút 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 1. Renault-Korona Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi u. 53. Szauna Hotel 6000 Kecskemét, Széktói krt. 2. Szigma Műszaki Áruház 6000 Kecskemét, Rákóczi út 4. Szil-Coop Bevásárlóközpont 2 6000 Kecskemét, Izsáki u. 2. pos 6000 Kecskemét, Széchenyi tér 1. Szivárvány Áruház 6000 Kecskemét, Szegedi út Esso Töltőállomás 6000 Kecskemét, Halasi u. 34/A. Tiko Töltőállomás 6000 Kecskemét, Kálvin tér 10-12.

Next

/
Thumbnails
Contents