Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-20 / 43. szám

MA Szolgáltatórovatunk a 9. oldalon A kormány nem veszi komolyan a gazdálkodók követeléseit Ez az agrárdemonstráció lesz az utolsó? Felvételünk az elsőn készült. Eredmény nélkül zárult a me­zőgazdasági termelők képvise­lői, illetve a kormány szakértő tisztviselői közötti szerdán, Kiskőrösön lezajlott megbe­szélés. Kosa Gyula, a de­monstrációt szervező bizott­ság vezetője elmondta: az ál­láspontok nem közeledtek egymáshoz, így február 24-én reggel kilenc órától újabb, immár háromnapos tiltakozó­akció kezdődik. Az eddig be­érkezett jelzések szerint az or­szág legkülönbözőbb részeiről negyven helyen csatlakoznak a termelők a Kiskőrösről in­dult kezdeményezéshez. A gazdák teljes útelzárásra ké­szülnek, ám ha erre nem kap­nak engedélyt - ami valószínű -, megtalálják a módját, mi­ként tudják olyan mértékben lassítani az utak forgalmát, amivel a kormányt rákénysze- ríthetik követeléseik teljesíté­sére. Kosa Gyula hangsú­lyozta: ha a kormány azt akarja, hogy ez az agrárde­monstráció legyen az utolsó, akkor a szervező bizottságot el kell fogadnia tárgyalófélnek. Kijelentette azt is: követelik Nagy Frigyes földművelés- ügyi miniszter és a tárca poli­tikai államtitkárának, Kiss Zoltánnak a leváltását. A kiskőrösiek akciójához újabb és újabb települések, szervezetek csatlakoznak szerte az országban. Tudósítá­saink az 5. oldalon. Hiányozni fognak a katonák a véradóláncból Civil életmentők kerestetnek Elmennek Bajáról a katonák. Ez nemcsak azt jelenti, hogy megszűnik Baján a katonaélet, hanem azt is, hogy a városban erőteljesen lecsökken a lehet­séges véradók száma. Rádi Józsefné, a vöröske­reszt bajai szervezetének veze­tője elmondta, hogy évente körülbelül 2 ezer liter vérre van szüksége a kórháznak a folyamatos betegellátáshoz. A bajai vöröskereszthez két vá­ros és 26 község tartozik vér­adás szempontjából. A tavalyi évben 3724-en adtak vért, kö­zülük 707-en először szánták el magukat az életmentésre. A honvédségi véradást polgárival kell pótolni. Rádi Józsefné ezért rendszeresen látogatja az intézményeket, igyekszik mi­nél több emberhez eljutni. Felkereste a tűzoltóságot és a rendőrséget is. Tervezi, hogy kiszállnak vérvételre a Petőfi- szigetre, a főiskolások nyári találkozójára. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. A fajszi képviselők havi 27 ezret szavaztak meg maguknak Falugyűlés a tiszteletdíjak miatt A januári falugyűlésen a lakos­ság még megtapsolta a képvise­lők eddigi munkáját, ám hétfőn épp a testület által megszava­zott tiszteletdíjak miatt hívják össze a község népét. A pol­gármester bércsökkentést és új­bóli tárgyalást kér. Illés József polgármester szerint a képviselőket a költ­ségvetés megtárgyalásánál leg­inkább a saját tiszteletdíjuk ér­dekelte, más javaslat nem érke­zett a tervezethez. Eddig Faj- szon nem járt javadalmazás a testületi tagoknak, a legutóbbi ülésen született döntés szerint viszont havonta bruttó 27 ezer forintot vehetnek fel a képvise­lők. A polgármester és az al­polgármester ezért a költségve­tés ellen szavazott. Közben a faluban aláírásgyűjtésbe kezd­tek, mert a lakosság is sokallja a képviselői tiszteletdíjakat. Il­lés József kezdeményezte a téma ismételt tárgyalását, amit a rendkívüli falugyűléssel egy időben tartanak meg. (Folytatás az 5. oldalon) Rajtacsípték a riogatót Téli játékunk nyertesei Téli Szerencsekerék-játé­kunk nyerteseit a múlt hét keddjén sorsoltuk szerkesz­tőségünkben. A fődíjas, aki negyvenezer forint értékű ajándékcsomagot kapott, már akkor megtudta szeren­cséjét, a további 199 nyertes névsorát ma közöljük. Ér­demes all. oldalra lapozni. Egy férfi hívta fel kedden dél­után a majsai művelődési köz­pontot és közölte: időzített rob­banószerkezet van a táncterem­ben. Ezt követően a rendőrség kiürítette és átvizsgálta az épüle­tet, de nem akadtak robbanó­anyagra. A bombariadó miatt kezdte később adását a Majsa Rádió 88, amely ebből az épü­letből sugározza műsorát. A rendőrségnek rövid időn belül sikerült ellenőriztetni, hogy a fenyegető hívás a helyi Agrikon gyárból érkezett. Estére az is ki­derült, hogy a betelefonáló, S. T. 19 éves helybéli fiatalember csak tréfának szánta az egészet. A hatóságok azonban nem szó­rakoztak ezen, tegnap már átad­ták a vizsgálati anyagot az ügyészségnek. A fiatalember közveszéllyel fenyegetés vét­sége miatt már ma bíróság elé áll. Elosztották a milliárdokat Kecskemét képviselő-testülete 21 támogató vokssal tegnap el­fogadta az önkormányzat idei költségvetését. Eszerint a város és intézményei idén 8 milliárd 372 millió forinttal gazdálkod­hatnak. A fejlesztések közül a legtöbb