Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)

1997-04-11 / 84. szám

péntek Napkelte: 6 óra 04 perckor Napnyugta: 19 óra 28 perckor Holdkelte: 8 óra 50 perckor Holdnyugta: 24 óra 02 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 466 cm volt. A Tisza Szol­noknál 100 cm, Csongrádnál pedig 238 cm magas volt. Közlekedés Az 5-sön a 120-126. km között a bal oldalon szárazfa-kiterme- lés lesz. Az 51-esen a 76-84. között útrehabilitáció előkészü­leteit végzik. Az 54-sen a 18-19. km között a homokfú­vás nyomait tüntetik el. Traffipax Ma délelőtt Kalocsa belterüle­tén, Sükösdön, Kecskemét la­kott területén, az E75-ös számú Meleg idő ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Észak felől újabb hidegfront közele­dik, mellyel ismét jelentős lehűlés ve­szi kezdetét. A front előtt ma nap­közben azonban még meleg levegő áramlik fölénk, ezért erős lesz a fel­melegedés. Eleinte számítani lehet több-kevesebb napsütésre, majd a délutáni óráktól a front közeledtével erősen megnövekszik a felhőzet és egyre többfelé alakul ki zápor, he­lyenként zivatar. A délnyugati szél megerősödik, majd késő délutántól a Dunántúlon északira fordul. A csúcs­hőmérséklet 15, 21 fok között lesz. ELŐREJELZÉS ADUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE Ma még kellemes tavaszi időre számíthatunk, de ez nem tart sokáig, mert újabb hidegfront közeledik. Ele­inte ki-kisüt a nap, majd megnövek­szik a felhőzet és záporok is lehetnek. Zivatar sem kizárt. A szél sokfelé megerősödik. A hőmérséklet csúcsér­téke ma még eléri a 19, 21 fokot. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 6 Velencei-tó: 8 Fertő-tó: 4-8 Duna: 7 7 6-8 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 19 Kecskemét: 19 Jászberény: 20 Baja: 21 Tiszafüred: 19 Kiskőrös: 20 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 50-70 Velencei-tó: 50-60 Tisza-tó: 45-55 Fertő-tó: 60-80 Szolnok: 45-50 Kecskemét: 40-55 Jászberény: 45-50 Baja: 40-55 Tiszafüred: 45-50 Kiskőrös: 40-55 KÖZLEKEDESMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TAMOGATASAVAL Délelőtt még kedvezőek lesznek a közlekedés meteorológiai feltételei, jó látási viszonyok, száraz utak várhatók. Délutántól csapadékra is számíthatunk, növekszik a csúszásveszély. Eleinte meleg-, majd hidegffonti hatás várható. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. úton, délután Kiskunfélegyháza területén és Baján számíthatnak a járművezetők radarellenőr­zésre. A pontosság erény A nővér idegesen kérdezi a professzortól a bemosako­dóban:- Professzor úr, most mit tegyünk? Mindent elő­készítettünk a műtéthez, de a páciens nincs sehol.