Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-22 / 68. szám

1997. március 22., szombat Hazai Tükör 5. oldal Míves vásár. Habán kerámiától a kovácsoltvas gyertyatartóig, karcolt húsvéti tojásig megannyi míves mestermű látható azon az országos kiállításon és vásáron, amely tegnap nyűt meg és a hét végén is látogatható a budapesti Körcsarnokban. fotó: feb/kallus A gazdakörök a parlamenti döntést várják A földművelésügyi miniszter csütörtökön este megegyezett a gazdakörök szövetségének ve­zetőivel, miután elfogadta 12 pontba foglalt követelésüket. A Nagy Frigyessel történt tárgya­lás után a gazdakörök már az egyezség parlamenti szentesíté­sét várják - jelentette be Török István, a Magyarországi Gaz­dakörök Országos Szövetségé­nek alelnöke pénteken szolnoki sajtótájékoztatóján. Hozzátette: a gazdakörök szövetségének vezetőit némileg meglepte Nagy Frigyes mostani egyetértése, hiszen korábban elutasította követeléseiket. Mindenképpen megvárják, hogy az Országgyűlés milyen döntéseket hoz jövő heti ülésén, és amennyiben azok kedvezőek lesznek, a helyzetet megoldott­nak tekintik. Ha viszont szá­mukra kedvezőtlenül határoz­nak, Török István újabb de­monstrációkat helyezett kilá­tásba, amelyeket azonban konkrétan nem kívánt megne­vezni. Az alelnök egyebek mellett elmondta: egyezség van pél­dául abban, hogy a mezőgazda­ság jövedelemviszonyaihoz igazodó arányos köztehervise­lés szükséges, vagy egy másik fontos ügyben: az őstermelői igazolványokat ne vezessék be július elsejétől. A borászok és az álborászok A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) az elhibázott törvé­nyek mellett a borhamisítást tartja a szőlő- és bortermelő ága­zat egyik legnagyobb gondjának. Ezért azonnali, hathatós in­tézkedéseket sürget a borhamisítók ellen a kormánytól és a bűnüldözési szervektől. Urban András, a HNT főtitkára lapunknak elmondta: a hegy­községi törvénynek megfele­lően olyan egyszerűsített nyil­vántartást kell bevezetni, amely lehetővé teszi a mezőgazdaság­ban előállított termékek össze­gezését, hogy a jövőben reáli­san tervezhető szabályozást le­hessen kialakítani. A testület képviselője szerint mielőbb meg kell teremteni az összhangot a hegyközségi, a kamarai és az agrárrendtartási törvények között is, hogy az ágazat szereplői mentesüljenek a túlzottan magas terhek alól. A feketegazdaság visszaszo­rítására indokoltnak tartja a földművelésügyi tárca által a bortörvény téziseiben megfo­galmazottakat, azaz a borhami­sítás felszámolása érdekében a büntető törvénykönyv és a sza­bálysértési kódex szigorítását is. A hegyközségek szervezete a szőlőtermelés rangjának meg­őrzése érdekében - az érintet­tek bevonásával - olyan hosszú távú, kiszámítható támogatási és szabályozórendszer kidolgo­zását sürgeti, amely szervesen illeszkedik a vidék fejlesztési koncepciójához. (újvári) Keleti a kiképzőközpontokról Már novemberben leszerelhet­nek az idén februárban bevo­nult sorkatonák, amennyiben a parlament elfogadja a Honvé­delmi Minisztérium törvény- módosító javaslatát - közölte Keleti György honvédelmi mi­niszter pénteken Pápán, ahol a repülőezrednél tett látogatást. A rövidebb katonai szolgálatra való felkészülés jegyében már kijelölték a négy kiképzőköz­pontot és meghatározták a szükséges szerződéses katonai létszámot is. A tervek szerint szeptembertől már minden sor­katona a szombathelyi, tapol­cai, szabadszállási és kalocsai kiképzőközpontba vonul be, ahol három hónapot tölt, ezután kerül a csapatokhoz. Megkét­szerezik a szerződéses katonák jelenlegi létszámát, így a jövő­ben 4000 főt foglalkoztatnak majd így. Arra vonatkozóan, hogy lesz-e elég jelentkező, a miniszter kijelentette: az Alföl­dön, főleg a Tiszántúlon máris igen nagy az érdeklődés, a Du­nántúlon viszont szerényebb. Március végéig kell benyújtni az igényléseket Ki kaphat családi pótlékot? Bács-Kiskunban a közelmúlt­ban csaknem 38 ezer családnak küldött a Megyei Egészségbiz­tosítási Pénztár (MEP) családi pótlék, illetve gyermekgondo­zási segély igényléséhez szük­séges nyomtatványokat - tájé­koztatta lapunkat Adám Leven- téné, a MEP osztályvezetője. Elmondta, hogy a két jövede­lemnyilatkozat egyik példányát kell visszaküldeniük az igény­lőknek. A másik, szintén