Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)

1997-03-21 / 67. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1997. március 21., péntek Vallott a kecskeméti fogorvos egyik gyilkosa (Folytatás az 1. oldalról) Már a kecskeméti fogorvos ti­tokzatos eltűnése is óriási vissz­hangot keltett. Erről, és a részle­tekről dr. Tóth András alezre­des, a megyei főkapitány bűn­ügyi helyettese számolt be teg­nap este. Az SZTK-ban és Csóka utcai magánrendelőjében is prakti­záló, 56 éves dr. Mester József fogorvost sokan ismerték a vá­rosban. A doktor március 5-én tűnt el nyomtalanul, azután, hogy asszisztensnőjét az SZTK- rendelés után kocsijával haza­vitte. Eltűnése nemcsak azért volt szokatlan, mert példa nél­kül állt, hanem azért is, mert másnap, március 6-án nagy ösz- szegű, mintegy 100 ezer forint értékű 30 éves jubileumi pénzt kellett volna felvennie, amire a tanúk szerint számított is. Már ekkor felmerült a gyanú, hogy bűncselekmény áldozata lett. A család március 9-án tette meg a bejelentést az eltűnésről. A doktor fotója a Petőfi Népé­ben is megjelent, de egyetlen jelzés sem érkezett a hollétéről. Néhány nap múlva kiderült, hogy miért: Mester József akkor már napok óta halott volt, s ab­ban a bérelt lakásban hevert, melyről egyetlen rokona sem tudott. A Budai utca 18. szám alatti szoba-fürdőszobás lak­részt a külföldi páciensei szá­mára bérelte ki a kezelések idő­tartamára, még február 11-én. A páciensek, akik a rendőrség sze­rint alkalmi munkákat is végez­tek Kecskeméten, jórészt román fiatalemberekből álltak. Az al­bérlet első havi díját előre fi­zette ki a doktor. Az egy hónap letelte után, múlt vasárnap, a főbérlő keresni kezdte a bérlőt. A Budai utcai épületből fény szűrődött ki, s szemmel láthatóan valaki egy kulcsot tört a zárba kívülről. A főbérlő rossz előérzete beigazo­lódott, mert amikor a kihívott rendőrök behatoltak a lakásba, megtalálták a szobában össze­kötözve heverő, halott doktort. A boncolás később megállapí­totta, hogy halálát fulladás okozta. A szoba állapota arról tanúskodott, hogy komolyabb verekedés előzte meg a bűncse­lekményt, ráadásul rengeteg ujj­lenyomatot is találtak a bútoro­kon. A nyomozás és adatgyűjtés azonnal megkezdődött. A Kur- dics Mihály százados, bűnügyi osztályvezető, és Halasi István őrnagy, életvédelmi alosztály- vezető által irányított kutatás rövidesen ígéretes nyomra buk­kant. A gyilkosok személyét felfedő adatokat tulajdonkép­pen maga az áldozat szolgál­tatta, mivel pácienseiről, így a román fiatalemberekről is, pre­cíz kartonos nyilvántartást veze­tett. A rendőrség az utolsó kli­ensek között kereste a gyilkost, vagy gyilkosokat is. Azok azonban valószínűleg már Ro­mániában tartózkodhattak. Éppen ezért hétfőn román nyelvű faxon vették fel a kap­csolatot a nagyváradi bűnül­döző szervekkel. A román rendőrök pedig, híven az eddig is példaértékű együttműködés­hez, a lehető leggyorsabban in­tézkedtek. Kedden már meg is találták az egyik kartotékon sze­replő román fiatalembert Bálán faluban. A nyomozást szerencse is kísérte, mert a fiatalember rö­videsen hatoldalas beismerő vallomásban számolt be arról, hogy a kecskeméti fogorvost va­lóban ő, és két társa ölte meg. Elmondása szerint munkát vállalni jöttek Magyarországra, s itt ismerkedtek meg a doktor­ral. Egyikőjük oda is költözött a Budai utcai albérletbe, a másik kettő szintén a városban talált magának szállást. Azon az es­tén, március 6-án, konfliktusba keveredett a három román, és a fogorvos az albérletben. Hogy mi volt ez a konfliktus, arról rendőrség nem kívánt nyilat­kozni. Tény, hogy a konfliktus verekedésbe torkollt, minek kö­vetkeztében az orvos meghalt. A románok elvették aranygyű­rűjét, pénztárcáját, s elvitték GDH-795-ös rendszámú piros Opel Corsáját. A kocsit előbb Pesten akarták eladni, majd ket­tejük Ukrajnába távozott vele, hogy