-Mért nem jött ponto­san? Elkezdjük nélküle! Környezetvédő horgászok A keceli horgászok ebben a hó­napban két alkalommal is ren­deznek környezetvédelmi mun­kanapot. Az Arany Kárász egyesület e hét végén, szoma- ton várja a társadalmi munká­sokat. Április 27-én, vasárnap a Simó-tónál pedig reggel nyolckor lesz a gyülekező. Ez­után rendbehozzák a tavat és a környékét, amiben lesz útfelújí­tás is. Szakképesítéssel rendelkező, ISO 9001 minőségbiztosítási vezető beosztásba keresünk németnyelv-ismerettel, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatalembert, 35 éves korig. Jelentkezéseket önéletrajzzal, "minőség" jeligére kérjük, a kiadóba. MUNKANÉLKÜLIEK, MUNKÁLTATÓK, FIGYELEM! A Bács-Kiskun Megyei MUNKAÜGYI KÖZPONT KECSKEMÉTI KIRENDELTSÉGE 1997. április 14-étől, hétfőtől, a Klapka utca 34. II. emeletén fogadja ügyfeleit. ÜGYFÉLFOGADÁS: HÉTFŐN, KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN: 1/2 8-tól 12 óráig: SZERDÁN: 1/2 8-tól 12 óráig; PÉNTEKEN AZ ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL. <14794> .■lAf.ffl.a'r.X.Á., |i| y llW'v; pr A tiszakécskei Móricz-Lskola diákjai - a szép, napsü­téses időt kihasználva - a közeli sétálókertben tartják tor­naóráikat. FOTÓ: SZÁSZ ANDRÁS A spárgatermesztésről Jakabszálláson Jakabszálláson nagy hagyomá­nya van a spárgatermesztésnek. Néhány éve már a Mezőterm Kisszövetkezet keretében szer­vezetten megy az értékesítés is. Itt a betakarás ideje, s rövidesen kezdődik a szedés. Hogy az idén mit fizetnek majd az áruért, egyebek között erről is szó lesz a ma este hat órakor kezdődő megbeszélésen, amelynek helye a községi művelődési ház. A zene a fellegekbe röpít A legjobb hely egy kis zongorázásra. FEB-FOTÓ Vagy éppen egy tokiói to­ronyház tetejére. Egy japán zongoraszállító céget rek­lámoznak így. A reklám­szobor minden este - kellő megvilágításban - azt bizo­nyítja: az illető cég előtt nincs akadály. A szükség liftajtót zár Örvendetesen apad Szinga­púrban a liftbe vizelések száma. A jövő még fénye­sebb sikerekkel kecsegtet, mert tovább tökéletesedett a liftekbe szerelt vizelőleső detektor. A korábbi típusok sokszor tévesen riasztottak, és zárták le a liftajtót, hogy ne tudjon elszelelni a vét­kes. Az új detektor azonban jóval megbízhatóbb: a liftek szőnyegébe olyan enzim­mel impregnált papírt épí­tettek, amely csakis vize­letre reagál: elvörösödik. A liftben vizelő nem ússza meg szárazon Szingapúr­ban: akár 1400 amerikai dollárra azaz, több mint ne­gyedmillió forintra is rúg­hat a büntetése. Töltse velünk szombatját! Utazásához az autót most mi biztosítjuk! Kecskemét-Katonatelep, 441 -es főút KECSKEMEtjutonaTCLEP TT 76/471-447 Tisztelettel meghívjuk Önt és Kedves Családját 1997. április 12-én, egész napos Próbálja ki a FORD legújabb világszenzációját, illetve az egyéb típusokat! „ wiárói holnapra expressz: apróhirdetései», 1 Ft önköltségű másológépek eladása, bérbeadása! RIC0-TECKFT Kecskemét, Lóverseny u. 1. f (a volt Ifjúsági ABC helyén) I Tel.: 76/475-198 Fax: 76/483-206 Telefon és telefax Panasonic szakszerviz ART & Ortelli Telefon Bt. Kecskemét, Lóverseny u. 1. Tel.: 76/487-111. 