Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-08 / 57. szám

Március 8., szombat Napkelte: 6 óra 11 perckor Napnyugta: 17 óra 39 perckor Holdkelte: 5 óra 41 perckor Holdnyugta: 17 óra 08 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 428 cm, 40% volt. A Tisza Szolnoknál 510 cm, 66%, Csongrádnál pedig 431 cm, 61% magas volt. Közlekedés A hétvégén nem terveznek for­galomkorlátozással járó mun­kákat a főutakon. Traffipax Ma délelőtt Baján, Kecskemét lakott területén, az E75-ös számú úton, délután Lajosmi- zse lakott területén, az 50-es sz. úton, vasárnap délelőtt Baján, Kecskeméten, délután Lajos- mizsén számíthatnak a jármű­vezetők radarellenőrzésre. Találmány- Hallottad? Ameriká­ban feltaláltak egy olyan gépet, ami rögtön jelzi, ha az ember hazudik.- Á, ez egyáltalán nem újdonság.- Hogyhogy?- Húsz évvel ezelőtt pont ilyen gépet vettem fe­leségül. Az AGRIKON ALFA Kft., az egyik vezető, korrózióálló nagykonyhai berendezéseket gyártó társaság Magyarországon, keres WINDOWS-ismerettel rendelkező, egyetemi vagy főiskolai végzettségű MÉRNÖKÖKET, új termékkör műszaki és kereskedelmi kifejlesztésének kidolgozására. Angol- vagy németnyelv-vizsga előny. Fizetés: megegyezés szerint. Szolgálati gépkocsi a kereskedelmi területen biztosftott. A pályázatot fényképpel ellátva, szakmai önéletrajzzal együtt, legkésőbb 1997. március 15-éig kérjük címünkre eljuttatni. Cím: AGRIKON ALFA Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 136. Tel.: 76/482-382 (8859) Mérés holnapra • expressz apróhirdetések » | Városközpont!, új, irodaházban (Kecske­mét, Bercsényi utcában), 38 m2-es, tea- konyhás, fürdőfülkés iroda, 15 m2 + tetőtér. Irodának, üzletnek, műhelynek alkalmas épületrész kiadó. Tel.: 76/320-311,76/475- 647 FIAT Panda 850, jó állapotban eladó. Tel.: 06-30-451-198 1 db 3 hónapos Suzuki Vitara teli extrákkal eladó. 06-60/455-880. 1 db 4 éves fekete mén és 10 db F1-es 400 kg feletti bika eladó. T.: 77/483-063. 1 db újszerű román háló eladó. 06-60/455- 880. Irányár: 110 E Ft. 1 munkahengeres Weimár kanál és 5 q-s műtrágyaszóró eladó. Érd.: 78/421-073. 1 éves csődörcsikók eladók. T.: 06-30/588- 510 1,3 ha magasművelésű Rizling szőlő eladó. T.: 78/481-814, 20 h után. 1,6D VW Passat, 82-es évj., jó állapotban eladó. T.: 78/475-270 10 hl-es Axial permetező eladó. Tel.: 78/310-004 10 hl-es Kertitox permetező és Carpi szi­vattyú eladó. Csengőd, Petőfi u. 19. 10-30 ha területű erdőt vásárolnék. Ajánla­tokat: 06-20/217-525 telefonra kérem, 7.30-21.00 között. 150 q kukorica 1900 Ft/q eladó. Tel.: 77/461-086 20 db vágóbirka eladó. Érdeklődni: 76/351 - 738. 20 hl-es Kertitox permetező eladó. Csen­gőd, Szabadság u. 10. 20 hl-es Kertitox permetező eladó! Érd.: Kiskőrös, Rákóczi u. 7. Tel.: 06-30/250-734 Daewoo Racer B, katalizátoros, bordó, 2 éves, extrákkal eladó. 06-78/381-728; 06- 30/586-183. Napsütés ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Az időjárási frontok ismét hazánk­tól messze, északon vonulnak, így számottevő változás nem várható az időben. Általában derült lesz az ég, csupán északkeleten növekszik meg időnként a felhőzet. Másutt azonban sok napsütésre, enyhe időre számít­hatunk. Napközben többnyire mérsé­kelt marad az északkeleti szél, csak néhol élénkül meg majd időnként. A csípős reggel után délutánra 10, 15 fok közötti értékre melegszik a levegő. A kellemes, tavaszi idő igazán alkalmas lesz a kirándulásra. Az északról érkező szárazabb levegőnek köszönhetően, ma általában kevés lesz a felhő. Sok napsütésre, száraz időre számíthatunk. Az általá­ban mérsékelt északkeleti szél nap­közben egy-két helyen megélénkül. Enyhe időnk lesz, délutánra 11.15 fok közé melegszik a levegő. