Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-20 / 66. szám
6. oldal Gazdasági Tükör 1997. március 20., csütörtök Bevált a közbeszerzés. A Közbeszerzések Tanácsa támogatja azt a képviselői kezdeményezést, hogy az ÁPV Rt. beszerzései is tartozzanak a közbeszerzés hatálya alá - mondta Gál- szécsy András, a tanács al- elnöke egy szerdai konferencián. A közbeszerzési törvény működésének eddigi mérlege: az elmúlt év végéig 150 milliárd forint értékben összesen 3200 pályázatot írtak ki, s ezek 89 százaléka sikerrel zárult. Esnek a részvényárak. A legtöbb részvénynek csökkent az árfolyama szerdán a Budapesti Értéktőzsdén. A Mól 20, a TVK és az OTP több mint 100 forinttal esett vissza. Az Inter-Európa Bank árfolyama azonban 2000 forinttal emelkedett. Privát takarék. Az ÁPV Rt.-nél jó esélyt látnak a Takarékbank sikeres privatizációjára. A zártkörű pályázatra meghívott osztrák GiroCredit és az Österreichische Volksbank, a német Deutsche Genossenschaftsbank, a francia Crédit Agri- cole, valamint a kanadai Desjardins április 1-jéig nyújthatja be pályázatát. Tatárföldi eurokötvény Az oroszországi Tatárföld a nyáron bocsátja ki első, dollárban jegyzett eurokötvé- nyét. A kazanyi kormány szerdán azt közölté, hogy már keresik a kötvény kibocsátásában segédkezüket csakúgy, mint azokat, akiktől a hitelbesorolást várják. Egy hónapon belül megszülethet a reklámtörvény Tiltás helyett ésszerű korlátozás A parlamentben megkezdődött a gazdasági reklámtevékenységről szóló törvényjavaslat általános vitája. A jogszabály egyik kidolgozója úgy véli, hogy az előkészítés során a legfőbb kérdésekben sikerült egyeztetni az álláspontokat, és egy hónapon belül megszülethet a törvény. Puch László képviselő az MSZP gazdasági munkacsoportjában a téma felelőse, s kereskedőként közvetlenül is érdekelt a reklámügyek rendezésében.- Piacgazdaságban, ahol folyik a verseny a fogyasztókért, aligha kérdőjelezi meg valaki a reklámtevékenység szabályozását. A probléma talán inkább a törvény jelentős késése.- A reklámszabályozás valóban késik, a reklámtörvénynek az elsők között kellett volna megszületnie a piacgazdasági átmenetben. Nagyon sok zavaró tényezőt ki lehetett volna szűrni a gazdasági életből, a többi között a félrevezető reklámokat, ha időben megszületett volna a törvény.- Volt-e olyan külföldi modell, amelyre támaszkodni lehetett, s egyáltalán: melyek a törvénytervezet főbb elvei?- Lemásolható modell nincs, de figyelembe vettük az Európai Unió direktíváit, hiszen ez jogharmonizációs kötelezettségünk is. A jogszabály elsősorban nem a tiltásra, hanem az ésszerű korlátozásra helyezi a hangsúlyt, továbbá nem a reklámhordozókat (rádió, televízió, írott sajtó és közterületek), hanem a reklám tartalmát és lehetőségét szabályozza.- Úgy tudom, hogy a dohányáru és az alkohol reklámozására - a rádiót és a televíziót kivéve - az EU-ban sincsen egységes szabályozás. Mi melyik irányzathoz közelítünk: a lazább vagy a szigorúbb korlátozási gyakorlathoz?- Nagyon fontos, hogy a fő reklámhordozókról már a médiatörvény rendelkezik. Ez azt jelenti, hogy a dohány rádióban és televízióban semmiképpen sem reklámozható, az alkohol is erősen korlátozottan az egyes célcsoportok szerint. Az írott sajtóban a reklám lehetősége megvan, és csupán bizonyos korlátozásokat kell pontosítani, például azt, hogy egy hetilapban csak az első, vagy a hátsó bontó is igénybe vehető-e reklámozásra.-A parlamentben érdekcsoportok részéről várható-e még módosítási igény?- Úgy látom, hogy az előkészítés során - folyamatos szakmai konzultációk eredményeként - megnyugtató többpárti egyetértés alakult ki. Eljárási, szabályozási kérdésekben kell még összehangolni a véleményeket, például egyértelműbbé kell tenni, hogy milyen következményekkel jár, ha valaki megsérti a törvényt. Úgy érzem, egészében véve sikerült jól meghúzni azokat a határvonalakat, amelyek az egészséges életmód védelme és a gazdasági érdekek között húzódnak meg. Tehát elfogadtuk azt az alapelvet, hogy mindaz, amit Magyarországon ma gyártanak - reklámozható, de kihagytuk azt, ami valóban nem hirdethető - a receptre kapható gyógyszerek, vagy erősen korlátoztuk az olyan kategóriákat, mint a fegyverek és a lőszerek.- Ez azt is jelenti, hogy a törvény elfogadása nem okoz majd sokkhatást a gazdasági szféra egyes területein?