Petőfi Népe, 1997. március (52. évfolyam, 51-74. szám)
1997-03-19 / 65. szám
MA TISZTELT SZERKESZTŐSÉG! 7. oldal OLVASÓI CSALÁDUNK 13. oldal Rendezik a platánsort. A hét elején elkezdett munkálatok során a félegyházi városfenntartó szervezet alkalmazottai kivágják a főutcán a beteg vagy életveszélyes platánokat, illetve eltávolítják a beteg hajtásokat. A kivágott fák helyére újakat telepítenek, fotó: szász András A kormány szerint a METÉSZ törvénysértésre készül • • Összeül az agrárkerekasztal? Kinkel a keleti nyitás mellett A nemzeti agrárprogram társadalmi és szakmai vitáját követően a kormány kész - várhatóan április 25-27-re - összehívni a nemzeti agrárkerekasztalt - derült ki abból a levélből, amelyet Horn Gyula írt - válaszként - Torgyán Józsefnek. A miniszterelnök levelét a kormányszóvivő keddi rendkívüli sajtótájékoztatóján ismerhették meg az újságírók. Kiss Elemér a METÉSZ hétfői állásfoglalásával kapcsolatos kormányvélemény ismertetésekor kijelentette: minden alapot nélkülöz az az állítás, hogy a Kiskunmajsa megkapta a város határában lévő volt szovjet laktanya egy részét. A kormány múlt év novemberi döntése értelmében a helyi önkormányzatok térítésmentesen kapják tulajdonba ezeket az ingatlanokat. A kormányhatározat azonban a Menedék Alapítvány részére lehetővé tette a majsai laktanya kormány elutasította a tárgyalásokat a Mezőgazdasági Termelők Érdekvédelmi Szövetségével. (Az említett dokumentumban a METÉSZ kibővített elnökségi ülése úgy foglalt állást, hogy amennyiben 72 órán belül nem születik érdemi megállapodás a kormánnyal, tiltakozásul az ország határainak és a főváros bevezető útjainak lezárására irányuló polgári engedetlenség szervezését kezdi meg.) A kormányszóvivő emlékeztetett arra, hogy a kabinet újra és újra tárgyalni szeretett volna a ME- TESZ megbízottaival, azonban egy részének leválasztását és értékesítését. Minderről tudott Kiskunmajsa képviselő-testü- lete is, hiszen 1995. december 19-én határozatban mondtak le az elővásárlási jogukról az alapítványjavára. Az alapítvány tulajdonába a legértékesebbnek ítélt épületek és területek kerültek. A megoszők - a megállapodás ellenére - nem jelentek meg ezeken a megbeszéléseken. - A legutóbbi ilyen tárgyalás éppen ma 10 órakor lett volna - tette hozzá Kiss Elemér. Az államtitkár rámutatott arra is, hogy a kormánynak minden jogállamban feladata az alkotmányos rend és az állam- polgári jogok védelme. A METÉSZ közleményében foglaltak azonban arra utalnak, hogy a tervezett megmozdulások alaptörvényünkbe és a gyülekezési jogba ütköznének. A METÉSZ elnökének nyilatkozata az 5. oldalon olvasható. tással három földingatlan jött létre, és a két önkormányzati terület közé ékelődött az alapítvány által megvásárolt rész. A többi között az alapítvány tulajdonába került az alakulótér, a szerelőcsarnok, az egykori istállók, a bolt, legénységi épületek és egy lakótömb. (Folytatás a 3. oldalon) A német külügyminiszter szerint az Európai Uniónak nem kell attól tartania, hogy növekszik majd a munkanélküliség a keleti bővítés és az ottani alacsonyabb munkabérek miatt - írta a Reuter Klaus Kinkéit idézve Bonnból. A Német Szociáldemokrata Pártnak írásban válaszolva Kinkel úgy látja, hogy a keleti piacok nagy exportlehetőséget kínálnak az EU-nak, s nem „mun- kahely-megszüntetők”, hanem a Kiskunfélegyházán a múzeumi napok keretében a városháza dísztermében ma délután 14 órától régészeti előadások hangzanak el az M5-ös autópálya mentén tafált leletekről. Wicker Erikától, a megyei múzeum igazgatójától kapott legújabb információ szerint a napokban a földkitermelés során 80 százalékban megsemmisült az az Árpád-kori és avar leletegyüttes, amelyet a 112-es kilométerszelvénynél található földkinyerőhelyen azonosítottak a régészek. Wicker Erika szerint az illetékesek szeptemMeghalt egy amerikai klinikán az a nő, akit kómás állapotában megerőszakoltak, és ennek nyomán fiúgyermeket hozott a világra - közölték kedden az orvosok. A harmincéves, Kathy néven ismert nő esete bekerült az nyugati exportgazdaság motorjai. Németország kereskedelme Kelet-Európával akkora, mint amekkora az Egyesült Államokkal folytatott árucsere-forgalma, 2000-re pedig megkétszereződik. Kinkel szerint Németország szavahihetősége forog kockán azzal, hogy teljesítik-e a keleti bővítést, azaz felveszik-e az EU- ba Magyarországot, Csehországot és Lengyelországot. bér óta tudták, hogy a jelzett homokbánya egész területe régészeti lelőhely. Simon Norbert, a szolnoki bányakapitányság vezetője viszont arról számolt be, hogy az érintettek ősz óta