Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-04 / 53. szám

1997. március 4., kedd Megyei Körkép 3. oldal Tüntetők az épülő autópályán (Folytatás az 1. oldalról) Lukács Jánosné, a demonstrá­ció egyik szervezője el­mondta, az autópálya nyom­vonalába eső földterületeket még 1994-ben, a tulajdonosok tudomása és beleegyezése nélkül sajátították ki. A kun­szállásiak tavaly tavasszal szereztek tudomást arról, hogy földjük már két eszten­deje állami tulajdonba került, anélkül, hogy erről bárki is ér­tesítette volna őket. Felhábo­rítónak tartják a kisajátítás módszerét, továbbá azt, hogy a tulajdonosokat „ismeretle­neknek” minősítve, a tárgya­lást, egyezkedést egy úgyne­vezett ügygondnok bonyolí­totta le a nevükben. Bállá Sándor, kunszállási földtulaj­donos szerint aljas rágalom, hogy spekulációból vették a földterületeket. Azt előre senki sem tudhatta, hol halad át az autópálya végleges nyomvonala. Különben is, nekik nem állt szándékukban eladni a területeket. De ha már elvették tőlük, legalább méltányos összeget fizesse­nek értük. Ezt a véleményt osztotta Berecki Mihály is, akinek két és fél holdnyi földje bánja a jogtalan kisajá­títást. Mint mondta, ha már elvették a földjét, akkor fizes­senek is érte. De nem 11 fo­rintot négyzetméteréért, ha­nem legalább ugyanannyit, mint a városföldi és félegy­házi földekért fizettek. Eddig még érdemben nem álltak szóba velük. Éppen ezért el­határozták, addig nem tágíta­nak, amíg meg nem kapják földjeikért a méltányos árat. Szabadidőparkot építenek Imrehegyen nem lesz helyi adó Az érdeklődő polgárokkal megtelt az iskola aulája. Zsúfolásig megtelt az imrehe- gyi iskola aulája azokkal a he­lyi polgárokkal, akik érdeklőd­nek a közügyek iránt. E kis te­lepülésen több mint kétszázan jöttek össze, hogy meghallgas­sák, miként gazdálkodott az önkormányzat, s mit terveznek ebben az esztendőben. Persze a gazdajegyző és az Emi tel kép­viselőjének mondandója is so­kakat érintett. Igaz - mint azt Takács Já­nosné polgármester mondta -, látványos beruházások nem tör­téntek tavaly, de az úgymond kötelező feladatokon túl önként vállaltakat is teljesítettek. Élve a pályázati lehetőségekkel, mintegy hatmillió forinttal tud­ták növelni a bevételt. Ezzel biztonságosabban működhettek az intézmények. Emellett jutott szociális támogatásokra, mint például gondozói szolgálatra, falugondnokra, különféle segé­lyekre. Támogatták a sportot, a tűzoltóságot is. Az idei eszten­dőről szólva elhangzott, hogy most sem vetnek ki helyi adót, bármilyen szűkös is az önkor­mányzat anyagi helyzete. Fej­lesztésre, felújításra alig több mint egymillió jut, de emellett szeretnének egy szabadidőpar­kot kialakítani. A megvalósu­láshoz máris többen tettek fel­ajánlást. P. S. Gazdasarok Állattenyésztési körkép 2. A szakemberek a juhtenyész­tés kilátásait ítélik meg a leg­kedvezőbben az állattenyész­tési ágazatok között. Az értékesítési gondok a juhászatot nem érintették. A báránypiacra továbbra is a ke­reslet a jellemző. Az árak ép­pen ezért magasak. A legke­resettebb kistejes kategóriáért 560-600 forintot is adnak ki­logrammonként a felvásárlók. A tenyésztők jelenleg abban bíznak, hogy a tenyészjerké- nél és az exportra menő vágó­állatoknál a jelenlegi árnál 25-40 százalékkal magasab­bat is elérhetnek. így a szakér­tők véleménye szerint meg­szűnhet az a gyakorlat, hogy a legjobb minőségű és geneti­kai értékű bárányok export­vágásra kerüljenek, és csak a szállításra nem megfelelő gyengébb egyedek maradja­nak az utánpótlás biztosítá­sára. A hosszú, korán kezdődött tél és a magas takarmányárak nem kedveztek a baromfitar­tóknak. Ezért a brojlercsirke- hizlalók nagy része januárban szüneteltette a termelést, vagy késleltette a soron következő turnus fogadását. A brojler­termelők várják a jelenlegi 170 forintos kilogrammon­kénti felvásárlási ár emelke­dését. Abban reménykednek, hogy így esetleg a magasabb energiaráfordítási költségeik megtérülnek. A baromfi