pénz az ÉZI leendő ott­hona, a Ferenc laktanya felújí­tásának és bővítésének befeje­zésére jut, 451,9 millió forint. Zöld utat kapott a szenátoroktól az ipari parknak kiszemelt terü­let megvásárlása is, erre a célra 116,8 millió forintot szavaztak meg. Farkas Zoltán alpolgár­mester ugyanakkor visszavonta múlt heti javaslatát, mely sze­rint 65 millió forintot kapott volna idén a sportalap. E he­lyett csak 30 millió forintot oszthat majd el a sportbizott­ság. A város idén 300 millió fo­rint folyószámlahiteit vesz fel, tartós kölcsönnel nem számol­nak. Továbbiak a 7. oldalon. Hozzáférhetnek-e illetéktelenek az orosz rakétaarzenálhoz? Jelcin elnök megbízásából Vik­tor Csemomirgyin kormányfő pénteken személyesen vizsgálja meg az orosz hadászati rakéta­csapatok ellenőrzésének meg­bízhatóságát. Csemomirgyin Rogyionov védelmi miniszter és a haderőnem parancsnoka, Igor Szergejev tábornok kísére­tében keresi fel a rakétacsapa­tok központi parancsnoki pont­ját, amely Moszkvától mintegy 30 kilométerre keletre van. Az ellenőrzés az irányítórendszer működésének megbízhatósá­gára irányuló átfogó vizsgálat záró szakasza. A hírt bejelentő kormányforrás szerint ennek során személyesen is meg akar győződni az orosz vezetés ar­ról, hogy kizárt az illetéktelen hozzáférés. Mindkét féltől kasszírozott? Hány fordulatot tartogat még a Tocsik-ügy? Tegnapi hírek szerint a Tocsik Márta alvál­lalkozójaként működő Arány Rt. a belterületi földekkel kapcsolatban az önkormány­zatokat képviselő 1000. Ügy­védi Irodával is szerződést kötött. Az ügyvédi irodának járó sikerdíj 30 százalékáért vállalta a közreműködést az önkormányzati követelések rendezésében. Az iroda kép­viselője közölte: elképzel­hető, hogy szerződést kötöt­tek az Arány Rt.-vel, de a tel­jesítésre nem került sor. Rendőrségi forrásokból származó információk szerint feltételezhető, hogy a vállal­kozás nemcsak a jogásznővel, hanem az ellenérdekű önkor­mányzatokat képviselő 1000. Ügyvédi Irodával is szerző­désben állt. A Tocsik-ügyről továbbiak az 5. oldalon. Nyolc beteg került kórházba influenzával Enyhe a járvány a megyében Az adatok alapján úgy tű­nik, Bács-Kiskun megyében továbbra is enyhe, szelíd az inf­luenzajárvány. Február máso­dik hetéhez képest ezerrel csökkent a betegek száma, a múlt héten 4862 új influenzás betegről küldtek jelentést a há­ziorvosok a megyei tisztiorvosi szolgálatnak. Ezen belül a szö­vődményes esetek - tüdőgyul­ladás, hörghurut - száma emel­kedett 205 esetre, s nyolc beteg kórházi ápolásra is szorult, de halált a múlt héten nem okozott az influenza. A járvány korcso­portok szerinti és területi meg­oszlása is egyenletes. Mindezek alapján a megyei tisztiorvosi szolgálat szerint az idei járvány minden tekintetben enyhének mondható. Gyorshírek Meghalt Teng Hsziao-ping? 1 Egy hongkongi tv-állomás szerint szerdán meghalt Teng Hsziao-ping, Kína legnagyobb I I tekintélyű vezetője - jelentette a Reuter. Az információ sze- I rint Tent Hsziao-ping helyi idő szerint este 21 óra (13.00 GMT) körül hunyt el. Újabb diáktüntetés Több ezer egyetemista vett részt a belgrádi diákok szerdai fővárosi felvonulásán, amely ismét incidensek és rendőri be- I avatkozás nélkül ért véget. Az | egyetemisták a helyhatósági választások eredeti eredmé­íS Sí I nyeinek elismerését, a válasz­ai tási csalások felelőseinek | 1 megbüntetését és a rektor, va­lamint helyettesének lemon­dását követelik. Albán piramisok Az albániai piramisjátékok % összeomlása nyomán dühösen [ tüntető kisbefektetők lecsilla- pítására a legnagyobb albán magáncég, a VEFA Holding bejelentette: visszafizeti a kis- betéteket. Csak a betéteket, az I ígért kamatokról le kell mon­daniuk az embereknek. Fajtalankodott a Nobel-díjas Beismerte bűnösségét a bíró- ság előtt Dániel Carleton Gaj- dusek amerikai Nobel-díjas professzor, akit azzal vádoltak, i hogy fiatal gyerekekkel fajta- lankodott. Kilenc hónapot kell § börtönben töltenie. Új parancsnok a repülőezrednél I Pintér Sándor alezredes sze­mélyében április 1-jétől új pa­rancsnoka lesz a kecskeméti Szentgyörgyi Dezső Harcá- szati Repülőezrednek. A ko- I rábbi parancsnok, Karmazsin Sándor ezredes maga kérte 1 nyugállományba helyezését, miután befejeződött a honvéd- íj ségi fegyelmi vizsgálat a szol- f gáláiból kivont MiG-21-es re-1 pülőgépek eladásával kapcso- | : latban. Karmazsin ezredes j íí nem volt felelős a történtekért. Amerikai-magyar hadgyakorlatot tartanak imitált indítás néven február 19-27. közt Magyarországon. A gyakorlaton részt vevő amerikai egység egy C-130-as szállítógéppel teg­nap érkezett meg Kecskemétre. Részletek a 2. oldalon. fotó: galambos Sándor

Next

/
Thumbnails
Contents