Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-05 / 54. szám

1997. március 5., szerda Megyei Körkép 3. oldal A kötelező emelést megkapták a tanárok Nincs még teljes körű infor­mációnk, de úgy tudjuk, a köz­alkalmazotti törvény előírta béremelést megkapták az érin­tett pedagógusok - nyilatkozta kérdésünkre Hartyányi Sán- domé, a pedagógus-szakszer­vezet megyei titkára. Bácsal­máson, az önkormányzati fenntartású oktatási intézmé­nyekben az átlagos béremelés mértéke 19 százalékos, Hala­son intézményi szinten átlago­san 17 százalékos. A megyei fenntartású oktatási intézmé­nyekben is megkapták a bér­tábla szerinti emelést március 3-ánapedagógusok. ígéretvan arra is, hogy - amennyiben a kjt előírta béremelés nem éri el intézményi szinten a 17 száza­lékot - a megyei önkormány­zat kiegészíti azt - mondta a PSZ megyei titkára. Kecske­méten az önkormányzati fenn­tartású oktatási intézmények­ben dolgozók is megkapták a március 3-ai fizetéssel az új be­sorolás szerint járó bért. Burá­nyi Márta, a PSZ városi titkára elmondta: előzetes számítá­saik szerint ez a béremelés azonban intézményi szinten nem 17, hanem 14 százalékos. Nem keltek el a lovak a hétfői miskei vásárban A kunszállásiak nem hátrálnak Kitartóan bíznak abban, hogy demonstrációjuk meghozza a várt eredményt. Nagy várakozás előzte meg a miskei vásárt, de kevés üzlet után ihattak áldomást az üzletfe­lek. Hétfőn mindössze 16 vá­lasztási malacot kínáltak el­adásra, és 4-6000 forint közötti áron cseréltek gazdát. Egytucat- nyi szarvasmarhát, valamint né­hány lovat hajtottak fel, de mindegyik állat a megszokott is­Hercegszántón a képviselő-tes­tület emelte az étkezési díjakat. Április 1-jétől az óvodai ellátás 95 forintba, az általános iskolás gyerekek háromszori étkezte­tése 143 forintba, csak az ebéd pedig 88 forintba fog kerülni. A Ha minden a tervek szerint ha­lad, hétfőn műszaki átadás lesz a kecskeméti megyei kórház új onkoradiológiai centrumában. A Siemens cég ugyanis addigra befejezi a sugárforrás, a lineáris gyorsító és a szimulátor besze­relését - mondta érdeklődé­sünkre dr. Kazay Lajos sugárfi­zikus. A régió daganatos bete­geinek kezelésére, gyógyítására hivatott, hatvanágyasra terve­tállóba tért vissza. A beszedett iparűzési adó arról tanúskodott, hogy közel 80 árus pakolta ki portékáját, de inkább csak az ol­csó fehérneműket és a gyermek- játékokat kínáló sátraknál volt forgalom. Elégedettebbek lehet­tek a lacikonyhások, mert náluk gyakrabban nyitották ki pénz­tárcájukat a nézelődők. hétközi diákotthonosok a tava­lyi 94 forint helyett 122 forin­tért kapják az ételt, az árnöve­kedés így megközelíti a 30 szá­zalékot. A nagycsaládosok 50 százalékos kedvezményben ré­szesülnek. zett onkoradiológia centrumban a műszaki átadás után néhány hétig próbaüzemet tartanak az onkoradiológia szakemberei. A tervek szerint a betegek előtt május végén, június elején nyí­lik meg a centrum. A kórház Nyíri úti tömbjében, a diag­nosztikán elhelyezett új compu­ter tomográfot már beüzemel­ték, s a betegvizsgálat is folya­matos. Á.E. (Folytatás az 1■ oldalról) A kunszállási földterületek ki­sajátításával és a kártalanítási összegek mértékével kapcsola­tosan Fuchs Alfonz, a Bács- Kiskun Megyei Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta, a kisajátítást annak idején a hiva­tal teljesen jogszerűen bonyolí­totta le. Ennek törvényességét valamennyi bíróság - beleértve a Legfelsőbb Bíróságot és ügyészséget is - elismerte. A kisajátítási határozat ellen már nem lehet fellebbezni, ugyanis lejárt az erre meghatározott egyéves határidő. (A tüntetők Dunavecsén az idén mintegy 30 millió forint jut fejleszté­sekre, ám mégis 11 millió fo­rintos működési hiánnyal számol a költségvetésben az önkormányzat. Az ellentmondás abból adó­dik, hogy a települési gázva­gyon eladásából befolyt össze­get - 30 millió forintot - egy korábbi határozat értelmében csak fejlesztésre, felújításra költheti a község. Az idei költ­ségvetésbe beállított 8,5 milliós fejlesztési előirányzattal így több mint 38 millió forint jut ennek ellenkezőjét állítják, sze­rintük volt már erre precedens.) A hivatal vezetője szerint a kunszállásiak indokolatlanul kérnek 80-100 forintos négy­zetméterenkénti árat földjei­kért. A városföldi földekért va­lóban többet fizettek, csakhogy azok aranykorona-értékben, minőségben és fekvésüket te­kintve is lényegesen többet ér­nek a kunszállási területeknél. Egyébként a kisajátítási döntést - mellyel a tárgyalások lebo­nyolításával megbízott ügy­gondnok is egyetértett - a köz- igazgatási hivatal annak idején felújításokra, építkezésekre az idén Dunavecsén. Ugyanakkor 11 millió forintos működési hi­ánnyal számol az önkormány­zat, ezért folytatni kívánják a korábbi évek rendkívül takaré­kos gazdálkodását. Kovács Pé­ter polgármester elmondta, hogy szeretnék hitel felvétele nélkül kigazdálkodni a hiányt. Pályázatot adtak be az önhibá­jukon kívül hátrányos hely­zetbe került települések támo­gatására létesített alaphoz. A két helyi adóból - iparűzési adó és magánszemélyek kommuná­szakértői vélemény alapján hozta meg. Ezt utólag vitatni teljesen indokolatlan. A Bács-Kiskun Megyei Köz- igazgatási Hivatalban tegnap jelen volt az Autópálya Kht. néhány képviselője is, akik el­mondták, a demonstrációról eddig hivatalos értesítést nem kaptak. így nem állt módjukban tárgyalni a tüntetőkkel. Egyéb­ként a demonstrálok követelé­seit ők is megalapozatlannak és indokolatlannak tartják, mind­azonáltal nem zárkóznak el a további tárgyalásoktól. Szász András lis adója -, valamint a gépjár­műadóból 9 millió 500 ezer fo­rint bevételre számít az önkor­mányzat. Április 1-jétől tíz szá­zalékkal emelkednek az intéz­ményekben a térítési díjak. Nem emelkedik idén az ön- kormányzati bérlakások díja, de a szemétszállításért és a szennyvízszippantásért többet kell majd fizetni. Az idén szeretnék befejezni a Gudmonn-foki vízberuházás II/2-es ütemét, amihez 48 mil­lió forint kell. W. .Király Ernő Közéleti Hírek * 15 * 17 • Az FKgP bácsszőlősi szer­vezete alakuló taggyűlést tart március 6-án, 17 órakor a falu­házban. • Dr. Aszódi Ilona Katalin or­szággyűlési képviselő 1997. március 7-én, pénteken foga­dóórát tart 8—10 óráig Akasz­tón, 10-12 óráig Csengődön, 12-14 óráig Tabdin a polgár- mesteri hivatalban. • A FKgP nagygyűlést tart Bácsalmáson, a kultúrházban március 8-án, 15 órakor. Elő­adó: dr. Torgyán József, a kis­gazdapárt országos elnöke, aki ismerteti az FKgP alternatív gazdasági és politikai program­ját. • A Független Kisgazdapárt kiskunhalasi szervezete taggyű­lést tart március 9-én, vasárnap, 15 órakor a református temp­lom melletti iskolában. Előadó: Gáspár István gazdajegyző. 9 Földes György, az MSZP or­szágos elnökségének tagja tart lakossági fórumot a halasi ÁMK-ban ma 17.30-tól. • Tisztújító taggyűlést tart az MSZP kecskeméti szervezete csütörtökön 17 órától a Kőhíd utcai irodában. 9 A nyugdíjreform vesztesei címmel tart fórumot csütörtökön 17 órától Kecskeméten a megyei pedagógiai intézet nagytermé­ben Ungár Klára, az SZDSZ or­szággyűlési képviselője. pr vrz pr vrz A HÉT FORRÁS Kft. megnyitotta Pl VIZET forgalmazó üzletét Kecskemét, Március 15. u. 1/F alatt. (Ifjúsági garzon és az autókereskedés között.) Nyitva tartás: H-P: 10-18: Szó: 9-12 óráig. Mindenkit szeretettel várunk! § Drágul a menza Hercegszántón Próbaüzem az onkoradiológián Tizenegymilliós hiánnyal számolnak a településen Vecsei beruházások a gázvagyonból Gazdasarok Vegyes sorok a kiskertben A néphagyomány szerint Gergely elrontja azt, amit Má­tyás felépített. Mivel az utóbbi február 24-én nem ta­lált