Petőfi Népe, 1997. április (52. évfolyam, 75-100. szám)
1997-04-10 / 83. szám
csütörtök Napkelte: 6 óra 05 perckor Napnyugta: 19 óra 26 perckor Holdkelte: 8 óra 07 perckor Holdnyugta: 23 óra 02 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 434 cm volt. A Tisza Szolnoknál 158 cm, Szegednél pedig 226 cm magas volt. Közlekedés Az 5-sön a 114-132. km között padkaigazítás, a 124-126. között a bal oldalon szárazfa-ki- termelés, a 131. km-ben kátyúzás folyik. Az 51-sen a 185-192. helyreállítják a vezetőoszlopokat. Ugyancsak az 51- sen a 80-83. és az 53-son a 39-^10. km között fakitermelés folyik. Az 54-sen a 6-12. között kátyúznak, az 55-sön a 73-80. km között szintén vezetőoszlop-helyreállítást végeznek. Traffipax Ma délelőtt Solt belterületén, Baján, Kiskunfélegyháza területén, az E75-ÖS sz. úton, délután Kecskemét lakott területén és Csávolyon számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Segíts magadon A lottósorsolás délelőttjén a skót imádkozva járkál a szobában.- Jaj, istenem, csak most az egyszer segíts, hogy én nyerjek! Egy idő után megunja az Úr az imádkozást, s így szól:- Szívesen segítek, de legalább egy szelvényt vegyél! Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 291,95 Francia frank 31,13 Japán jen (100) 142,17 Német márka 104,76 Olasz líra (1000) 106,12 Osztrák schilling 14,89 Svájci frank 122,06 USA-dollár 179,74 ECU 204,69 Figyelem! Holland használt kilós és extra felnőtt- és gyermekruhák, textíliák vásárát tartjuk Kecskeméten, a helyőrségi klubban, _ ápr. 12-én | (szombaton), 8-12 óráig.? ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS Térségünkben délnyugatira fordult az áramlás, s ez egyre melegebb levegőt hoz fölénk. Ennek köszönhetően tovább erősödik a nappali felmelegedés, a csúcshőmérséklet az ország nagy részén már eléri az átlagosat. Ez a levegő azonban meglehetősen nedves is, ezért ma már sok felhő lesz az égen. Több-kevesebb napsütésre inkább csak a nyugati, délnyugati országrészben lehet számítani. Északkeleten néhol kisebb záporeső is lehet. Sokfelé megélénkül a délnyugati szél. ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TERSEGERE A térség északi része felett több lesz a felhő, a déli vidékeken viszont némi napsütésre is lehet számítani. Csapadék sehol sem várható. Sokfelé megélénkül majd a délnyugati szél. A tegnapinál melegebb időre van kilátás, a csúcshőmérséklet 14 fok körül alakul. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 5 Velencei-tó: 7 Fertő-tó: 2-8 Duna: 6 6 4-8 Szolnok: 13 Kecskemét: 14 Jászberény: 13 Baja: 15 Tiszafüred: 12 Kiskőrös: 14 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 35-50 Velencei-tó: 35-45 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 35-50 Szolnok: 30-40 Kecskemét: 30-40 Jászberény: 30-40 Baja: 35-45 Tiszafüred: 30-40 Kiskőrös: 30-40 KOZLEKEDESMETEOROLOG1A A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TAMOGATASAVAL Éjszaka a szélvédett helyeken ködfoltok alakulhattak ki, de napközben gyorsan javulnak majd a látási viszonyok. A csapadék miatt északkeleten néhol csúszósak lehetnek az utak. Prémiumtelefonon a meteorológiai szolgáltatás technikai okok miatt átmenetileg szünetel. Megérkeztek az első gólyák. Sükösdön, Érsekcsanádon, a főút menti fészkek mindegyikét elfoglalták már á tavasz hírnökei. Sajnos, a nagy maradak a hidegben kevés táplálékot találnak maguknak az áradó Duna mentén. A száraz legelőkön bóklásznak, vagy az eke után szedegetik a kiszántott rovarokat, pajorokat. Felvételünk szerdán reggel készült Baja- szentistvánon. fotó: király László BUDAPEST BUDAPEST LOTTÓ LADIES OPEN (COREL WTA TOUR) A verseny ideje: 1997. április 19-27. naponta 10 órától. A verseny helye: