Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-06 / 55. szám

ma. ■KM ", 'Á* h. -At PETOFt NEPE 1997. március 6., csütörtök • A Duna-Tisza köze napilapja • _____ . .. . 52. évf., 55. szám / 35 Ft Szolgáltatórovatunk a 7. oldalon A kiskőrösiek nem mentek el Horn Gyulához Elégedetlenség az országutak és a tárgyalóasztal mellett A gazdák folytatják a tiltakozásokat. Az elszántságuk nem csökkent. Felvételünk most első alkalommal digitális, film nélküli fényképezővei készült. fotó: Walter Péter A kiskőrösiek nem mentek el a Hóm Gyula miniszterelnök által javasolt szerdai találko­zóra. Ezt a Mezőgazdasági Termelők Országos Érdekvé­delmi Szövetségének képvise­lői a Pénzügyminisztériumban tartott agráregyeztető fórum­ról távozva jelentették be. A meghívásnak azért nem tettek eleget, mert az egyeztetésen nem sikerült kielégítő ered­ményre jutniuk. A kormány ezennel befeje­zettnek tekinti a tárgyalásokat - jelentette ki Horn Gyula azon a sajtótájékoztatón, ame­lyet a kistermelők képviselői­vel tervezett találkozó meghi­úsulása miatt hívtak össze. Le­szögezte: ezek után a kormány sem az adószabályokról, sem a tb-járulékról nem kíván to­vábbi tárgyalásokat folytatni, a korábbi döntésnek megfelelő törvénymódosításokat a par­lament elé terjeszti. A Buda­pesten történtekről és a kiskő­rösi demonstrációról a 4. olda­lon olvashatnak. Polgárháború előtt Albánia? gyorshírek Tegnap este a Vlora albán vá­rost kezükben tartó zendülők készen álltak a hadsereggel való esetleges összecsapásra - jelentette szerdán az ANSA olasz hírügynökség, a városban lévő szemtanúkkal folytatott te­lefonbeszélgetésre hivatkozva. A zendülők gépágyúkat állítot­tak fel az épületek tetején, s a városban már kétszer is riadót fújtak azzal a hírrel, hogy köze­lednek a kormány páncélosai. A városban a vaklármának bi­zonyult riadókig békésen foly­tak a kormányellenes tünteté­sek, az ellenállásra biztató nagygyűlések, de a hadsereg közeledtének hírére mindenki lövöldözni kezdett, akinek fegyver volt a kezében. Az al­bán kormány egyelőre igyek­szik elkerülni a fegyveres ösz- szecsapásokat, a hadsereg csak elszigetelni próbálja a zendülő- ket. Részletek a 6. oldalon. Tizenegy gyanúsított áll a katonai bíróság elé Elkészült az ügyészség vádirata a MiG-ügyben A Szegedi Katonai Ügyészség befejezte a nyomozást a kecs­keméti MiG-21 -es repülőgép­eladás ügyében, s a vádiratot várhatóan egy hónapon belül át­adja a katonai bíróságnak. A kecskeméti repülőjavító üzemben tavaly konténerbe csomagoltak két szovjet gyárt­mányú repülőgépet, hogy el- küldjék egy amerikai vevőhöz. Az egyik harci gépben a beépí­tett fedélzeti gépágyút hatásta­lanítani kellett volna. Az utolsó ellenőrzésnél kiderült, hogy ez nem történt meg, sőt az ülések­ben mintegy tízkilónyi robba­nóanyagot és indítótöltetet is ta­láltak. Lele András alezredes, katonai ügyész elmondta: tizen- egy gyanúsítottnak kell majd bí­róság elé állnia. Ebből kilencen kecskemétiek. Hatan a Szent- györgyi Dezső repülőezredtől, hárman a repülőgépjavítótól tar­toznak a gyanúsítottakhoz. A vád pedig fegyvercsempészet, vesztegetés, nemzetközileg el­lenőrzött termékek és technoló­giák forgalmára vonatkozó sza­bályok megsértése, csalás, sik­kasztás, adócsalás