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 5 Velencei-tó: 8 Tisza-tó: 4 Fertö-tó: 8 Tisza: 3-5 Duna: 5-6 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 12 Kecskemét: 12 Jászberény: 11 Baja: 15 Tiszafüred: 11 Kiskőrös: 13 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 10-25 Velencei-tó: 10-20 Tisza-tó: 25-35 Fertő-tó: 10-20 Szolnok: 25-30 Kecskemét: 30-35 Jászberény: 25-30 Baja: 30-35 Tiszafüred: 25-30 Kiskőrös: 30-35 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Az utakon közlekedőket ma semmilyen kedvezőtlen időjárási körülmény sem zavarja, hisz jó látási viszonyok, gyenge légmozgás, száraz utak várják az autósokat, a hétvégi kirándulókat. A meteorológiai szolgáltatás prémium telefonon átmenetileg szünetel. Nagy örömmel Tették birtokba ismét a félegyházi Kossuth utcai óvodások a csúszdát. A műanyag pályát min­den ősszel leszerelik, hogy aztán a tavasz beköszöntével ismét felállítsák. fotó: l. Tóth Márta Hálózatbővítés Imrehegyen Imrehegyen a közelmúltban megkezdődött a telefonhálózat bővítése. Ugyanis az Emitel mintegy száz helyi igénylőt tart nyilván, ezek egyharmada kül­területen él. Az első félévben már valamennyiőjük készüléke megcsörrenhet. Kertbarátoknak A hercegszántói kertbarát klub­ban (Rét utca 10.) jövő szerdán 14 órakor a növényvédelemről tanácskoznak. Téma: a környe­zetkímélő növényvédő szerek. Az előadást 18 órakor Csátalján a művelődési házban is meg­hallgathatják az érdeklődők. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Angol font 285,54 Francia frank 30,74 Japán jen (100) 146,56 Német márka 103,66 Olasz líra (1000) 104,57 Osztrák schilling 14,73 Svájci frank 120,22 USA-dollár 177,63 ECU 201,70 viLVfi Az állatkert látványosságai Kethetes zsirafbebi anyja felügyelete mellett a co­lomból állatkertben. fotó: feb-reuter Ha egy állatkertben, mester­séges körülmények között születik utódja valamelyik vadállatnak, az mindig nagy öröm a gondozóknak, az ál­latbarátoknak és persze a lá­togatóknak is. Ez esetben nemcsak a kis zsiráfbébi kü­lönleges, hanem a mamája is, hiszen már ő is ebben az állatkertben, fogságban látta meg a napvilágot. ROBOGÓAKCIÓ! Suzuki Rán, Honda Dj, Honda Dió, Yamaha Mint, Yamaha Next, Yamaha Aprio 45.900 Ft-tól. Yamaha Mint teleszkóprugó: 990 Ft Nőnap alkalmából a hölgyeknek 10% engedmény csak e napra! Használtcikk-kereskedés, Kiskunmajsa, Fő u. 101. Tel.: 77/481-961, 06-30/421-741 Gyurcsok József, Magyarország egyik legismertebb természetgyógyásza, március 10-én, 18-21 óráig Kecskeméten, az Erdei Ferepc Művelődési Központban tart előadást és meditációs gyógyítást Az egyórás előadás témája a beavatás, a betegségek kialakulása és a klinikai halál élményei. Ajegyek ára: 500 Ft. A gyógyulni vágyóknak 19-21 óráig a mester meditációs gyógyítást tart. Ára: 1000 Ft. Jegyek az Erdei Ferenc Művelődési Központ portáján kaphatóki (9017) 20 hl-es Kertitox tartály eladó. Tel.: 06- 30/436-422 3 éves Opel Corsa eladó. T.: 06-60/307- 488 5 t-s IFA pótkocsi, MTZ 82-es eladó. 06- 30/361-037. 6245-ös Zetor eladó. 78/417-076. 