Római Teniszakadémia-Medicor Center (Dl. kér. Budapest, Királyok útja 105.) Névadó szponzor: Szerencsejáték Rt. Főszponzor: Postabank Rt Kiemelt szponzor: Volkswagen, GTS Magyarország, Globus Konzervipari Rt. MUNKANÉLKÜLIEK, MUNKÁLTÁTOK, FIGYELEM! A Bács-Kiskun Negyei MUNKAÜGYI KÖZPONT KECSKEMÉTI KIRENDELTSÉGE 1997. április 14-étől, hétfőtől, a Klapka utca 34. II. emeletén fogadja ügyfeleit. ÜGYFÉLFOGADÁS: HÉTFŐN, KEDDEN, CSÜTÖRTÖKÖN: 1/2 8-tól 16 óráig; SZERDÁN: 1/2 8-tól 16 óráig; PÉNTEKEN AZ ÜGYFÉLFOGADÁS SZÜNETEL. <147M> Állatmintás álomruha Bármelyik paradicsommadár megirigyelhetné. A New York-i divathéten ban vonul a kifutón Linda parádézó divatházak közül Evangelista. Ajánlott alka- a Todd Oldham-kollekció loma a ruha viselésére: az egyik fantasztikus darabjá- állatvédő liga bálja. Indián érsek az USA-ban A Colorado állambeli Den- törzs szülötte. Rajta kívül Újverben kedden hivatalba lé- Mexikó államban van indián pett az Egyesült Államok származású római katolikus első indián származású kato- püspök. Az államokban élő likus érseke. Az 52 éves kétmillió indián közül 350 Charles Chaput a potavatomi ezren katolikusok. N. FIGYELEM! Az idén ötödik alkalommal kerül megrendezésre a TOUREX Idegenforgalmi Szakkiállítás és Vásár 1997. április 10-11-12-én, Kecskeméten, az Erdei Ferenc Művelődési Központban. Számos idegenforgalmi iroda kül- és belföldi utazási-nyaralási ajánlatai közül választhatnak az utazni vágyók. A kiállító utazási irodák kedvezményekkel, különböző játékos vetélkedőkkel és az utazást segítő kiadványokkal, szakkönyvekkel, térképekkel várják az érdeklődő szakmai és nagyközönséget. A kiállítás ideje alatt kóstolóval egybekötött gasztronómiai bemutatón vehetnek részt; megtekinthetik négy megyét felölelő, látványos idegenforgalmi kiállításunkat, az emeleti kiállítóteremben. A hagyományokhoz híven '97-ben is képviselteti magát Franciaország, Ausztria és most először Izrael. Minden érdeklődőt szeretettel vár a County Press Rendezvényszervezőiroda, mindennap, 10-18 óráig! A belépés díjtalan! Márójlholnapra express* apróhirdetések * 1 Ft önköltségi) másológépek eladása, bérbeadása! RIC0-TECKFT Kecskemét, Lóverseny u. 1. § (a volt Ifjúsági ABC helyén) - Tel.: 76/475-198 Fax: 76/483-206 Febr. 8-án, délelőtt, 10 és 10.30 óra között a Kecskemét, Mátis Kálmán űt 1. sz. elől, fehér zárt kisbusszal elvittek egy Honda dió robogót, kékszínű, sárga lábtartóval. Magas jutalom a nyomravezetőnek. Tel.: 76- 412-508. 1,5 kW-os áramfejlesztő, Tomos és AH- 2K-9 vízszivattyúk, RK-02 kapálógép, betonkeverő eladó. Kiskunhalas, Károly u. 15. Tel.: 77/426-907 (este) Kecskemét városközponti űj irodaházban, irodának, üzletnek alkalmas 15 m2+tetőte- res, belsőépületrész kiadó. Telefon: 76/320-311,475-647. 2 db kanca, 1 heréit ló, egyéves csődör- csikó eladó. 06-60/383-210. Bontásból ajtók, ajtólapok, garázsajtó eladó. Érd.: Classic raktár, Kecskemét, Sport utca (a Würshing udvara). Tel.: 76/497- 550. 1500-as Lancia Delta, benzines, motorhibával eladó. 79/381-069. 2 db gyengefias tehén eladó. Tel.: 06- 60/383-210 3 szobás, kertes családi ház eladó Kun- szentmiklós, Táncsics u. 10. Érd.: Erdélyi István Szalkszentmárton, Meggyes köz. 7. Tel.: 06-76/358-274 3 tengelyes billenős pótkocsi eladó. Tel.: 77/423-495, 06-30/580-096 4 ütemű Wartburg kombi, friss műszakival, gyári állapotban eladó. Keleti autócsere érdekel. Tel.: 76/419-447. 5 ajtós Lada Samara 2,5 éves, 18 E km-rel eladó. Tel.: 79/325-466 5 e./db 2 m-es akáckaró eladó. Tel.: 06- 30/536-004 50-es Super eladó. T.: 78/475-350 88-as FIAT Unó eladó. 60/307-488. 90-es 1.1 Trabant kombi eladó. 78/461- 311. 