kitöl­tött példányt 5 évig kell meg­őrizniük, mert bámikor ellen­őrizheti az APEH az adatok he­lyességét. A kitöltött okmányo­kat ajánlva érdemes postára adni, vagy ha Kecskeméten jár, vagy lakik az illető, akkor ér­demes a MEP Kuruc körúti székházába bevinni. Ha a mun­kahelyen van a tb-kifizetőhely, s ott kapták a nyomtatványokat, akkor kitöltve oda kell vissza­juttatni. A „Jövedelemnyilat­kozat” és az „Adatlap” együtte­sen a család egy főre jutó 1996. évi nettó jövedelmének a beval­lására, illetve ezzel a jogosult­ság igazolására szolgál. Az osztályvezető asszony a tavalyi tapasztalatokra hivat­kozva elmondta: gyakran elő­fordul az, hogy az igénylők üresen küldik vissza, nem töl­tenek ki bizonyos rovatokat a dokumentumokban. Volt olyan, hogy valakinek csak gyes cí­mén volt jövedelme, s ezt az egyik rublikában jövedelem­ként, a másikban pedig levo­nandó összegként kellett volna beírnia. Ezt azonban nem tüntte fel, s üresen maradt a rublika. így aztán nem volt megállapít­ható, hogy volt-e adóköteles jövedele, avagy nem. Van, amikor az aláírást felej­tik le az ügyfelek a papírról. Ezen esetben visszaküldi a MEP az igénylést, a pótlás ér­dekében. Bár az igénylőlap kitöltendő részeihez pontonként magya­rázó szöveg található, mégis előfordulhat, hogy valaki el­akad a munkában. Az osztály- vezető asszony azt javasolja, hogy ebben az esetben fordul­janak a MEP ügyfélszolgálati irodáihoz. Ezek Kecskemét mellett Baján, Szabadszálláson, Kiskunhalason is működnek. Egyébként itt is leadhatók a nyomtatványok. De a települé­sek családsegítő központjainak szakemberei, esetleg az önkor­mányzatok népjóléti osztályai­nak a munkatársai is segítséget nyújtanak a kérelmek kitöltésé­hez. (A témát hétfői lapszámunk­ban folytatjuk.) Barta Zsolt Türelem a határon. Auszt­ria csatlakozása a schengeni egyezményhez idén nem je­lenti azt, hogy a magyar utasoknak az eddigieknél sok­kal szigorúbb ellenőrzésre kel­lene számítaniuk az oszt­rák-magyar határon - hangsú­lyozta Tímár Zoltán, a határ­őrség helyettes szóvivője teg­nap az Utazás ’97 szakkiállítá­son. Minőségi gyógyítás. A ké­szülő új egészségügyi törvény egyedülálló módon, önálló fe­jezetben taglalja a szolgálta­tások minőségbiztosítási ga­ranciáit, s a betegek ehhez kapcsolódó jogait - jelentette ki tegnap a népjóléti minisz­ter. A választásokra készül az FKgP Mit kell tenni, bogy az FKgP az ország vezető ere­jévé váljon? - tette fel a kérdést G. Nagyné Maczó Ágnes, a Kisgazdapárt poli­tikus asszonya, az Ország- gyűlés alelnöke azon a fó­rumon, melyet a kecskeméti megyeházán rendeztek teg­nap este. Olyan pártot kell szerveznünk, amilyen maga az ország - mondotta több száz fős tömeg előtt, akik egy része a folyosón hall­gatta a vendéget. A politikus szerint elfo­gadhatatlan az, hogy ide­haza nyugati árak vannak, miközben az emberek csak keleti béreket keresnek. Más gazdaságpolitika kell, olyan, mely egy valódi gaz­dasági növekedésen alapul. A kormány megpróbálja szembeállítani a kiskőrösi gazdákat a bérből és fize­tésből élőkkel. Ennek a tak­tikának az az alapja, hogy állandóan elmondják: az al­kalmazottak jóval több jára­dékot, adót fizetnek, mint a tiltakozók. Ez - mint mondta - a szolidaritás gyengítését célozza a kormány részé­ről. Mezőgazdasági gépkiállítást és vásárt tartanak az Auditker Kft. Gépkereskedésnél, Kecskemét és Lajosmizse között, az M5-ösnél, március 21-22-23-án. Mintegy 60 hazai gép­gyártó és importáló cég mutatja be kínálatát. Tegnap a megnyitó programjában előadások is elhangzottak az agrártámogatásokról, hitellehetőségekről stb. fotó: méhesi Éva FUTESTECHSIIKA HŐTERM IT SO 30 gázkazán • öntvény kazántesttel (26,5 kW) • 5 év garancia (kazántestre 10 év) x _______ • 76.131 Ft H ŐTERM S5 gázkazán • 29 kW • 5 év garancia • 53.301 Ft Tvr-hét ... a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Linda Gray Enrique Iglesias tud titkot tartani Gáti Kati finomságai Barbra Streisand mellé erős férfi kell Apasági per Franco Nero ellen TAVASZI MILLIÓS NYEREMÉNYESŐ Tvr-hét - a műsorújság ItMI Mn Sirat»» Kecskemét, Kurucz krt. 26-28. • Tel.: 76/481-716 » planrthu@online.cos.hu . Nyitva: hétfő-péntek: 8-17; szombat: 8-12 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents