Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-19 / 91. szám

A kardszárnyú delfin jelenleg orca nyelvórákat vesz Willy végre valóban kiszabadul Keiko, a kétéves korában Iz- land közelében befogott, tizen­éves korában a „Szabadítsátok ki Willyt!” című film főszere­pében sztárrá előlépett kard­szárnyú delfin (orca) a valósá­gos kiszabadulására készül, s egyelőre nyelvórákat vesz anyanyelvéből az Oregon Coast Akváriumban. A Woods Hole-i Oceanográfiai Intézet kutatói víz alatti mikrofonokkal egy­előre szalagra veszik Keiko megnyilvánulásait, s összeha­sonlítják majd más kardszárnyú delfinek szintén szalagon őrzött „szövegével”. Ha elegendő ha­sonlóságot találnak, akkor Ke­iko akváriumába a családja ál­tal „beszélt” „nyelvjárást” játsszák majd be. Az egyelőre egyévesre tervezett „nyelvtan- folyam” célja, hogy lehetővé tegye a régen emberek között élő delfinnek kiszabadulása után a „társalgást” kiterjedt ro­konságával. Keiko lendületben a film második részében. Most a saját nyelvét magolja... Új lányok a Baywatch-ban A Baywatch sztárja és producere, David Hasselhoff az új sorozat bemutatása előtti promóciós úton éppen London­ban tartózkodik az új életmentő szépségekkel, Donna D’Er- ricóval és Traci Binghammel. Korábban napvilágot láttak olyan hírek, miszerint Pamela Anderson kilépése után is­mét Erika Eleinak venné át az egyik szerepet, ám ezt most cáfolták a forgalmazók. fotó: feb-reuter Honfoglalási zene Aranylemez lett a Honfoglalás című hazai film zenéje. A Koltay Gergely szerzeményeit tartalmazó CD és kazetta több mint 25 ezer példányban kelt el eddig. A később kiadott Csinibaba zenéje mellett ez a filmzeneanyag volt az egyet­len, mely a hazai termékek közül ilyen elképesztő sikert tudott elérni. Daffy kacsa vénül JuMlál a kacsa, feb-fotó A rajzfilmsztárok egymás után lépnek nyugdíjaskorba. Mickey egér, Donald kacsa és még né­hány másik neves figura után most Daffy kacsa jubilálhat, hi­szen 1937-ben jelent meg elő­ször egy képregényben. Azóta persze számtalan történetben, filmben „játszott” fő- és mellék­szerepeket. S mint legtöbb kol­légáján, rajta sem fog az idő. A bolygó hollandi mint menekültdráma Lelkes tapssal fogadta a berlini Deutsche Oper közönsége Ri­chard Wagner 1841-ben kom­ponált operájának, A bolygó hol­landinak felújítását. A rendező ezúttal eltekintett a misztikától és a norvég romantikától - me­nekültdrámaként állította szín­padra az operát. Az istenkárom­lásért elátkozott hollandi nyug­talanul hányódik hajójával a tenger hullámain, várva, hogy egy asszony szerelme meg­mentse őt. A modem hollandi megosztja sorsát számos ember­társával, akik a külsőleg úszó koporsóhoz hasonlító hajója fe­délzetén szoronganak. A szín­padkép felidézi a holocaust új otthont kereső túlélőit vagy az utóbbi hetek albán tragédiájának akaratlan szereplőit. Újra feltámad a The Who Harminckét évvel első nemzet­közi turnéja után április végén ismét európai koncertkörútra indul az erre az alkalomra ösz- szeálló brit rockbanda, a The Who. Az együttes egyetlen műsorszámot kíván előadni, mégpedig Pete Townshend má­sodik, 1973-ban írt rockoperá­ját, a Quadropheniát. Eredetileg Magyarországot is útba ejtették volna, a tervezett fellépés idő­pontja május 2. volt, ám a szer­vezők „az érdeklődés hiányára” hivatkozva lemondták a dolgot. Vanessa Demouy a modellszakma feltörekvő új nemze­dékének egyik legsikeresebb képviselője. Egzotikus fotói egyre több divatlapban tűnnek fel, s nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk, Vanessáról az elkö­vetkező években még sokat hallunk majd. A gyökereket keresők okulására Detroitban életnagyságú model­len és bábukon mutatják be a fia­talok számára az annak idején Afrikából behurcolt rabszolgák sanyarú sorsát. Aki még emlék­szik a Gyökerek című nagy si­kerű tv-sorozatra, Kunta-Kinte és leszármazottainak történe­tére, az nagyjából tudja, hogy miről is van szó. A mai amerikai fiatalok többsége - s ez alól a színes bőrűek sem jelentenek ki­vételt - alig ismerik a történelem e szomorú eseménysorozatát. A kiállítás készítői elismerték, hogy a valóságnál „kelleme­sebbre” sikerült a rabszolgák sorsának ábrázolása. Rabszolgahajó fedélzetköze. A valóságnál egy kicsit szebb a kép. fotó: feb-reuter Schwarzenegger kés alatt Schwarzenegger önként jelentkezett a rrfűtétre. Újabb Evita-horror Argentínában Madonna után most a hajdani First Ladyről be­mutatott angol dokumentum­film, „A nyugalom nélküli sír” szította fel a kedélyeket. A film Éva Perón földi maradványai­nak horrorfilmekbe illő 25 esz­tendős odüsszeáját mutatja be - eddig ismeretlen fotókat mutat be a bálványozott Evita meg­csonkított holttestéről. A felvé­teleken jól látható, hogy a haj­dani elnök asszony orrát betör­ték, egyik fülét roncsolták és egy ujját levágták. Amikor Éva Pe­rón 1952-ben rákbetegségben meghalt, Peron elnök elrendelte a holttest bebalzsamozását. A puccsal hatalomra került argen­tin katonai vezetők később nem tudták eldönteni, vajon Éva Pe­rón holttestéről van-e szó vagy egy viaszfiguráról. Hogy meg­bizonyosodjanak, röntgenfelvé­teleket készítettek és levágták Evita egyik ujját. Később elrej­tették a tetemet. Arnold Schwarzenegger szív­műtéten esett át szerdán Los Angelesben. Az operáció során az osztrák származású, világ­hírű amerikai színész egyik szívbillentyűjét cserélték ki. „Soha nem éreztem magam be­tegnek, de tisztában voltam az­zal, hogy előbb-utóbb kezelnem kell ezt a problémát. Azt mond­tam az orvosoknak, csináljuk meg most, amíg fiatal vagyok és jó egészségnek örvendek. Most pihenés jön, aztán a Batman és Robin népszerűsítésére indulok amerikai és európai körútra.”

Next

/
Thumbnails
Contents