33 m2-es lakás eladó, Kecskemét, Március 15. utcai garzonházban, igényesen fel­újítva. Telefon: 76/475-323. Február 8-án délelőtt, 10 és 10.30 óra kö­zött, a Kecskemét, Mátis Kálmán út 1. sz. elől fehér zárt kisbusszal elvittek egy Honda dió robogót, kékszínű, sárga lábtar­tóval. Magas jutalom a nyomravezetőnek. Tel.: 76/412-508. Bontásból ajtók, ajtólapok, garázsajtó el­adó. Érd.: Classic raktár, Kecskemét, Sport utca (a Würsching udvara). Tel.: 76/497- 550. Kecskeméten, városközponti, új iroda­házban, irodának vagy üzletnek alkalmas, 15 m2 plusz tetőteres, belsőópületrósz ki­adó. Telefon: 76/320-311,475-647. 12 és 10,5 t-s német és cseh BSS fix pót­kocsi eladó vagy billenős csere érdekel. 76/424-216. 1417 Merd tgk., 84-es ponyvás, emelő hát­falas, motorhibával eladó. T.: 06-60/307- 597 1500-as Lancia Delta, benzines, motorhi­bával eladó. 79/381-069. 1988-as VW Transporter TD, friss műsza­kival, reális áron eladó. Tel.: 77/495-092; 06-60/484-992 180 db 2,8 m-es új akác támoszlopot ven­nék. Érd.: 78/411-366. 2 db gyengefias tehén eladó. Tel.: 06- 60/383-210 2 db kanca, 1 heréit ló, egyéves csődör- csikó eladó. 06-60/383-210. 3 szintes belvárosi, 1989-ben épület ház, telefonnal, garázzsal, kis kerttel, családi okok miatt sürgősen eladó, vagy értéke­gyeztetéssel ,kisebb házra vagy lakásra cserélhető. Érd.: munkaidőben 76/415- 501,76/486-336. 3 szobás, kertes családi ház eladó Kun- szentmiklós, Táncsics u. 10. Érd.: Erdélyi István Szalkszentmárton, Meggyes köz. 7. Tel.: 06-76/358-274 5,5 KW agregátor eladó. 77/425-807. 5,5 m-es új kombinátor, Massey Ferguson gabonakombájn eladó. Telefon: 78/417- 076 50-es Super eladó. T.: 78/475-350 77-es Passat 1,3B, jó állapotban, friss mű­szakival eladó. Telefon: 06-30/525-086 85-ös 353-as Wartburg eladó. Érd.: 77/495-285. 86-os évj. Polski 126-os, másfél év műsza­kival eladó. T.: 78/451-646, este 18 után. 87-es Opel Kadett, itthon vásárolt, szerviz­könyves, eladó. 78/461-311. 88-as FIAT Unó eladó. 60/307-488. 90-es 1.1 Trabant kombi eladó. 78/461- 311. 90-es évjáratú 1,9D Renault eladó. Tel.: 78/404-716 A P&P Pékáru Kft. azonnali belépéssel fel­vesz fiatal munkavállalókat sütőipari beta­nított, illetve szakmunkára kecskeméti és kunszállási üzemébe, valamint árukiadói munkakörbe kunszállási üzemébe. Jelent­kezni személyesen, időpont-egyeztetéssel lehet. Tel.: 76/378-117 Akasztón nagy családi ház melléképület­tel, nyárikonyhával, pincével, nagy kerttel eladó vagy birkára, szemes takarmányra cserélhető. Érd.: 78/451-298. AKKUMULÁTOROK kedvező áron! Kecs- kemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Audi 80 1.6D 81-es, ezüstmetál eladó. Ár: 285 E Ft. Tel.: 30/362-189 BSS pótkocsi 11,3 t-ás gabonára felmaga- sítva eladó. 