Petőfi Népe, 1997. február (52. évfolyam, 27-50. szám)

1997-02-14 / 38. szám

péntek Napkelte: 6 óra 51 perckor Napnyugta: 17 óra 06 perckor Holdkelte: 10 óra 38 perckor Holdnyugta: 0 óra 27 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 170 cm volt. A Tisza Szol­noknál -89 cm, Szegednél pe­dig 92 cm magas volt. Közlekedés Az 55-sön a 86-93. km-szel- vény között fakivágás miatt lesz forgalomkorlátozás. Kis­kunhalas, Baja és Solt térségé­ben a mellékutakon kátyúzás lesz. Traffipax Ma délelőtt Baján, délután Felsőszentivánon számíthatnak a járművezetők radarellenőr- zésre. Játékok Két bolond pókerezik. Egyszercsak felkiált az egyik:-Sakk! Mire a másik szelíden így szól:-Te hülye! A dominó­ban nincs is szabadrúgás. Ragaszkodnak a tavakhoz Császártöltésen nemcsak szép látvány a horgásztavak együt­tese, hanem sokak kedvelt idő­töltése az ittlét. A helyi horgá­szok viszont mindenkinél job­ban ragaszkodnak e területhez, amelynek egy része önkor­mányzati tulajdon. Ezért a leg­utóbbi testületi ülésen is szóba került az esetleges eladás, de mégis a több száz tagú egyesü­let akarata érvényesült. így te­hát a pecások bérlik e vizeket. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, forintban) (középárfolyamok) Angol font 283,51 Görög drachma (100) 66,24 Német márka 103,34 Olasz líra (1000) 105,44 Osztrák schilling 14,69 Spanyol peseta (100) 122,05 Svájci frank 119,99 USA-dollár 173,71 Csökkenő felhőzet ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Közép-Európa fölött erőteljes nyu­gat-keleti áramlás jött létre, melyben nagyon gyorsan követik egymást a légköri frontok. Tegnap egy meleg­front vonult át fölöttünk, ma pedig egy hidegfront. A front mögött felsza­kadozik, csökken a felhőzet, eső, hó­zápor inkább már csak keleten, észak­keleten fordul elő. Az északnyugati szél erős, olykor viharos lesz, majd estefelé kissé mérséklődik és délnyu­gatira fordul, mely egy újabb meleg­front közeledtét jelzi. A hőmérséklet csúcsértéke 4 és 9 fok között alakul. A megye fölött éjszaka egy hideg­front vonult át, mely sokfelé okozott kiadós esőt. A front mögött ma csök­ken a felhőzet, kisüt a nap, szá­mottevő csapadék már nem várható. Az északnyugati szél néha viharos lesz. A hőmérséklet csúcsértéke 7, 8 fok körül alakul. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Tisza-tó: 1 Fertő-tó: 1 Tisza: 0-2 Duna: 1-4 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: 7 Kecskemét: 8 Jászberény: 7 Baja: 8 Tiszafüred: 7 Kiskőrös: 8 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 45-55 Velencei-tó: 55-60 Tisza-tó: 40-50 Fertő-tó: 55-60 Szolnok: 30-45 Kecskemét: 35-45 Jászberény: 30-45 Baja: 35-45 Tiszafüred: 30-45 Kiskőrös: 35-45 KÖZLEKEDÉSMETEOROLÓGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATÁSÁVAL Vizes, csúszós utakra inkább csak keleten, északkeleten kell számítani, ugyanis ott szűnik meg legkésőbb a csapadék. Az Északi-hegyvidék magasabb részein havas utak is lehetnek. Erős északnyugati oldalszél várható. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 88 Ft/perc Közlekedés- és orvosmeteorológia Ma változóan felhős, friss, tiszta idő lesz, a nappali felme­legedés néhány fokkal gyengül. Szombaton melegfront érkezik. Sokfelé esőre, az időszak vége felé északon és a hegyekben havazásra lehet számítani. Az esti óráktól a hidegfront hatá­sára lehűlés kezdődik. Vasár­nap a hidegfront mögött erős, időnként viharos szél várható. Hózáporok előfordulhatnak. A melegfront idején a fáradtság, bágyadtság, aluszékonyság a jellemző, míg a hidegfrontok idején a feszültség, az ideges­ség gyakoribb a frontérzéke­nyek között. Fázott a tolvaj Egy Kunszentmiklóson parkoló mikrobusz ablakát törték be néhány napja hajnalban. A buszból 33 ezer forint értékű flexet emeltek ki. Ugyancsak Kunszentmiklóson történt, hogy egy lakásból gázpalackot és tűzhelyt lopott el a fázós tolvaj. Tigrisek járják napok óta Kecskemét utcáit. Persze most ne gondoljon senki holmi vér­szomjas fenevadakra. Hiszen ez a tigris nagyon is szelíd, és - mint felvételünk is bizonyítja - szemmel láthatóan élvezi a gyerekek simogatását. fotó: galambos Sándor Kerti törpe helyett éppen megfelel. Dzsakartában az utcai szo­borárusnál krokodil, elefánt, víziló, s még ki tudja, mi minden kapható. Reggel szépen kipakolja, leporolja őket, és reménykedik, hogy a 