ága­zaton belül továbbra is első­sorban a víziszámyasok tar­tása látszik a legkedvezőbb­nek. A felvásárlók kacsára, libára szerződnek leginkább és a 280 forintos kilogram­monkénti libaár is elfogad­ható a tenyésztők szerint. A tartozókat a Bácsvíz kizárja a hálózatból Aki nem fizet, nem kap vizet A csövet az utcán vágja el és dugózza le a vízszolgáltató (Folytatás az 1. oldalról)- Sőt, a nemfizetőknél még egyfajta pazarló mentalitás is felfedezhető, és ha ezt hagy­nánk, csak az adósságaik hal­mozódnának tovább - mondja Kurdi János. - A fizetések meg­tagadását a rossz szociális helyzetükkel magyarázzák, de mi ezt a többi fogyasztó érde­kében nem fogadhatjuk el. A kikapcsolásokat megfelelő mó­don előkészítettük, az önkor­mányzatokat és az érintetteket időben értesítettük, és a 38/95- ös kormányrendelet szerint já­runk el az illetékes ÁNTSZ hozzájárulásával. Mindamellett biztosítjuk - természetesen nem hasonló komfortfokozattal - az ejektoros közkutaknál a vízhez jutás lehetőségét. Ezt az intézkedést nemcsak Kun- szentmiklóson hajtjuk végre, hanem a Gudmon-foki rend­szerhez tartozó településeken Apostagtól Szabadszállásig. Az intézkedések hatására megnőtt az ügyfélforgalom a polgármesteri hivatalban is. Sokan kérték az önkormányzat azonnali beavatkozását.- Sajnos ebben az ügyben nem tudunk segíteni - mondja Mózes Ernő kunszentmiklósi polgármester. - A város nem tudja átvállalni a fogyasztók vízszámláinak rendezését, nem lenne etikus és lavinát indítana el. A Bácsvíz jogszabály szerint jár el, úgy tudom, részletfize­tést is elfogad, kész a megegye­zésre. Közegészségügyi ve­szélyt nem látok, a közkutakról továbbra is vételezhetnek az ál­lampolgárok szükségletük sze­rint ivóvizet. Farkas Pál A sükösdi állattartók egy év haladékot kaptak a porták rendbetételére Akinek nem tetszik, menjen a városba? (Folytatás az 1. oldalról) Erre Lógó András polgármes­ter úgy reagált, hogy minden­kinek joga van a kulturált kör­nyezethez, ezért a szabályozást meg kell alkotni. A képviselő- testület meg is hozta a dönté­sét, aminek lényege az, hogy egy telken csak 30 százalékos lehet a beépítettség, ebbe bele kell érteni a lakóházat is. Azon a házhelyen, ahol nincs lakóé­pület, ólat sem lehet felhúzni. Nagyüzemi termelés csak kül­területen lehetséges. Az ipar­szerű és a család részére tartott állatokat pedig - a lakóövezet minőségétől függően - az or­szágos szabály szerint kell megítélni. Ez négyzetméteren­ként például 18 darab csibét je­lent, vagy öt tojótyúkot, kacsá­ból, libából pedig kettőt-hár- mat. A tervet kifogásolók közül Délity Ádámné arról beszélt, hogy a szomszédok érdekei nincsenek beépítve az állattar­tási rendeletbe, és nincs arra garancia, hogy az előttünk álló két évben mindenki következe­tesen végrehajtja a telkek rendbetételét. A polgárok egy részének viszont továbbra is tűrniük kell az utcarészeket el­borító bűzt. Papp Zoltán Nem támogatják a városi átvételt Kecskeméten a város irányí­tása alá tartozzék-e ezután a Lelki Elsősegély Telefonszol­gálat, vagy sem? Erre a kér­désre várt választ Bohács Jó­zsef kecskeméti alpolgármes­ter az önkormányzat egész­ségügyi bizottságától. Az in­gyenesen hívható telefonos szolgálat múlt év végéig a megyei kórházhoz tartozott, ám finanszírozását a kórház Véradás Dusnokon Dusnokon szerda reggel 8 órá­tól az idősek klubjában rendez­nek véradást. A helyiek szá­mára szokatlan az időpont, hi­szen évtizedek óta vasárnapon­ként várták a véradóállomás munkatársai az önkénteseket.