Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-27 / 49. szám

1997. február 27., csütörtök Tüntetés Bács-Kiskunban 7. oldal Kényszerű útzár az 54-esen Tegnap reggel több csomópon­ton gyülekeztek a jakabszállási és az orgoványi gazdák, hogy pontban 9 órára elállják az 54- es út egyik sávját. Szűnni nem akaró traktoráradat jött ez utóbbi község felől. Talán csak a talicskák maradtak otthon - jegyezte meg az egyik részt­vevő. Ahogyan teltek a napok, mind többen csatlakoztak a demonstrációhoz. Igaz, kedden kicsit már türelmetlenek voltak, mert nagyon elhúzódott a kis­kőrösi egyezkedés. Becsületes viselkedés Csorba Jenő, az orgoványiak főszervezője dicsérően mondta, hogy mindenki tisztességesen, becsületesen viselkedett. Meg­mutatták, a parasztember nem csürhe. De az biztos, hogy ez a réteg utolsóként nyúl ilyen megmozduláshoz. Véleménye szerint az aranykorona-érték szerinti adózás lenne a jó azért is, mert akkor a kormányt rá le­hetne szorítani arra, hogy ren­dezzék már végre a földügye­ket. A csoportosulók rendre bí­rálták a minisztert éppúgy, mint az állítólagosnak nevezett ér­dekképviseleti szerveiket, az FM-et, az agrárkamarát, a hegyközséget, hiszen nem tar­tottak ki mellettük. Nem sokkal a minden eddigi­nél hosszabb sor felállta után a Bocsa felől érkező forgalomban lévő egyik külföldi kamion ke­reke durrdefektet kapott, ami miatt több mint egy órán át kényszerűen teljes útzár lett az 54-esen. A türelmetlenkedők tábora nőtt, de rendbontás nem volt. Vadkerttől Bócsáig Soltvadkerten kisebb-nagyobb csoportokba verődtek a de­monstrációban részt vevők, akik a már lesokszorosított köz­leményt olvasták, s annak tar­talmát tárgyalták. Volt, ahol az út és szőlőtáblák közötti részen tábortüzet raktak, s szalonnát sütöttek. Igaz, ez nekik ilyentájt furcsa, hiszen: - Vóna a pa­rasztnak mit csinálni, de föntről kényszerítettek ide bennünket - mondta egyikőjük. A tázlári Szél Istvánné, aki számokkal foglalkozik, nem igazán elége­dett még a tárgyalások tb-t illető részével. Miből? A beruházá­sokra jócskán van hitelünk, s évek óta mindig közbejön va­lami, ami elviszi a hasznot. Hol a peronosz, hol a fagy. Ha rend­szeresen volna az a közepes termés, akkor haggyá’ a fizetni­való - morfondírozott. A vadkerti „főhadiszállás­nál”, a benzinkútnál az egyik szervező elmondta, holnap (mármint ma) nem állnak ki az útra, de ha mégsem vezetnek kellő eredményre a még hátra­lévő tárgyalások, akkor komo­lyabb baj lehet a legközelebbi kivonuláskor. Egyébként dél­utánra már Soltvadkerttől Bocsa határáig álltak a munkagépek. Szónoklatra nincs engedély Kecel és Császártöltés között szintén hosszabb sorban álltak ki a gazdák, mint az előző két nap. A forgalmat már csak rendőrök irányították, mi több, a termelők tanácskozását is. Ugyanis - panaszolták - az ott lévő egyenrúhás arra figyelmez­tette őket, hogy itt nem lehet szónoklatot tartani. Tette ezt akkor, amikor Kapás János egy kisebb csoportnak el szerette volna mondani, hogyan tovább. „Nincs nekünk már szólássza­badság sem” - összegezték ér­tetlenül. Pulai Sára A gazdakörök álláspontja A Magyarországi Gazdakö­rök Országos Szövetsége március 10-étől 19 megyére kiterjedő demonstrációt szervez, ha az agrártársa­dalmat érintő társadalom- biztosítási és adószabályo­kat a kormány nem módo­sítja számukra elfogadha­tóan. A keddi kiskőrösi megbeszélésen rögzítettek­ről úgy vélték, hogy ezt csak kiegészítésekkel tud­ják majd elfogadni, mivel az ágazat résztvevőit sújtó társadalombiztosítási terhek nem csökkennének a nekik kívánatos mértékben. Az összeállítás fotóit Walter Péter és Pozsgai Ákos készítette Frank János nem hiányozhat egyetlen keceli rendezvényről, sőt ő a mindenki Janija. A demonstráción is ott kerekezett drótszamarával. Ám hazafelé menet rosszul lett, s ezt mások kihasználva ellopták tőle a biciklit. Tegnap keserűen érkezett a felvonulókhoz, akik gyorsan döntöttek, s összedobták az új „paripára” valót. Ilyen boldog még karácsonykor sem volt a megajándékozott, akivel együtt örültek a blokádosok. ALLAS Gyakorlattal rendelkező sofőröket kere­sünk nemzetközi munkára 24 és 7,5 ton­nás szerelvényekre. T: 06-60/381-815 Szobafestő-mázoló szakmunkásokat azonnali belépéssel felveszünk! Szerszám szükséges! Építők '89 Kft. _ Kecskemét, Kőhíd u. 26.e Gépipari, ill. elektronikust keresek alap­fokú németnyelv-tudással. Levélcím: RITZ Mérőtranszformátor Kft. 6001 Kecskemét, Pf. 581 A Nationale-Nederlanden Magyarországi Biztosító Rt. Kecskeméti Igazgatósága öt új üzleti igazgatósága vezetésére üzleti igazgatói munkakörre pályázatot hirdet. A saját üzleti csapat felépítését új vezetői érdekeltségi rendszerünk támogatja. Hálózatépítési, értékesítési tapasztalat előnyt jelent. 