ott értékesítsék. A harma­dik hazatért: őt találták meg a román rendőrök. Az Ukrajnában tartózkodók már hazatelefonáltak, hogy el­adták a kocsit, sietnek haza Romániába. A telefont a rend­őrség lehallgatta, így már várják őket a határon. Az ügyet a Bács- Kiskun megyei rendőrök gyor­sított eljárással folytatják, ám mint dr. Tóth András, a főkapi­tány bűnügyi helyettese el­mondta, a felelősségre vonásra minden bizonnyal Romániában kerül majd sor. Addig még vizsgálják, hogy a 18, 19, éS 20 éves románok más, hazánkban elkövetett bűncselekményekkel is gyanúsíthatók-e? Arra a kér­désre, hogy ennek a gyilkosság­nak van-e köze a doktor korábbi ügyéhez, melynek során egy szintén román elkövető ellopta kocsiját, azt a választ adta a bűnügyi helyettes, hogy erre eddig nem utal semmi. Kedden egyébként Kecske­métié érkezik a bukaresti rend­őrség egyik magas rangú képvi­selője, akivel többek között eb­ben az ügyben is egyeztetnek majd a Bács-Kiskun megyei rendőrök. Bán János A csúcson Csütörtökön megérkezett a finn fővárosba Bili Clinton amerikai, és Borisz Jelcin orosz elnök. A két államfő csak este, Marti Ah­tisaari finn köztársasági elnök díszvacsoráján találkozott egy­mással. Érdemi megbeszélése­ikre pénteken kerül sor. A csúcstalálkozót megelőzően Clinton elsődleges fontosságú­nak nevezte a NATO kibővíté­sét, de egyúttal leszögezte, hogy nagyszabású, tartalmas partneri viszonyra kell törekedni Orosz­országgal. Az orosz elnök kijelentette: nehéz, komoly tárgyalásoknak néznek elébe. Hangsúlyozta, hogy a béke megerősítésének szándékával jött, és azzal a meggyőződéssel, hogy nem szabad lerontaniuk, amit az el­múlt években feléDÍtettek. hogy miért rendelje meg most a Shell Gas kistartályos szolgáltatását Ha április végéig megrendeli a Shell Gas kistartályos szolgáltatását, akár SZÁZEZER FORINTOT .. takaríthat meg. Ön helyett ugyanis mi fizetjük a a TMBF hatósági engedély beszerzésének díját és a tartály betonalap elkészítésének díját. Ismerje meg Ön is a Shell Gas által nyújtott minőséget, meg­bízhatóságot, ualamint uduarias, gyors szolgaltatasainkat Á Ingyenes, személyre szóló tanácsadással is készséggel fl állunk vásárlóink rendelkezésére, igy Ön közvetlenül I megtapasztalhatja majd. hogy a Shell csapata miért ualt a világ egyik legnagyobb cégévé Shell Gas Hungary fit H-M2 Budakeszi. Szölöskert 19. Pf 151 Tel 06-23/Ü56-893 Shell GAS Fenyegető leveleket kaptak a Metész kiskőrösi vezetői Életveszélyes fenyegetés mi­att személyi védelmet kért szerdán a kiskőrösi rendőrka­pitányságtól a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szer­vezetének két vezetője. Kosa Gyula elnök és Zsikla Győző alelnök. Elmondta: az utóbbi két hétben több fenyegető levelet kaptak, a szerdai alapján azonban úgy ítélték meg, hogy a rendőrséghez fordulnak vé­delemért. Balogh Zoltán, a kiskőrösi rendőrkapitányság vezetője azt nyilatkozta: elindították a nyomozást a levélírók szemé­lyének kiderítésére, s az ér­dekvédelmi szervezet két ve­zetőjének lakása környékét szerda este óta URH-s kocsi­val fokozottan ellenőrzik a he­lyi rendőrök. A Kosa és a Zsikla család személyi védel­mét azonban nem tudják biz­tosítani, mert nincs hozzá ele­gendő emberük. Ebben a me­gyei rendőr-főkapitányság se­gíthetne. Ferenczi László, a megyei rendőr-főkapitányság sajtószóvivője arról tájékoz­tatta a távirati irodát: a kapi­tányság vezetőinek megítélése szerint, a levelek ismeretében, szakmailag nem tartják indo­koltnak a személyi védelem elrendelését. Ma dönt a Metész, ringbe szállnak a pártok Gazdaság vagy politika? A Metész hétfői felhívásával kapcsolatban a kormány teg­napi ülésén ismét leszögezte, hogy lezártnak tekinti a tár­gyalásokat a tb- és adótörvé­nyek módosítása ügyében. Az MSZP parlamenti frakció­jának elnöksége szerint három ponton feltétlenül módosítani kell a mezőgazdasági kisterme­lők