7 hónapos Fjord csődörcsikó és 8 hóna­pos üszőborjú eladó. Telefon: 78/367-581 800 n-öl termő őszibarackos eladó Baján. Tel.: 79/321-180 84. évj. Mercedes 240. D kitűnő állapotban extrákkal, klímával, elektromos ablakkal fabetét eladó. Irányár: 500 E Ft. Tel.: 06- 60/305-357 85-ös évjáratú 1,9D Mercedes eladó, vagy cserélhető. Érd.: 06-30/255-698. A LORD BÖNGÉSZDÉBE héttőn űj extra áru érkezik. Kmét. Nyitva: 9-18-ig. Akác támoszlop, 2 m és karó 1,5 m-es el­adó. T.: 06-30/353-511 Audi 80-as, 81-es, 1,6D, reális áron eladó. T.: 78/355-160 Billenős 22 tonnás félpótkocsi eladó. Tel.: 77/424-191 Búza eladó. 2800 Ft/q. T.: 78/463-699 Cserszegi bor eladó, 50 hl. T.: 06-30/353- 511 Carborobot kazán eladó. 76/378-989. CLAAS Dominátor 85-ös ötsoros kukorica­adapterrel; IH 3588-as (180 LE) erőgép; MONOSEM 4 soros kukoricavető gép el­adó! Érd.: 06-30/531-697, 77/402-617. DAFF-400 kistgk. zárt, magasított, 90. évj. eladó. Érd.: 06-30/389-307. Dízelmotor, csettegő vagy szivattyú hajtá­sára alkalmas, eladó. 77/420-014. Dominátor 106-os, MTZ 80-82-es, BSS bil­lenős pótkocsi, K-25 zetor eladó. 06- 60/383-946. Kukorica eladó. 06-30/534-472. E-512-14-es nagykerekek eladók. Orgo- vány, Nyár utca 7. Eladó 14 db magyartarka vemhes üsző, 20 db naposborjú, 20 db növendékborjú. 79/361-377. Eladó 3-as, 4-es eke, 3 m-es kombinátor, 2,5 m-es rototviller. Érd.: 79/361-377. Eladó Aprilia AF1 Replica tip. 50 cm3 utcai sportmotor, 94. évj. Ugyanitt dízel magán­járó eladó. 78/481-118. Fakitermelők, figyelem! LKT 81-es erőgép kitűnő állapotban eladó. T.: 06-60/481-317; 78/381-265 FIAT Tipo 1,4 B 89. év végi, Mo.-i eladó. Érd.: 78/310-017. FIAT UNO 86-os, kitűnő állapotban, családi okból eladó. Érd.: Kalocsa, Martinovics u. 29. Tel.: 16 h-tól, 06-30/256-076. Fortschrit ZT 323 A traktor és 4 m-es kombinátor eladó. T.: 06-60/453-606 Fuvarozói vállalkozás munkával együtt el­adó. T.: 06-60/382-361 Gyümölcsösökben metszés utáni fagally aprítását vállalom Kméten. 06-20/415-540. Gázpalack és 5,4 LE KAPAGÉP UTÁN­FUTÓVAL eladó. Tel.: 76/472-277 Hetényegyháza, Tulipán u. 36. sz. alatti ház sürgősen eladó. Hátaslovakat és tojópávát veszek. T.: 77/483-013. Jó állapotú 12145-ös Zetor Cristal eladó. Érd.: Pirtó, Vörös, 06-60/302-093. Józan életű juhászt keresek. Telefon: 06- 60/482-583 K-453-as bálázó és 1 db rendsodró eladó. Katymár, Május 1. u. 17. Tel.: 06-79/368- 204 KHS 40-es szőlőprés horizontál, 1 db BZS 300-as zúzó-bogyózó, 1 db fogadógarat, akácfa oszlopok, szőlőkarók eladók. Tel.: 78/451-383 KHS 40-es szőlőprés felújított állapotban (-j orsó, nyomólap) eladó. Tel.: 78/381-326. Kacsatenyésztésre és mezőgazdasági munkára dolgozót keresek (tanyára). Tel.: 79/363-049 Kecskemét, Műkertvárosban egyedi gáz­fűtéses, 2 szobás, földszinti lakás eladó. Tel.: 76/424-115 Kiskőrösön szinteltolásos családi ház el­adó. Irányár: 8,5 M Ft. Tel.: 78/312-600 Kiskőrösön, a Fő űt mellett Muskátli ven­déglő eladó v. kiadó. Tel.: 06-20/271-231 Kukorica 2200-ért házhoz szállítva eladó. T.: 06-30/284-013 Kukoricadara 2100 Ft/q, takarmánycirok 1800 Ft/q eladó. Nagyobb tételben házhoz szállítás megoldható. Tel.: 06-60/305-357 Lajta eke 45-ös, Zsiguli 1600, billenős IFA bontva alkatrészenként, terepes IFA bil­lenős eladó. 77/457-154. Lakiteleken, a 44-es út mellett 3,3 ha szőlő, aprómagvető gép, 2,5 m-es kombi­nátor eladó. Érd.: 06-30/503-456 Lakás eladó Jánoshalma, Kilián Gy. u. 46/A alatt, 120 m2, 4 + fél szoba, összkom­fort, 20 m2 garázs. Családi okok miatt sür­gős. Szoc. pol. igénybe vehető. Érd.: 06- 20/584-126. MTZ 50-es eladó. Tel.: 78/321-074 MTZ 552 E 1500 üó., 6 éves. T.: 78/421- 185 MTZ 82, 6245-ös traktort vennék. Tel.: 06- 30/436-422 MTZ-50 és 30 db körbálás fűszéna eladó. Zsana, Új u. 55. 