bűntette és magánokirat-hamisítás vétsége. Kizárható, hogy véletlenül ke- • rült a konténerbe teljes fegyver­zettel a harci gép. Az önkormányzat a rendőrséghez fordul Lopják a majsai laktanyát? Több jut a családok támogatására? Kedden a parlament ülésén Szi­lágyiné Császár Terézia (KDNP) egy felszólalásában emlékeztetett arra, hogy a kabi­net tavaly vállalta: programot készít a szegénység leküzdé­sére és az egyenlőtlenségek mérséklésére, azóta viszont hallgat e kötelezettség teljesíté­séről. Horn Gyula miniszterelnök kijelentette, hogy a szegénye­ken való segítés a társadalom közös ügye, s nem csupán prog­ramszerű feladat. Elmondta azt is, hogy a legújabb felmérések szerint a lakosság 10 százaléka szorul szegénysége miatt ál­landó szociális gondoskodásra. További 25-30 százalék a lét­minimumon vagy az alatt él; az ő helyzetük a gazdasági helyzet alakulásától függ.- Megemlí­tette, hogy a családok támoga­tása az idén 30 százalékkal nő. Az érintett családok a második félévtől normatív támogatást is kapnak. A kormányfő a segít­ségnyújtás formái közül kie­melte a családi pótlékot, az anyasági segélyt, a családok, valamint a bölcsődék ez évtől induló normatív támogatását, a pályakezdők munkába állításá­nak segítését. Kommentár a 2. oldalon. Rövidesen kiderül, hogy mi maradt Kiskunmajsának a Perczel Mór laktanyából. A város határában lévő kaszár­nyából már hat éve távoztak a szovjet csapatok, de azóta az ingatlanok sorsáról nem sok érdemleges történt. Mint ismeretes, rövidesen ingyen visszakapja a város a laktanyát, azonban úgy tűnik, a legértékesebb részeket mások szerezték meg. Ezeket az épü­leteket a Menedék Alapítvány vásárolta meg, akik állami gondozásból kikerülő fiatalok­nak akarnak itt otthont terem­teni. Hogy pontosan mi került az alapítvány tulajdonába, ar­Baján maradhattak, Kecskeméten elküldték a kistermelőket Tegnap reggel a kecskeméti pi- accsamokból elküldték a tej­terméket és vágott baromfit árusító kistermelőket. Kun Ist­ván, a Piac- és Vásárigazgató­ság vezetője elmondta, hogy a kormány rendeletmódosításai szinte követhetetlenek, egy­másnak ellentmondók. Az ügy­ben legutóbb született miniszté­riumi állásfoglalást sem kapták meg, ezért az érvényben lévő rendelet alapján kénytelenek voltak elküldeni az árusokat. Baján ezzel szemben a pol­gármesteri hivatal február 27- én megkapta az ipari és keres­kedelmi minisztérium állásfog­lalását, amely szerint a mező- gazdasági kistermelők 1999. január 1-jéig továbbra is korlá­tozások nélkül árusíthatják . termékeiket. A témával bőveb­ben a 3. oldalon foglalkozunk. Hárman rabolták ki az idős asszonyt Baján a Kölcsey utcában kedden délelőtt kilenc órakor egy férfi csöngetett be egy idős nő laká­sába. Miután ajtót nyitott a néni, rögtön az udvarban nekirontott a férfi és áldozatát megkötözte, a száját is bekötötte. Majd újabb két férfi lépett be az ajtón és im­már hárman forgatták fel a la­kást. Postabank letéti jegyeket, színes televíziót, háztartási kis­gépeket és ruhákat vittek el, ösz- szesen mintegy 100 ezer forint értékben. A megyei rendőr-fő­kapitányság szóvivője tegnap elmondta: a rablással Mózer Ist­ván szolnoki, Nyári Nagy István szegedi és Mohai József bácsal­mási lakost gyanúsítják, akik el­len