- A reklámtörvény lényegében az idők során kialakult gyakorlatot szentesíti. Eddig a dohányáruk reklámja teljesen tiltva volt, mégis folyt, rend- szertelenül és összevissza; a törvény ezt szabályok közé szorítja, és a reklámszakma művelőit is várhatóan szabályozásra kényszeríti. Csák Elemér Piaci árak: Miskolc Kecskemét Szeged Szombathely Debrecen Székesfehérvár Burgonya 12- 20 15- 25 18- 22 25- 38 10- 30 18- 20 Kelkáposzta 60- 90 50- 80 40- 60 118-140 50- 90 80-100 Sárgarépa 50- 80 50- 60 25- 45 40-100 30- 80Vöröshagyma 40- 60 35- 45 20- 35 50- 60 35-120 40- 50 Fokhagyma 250-400 300-360 150-180 100 280-500 380-400 Fejes saláta 40- 80 30- 4070- 90 30-100 65- 85 Paraj80 80-120200-300 100 Sóska 200-300 50-200 —250-400 250 Alma 30- 90 20- 90 25- 90 50- 98 30-120 60-100 Tojás 13- 16 12- 14 13- 15 14- 16 10- 14,5 13,5- 15 Vidéken jobban megnézik, mi mennyibe kerül Amihez nem kell drót A mobiltelefon szerepe egyre jelentősebb a mindennapokban, amit jól mutat az előfizetők számának állandó növekedése. Az egyik legnagyobb hazai rádiótelefon-szolgáltató a Westel 450. Vezérigazgatója szerint ma már mindenkinek jól kell gazdálkodnia az idejével, s ebben a mobiltelefon kitűnő segítőtárs. Dr. Színi Istvánt a rádiótelefon-piacról, a versenyről, s cége specifikumairól kérdeztük.- Rohamléptekkel fejlődik a mobiltelefon-piac. Az elmúlt 7 évben négy generáció- váltás történt a készülékek és a szolgáltatások terén, ami talán egyetlen más területről sem mondható el. Ezért is lényeges, hogy Magyarország a rádiótelefon-használatban Európa élvonalába tartozik.-A verseny mennyire éles a hazai szolgáltatók között?-Mivel óriási a rádiótelefonok népszerűsége, a jelenlegi három magyarországi vég között nagyon nagy a verseny. Ugyanakkor a szolgáltatásokban jelentős különbségek nincsenek, mert mindenki a legkorszerűbbet ajánlja. S ráadásul ma már az analóg és a GSM-rendszer készülékei is szinte egyformák.- Mivel próbálnak kitűnni ?- Bár a mi készülékeinket nem lehet külföldön használni, mégis nagy népszerűségnek örvendenek szolgáltatásaink.^A Westel 450 rendszere már szinte az egész országot behálózta, így nem kell évről évre óriási összegeket fejlesztésre költenünk. Ezért tudjuk lényegesen olcsóbban kínálni szolgáltatásainkat, s alacsonyabb tarifával dolgozunk, mint konkurenseink. Jelenleg mintegy 73 ezer előfizetőnk van, akik nagy része vidéken él. Bizony a vidéki ember jobban meggondolja, mire mennyit költ. Szalóky Megnyílt az Utazás ’97 Világviszonylatban is egyedülálló teljesítménynek számít, hogy Magyarország tavaly több mint 30 százalékkal növelte idegenforgalmi bevételeit. A magyarországi turizmus megnövekedésében szerepe volt a millecentenáriumi eseménysorozatnak is. Mindez azt bizonyítja, hogy hazánk piacképes turisztikai termékeket képes kínálni a külföldieknek. Ezzel a gondolattal nyitotta meg Katona Béla, az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke szerdán a kőbányai Vásárközpontban az immár huszadik alkalommal megrendezett Utazás kiállítást. Katona Béla beszédében felhívta a figyelmet a kiállítás jelentőségének növekedésére is. Elmondta: míg 1992-ben 359 kiállító vett részt, az idén 580-an foglaltak standot. A bemutatóan azt is szeretnék tudatosítani az érdeklődőkben, hogy Magyarország nem csak Budapestből áll. ULIMMJÜ CSAK MOST, KÉT HÉTIG O O 1 ‘ jr ''--------------* C HERRY SEAGRAM'S 0,5 liter RED BULL ENERGIAIT A L FÜSTÖLT TARJA CSONT NÉLKÜL LADY CAKE KUGLÓF MAZSOLÁS SENNA KOCKA ÍRÓASZTALI SZEMETES/CERUZATARTÓ 169 HERA SÜTŐ TÉGLA FÜSTÖLTEI KÖTÖZÖTT SONKA PREGO MARGHERITA PIZZA LADY CAKE , KUGLÓF 1 CSOKIMÁZAS FÜSTÖLT HÁTSÓ CSÜLÖK CREME 21 TESTÁPOLÓ VEGYES SAVANYÚSÁG EGYMÁSRA RAKHATÓ MŰANYAG KOSARAK 29x29xI2cm CREME 21 SZAPPAN SAVANYÚ TÖLTÖTT PAPRIKA KISVÖDÖR HŰTŐ-DEO SZÍVÓSZÁL FRESH MINTS TIC-TAC MENTOLOS CUKORKA SÜTŐMÉRLEG 2,2KG 1,5 LITERES MÉRÖCSÉSZÉVEL OSZTOTT ÜVEGTÁL Élelmiszer diszkonthalozat KECSKEMÉT, AKADÉMIA KRT. 19., KOMÁROM TATABÁNYA (2 Üzlet), TATA, OROSZLÁNY, SZÉKESFEHÉRVÁR, DUNAÚJVÁROS, ÉRD, MONOR, VECSÉS, GYÁL, CEGLÉD, NAGYKŐRÖS, KISKOROS, VÁC, SALGÓTARJÁN, BALASSAGYARMAT, HATVAN, GYÖNGYÖS, HEVES, EGER (2 üzlet), MISKOLC, SZERENCS, KISVÁRDA, NYÍREGYHAZA, ^________________________________________DEBRECEN (2 üzlet), HAJDÚSZOBOSZLÓ, KARCAG, MEZŐTÚR, OROSHÁZA____________________________ ^ S AVANYÚ ALMAPAPRIKA 500g BONBON MEGGY 25% 0,5 liter