91-es 4000-es Jaguár extrákkal, 2233-as kamion dupla hidas + 2 tengelyes Rába pótkocsi, Weimárok, IFA daru, Unirack 800-as szántóföldi permetező és német biliárdasztal eladók. Érd.: Bócsa, benzinkút. T.: 78/353-111. A P&P Pékáru Kft. azonnali belépéssel felvesz fiatal munkavállalókat sütőipari betanított, illetve szakmunkára kecskeméti és kunszállási üzemébe, valamint árukiadói munkakörbe kunszállási üzemébe. Jelentkezni személyesen, időpont-egyeztetéssel lehet. Tel.: 76/378-117 Akasztón nagy családi ház melléképülettel, nyárikonyhával, pincével, nagy kerttel eladó vagy birkára, szemes takarmányra cserélhető. Érd.: 78/451-298. Az alábbi szövegű bélyegzőt ellopták, használata 1997. ápr. 08-ától érvénytelen. 5. Szociális Foglalkoztató Kecskemét, Csongrádi u. 26. OTP 11732002- 15340962 Benefon Office 450-es rádiótelefon eladó. Érd.: 78/413-787. 2500 szál 2 éves Saszla gyökeres szőlővessző eladó. Érd.: 78/381-501; 30/430- 540. ARO 10-es eladó, újszerű állapotban. Tel.: 06-20/243-432, egész nap; 78/412-283, este 8 h után. Kaskantyú, Rácz úton tanya villannyal, vízzel felszerelt 1 hold területtel eladó. Érd.: 78/412-168. Betéti társaság (tehermentes) belföldi árufuvarozó, engedéllyel, sárga rendszámos felújított Renault 310 T vontatóval + Vozila- gorica PDC 22 V pótkocsival eladó. Érd.: 06-30/251-062 vagy 20/283-884. Diesel Robur ponyvás, jó állapotban lévő, 88-as eladó. Érd.: 06-60/307-480. Fiat Unó, 1991-es 1.0 eladó. 76/414-104. Golf II.D 85-ös eladó. 30/453-747. Hirdetésszervezőket keresünk. Tel.: 06- 30/380-826, 30/456-727 Háromszög rendszámú terepes, dízel Robur eladó. Tel.: 78/311 -349 IVECO 190-33, 88-as évj. ponyvás, pótkocsival eladó. Tel.: 06-20/389-093 Katalizátoros Lada Samara, 1992. óv végi első kézből eladó. Érd.: 76/374-537. Kisbálás hereszéna 100 q eladó. Tel.: 06- 79/361-828 Kiskőrös központjában üzlet és lakás kiadó. Érd.: 78/412-423,18 óra után. Körbálás búzaszalma eladó. Tel.: 06- 60/305-323, 06-30/257-541 Lada Samara 90. 11. havi eladó. Irányár: 460 E Ft. Tel.: 78/451-557 Kukorica eladó: 2100 Ft/q, nagyobb tétel esetén szállítás megoldható. Tel.: 06- 60/305-357 Lada 2107, újszerű eladó. 30/432-472. Lada Szamara eladó. 30-589-558. Mercedes 123 1983-as évj. 300D jó állapotban eladó. Keleti autócsere érdekel. Tel.: 06-30/587-192 Mercedes 602D platós kisteherautó, jó állapotban, ponyvásán eladó. Tel.: 78/462- 167, hétköznap 8-16-ig. Mercedes MB 100D 1990-es évjáratú zárt kistgk. friss műszakival eladó. Érd.: 76/448-966. Mitsubishi Pajero 2,3TD, 84-es Cabrio eladó. T.: 06-30/284-271 Moszkvics Aleko 90. év végi, bejáratos motorral eladó. Irányár: 415 E. 30/352-113. Philips, Grundig, Blaupunkt sztereo távirányítós tv eladó. 76/371-336. Renault 19 91-es évj. sok extrával eladó. Irányár: 950 E Ft. Érd.: 78/311-604. Riseliőzésre is alkalmas Csepel varrógép eladó. Tel.: 78/368-038, este SUZUKI SWIFT 1.3 GL 2 év 4 hónapos (teherautóra vizsgáztatva vagy személy- gépkocsiként) eladó. Érdeklődni a 20/568- 486-os telefonon vagy esti órákban a 76/486-454-es számon. Samara 93. 10. havi 1500-as 5 seb., 5 ajtós, bordó eladó. Érdeklődni lehet: 06- 30/451-733-as telefonon. Samara 94. 08. havi 1500-as, 5 seb., 5 ajtós, piros, újszerű állapotban eladó. Tel.: 06-30/534-361 Skoda 120 89. évj. (sérült hátsó futómű) ideiglenesen forg. kivonva, áron alul eladó. 76/426-194. Suzuki Swift 1.0 3,5 éves eladó. Érdeklődni lehet: 76/351-080, 30/552-258-as telefonon. Toyota Carina 93-as évj. 2.0D eladó. Tel.: 78/311-474 Tömésre alkalmas kukorica eladó, szállítással. 78/421-062. VW Transporter 1 t platós gömbölyű, jó állapotban eladó. Irányár: 180 E Ft. Tel.: 06- 60/456-894 Yamaha XJ600-as motorkerékpárom eladnám, vagy gépkocsira elcserélném. Érdeklődni lehet: 76/455-085, hétköznap, 16-20 h-ig.