30 év feletti, felsőfokú végzettségűek - pályázatait a megye egész területéről, | a 380-as kecskeméti postafiókra várjuk. ­Gyakorlott hirdetésszervezőt keres egy hiánypótló kiadványhoz kiadó, magas juta­lékért, 2 hónapos szabad kapacitással Kecskemét, Abony, Baja, Kalocsa, Kiskun­félegyháza, Kiskunhalas, Lajosmizse, Nagykőrös, Kiskőrös, Kiskunmajsa váro­sokban. Tel.: 46/321-515 MEGHÍVÓ A Kecskeméti Alumíniumipari Szövetkezet értesíti tagjait és üzletrész-tulajdonosait, hogy telephelyén, 1997. március 14-én, 13 órakor tartja MÉRLEGZÁRÓ KÖZGYŰLÉSÉT, melyre az érintetteket ezúton tisztelettel meghívja. Cím: Kecskemét, Fűzfás köz 3. IGAZGATÓSÁG (7052) KÖZLEMÉNY ROYAL II. Sütőipari Részvénytársa­ság Igazgatósága értesíti részvé­nyeseit, hogy 1997. április 21-én, 10 órai kezdettel Kiskunhalas, Szabad­kai út 90. sz. alatti székhelyén KÖZ­GYŰLÉST HÍV ÖSSZE. Napirend: az igazgatóság számadása; jelentés az éves üzleti tevékenységről; tárgy­évi üzletpolitikai koncepció; felügye­lőbizottság jelentése; könyvvizsgáló jelentése; mérleg megállapítása; nyereség felosztása; könyvvizsgáló, igazgató, igazgatósági, felügyelőbi­zottsági tagok választása. Magyar cégektől munkavállalási lehetőség Németországban korlátozott létszámban szak- és segédmunkásoknak. TeL: 06- 60/465-170, 06-60/465-171 TANFOLYAMUNK ELVÉGZÉSÉVEL KÖNNYEBBEN TUD ELHELYEZKEDNI! 32 órás számítógépes alapismeretek, szö­vegszerkesztő ismeretek tanfolyamot indítunk kezdőknek. Ára: 9.800 Ft (2 havi részletben). Az előadásokat munkaidő után tartjuk. Érd.: Karrier Iroda, Kecskemét, Deák tér 2. III/4. Tel.: 76/321-319, 12-16 h-ig. Megyei vezetőt keresünk kerámiaáruk ér­tékesítésére. PANNON Bt. Nagykereske­delem Szeged. Szent Miklós u. 3, Fax/tele- fon: 62/483-472 Mükörmöst felveszek. 76/326-593. Tanácsadó munkatársak jelentkezését várjuk Bács, Csongrád megyébőll 06- 30/354-888 SERTÉSHÚST -0LCS0N: karaj, comb, lapocka: 500 Ft/kg malachús: 300 Ft/kg félbehasítva (fej-lábbal): 285 Ft/kg HÚSVÉTI füstölt áruk bőven! Hétfőn és pénteken kenyérakció: 80 Ft/kg Hétvégeken egyéb akciók! TRUNGEL DISZKONT Hetény, Iskola u. 10. Tel.: 76/472-584 (7835) Tavaszi bevásárlás! Háztartási szaküzletünkben (Kmét, Széchenyi krt. 7/B) minden hónap végén és elején 25-étől 5-éig mosópor- és tisztítószer-akció! Minden szombaton 2000 Ft feletti vásárlás esetén 10% engedményt adunk! Reklámáraink: LIMIT diszperziós belső falfesték, 16 1 2350 Ft T1LATEX belső falfesték, 161 ^670 2620 Ft Többször festhető tapéta T094 838 Ft Német szuperfehér gipsz, 40 kg 4870 1409 Ft Cellcolor, barna -'őTO 550 Ft Ruhafesték minden színben 35 Ft Ha 14 óráig feladja hirdetését, a másnapi lapban az utolsó oldalon olvassák. BENCKISER KFT Cégünk, mely egyike a világ vezető vegyipari fogyasztási cikkeket gyártó vállalatának, Bács-Kiskun és Pest megye területére KERESKEDELMI KÉPVISELŐT keres. Ön eséllyel pályázik, ha - 20-30 év közötti úr, vagy hölgy;- kereskedelmi képviselői tapasztalattal rendelkezik;- legalább középfokú végzettségű;- kiemelkedő kommunikációs készségű;- nagy munkabírású. A feladat: - meglevő boltok és partnerek látogatása;- merchandiserek és sales ladyk munkájának koordinálása;- akciók és árubemutatók lebonyolítása;- piaci jelenlét erősítése, disztribúció növelése;- a terület forgalmának biztosítása. Amennyiben hirdetésünk felkeltette érdeklődését, fényképes önéletrajzát a megjelenéstől számított egy héten belül juttassa el a következő címre: Nagy Csaba részére . BENCKISER KFT 1036 Budapest, Lajos u. 48-66. "Bács-Kiskun" jeligére. t7706) Kiadó március végén megnyíló DOMEX SZŐNYEGÁRUHÁZBAN (volt Adu Üzletház Kecskemét, Róbert Károly krt. 3.) 700 m2 terület !& # sfr í|i efa efc Bútor-, lakberendezési- és kultúrcikk-értékesítők jelentkezését várjuk. Telefon: 1268-0347, 1268-0348, 1268-0349, 1322-5096 7837

Next

/
Thumbnails
Contents