Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)
1997-02-17 / 40. szám
1997. február 17., hétfő Petőfi Népe 7. oldal Anyakönyvi kivonat a hegy levének Szigorúbb szankciókra számíthatnak a pancsolók, a borhamisítók A kormány által csütörtökön jóváhagyott bortörvény tervezete szigorúbb fellépést helyez kilátásba a borhamisítókkal szemben, és nagyobb védelmet ígér a minőség és eredetvédelem tekintetében mind a termelők, mind a fogyasztók számára. Az új jogszabály a hazai borok minőségének, jó hírének védelme érdekében rögzíti, hogy a borhamisítás nemcsak szabálysértésnek, hanem súlyosabb esetekben bűncselekménynek is minősíthető. Ennek megfelelően a „pancsolók” az eddiginél keményebb retorzióval számolhatnak. A tervezet szerint bevezetik a minőségvédelmi bírságot is, amellyel a fogyasztókat megtévesztő termékek előállítóit sújtják. Ugyancsak a minőség védelmét szolgálja, hogy a törvény elfogadását követően a közfogyasztásra forgalomba kerülő borok csak eredetigazolással, származási bizonyítvánnyal ellátva kerülhetnek forgalomba. így a szőlő és a bor előállítása, szállítása, forgalmazása a bizonylati rendszer révén aránylag egyszerűen nyomon követhető, a visszaélések pedig könnyen tetten érhetők. A bortörvény koncepciójában szerepel az is, hogy a termelés szabályozására bevezetik a kvótarendszert. A piaci helyzetet, az értékesítési lehetőségeket figyelembe vevő mennyiségi keretek meghatározásának alapja, hogy a mintegy 130 ezer hektárnyi ültetvényen a nemzetközileg is átlagosan elfogadott 4 és fél millió hektó bort termeljenek. A szaktárca - a nem klasszikus termőterületeken - időszakosan korlátozhatná a borszőlőtelepítéseket, hogy elsősorban a borvidéki és termőhelyi besorolású, hegyközségi rendszerbe tartozó területekre összpontosuljon a termelés. A besorolással nem rendelkező, de borvidékhez kapcsolható jó adottságú térségekben a gazdálkodók lehetőséget kapnának a csatlakozásra, ám a kritériumoknak nem megfelelő területeken megszüntetnék a köz- fogyasztásra kerülő borok előállítását. U. G. Árambér. A villamosener- gia-iparban január 1-jéig visszamenőleg 18 százalékkal emelik az átlagkeresetet. Az ágazatban a minimálbér 18 600 forint lesz az idén, és a munkaadók gondoskodnak a jóléti és szociális ellátások reálértékének megőrzéséről. Gyűlnek a forintok. A háztartások pénzügyi megtakarításainak értéke 33,3 milliárd forinttal nőtt januárban. A megtakarítások túlnyomó része forintban képződött. A devizabetét-állomány értéknövekedése kisebb, mint a forintleértékelés növelő hatása. A Nemzeti Bank jelentése szerint a forintbefektetéseken belül a takarékbetétek állománya bővült a legnagyobb mértékben. Magyar Államkötvény 2003/F 2000/D Mindig voltak nagy pillanatok A JELEM NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. Az 1996. október 17-én kibocsátott 2003/F államkötvényt és az 1997. január 20-án kibocsátott 2000/D államkötvényt a kibocsátó újból értékesíti. Az államkötvények kibocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az államkötvények újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 2003/F 7 éves futamidejű, változó kamatozású, a kamatfizetés évente történik. A kamatmegállapításra minden év március 20-án és szeptember 20-án kerül sor a következő kamatperiódusra vonatkozóan, alapja a KSH által számított fogyasztói árindex. Aukció időpontja: 1997. február 13. Jegyzési időszak: 1997. február 17-21. Jegyzési árfolyam: 113,47% MAGYAR ÁLLAMKÖTVÉNY 2000/D 3 éves futamidejű, kamata évi fix 18,50%. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1997. február 13. Jegyzési időszak: 1997. február 17-21. Jegyzési árfolyam: 106,45% MÁSODPIACI FORGALMAZÁS Az állampapírok elsődleges forgalmazói hálózatán keresztül a befektetők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: Magyar Hitel Bank Rt. 6001 Kecskemét, Batthyány u. 23., Kiskörös, Baja, Kiskunfélegyháza • OTP Bank Rt. 6000 Kecskemét, Szabadság tér 5., Szabadság tér 1/A, Baja, Kalocsa, Kiskőrös, Kiskunhalas, Kiskunfélegyháza, Izsák, Kecel, Kiskunmajsa, Soltvadkert, Tiszakécske, Solt, Bácsalmás • Inter-Európa Bank Rt. 6000 Kecskemét, Rákóczi út 26. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 6000 Kecskemét, Budai u„ Baja • Pakett Bróker Rt. 6200 Kiskőrös, Bajcsy-Zs. út 15. • Cooptourist (a New York Broker Kft. ügynökeként) 6000 Kecskemét, Kéttemplom köz 9-11. VALAMINT: Magyar Államkincstár Bács-Kiskun Megyei Értékpaplrpénztára Kecskemét, Szabadság tér 1. I I A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG MAI MŰSOR TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.05 Sportakadémia 11.00 Walt Disney bemutatja 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Telepakk 14.00 Hírek. Időjárás 14.10 Patrin - Üzenet - Vorba 14.30 Nasa obrazovka 15.00 Repeta 16.30 A homok titkai 180/62. 17.05 Túrabakancs 17.30 Mozivarázs 17.45 Oscar Junior 18.00 „Engedjétek hozzám!” 18.10 Csellengők 18.15 Üzlet 18.30 Szerencsekerék 19.00 Luclferke 19.15 Múzsa 19.30 Híradó (Feliratozva Isi) 19.50 Sporthírek 20.05 Magyarok cselekedetei 20.15 X-akták - Történetek az FBI titkos ügyeiből 21.05 Horn Gyula miniszterelnök sajtótájékoztatója 27.50 Vers mindenkinek 22.00 A haza 11/7. 23.00 Híradó TV 2 14.00 Parlamenti Napló 15.00 Közvetítés a parlamentből 7 7.05 Csak egy kis flört (német sorozat) 5/1. 77.50 Időjárás 18.00 Körzeti híradók 78.15 TH (Feliratozva is!) 18.45 Színfolt 79.00 Sportműsor 27.00 Kék percek 27.05Zenei értéktár 27.30 Telemázli 22.00 Híradó 22.70 Időjárás 22.75 Aktuális 22.35 Kenő 22.40 Minifesztivál '97 23.30 Magyarok cselekedetei (ismétlés) TV 3 14.50 Katonacsizmában a mamám (amerikai film) 92' 16.30 Menjünk (ism.) 76.45 Salty, a fóka 17.15 Horgászmagazin 17.35 Búcsú a fegyverektől (amerikai film) 79' 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Második lehetőség 20.70 Játék: Zenefon 20.45 Kandi kamera 21.00 Mirage (amerikai krimi) 22.35 Napi profit 22.45 Profitvadász (ism.) 23.75 Negyedóra sport DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Starting Business English 9.00 Képes krónika 72.00 Déli harangszó 72.20 Heti Hírmondó (ism.) 13.20 Emlékképek (ism.) 73.35 Postabontás (ism.) 73.55 Kicsoda a micsoda (ism.) 14.25 Cimbora (ism.) 75.10 Az út (animációs film) 75.75 Tengeralattjárók (dokumentumfilm, ism.) 4/1. 16.10 A dagadóláp élővilága 76.25 Harmónia (ism.) 16.55 Változó világunk 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Mese 18.00 Híradó 18.15 Blanche 11/5. 79.05 Helikon 19.35 A csekei csónakos 20.05 Minoritates Mundi 20.45 Esti kérdés 27.00 Híradó 27.20 Sportpercek 27.30 Századunk 9/1. 