adó- és tb-járulékfizetésé- nek szabályaira vonatkozó kormány-előterjesztést. Egyforma mércével Javasolják: a bor, a félkész bor és a must termelői közül csak azok élvezhessék az adó- kedvezményt, akik terméküket hivatalos felvásárlóknak adják el. A másik módosítás azokra a mezőgazdasági vállalkozásokra vonatkozik, ahol alacsony a jö­vedelem, s ahol részben a mun­kaerő-piaci, részben az agrár- támogatási alapból kellene fe­dezni a tb-terhek bizonyos há­nyadát. A harmadik javaslat lé­nyege, hogy e fizetési kötele­zettségeknek ne csak a kister­melők, hanem minden agrárvál­lalkozás novemberben, egy összegben tehessen eleget. Ellentmond a bizottság Az Országgyűlés költségve­tési és pénzügyi bizottsága álta­lában támogatta a kormány ál­tal benyújtott módosító javasla­tokat, csupán egy esetben mon­dott ellent. A bizottság szerint az őstermelőknek nyilatkoz­niuk kellene arról, hogy földjük mekkora és hol található. A mezőgazdaság jövedelme­zősége és hosszú távú jövőjé­nek biztosítása érdekében olyan egyeztető tárgyalásokra van szükség, amelyben a szakértők és a politikusok is részt vesznek - ezt Szekeres Imre, az MSZP frakcióvezetője jelentette ki azt követően, hogy megbeszélést folytatott Nagy Tamással, a MOSZ elnökével. Mindketten hangsúlyozták, hogy a mostani akut problémákat tárgyalásos úton kell rendezni. Kinek az „érdeme”? A Független Kisgazdapárt április 11-12-ére nemzeti ke­rékasztalt hívott össze buda­pesti székházába - jelentette be tegnap Torgyán József pártel­nök. A megbeszélésen egysé­ges álláspontot kívánnak kiala­kítani, amit a kormány által meghirdetett kerekasztal-meg- beszélésen képviselnek majd. A kisgazdapárt elnöke a mi­niszterelnökkel folytatott tele­fonbeszélgetései eredményének nevezte, hogy a kormányfő el­fogadta a kerekasztal-tárgyalás gondolatát. Aki pártpolitikai alapon ka­rolja fei a kistermelők szakmai indíttatású elégedetlenségét, az közreműködik a parasztellenes hangulat gerjesztésében és az agrárgondok megoldása ellen dolgozik, nyilatkozta Orosz Sándor, az Országgyűlés me­zőgazdasági bizottságának el­nöke. Kiss Gábor, az MSZP Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyei elnöke szerint megyéjükben a Kisgazdapárt kezdettől aktívan támogatta az útlezárásokat, és már nem Torgyán József párt­elnök nevében, hanem „Ma­gyarország jövendő miniszter- elnöke megbízásából” szervez­kednek. Ezzel az a céljuk, hogy megbontsák az ország stabilitá­sát, a hazánk iránti nemzetközi bizalmat csökkentsék. Stukker a tankönyvek közt Minden hetedik középiskolás fegyvert tart Minden hetedik Los Ange- les-i középiskolás fegyverrel jár iskolába. A diákok kést, kiélesített csavarhúzót, bo­rotvát és hasonló eszközöket rejtenek el tankönyveik közé. Már három éve kötelező (lenne) a kaliforniai középis­kolák bejáratánál reggelente fegyverellenőrzést tartani, ám az iskolások csak elvétve ta­lálkoznak fémdetektorral. Egy nemrég végzett felmé­rés szerint a diákok fele el­mondta, hogy könnyűszerrel lehet igazi fegyverekhez hoz­zájutni. Igaz, „csupán” a megkérdezettek 2,5 százaléka jár pisztollyal iskolába, 1,4 százalékuk viszont minden­nap zsebébe, táskájába dugja a stukkert. A megdöbbentő adatok hát­terét sajátos tények magya­rázzák. A kamaszok egy része az iskolán belüli támadások visszaverése miatt jár „fegy­verben”, nagyobbik részük azonban azért, mert attól fél, hogy hazafelé menet beleke­veredik a városban dúló ban­daháborúkba, s a fegyver a támadások elhárítására kell. A diákok felfegyverkezé­sének adatai némiképp meg- tévesztőek: az amerikai isko­lák még mindig biztonságo­sabbnak számítanak a külső környezethez képest. Az is kiviláglik a vizsgá­latból, hogy a legnagyobb arányban (22 százalék) a fe­kete diákok hordanak maguk­nál fegyvert, míg a fehéreknél ez a szám „alig” kilenc száza­lék. Ferenczy Europress

Next

/
Thumbnails
Contents