60/383-641,60/456-956 Betéti társaság (tehermentes) belföldi áru­fuvarozó, engedéllyel, sárga rendszámos felújított Renault 310 T vontatóval + Vozila- gorica PDC 22 V pótkocsival eladó. Érd.: 06-30/251-062 vagy 20/283-884. Bontott szalagcserép, ajtó, ablak eladó. Tel.: 06-30/412-519 Büfékocsi teljes berendezéssel eladó. Érd.: 06-30/590-531. Bócsán félkész családi ház (víz, villany, gáz lekötve) eladó. T.: 06-30/458-581, 18 óra után. Búza -étkezési minőségű- eladó Kecske­méten, 50 q-tól (3.250 Ft/q). Tel.: 76/323- 344 CB-rádió President Jackson típusú vissz- hangos, mikrofonnal eladó. 77/421-241; 06-60/482-274. Daihatsu Charade 85-ös, 3 hengeres, 900 cm3-is, D, eladó. T.: 30/451-208 E-400/1500-as esztergapad és új utánfutó eladó. 77/420-014. Eladó, vagy kiadó, 900 n-£l ipari terület. Víz, villany van. Érd.: naponta 17-20-ig 76/323-158 telefonon. Fagylaltpult, olasz, 7 tégelyes új, gyári el­adó. Tel.: 76/321-931 Fehér borseprő eladó. Tel.: 78/346-053 Ford Escort 1,3 Ghia, 1988-as, piros, ötaj­tós, centrálzáras, tolótetős, motoros abla­kos, friss műszakival eladó. Ára: 630.000 Ft. T.: 06-20/229-444 Fűrészelt fenyő gerenda (12cmx12cmx4m hosszban) 135 db Helvécián eladó. 76/428-935 Gyümölcsfa telepítők figyelem! Certifikált oltványok 200-300 Ft-os áron eladók. Kecskemét, Máriahegy 171. Érd.: 76/320- 474 telefonon. Gyökeres Pannónia szőlővessző eladó. Tel.: 78/346-157, este. Gázos Samara 89-es eladó. 76/379-035 Használt EUR raklapokat kp-ért vásáro­lunk. Tel.: 76/482-311 Húshibrid és Tetra-H naposcsibe-keltetés. Naposcsibe előjegyezhető. Gohér Miklós Dusnok, István király t. 6. 78/401-016. Izsákon termő őszibarackos eladó vagy ki­adó, megegyezés szerint. Végh Lajos Izsák, Kinizsi u. 41.76/374-431, este. Japán rogogók eladók. 76/378-280 KCR-hez fordítórotor eladó. 76/424-216. Kertitox 20-as permetező újszerű állapot­ban, 6 hengeres IFA-motor és Mobitox csávázó eladó. Kecel, Gagarin u. 18. T.: 78/321-365, Mácsai. Kis Polski 1984-es, friss műszakival eladó! Érd.: 20/584-126 Kiskunhalas, Köztársaság u. 6. fszt. 77 nm gázkonvektoros, telefonos, erkélyes la­kás, udvarral eladó. 77/422-331. Kméten a Petőfi S. utcán 1.5 szobás 50m2- es lakás őszi beköltözéssel eladó. Érd.: 20/568-486 vagy esti órákban a 76/486- 454-es telefonon. Kozmetikának alkalmas üzlethelyiség bér­leti joga átadó. T.: 76/476-107; 476-272. Kukorica eladó: 2100 Ft/q, nagyobb tétel esetén szállítás megoldható. Tel.: 06- 60/305-357 Kukoricadara eladó 2100 Ft/q, nagyobb tétel esetén szállítás megoldható. Tel.: 06- 60/305-357 Lada 1500 1984-es évj. friss műszakival, új gumikkal eladó, 195 E Ft-ért. Érd.: du. 76/377-063 Lada 2105, 1500-as, 4 éves, katalizátoros, 5 sebességes, fehér, megkímélt állapotban eladó. Tel.: 79/341-178 Mercedes 190E 1985-ös, sok extrával el­adó. Érd.: 30/289-757. Mercedes 200D 82-es évj. 320 E Ft-ért el­adó. Tel.: 76/321-197 Mazda B 2200 tgk. gyári állapotban eladó. Részletfizetés