körözést adtak ki. Kecel köztereit díszítik majd ezek az egynyári virágok, amelyeket magról nevelnek a helyi szolgáltatóudvar üvegházában. Itt állandóan három asszony - Böbék Józsefné, Kovács Mihályné és Nagy Józsefné - dolgozik, akik például petúniából és szalviából májusban több mint négyezer tőt ültetnek ki a szabadba. fotó: pulai Sára ról a jövő héten az illetékes minisztériumban tájékoztatják a majsaiakat. Valószínűleg nem lesz pontos a leltár az át­vételkor, mert a helyi képvise­lők már nem először jelezték, hogy az őrzés ellenére szerin­tük igen sok az illegális moz­gás a laktanya területén. Mint a szerdai önkormány­zati ülésen elhangzott, gyakran gyanús járművek tűnnek fel, amelyek feltehetőleg a még ér­tékesíthető anyagokkal távoz­nak a kaszárnyából. A képvi­selő-testület ezért kérni fogja a helyi rendőrséget a laktanya körüli fokozottabb ellenőr­zésre. Tűz a faiskolában Kecskeméten a Borbási Fais­kola Kft. területén kedden | este háromnegyed tízkor ki- égett egy 57 négyzetméteres tárolóhelyiség, ahol faoltvá- | nyok voltak. Mintegy 85 ezer | darab kézben oltott gyű­li mölcsfacsemete, valamint a tároló berendezése és szigete­lése égett. A becsült kár 15 | | millió forint, a tűz okát még j | vizsgálják. 1 Nem telepítenének nukleáris fegyvert ■•¥ í? | NATO-tagságunk esetén Ma- f I gyarországon nem állomá­soznak majd állandó jelleggel | idegen csapatok és nukleáris I fegyvereket sem szándékozik | I telepíteni hazánkba az észak- | atlanti szövetség - hangoz- I tatta Gyarmati István honvé- | delmi helyettes államtitkár | szerda este a Kossuth Klub- ban, a Szocdem-estek nevű I rendezvényen. Elhunyt I Simándi József P A Kossuth-díjas, kiváló és ér- | demes művészt, a Magyar Ál-§ j lami Operaház örökös tagját | | életének 81. évében érte a ha- I Iái. Simándi Józsefet gazda- ' gon áradó tenorja, csiszolt § énektechnikája, magasrendű I zenei, színészi kultúrája, lel- I kiismeretes munkája a ma­ii gyár operaszínpad fejedelmei közé emelték. Elutasítják | a nyugdíjreformot | A kormány nyugdíjreform- I koncepciója hátrányos a nők | I számára, ezért azt elutasítja a f Nagycsaládosok Országos I Egyesülete, az MSZOSZ Női Választmánya és a Vasas Szövetség Nőbizottsága is. | Drága árat fizettek I É | Megsértették a szakszervezeti | jogokat a Szekszárdi Húsipari Részvénytársaságnál, illetve a közös tulajdonban lévő Met- raco Rt.-nél. Ezért a helyi munkaügyi felügyelőség mindkét cégre egyaránt há­rommillió forint munkaügyi bírságot vetett ki. Tárgyalni akarnak I | Az Együtt szerbiai ellenzéki jl | koalícióban részt vevő De-1| I mokrata Párt (DS) és Szerb | | Megújhodási Mozgalom - (SPO) vezetői szerdán aláír- ták azt a közleményt, amely | felhívja a szerbiai parlamenti § pártokat, hogy kerekasztal- beszélgetésen vitassák meg a § I demokratikus választásokhoz | szükséges feltételek kialakítá- I sának kérdéseit. Szigorú rendelet Az afganisztáni vakhitű táli- I bök szerdán bejelentették, I hogy mostantól büntetés jár | azoknak a férfiaknak, akik le- I vágják vagy rendre rövidre j nyírják szakállukat. Aki nem I engedelmeskedik a szakáll-1 növesztésről hozott rendelet­I nek, egy nap elzárással és két vagy több korbácsütéssel bün­tetik.

Next

/
Thumbnails
Contents