Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-01 / 27. szám

1997. február 1., szombat Hazai Tükör 5. oldal Pályáztatnák a megyei rendőrfőkapitányt Döntöttek is, meg nem is Az országos rendőrfőkapitány ugyan pályázatot írhat ki vala­mely megye rendőr-főkapitányi tisztségének betöltésére, de erre a jogszabály nem kötelezi. For­gács László vezérőrnagy pályá­zat kiírása nélkül kezdemé­nyezte Gergényi Péter ezredes, megbízott Bács-Kiskun megyei rendőrfőkapitány végleges ki­nevezését. A kinevezési eljárás során a megyei önkormányzat közgyűlésének véleményezési joga van. Támogathatja, vagy ellenezheti a kinevezést, de a véleményt az országos főkapi­tány nem köteles figyelembe venni. Ez a kérdés szerepelt tegnap a közgyűlés napirendjén Kecskeméten. A tárgyban nem készült írá­sos előterjesztés. Dr. Balogh László elnök szóban kérte a na­pirendre vételt, de megfogal­mazott határozati javaslat eb­ben a pillanatban nem volt. A tárgyalás során dr. Ferenczi Ist­ván megyei főjegyző ismertette Forgács László levelét, mely­ben a kinevezést kezdemé­nyezi, s a közgyűlés vélemé­nyét kéri. Török Gusztáv Andor képviselő váratlanul határozati javaslattal állt elő. Indítvá­nyozta, hogy a közgyűlés tá­mogassa Gergényi Péter kine­vezését. Dr. Ádám Pál alelnök egy másik határozati javaslatot fo­galmazott meg, amely kitér az elől, hogy a közgyűlés a kine­vezésről állást foglaljon. Az al­elnök azt javasolta, hogy levél­ben kérjék Forgács László ve­zérőrnagyot: vegye fontolóra pályázat kiírását a Bács-Kiskun megyei rendőr-főkapitányi posztra. Dr. Ádám Pál ezt azzal (is) indokolta, hogy a vonat­kozó jogszabály nem szab ha­táridőt a közgyűlésnek a véle­ményezési jog gyakorlására. Az ülésen jelen lévő Ignácz István dandártábornok, az or­szágos rendőr-főkapitányság bűnügyi főigazgatója kemény hangon arra kérte a közgyűlést, hogy támogassa Gergényi Péter kinevezését, mert ez a döntés jelent garanciát a közbiztonság javulására. Ügyrendi vita alakult ki ar­ról, hogy Török Gusztáv An­dor, vagy dr. Ádám Pál indít­ványát kell először szavazásra feltenni. Dr. Balogh László elő­ször az alelnök javaslatát sza­vaztatta volna, de tiltakozás és ügyrendi egyeztetés után mégis Török Gusztáv Andor javaslata került előre. Tízen szavaztak igennel, vagyis Gergényi Péter mellett, ketten pedig nemmel. A kijelzőgép azt mutatta, hogy 34 képviselő nem szavazott, még csak nem is tartózkodott, (noha bent voltak a teremben). Dr. Ádám Pál javaslatát viszont nagy többséggel elfogadták. * * * Nagy jogértelmezési vita lesz abból, hogy a közgyűlés most élt-e véleményezési jogával, vagy sem. Véleményező értelmű határozati javaslat vitathatat­lanul volt, szavaztak is róla, de a kijelzó'gép ugyanúgy jelzett, mintha a képviselők többsége nem lenne a teremben, tehát az ülés nem volna határozatképes. A többség ugyanis a „ tartózko­dók” gombot sem nyomta meg. Egyértelműen azért, hogy a ho­zott döntést ne lehessen a véle­ményezési jog gyakorlásaként értelmezni, tehát a kinevezést el lehessen odázni. A kérdés csak az, hogy vá­lasztott, s majd újra megmé­rendő politikusok viselkedhet­nek-e - következmények nélkül - így. Bálái F. István Lotz: Túl optimisták voltunk Nem az útdíj csökken, hanem a kedvezményezettek köre nő Az EU-hoz való csatlakozás feltétele és a növekvő forgalom követelménye, hogy hazánk egy évtizeden belül legalább ezer kilométernyi autópályával rendelkezzen. Jelenleg azonban csupán 400 kilométer a sztrádák hossza, s ezek üzemeltetésé­vel is gondok vannak.