megoldható. Érdeklődni: 76/494-607 Mercedes 250D, 85-86-os évj., megkímélt, garázsban tartott gk., tulajdonostól eladó. T.: 78/462-504 Mercedes 602D platós kisteherautó, jó ál­lapotban, ponyvásán eladó. Tel.: 78/462- 167, hétköznap 8-16-ig. Mitsubishi Pajero 2,3TD, 84-es Cabrio el­adó. T.: 06-30/284-271 Mátraszentimre-Fallóskút, Forrás u. 5. sz. alatti nyaraló eladó. Tel.: 06-20/55-14- 75 Napraforgóvetést vállalok, műtrágyaszó­rással. Tel.: 77/490-096 Opel Astra 1.7D 94. áprilisi, első tulajdo­nostól, kitűnő állapotban eladó. Tel.: 60/480-199 Opel Astra Caravan 1.7TD, 95. 7. havi el­adó. Tel.: 60/487-372 Opel Campo 2,5D 4x4-es, 4 ajt., 94. X. havi eladó. T.: 78/462-949 Opel Kadett 1.6D 1984-es 5 ajtós eladó! Irányár: 285.000 Ft. Érd.: 30/289-762. Opel Kadett 1.3S 1984;es, 5 ajtós, 5 seb., szervizkönyves eladó. Érd.: 30/289-759. Paprikapalánta H.R.F. tápkockás eladó. Tel.: 76/428-935 Philips, Grundig, Blaupunkt sztereo távirá­nyítós tv eladó. 76/371-336. Polski 126-os, 9 éves eladó. T.: 78/355- 023. Renault 9 1985-ös, 1100 cm3, jó állapot­ban eladó. Érd.: 30/289-762. Renault Express 1.9D, 93-as tgk. eladó. Érd.: 60/487-372. Rottweiler kiskutyákat vennék tőrzskönyv- vel, 8 hetest. Sürőssen telefonáljon! Tel.: 76/419-810. Kp! SPC-6-os kukoricavető gép eladó. Tel.: 77/490-096 Skoda Favorit 94-es eladó. 77/351-631. SUZUKI SWIFT 1.3 GL 2 év 4 hónapos (teherautóra vizsgáztatva vagy személy- gépkocsiként) eladó. Érdeklődni a 20/568- 486-os telefonon vagy esti órákban a 76/486-454-es számon. Skoda 120L eladó, 1988. 11. kiadású, na­gyon jó műszaki állapotban. Érd.: 79/351- 679. Südőfelvásárlás 20-55 kg-ig. Érd.: 76/351-118 Szürke higany sürgősen eladó. Telefon: 78/417-076 Tömésre alkalmas kukorica eladó, szállí­tással. 78/421-062. Trabant Hycomat, 1990-es évj., első tulaj­donostól 165.000 Ft-ért eladó.76/472-425. Tápkockás paradicsom-, paprika-, ubor­kapalánta eladó. Tel.: 78/312-134 VW Golf II. 85-ös D, 3 ajtós eladó. 79/424­899. VW Golf III. 1.9TD 94-es évj., sok extrával eladó. T.: 78/462-949 VW Jetta 1.6D 1989-es, szép állapotban eladó. Érd.: 30/289-759. VW Passat eladó. T.: 78/466-189 __________ VW Transporter tgk., zárt, 1,6B, 83. óvj., jó állapotban eladó. 06-20/394-110. VW Transporter 1,6D, 6 szem., platós, 84- es, ponyva, vonóhorog. Irányár: 560 E. Tel.: 78/321-890 Wartburg Trans 86-os ponyvával, jó álla­potban eladó. Tel.: 60/451-686. Állatgondozáshoz értő fiatal munkatársat keresek vidéki farmra. Szállás megoldható. 76/382-800. Élelmiszerbolti hűtővitrin (220-as) és Kecskémétől 5 Km-re az E5-ös mentén, 8000 m2-es terület kövesút mellett, kis házzal (víz, villany, gáz, telefon), vállalko­zásra alkalmas eladó. Tel.: 76/494-284, 490-394. Építkezésből kimaradt B30-as tégla eladó Kecskeméten, 41 Ft/db. Érd.: 30/557-847 Étolajprés és -szűrő eladó. 76/372-454.

Next

/
Thumbnails
Contents