képtelenek voltak összehozni egy olyan helyszíni bejárást, amelyen a régészek, a bányakapitányság illetékesei, valamint a bányavállalkozók együttesen tisztázták volna a lelőhely határait. A múzeummal folytatott egyeztetések a helykijelölés helyett pénzügyi konfliktusokban végződtek. A témára visszatérünk. egészségügy történelmébe, mivel ez az első ismert eset arra, hogy valaki az ő állapotában teherbe esett, és gyermeket hozott a világra. A tettes, a műtőssegéd John Horace akár 25 év börtönt is kaphat március 27-én. Bérsztrájk előtt Oroszország Jelcin elnök csak aheláinki csúcs után fejezi be a kormány átalakítását, közölték kedden Moszkvában. Csemomirgyin kormányfő a március 27-ei országos sztrájk előtt felhívta a helyi vezetőket: kapcsolódjanak be a szak- szervezetekkel tartandó tárgyalásokba. A szakszervezetek a kormány által felhalmozott 50 billió rubeles bérelmaradás rendezését követelik. Gyorshírek Lézerfegyver Az amerikai légierő repülőgépekről működtethető lézer- ] fegyver kifejlesztésén dolgozik. Ronald Fogleman tábornok, a haderőnem vezérkari főnöke a The Washington Times keddi számában felfedte: a kísérletek jól haladnak, lehet, hogy hat éven belül ki is próbálják a lézerfegyvert. Drágább a benzin s A Mól Rt. 1 forinttal ismét I csökkentette a hálózatában forgalmazott gázolaj árát, miss közben valamennyi benzint fajta egységesen 50 fillérrel drágult a cég kútjainál. Az idén I ez már a negyedik árváltozás. Embercsempészet Albániából I Olaszországba már nem a háborús helyzet elől menekülnek | I az albánok, az elmúlt két nap-1 | ban már az illegális bevándorlók szervezett átszállítása fo- | lyik - jelentette ki kedden Piero Fassino olasz külügyi ál- ; lamtitkár. Tegnapig kilencezer | albán érkezett Olaszországba. Elítélték a képviselőt I Az Egri Városi Bíróság cser- benhagyás vétségében bűnösnek találta és ezért kedden kill hirdetett ítéletében 120 ezer forint pénzbüntetéssel sújtotta Morvái Ferenc vállalkozót, a | Kisgazdapárt országgyűlési 1 I képviselőjét. Nem sok jutott Majsának a laktanyából Betörtek a megyeházára Kecskeméten keddre virradó éjszaka ismeretlen tolvajok jártak a Bács-Kiskun Megyei Önkormányzat Deák téri székházában. A kilencedik és a tizedik emeleten hat helyen kutattak értékek után. Ajtóbe- feszítés módszerével mentek be a vállalkozásfejlesztési alapítvány, az ITD Hungária Rt. és a megyei védelmi bizottság helyiségeibe. A lemezszekrényeket felnyitották, az ITD Hungáriától 50 ezer forint készpénzt és különböző értékpapírokat vittek el. A védelmi bizottság irodájából egy hatlövetű forgópisztollyal és a hozzá tartozó lőszerekkel együtt távoztak. A rendőrségnek azt egyelőre nem sikerült kideríteni, hogy a tolvajok hogyan jutottak be az épületbe. Autópálya, bányakapitányság kontra régészek Megsemmisült a lelőhely Meghalt a kómában fekvő nő Más nyelven írták az M5-ös út koncessziós szerződését Az állampolgárok adójából több millió forintot költenek arra, hogy lefordítsák az M5-ös autópálya koncessziós szerződését. Ez ma ugyanis magyar nyelven nem olvasható - hangzott el a Fidesz tegnapi, Kecskeméten környezetvédelmi ügyekkel kapcsolatban rendezett sajtótájékoztatóján. Illés Zoltán és Varga Mihály országgyűlési képviselők elmondták: a párt szorgalmazza, hogy a nyilvánosság élé kerüljön a szerződés. Csakúgy, mint az a környezetvédelmi hatástanulmány, amelynek el kellett volna eredetileg készülnie. Ám nem lehet tudni, született-e ilyen felmérés. Varga Mihály meglátása szerint ma már a kormány nem sokat tehet a pályadíj felülvizsgálata kérdésében. A koncessziós szerződés ugyanis nem tartalmazza a tarifamódosítás lehetőségét. Kommentárunk a 2. oldalon. Géppuskalőszerek a lakásban Vasárnap a kora délutáni órákban érkezett a halasi kapitányság ügyeletére a bejelentés egy asszonytól, hogy élettársa engedély nélkül pisztolyokat tart a lakásukban. A helyszínre érkező rendőijárőr a házkutatás során valóban talált két riasztó-, valamint egy gázpisztolyt, azonkívül körülbelül háromszáz darab éles géppuskalőszer is előkerült. Az előállítás során Cs. Balázs elismerte, hogy azok az ő tulajdonát képezik. A vizsgálat most lőszerrel való visszaélés címén folyik az elkövető ellen, aki szabadlábon védekezhet. Simándy József búcsúztatása. Tízezrek kísérték utolsó útjára tegnap a Kossuth-díjas kiváló művészt. Az Operaház előcsarnokában felállított ravatalnál pályatársai búcsúztak tőle, a Farkasréti temetőben a római katolikus egyház szertartása szerint helyezték végső nyugalomra minden idők legszeretetteljesebb Bánk bánját. fotó: feb/lehoczky Péter