jeget, hát majd hoz. Ezt kell majd Gergelynek március 12-én jóvátennie. Reméljük, így is lesz, és marad az enyhe, a kerti munkákra alkalmas időjárás. Talán még esőt is kapunk, hiszen a föld már ugyancsak szomjazik. Ezután már csak abban kell remény­kednünk, hogy a fagyosszen­tek: Sándor, József és Bene­dek (18-án 19-én és 21-én), megkímélik a szorgos gazdák kezemunkáját. Akár hiszünk a népi megfi­gyeléseknek, akár nem, itt az ideje annak, hogy a vetemé­nyesben előkészítsük az ágyásokat. A konyhakerti ve- temények meghálálják, ha a vetőágyakat csalánlével, vagy kamillaoldattal megöntözzük. Ezzel sok pénzt megtakarítha­tunk, hiszen ezek a gyógynö­vénykivonatok csávázószer­ként, gombaölőként és trá­gyaként is kifejtik hatásukat. Tíz liter vízben főzzünk fel 100-100 gramm szárított csa­lánt és kamillavirágot. Ezzel öntözzük meg a gilisztahu­musz és tőzeg 50-50 százalé­kos keverékével beszórt vető­ágyakat. De a takarékosság­nak egy másik, jól bevált módját is kipróbálhatjuk. Szakemberek könyveket írtak már egy természetes jelenség­ről, a jó és rossz növényi tár­sulásokról, amely szintén év­százados megfigyeléseken alapul. Arról van szó, hogy vannak egymást jól tűrő és egymást nem tűrő növények. Például a sárgarépa és a hagyma kölcsönösen védik egymást a répa- és a hagyma­légy ellen. A saláta távol tartja a retektől a földibolhát. A vörös- és fokhagyma álta­lában védenek a penészgom­bák ellen. Érdemes tehát a szamócásba hagymát dug- gatni. A zöldborsó növekedé­sét felgyorsítja a szomszédos sorba vetett sárgarépa, vagy petrezselyem. Megéri, ha az alma- és a körtefák koronája alá metélőhagymát ültetünk, mert jól véd a varasodás ellen. Tehát mindenképpen megfon­tolandó a veteményeskertben meghonosítani a vegyes ülte­tést. K. L. Eladta más erdejét Egy székesfehérvári favágó er­dőt akart vásárolni és ezt a szándékát meghirdette az újsá­gokban. Rövidesen Nagykőrös­ről is kapott ajánlatot, miszerint a város határában 13 hektár príma faállományú erdőrész éppen eladó. A derék favágó nyomban Kőrösre utazott és a Z. J. néven bemutatkozó erdő- birtokossal még azon a napon megállapodott 700 ezer forint vételárban. Az adásvételi for­maságokat, természetesen be­mutatva a telekkönyvi okirat másolatát, egy kecskeméti ügy­véddel bonyolíttatták le. Az el­adó megjcapta a pénzt és ki-ki ment a saját útjára. A favágó csak ezután vette alaposabban szemügyre új birtokát. Eközben betért Z. J. gazda közeli tanyá­jába. Bemutatkozott és elso­rolta, mi járatban van arrafelé. A tanyásgazda hümmögött, majd közölte, a favágásból nem lesz semmi, az erdő ugyanis az övé. Ezt be is bizonyította, mire a rászedett favágó a rendőr­ségre szaladt. A nyomozók egyelőre bottal ütik a degeszre tömött zsebű ismeretlen csaló­nak a nyomát. M. J. Idén is folytatódik Baján a veszélyes nyárfák kivágása Többéves program részeként - a tavalyi évhez hasonlóan - idén is folytatódik a korábbi években sok kellemetlenséget és veszélyt okozó nyárfák ki­vágása Baján. Összesen 59 da­rabot vágnak ki a következő te­rületeken: Vitéz utcai játszótér, Ganz Ansaldóval szembeni parkoló, Kodály u. 2. előtt, mi­nigarzon és Völgy u. között, fű­tőmű főbejárat jobb oldalán, Vásárhelyi utcában, Ybl sé­tánnyal szemben, Csónak u. 2. előtt, Varsa u. 10. mögött, a tíz­emeletes mögött, piaccal szem­ben, az elkerülő út mellett, Olt­ványi u. előtt, Szivárvány utcá­ban a speciális iskola kerítése mellett és a Török utcában. A fák kitermelését követően néhány napon belül 18/20 törzskörméretű juhar-, kőris-, japánakác- és hársfákat is ki­vágnak. A héten megkezdett munkák körülbelül március 20- áig tartanak a városüzemelte­tési osztály vezetője szerint. KORONA Kft. 6000 Kecskemét, Külső-Szegedi út 53 Tel.: 76/484-475; 484-814 RENAULT Élmény vele ílni

Next

/
Thumbnails
Contents