22.25 A modern világ remekírói 23.20 Ludwig van Beethoven: F-dúr szimfónia, Op. 63. 23.50 Petőfi Sándor: Minek nevezzelek HBO 16.30 Superman legújabb kalandjai 7 7.30 Nyugatról keletre, avagy a média diszkrét bája 19.45 Nukie 21.30 Zongoralecke 23.30 Az alvilág mélyén SZÍV TV 76.30 Torna 77.00 Fizessen, nagysádl (magyar vígjáték) 66’ 76.30 Utazási magazin 79.00 Próba, szerelem (ism.) 79.30 R. P. S. Special 20.30 Autósport-magazin 27.00Thaiföld hadművelet (amerikai akciófilm) 23.00 Hétpróbás (ism.) EUROSPORT 8.30 Vaasa futás. 10.00 Bob világkupa, Calgary. 72.00 Labdarúgó vb selejtező. 13.00 Labdarúgó vb selejtező. 74.00 Hegymászó vb. 75.00 ATP teniszverseny, San Jósé. 17.00 Dakar-Agades-Dakar rali. 18.00 Alpesi sí vb, Sestrleres. 19.30 Bob vk összefoglaló, Calgary. 20.00 A sebesség világa. 22.00 Sumo 2. 23.00 Európai gólok összefoglalója. 24.00 Snooker Európai Liga. KOSSUTH RÁDIÓ 4.30 Reggeli krónika 4.40 Határok nélkül 5.40 Falurádió 8.29 Szonda 9.05 Napközben 77.05 A tegnap slágereiből 11.35 Nemes Nagy Ágnes: Amerikai napló 1979. 72.00 Harangszó. Déli krónika 12.30 Ki nyer ma? 12.40 Törvénykönyv 12.50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 73.20 A keleti egyház liturgikus énekeiből 73.30 Az egyház félórája 14.05 Klasszikusok mindenkinek 74.35 Tetten ért szavak 74.55 Irodalmi műsorajánlat 75.06Tudósfórum - élőben 76.00 Délutáni krónika 76.70 Mindennapi gazdaság 16.20 Hasznos tudnivalók 16.25 Diszkotéka 77.05 Kassza 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 79.06 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Apám tűzoltó lesz 20.05 A népzene hagyományőrzői 20.30 Határok nélkül 27.05 Zabriskle Point Részletek Antonioni filmjének zenéjéből 27.25 Médiavilág 22.00 Késő esti krónika 22.30 Valahol valaki 23.05 Lemezmúzeum PETŐFI RÁDIÓ 4.30 Hírek. Időjárás 4.33 Hajnali dallamok 6.03 Reggeli csúcs 6.30 Hírek. Időjárás 6.33 Útközben 7.46 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.54 Manapság (jegyzet) 7 7.20 Zenés játékokból 72.00 Nótakavalkád 12.50 Korkérdés 73.00 Hírek. Időjárás 73.03 Manapság (ism.) 73.75 Hogy tetszik lenni? 13.45 Időjárás- és vízállásjelentés 74.00 A Rádió kívánságműsora Közben: 14.30 Értékes percek a Mezőbankból 15.00 Hírek. Időjárás 77.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfl-délután 18.54 Gordiusz plusz 79.03 Kölyökóra 20.00 Világzene magazin 21.03 Béla angyalai 21.50 Gramofonalbum 23.00 Hírek. Időjárás Színház - Mozi KECSKEMÉT Nagyszínház: Műsorelőzetes: 18-án, délután 5 órakor: JÁNOS VITÉZ. Vörösmarty Mihály-bérlet. 19-én, délután 5 órakor: JÁNOS VITÉZ. Bajor Gizi-bérlet. 20- án, délután 3 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE. Bérletszünet. 21-én, este 7 órakor: YERMA. Blaha Lujza- bérlet. 22-én, este 7 órakor: YERMA. Arany János-bérlet. 23-án, délután 3 órakor: YERMA. Gombaszögi Ella- bérlet. Katona József Színház Stúdióterme: Műsorelőzetes: 23-án, este 7 órakor: A KÖR NÉGYSZÖGESÍTÉSE. Bérletszünet. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: FELEJTHETETLEN. Színes, feliratos, amerikai film. Ár- pád: 3/4 6 és 8 órakor: ALKONYAITÓL PIRKADATIG. Színes, feliratos, amerikai film. Stúdió: 7 órakor: SZÖKÉS. Magyar film. Otthon: 5 órakor: BÉRLET - A NAVIGÁTOR. Színes, feliratos, finn film. 7 órakor: AZ IGAZIRA VÁRVA. Színes, feliratos, amerikai film.