- Főként azért, mert amikor a koncessziós szerződéseket megkötöttük, tűi optimistán ítéltük meg a lakosság teher­bíró képességének és a közle­kedés helyzetének alakulását - mondta Lotz Károly, a közle­kedési tárca vezetője tegnapi tájékoztatóján. Szóba került, hogy koráb­ban az volt az elgondolás: az autópálya-hálózat további bő­vítésének anyagi fedezetét az útalap növelésével biztosítják. Ez azonban a miniszter szerint kétes értékű megoldás lenne, mert az alap emelése „átgyű­rűzik” a benzinárakba, majd onnan sok egyéb területre. Amint azzal sem operálhat­nak, hogy a sztrádaépítések javára megkurtítják az egyéb utak karbantartására, üzemel­tetésére előirányzott összege­ket. A miniszter ügy foglalt ál­lást, hogy a pályaépítéshez a költségvetésnek kellene jelen­tős támogatást nyújtania, s eh­hez célszerű társítani az út­alapból és a pályadíjakból be­folyó pénzeket. Áz autópályadíjakkal kap­csolatos gondok Lotz szerint nem a tarifák mérséklésével, hanem az utak környékén levő települések lakóinak nyújtott kedvezményekkel enyhíthe- tők. De nemcsak a kedvezmé­nyezettek körét, hanem az en­gedményes tarifaváltozatok számát is növelni kellene. Az M5-ÖS díjtételeiről egyébként a tárca vezetője a napokban tárgyal Lajosmizse polgármesterével. (koós) Újabb bankkal gazdagodott tegnap Kecskemét. Az osztrák Creditanstalt helyi fiókját dr. Matthias Kunsch vezérigazgató avatta fel. Az ünnepi alkalomból 500 ezer forintos csek­ket adott át a város polgármesterének a Mozgássérültekért Alapítvány javára. Délután Sze­nes Márton fiókigazgató kalauzolásával nyűt napon ismerkedhettek a mutatós, új banképü­lettel az érdeklődők. Tóm Lantos Hornnál. A mi­niszterelnök tegnap fogadta Tom Lantost, az amerikai kong­resszus emberi jogi bizottságá­nak társelnökét. A megbeszélé­sen az európai integrációs fo­lyamatról, hazánk EU-tagságá- val kapcsolatos kérdésekről folytattak eszmecserét. Fidesz-kritika. A fiatal de­mokraták véleménye szerint a kormánykoalíció által kidolgo­zott nyugdí-biztosítási rendszer nem az európai, hanem a dél­amerikai országokra jellemző. Elfogadása a társadalom minden rétege számára hátrányokkal járna, csupán a kormányhoz kö­zel álló pénzügyi köröknek lenne előnyös. Agrárfórum. A magyar mező- gazdaság válságban van ugyan, de nem az ellehetetlenülés álla­potában - állapította meg Nagy Frigyes földművelésügyi mi­niszter az MSZP országos agrár­fórumán. A tárca vezetője ele­mezte az ágazat helyzetét és is­mertette a mezőgazdaság előtt álló idei feladatokat. Ellenzik akülönalkut. A Ke­reszténydemokrata Néppárt tegnap kinyilvánította: ellenez minden különalkut Szlovákiával a dunai vízlépcső ügyében. A párt szerint a különmegállapo- dás ronthatja Magyarország esé­lyeit a hágai perben. Rendkívüli kogresszus? Le­hetséges, hogy dr. Kiss Péter­nek, a szocialisták központi pénzügyi ellenőrzőbizottsági elnökének hirtelen halála miatt összehívják a párt rendkívüli kongreszusát. Áz alapszabály szerint ugyanis e poszt betöltő­jének személyéről csak a kong­resszus dönthet. Az MSZP alel- nökei kedden tárgyalnak a kép­viselő halálával kialakult hely­zetről. Az M5-ÖS a kecskeméti városi televízióban Autópálya-vitafórum A decemberben átadott M5- ös autópálya-szakasz haszná­latának díjszabása az elmúlt hetek legnagyobb viharát okozta térségünkben. A ma­gas használati díj tiltakozá­sok sorozatát váltotta ki. A Kecskeméti Televízió és a Petőfi Népe közös fórummű­sort készít a megyeszékhely televíziójában, a Napjaink című programban február 3- án, hétfőn este 8 órától. A közérdekű szolgáltató maga­zin vendége lesz a közleke­dési minisztérium illetékes vezetője, a térségi települé­sek képviseletében Zsigó Viktor lajosmizsei polgár- mester, valamint Farkas Zol­tán kecskeméti alpolgármes­ter. A produkció készítői számítanak a nézők közre­működésére is. A témához kapcsolódó kérdéseket, ész­revételeket, közérdekű felve­téseket a 76/485-211-es