- Továbbra is szükségünk van vérre - mondta érdeklődé­sünkre dr. Jároli Kálmán. A fő­orvos tudomása szerint a kalo­csai állomás a megyében utol­sóként állt át a hétköznapokra. Most rövid idő alatt fel tudják dolgozni a friss vért, és az ellá­tás folyamatosabb lehet, mint korábban. Az év végéig ugyan­is kéthetente települtek ki, míg januártól hetente látogatnak a környék községeibe. Jároli fő­orvos valószínűnek tartja a vér­adók számának csökkenését, de ezt úgy akarják kivédeni, hogy évente kétszer látogatják meg a településeket. idén már nem tudja vállalni. Az egészségügyi bizottság tegnap úgy döntött: nem tá­mogatja azt, hogy a szolgálat a kecskeméti egészségügyi alapellátási igazgatósághoz tar­tozzon. Ám azért, hogy ne szűnjék meg a szolgálat, tá­mogatja a szolgálat elhelyezé­sét és országos pályázatokon való részvételét. Az egészségügyi bizottság tegnap nem döntött a Kecs­keméti Repülőkórház ajánlatá­ról, amely a kecskeméti fel­nőtt háziorvosi ügyelet ellátá­sának átvételéről szólt. A bi­zottság véleménye szerint a háziorvosi ügyeletek - gyer­mek és felnőtt, kijárós és úgy­nevezett bent ülős ügyeletek - teljes körű áttekintése és ren­dezése szükséges április else­jétől. Ábrahám Eszter MINDEN SZERDÁN AKCIÓ a SkíI BEVÁSÁRLÓKÖZPONTBAN Akciós árak 1997. március 5-én: Sertéstarja 529 Ft/kg helyett 492 Ft/kg Sertéskaraj 625 Ft/kg helyett 581 Ft/kg Sertéscomb 625 Ft/kg helyett 581 Ft/kg Egész csirke 400 Ft/kg helyett 350 Ft/kg Csirkecomb 471 Ft/kg helyett 419 Ft/kg Csirke far-hát 153 Ft/kg helyett 136 Ft/kg Zala felvágott 605 Ft/kg helyett 548 Ft/kg Virsli 464 Ft/kg helyett 399 Ft/kg Féltartós tej, 0,5 lit., 2,8% 53 Ft/db helyett 44 Ft/db Féltartós tejszín, 0,3 lit. 109 Ft/db helyett 89 Ft/db Burgonya 19 Ft/kg helyett 15 Ft/kg Narancs 119 Ft/kg helyett 109 Ft/kg Floriol étolaj, 1 lit. 240 Ft/db helyett 223 Ft/db Karaván kávé, 250 g, vák. 339 Ft/db helyett 260 Ft/db Konyakmeggy bonbon, 200 g 375 Ft/db helyett 349 Ft/db Boleró bonbon, diszdob. 240 Ft/db helyett 203 Ft/db Roly Joker töltött keksz 84 Ft/db helyett 72 Ft/db Háztartási keksz, 200 g 65 Ft/db helyett 55 Ft/db Kitekat száraz, 400 g 149 Ft/db helyett 139 Ft/db Ariel, 3,6 kg 1230 Ft/db helyett 1170 Ft/db Tomi Kristály, 3,6 kg 807 Ft/db helyett 751 Ft/db Akciós áraink érvényesek:- Szil-Coop Bevásárlóközpont Kecskemét, Izsáki út 2.- Szil-Coop Áruház Kecskemét, Kard u. 30. (Hunyadiváros)- Szil-Coop Áruház Kerekegyháza, Fő u. 68. :- Szil-Coop Áruház Kiskunfélegyháza, Liget u. 1. Figyelje minden kedden és szombaton megjelenő hirdetéseinket! Drágul a menza Az önkormányzat által fenntar­tott diákélelmezési konyhának átlagban 25 százalékos nyers­anyagnorma-emelést hagyott jóvá a képviselő-testület János­halmán. Márciustól az óvodai térítési díj 119, az általános is­kolai napközi otthoné 149, a menzáé pedig 87 forintra mó­dosult. Az általános iskolás kol­légistáknak 97, a középiskolá­soknak 84 forint lett az étkezési térítési díj. Holló László- emléknapok Március 6-án délután öt órakor a Holló László Képzőművész Kör kiállítását nyitják meg a kiskunfélegyházi művelődési központ aulájában. Március 7- én tizenegy órakor koszorúzást tartanak a Petőfi téri Holló László-szobornál. Még aznap délután három órakor a Kiskun Múzeumban kiállításmegnyí- tóra kerül sor, majd öt órakor Holló László életművét bemu­tató képzőművészeti album-, il­letve könyvpremiert rendeznek. Nyertes diákok A kecskeméti Szórakaténusz Játékházban a napokban zárta kapuit a finnugor népi játékokat bemutató kiállítás. A látoga­tóknak nyereményjátékot hirde­tett a múzeum, melynek ered­ményhirdetését vasárnap ren­dezték meg. A díjazott gyere­kek: Zeke Andrea, Várkonyi Laura, Schuller Ágnes, Paksi Csilla (Kecskemét) és Baltha- zár Noémi (Budapest). Közéleti Hírek • A Független Kisgazdapárt csikériai szervezete tisztújító taggyűlést tart március 5-én, 18 órakor a kultúrházban. Kecskeméten a Bajnok u. - Halasi út sarkán (gázfogadó mellett) üzemépület építésére alkalmas, építési engedéllyel rendelkező, 6765 m2 alapterületű belterületi ingatlan eladó. Bővebb felvilágosítás: dr. Sarkadi Zsolt ügyvéd Kecskemét, Csányi J. krt. 14. személyesen, vagy a 76/480-465-ös telefonszámon, napközben. 0000000 0 0 WM 000 0 * 10-30 3= os KEDVEZMÉNNYEL 0i «firr—t'Mitrimuiintun jj 0 CSODÁLATOSAN SZÉF SZMANÖVtHYEX Márc.4-5. (K-SZ, 8-18-lg) KECSKEMÉT: Szakszervezetek Háza 0 « 0 00 0 0 0 00

Next

/
Thumbnails
Contents