77/490-096. MTZ-50-es jó gumikkal, jó állapotban el­adó. Ár: 290.000. T.: 06-78/346-342 MTZ-80-as panorámás, 7 éves, jó állapot­ban és Kertitox NA 20/4-es permetező el­adó. Érdeklődni lehet: 78/481-814, este 8 h után. Marhatrágya eladó. Szánk, Ifjú Gyöngyös Imre Massey Ferguson kombájn gabona- és ku­koricaadapterrel eladó. Telefon: 78/417- 076 Mercedes 207D 83. zárt tgk. eladó. Tel.: 30/586-562 Motorola 3200-as rádiótelefon eladó. Tel.: 06-30/586-316 Munkalehetőség! Közép és idősebb kor­osztály, figyelem! Gépkocsival és telefon­nal rendelkező leendő munkatársak jelent­kezését várom. Tel.: 06-30/535-793 Nagy mennyiségű marhatrágya helybe szállítva eladó, Kiskőrös és Kecel körzeté­ben. Ár: megegyezés szerint. T.: 06- 30/251-776 Nissan Terrano II. rövid 2,7TD 5 hónapos, 9 E km-rel eladó. Tel.: 06-20/271-231 Opel Omega 1.8B 87-es eladó. Irányár: 820 E Ft. 77/421-631 (este) Öntözőberendezés 800 l/p, újszerű álla­potban eladó. T.: 77/482-133, este. Petőfivárosban félkész családi ház eladó. Érd.: 76/489-800. Platós UAZ eladó. 77/457-226. Rendszámos, terepes, billenős magánjáró eladó. Tompa, Dózsa u. 25. Tel.: 77/351- 765 Rába, turbós 71 platós tgk., ugyanitt 9 éves Wartburg kombi szgk. eladó. Tel.: 06- 20/427-854 Rántanivaló csirke eladó Baján, március 12-éig. Tel.: 79/324-017 Skoda Favorit GLX 94-es, piros, 6500 km- rel eladó. Tel.: 77/351-631 Skót juhász kiskutyák trikolor színben el­adók. 77/402-243. Sörhűtő eladó. Tel.: 78/404-276 Szolnokon, a Kígyó u. 15. sz. alatti építési telek teljesen tehermentesen eladó. Érd.: 56/423-280. Szécenyivárosban 2 szobás, gázfűtéses lakás sürgősen eladó. Érdeklődni lehet: 76/490-411 -es telefonon. Szőlőkifúvó 500-as és 750-es markolóra, trágyarakó villa és 50-es MTZ eladó. Tel.: 78/451-910 Szálaspalánta-nevelést vállalok. T.: 78/481-046, este. Szántóföldet bérelek Kecskeméten. 06- 20-415-540. T-4-K után való tárcsa eladó. Tel.: 77/420- 002 TERRA-125 talajmaróval, ekével, pótko­csival, jártató hintó, 1 pár lószerszám és 7 éves kanca ló eladó. Érd.: 76/469-852. Tanya eladó Szánk külterületén. Pihenésre, természetkedvelőknek kitűnően alkalmas. Érd.: Szánk, Izsáki út 51., minden nap. Tiszakécske és Kerekdomb között gazdál­kodásra alkalmas tanya 3 hektár földdel el- adó. Érdeklődni: 76/442-423. Trabant 1,1 eladó. 06-30/352-113. Trabant 601 eladó. 76/462-756. Tárcsalapok, tárcsacsapágyak, E-kom- bájn-alkatrészek eladók. T.: 06-60/486-873 UNO 1,3D eladó vagy elcserélhető. Tel.: 06-20/384-595 VW Golf 1,1B 82-es, 76-os forgalmival, 190 E Ft-ért eladó. 06-20/464-364. VW Transporter 3 személyes, vagy dupla fülkés autót vennék, kimondottan megkí­mélt állapotban. Uitt 89. évj. Barkas Rena- ult-motorral, gázzal típusváltás miatt eladó. 89. évj. 1,3-as inj. Golf II. kevés km-rel, ext­rákkal eladó. Csere érdekel. Tel.: 76/448- 905 Weimar 5 fejes IH eke, 3 fejes Lajta eke és kisbálázó eladó. 06-60/487-249. ZT 323/A panorámafülkés, 4 kerék meghaj­tású traktor jó állapotban eladó. Állatcsere érdekel. Érd.: 76/454-250. Áramfejlesztő eladó. T.: 06-30/353-511 Építési telek eladó Petőfivárosban, 480 m2-es. Érd.: 76/494-774 telefonszámon. Új 2 és 3 fejes IH ekék eladók. Érd.: 78/421-107. Új folyamatos prés eladó. T.: 06-30/436-422 Új kerítés betonoszlop eladó. 76/378-989. Ősszel szedett Pannónia kincse sima sző­lővessző eladó. T.: 78/381-400

Next

/
Thumbnails
Contents