tele­fonszámon várják. Emellett hétfőn este 6 és 9 óra között az alábbi telefonszámok tár­csázásával lehet a Kecske- mét-Budapest szakasz autó­pályadíjának reális mértéké­ről véleményt nyilvánítani: max. 200,- Ft: 416-001 max. 300,- Ft: 416-002 max. 400,- Ft: 416-003 max. 600,- Ft: 416-004 600,- Ft felett: 416-005 Tanulmány Magyarországról Szakmailag korrekt, precíz ta-. nulmányt készített a Nemzet­közi Munkaügyi Szervezet (ILO) Magyarországról a fog­lalkoztatási lehetőségek javítá­sát elemezve. A tanulmány hozzájárulhat ahhoz, hogy a nemzetközi közvélemény meg­ismerje a rendszerváltás óta végbement változásokat. A magyar kormány is hasznosít­hatja az ILO - mint külső szem­lélő - javaslatait. A tanulmány többek között a gazdasági nö­vekedés ösztönzését javasolja a foglalkoztatási gondok mérsék­lése érdekében. Ennek során kiemelt szerepet kellene szánni szerintük a belső piacnak, va­lamint a kis- és középvállalko­zásoknak. Mindez a munkaügyi miniszter szerint egybeesik a kormány törekvéseivel. Átadták a filmkritikusok díjait Eszenyi kapta a legjobb női alakítás díját. A MÚOSZ Film- és Tévékri­tikusi Tagozata idén is díjazta a kiemelkedő magyar játék- és dokumentumfilmeket, vala­mint a tévés alkotásokat. A filmkritikusok B. Nagy László díját a Boise Vita című film kapta (rendező: Fekete Ibolya), a legjobb rendezésért járó elismerésben Gothár Pé­ter részesült a Haggyállógva Vászka című alkotásáért. A legjobb dokumentumfilm díját Almási Tamásnak ítélték, a legjobb tévéjátéknak járó ki­tüntetést pedig Dömölky Já­nos és Mihályfy Imre érde­melte ki. Díjat kapott Ka- mondy Zoltán és Sas Tamás is. A legjobb színésznőnek járó díjat Eszenyi Enikő, a leg­jobb férfi színész kitüntetést Benkő Gyula kapta. Eredeti olasz bútorok a klasszikustól a modernig A lakás soha nincs kész tfpCSKEMET, LADANYBENEI UT l.| ,0qO TEL./FAX: 76/322-909 Eredeti olasz bútorok a klasszikustól a modernigl Több ezer bútorból válogathat! V* w Nyitva: hétfőtől'-péntekig: 9.00-18.00 szombat: 9.00-13.00 "A LAKÁS SOHA NINCS KÉSZ!" 200 m Budapest Ladánybene ~\ V Közel három éve nyitotta meg kapuit Kecskeméten az Euro Mobiii bútor­ház. A cég évről- évre nagyobb for­galmat bonyolít. A bútorházban kínált termékek iránti nö­vekvő kereslet el­sősorban a kiváló minőségnek és a széles választék­nak köszönhető. Kiss István ügyve­zetőt az idei kínálat­ról kérdeztük.- Eredeti olasz bútorokat forgalma­zunk a klasszikus stí­lusútól a modernig. Az áruház megnyitá­sával azt a vevőkört céloztuk meg a régi­óban, amely a maga­sabb színvonalú bú­torokat szeretné megvásárolni. For­galmazunk nappali és hálógarnitúrákat, ülőbútorokat, étke­zőgarnitúrákat, gyermekbútorokat, bársarkokat illetve mindenféle kiegé­szítő bútort. Négyszáz négy­zetméteren mutatjuk be az általunk for­galmazott bútorokat. Bárki meggyőződhet róla, ha eljön hoz­zánk, hogy nemcsak a bútorok minősége, hanem a kínálat módja is felveszi a versenyt európa leg­jobb áruházainak kí­nálatával. Szívesen várjuk a lakberendezőket, a belsőépítészeket, de azokat is, akik csak ötletet szeretnének meríteni ahhoz, hogy hogyan rendezzék be lakásukat. Mun­katársaink tanáccsal is szolgálnak az ér­deklődőknek. Annak aki lakberendezési tanácsotkér, akárhe­lyiségekre lebontva segítünk megter­vezni, hogy milyen méretű, színű, stí­lusú bútort helyzzen el lakásában. Mind­ezt természetesen díjmentesen. 1997-től új szolgál­tatásként a nálunk vásárolt bútort szak­embereink a helyszí­nen - a vevő lakásá­ban - díjmentesen összeszerelik. Az egyedi igényeket, el­képzeléseket - pél­dául kastélyok, kú­riák berendezését - is lehetőség szerint kielégítjük . Várunk minden érdeklődőt a Ladánybenei úti áru­házunkban.

Next

/
Thumbnails
Contents