200 dollár körüli összegért el is tudja őket sózni. Vörös rózsa és tulipán a sztár A mai Valentin-nap alkal­mából eladási lázban égett a világ legnagyobb „virág­tőzsdéje” a hollandiai Aals- meerben. A szerelmesek napját megelőző héten re­kordeladásokat bonyolítot­tak: a napi 17 milliós átlagos vágottvirág-eladás a duplá­jára nőtt. A sláger a vörös ró­zsa és a tulipán. A napi forga­lom a 120 futballpályányi „piactéren” 9,5 millió gul­denről (870 millió forint) 20 millióra (1 milliárd 900 mil­lió forint) emelkedett. Az Eu­rópában eladott virágok egy­ötöde érkezik Aalsmeerből, ahol közel 300 virágfajtából választhatnak a kereskedők. Az eladásokat számontartó Holland Virágiroda összesí­tése szerint a Valentin-nap előtti forgalmat csak az anyák napját megelőző vá­sárlások szárnyalják túl. Kik a legféltékenyebbek? A törökök és a spanyolok a legféltékenyebbek partne­rükre, míg a hollandok és a kanadaiak a legelnézőbbek a félrelépő társsal szemben. Legalábbis ez derül ki abból a felmérésből, amelyet a to­rontói Harlequin kiadó a február 14-ei Valentin-nap alkalmából készített. A fel­mérés során a 20 országban megkérdezett 6752 felnőtt közül a törököknél és a spa­nyoloknál mintegy 53 szá­zalék volt féltékeny a part­nerére. A legkevésbé a hol­landok féltékenyek, náluk 19 százalék volt ez az arány. A Harlequin kiadó alelnöke, Katherine Orr szerint a ka­nadaiak hiszik a leginkább, hogy „a túlzott féltékenység a legjobb kapcsolatot is tönkreteszi”. A megkérde­zettek szerint egyébként a legromantikusabb félrelépés egy Las Vegasban eltöltött hétvége. világ Kerti krokodil eladó AutóOásár(ásná( rám is gondoljanak! Käß® se Gtfefc® frSgxggi Telefon: Kecskemét-Katonatelep 76/471-447 ^WAutó/,. wmk A tavalyinál kedvezőbb részletfizetési feltételek, olcsóbb árak. Szombaton is nyitva! (572?) igáról holnapra expressz! aprón»rdetesek * Telefon és telefax Panasonic szakszerviz ART & Ortelll Telefon Bt. Kecskemét, Lóverseny u. 1. Tel.: 76/487-111. (2518) Városközpont!, űj irodaházban Kecske­mét, Bercsényi utcában, 38 m2-es tea- konyhás, fürdőfülkós iroda, 15 m2 + tetőte­res irodának, üzletnek, műhelynek alkal­mas épületrész kiadó. Telefon: 76/320- 311,76/475-647. 10 hl-es műanyag tartályok eladók. Tel.: 06-30/482-515 Eladó! Hunyadivárosi, 64 m2-es, 2 szobás, dupla erkólyes, egyedi gázfűtéses, felújított lakás + 17 m2-es garázs, szerelőaknával, alápincézve eladó. Irányár: 2.900.000 + 450.000 Ft. Tel.: 76/412-508. 16.33-as billenős Mercedes (83. óvj.) há­romtengelyes póttal eladó. Tel.: 76/472- 016 vagy 06-30/550-437 1993-es Mazda 626-os 2.0 Comprex dízel, 5 ajtós, itthon vásárolt, sok gyári extrával eladó. Érd.: 76/449-042. Irányár: 2.250.000 Ft. 205-ös dízel Peugeot 88-as óvj. eladó. Tel.: 06-20/530-657 84-es Renault 18 Turbo kombi, extrákkal, jó állapotban, ár alatt sürgősen eladó. Tel.: 78/411-461, este. 3 db szopós borjú (4-5 naposak): 83-as évj. dupla kabinos, platós FIAT Ducato, friss műszakival eladó. Érd.: Stalterék Kiskun­halas, Ady E. u. 10/A Telefon: 06-60/383- 387 3 szálas ipari fedőző eladó. Érd.: 76/441- 935, Lukácsné. 300 hl-es alutartály eladó. Érd.: 06-30/535- 666. 4x4-es UAZ, turbós, billenős, BSS póttal, 2 db E-512-es kombájn, 4300-as Volvo hom­lokrakodó eladó. Tel.: 76/449-096; 30-482- 700 70 db körbála lucerna eladó. Tiszakécske, Székhalom 201. AKCIÓ! Rendkívüli árengedmény a Far­merdiszkontban, Kméten, a Szil-Coop mel­letti üzletsoron. AKKUMULÁTOROK kedvező áron! Kecs­kemét, Mária krt. 18. Tel.: 76/325-003 Alumíniumablakok, portálok bontásból, üvegezve, nagyon jó állapotban eladók. Tel.: 78/462-427 Audi 80 B+G, 80-as évj. eladó. Irányár: 200 E Ft. Tel.: 79/341-914 Audi 80 TD megkímélt állapotban, 82-es évj. és alomfelszámolás miatt palotapincsi kutyák olcsón eladók. Kiskúnmajsa, Széktó sor 9., Faragó László. Tel.: 77/482-687 Audi eladó. 1.6D, törötten. Érd.: 78/407- 880, egész nap. Bukléanyagok 1790 Ft helyett 790 Ft-órt kméten, a Szil-Coop melletti méteráru­diszkontban. Beissbarth centrírozó- és gumiszerelő gép eladó. T: 78/353-170 Belvárosi 240 m2-es kertes, telefonos, ga- rázsos családi ház eladó, vagy értékegyez­tetéssel kisebbre cserélhető. Érd.: 76/415- 501, munkaidőben. Búza-olajnapraforgó eladó. Tel.: 79/351- 439 Derítési aljak, seprűk préselését vállalom kis és nagy tételben. Érd.: 06-60/489-232. E-400-as esztergapad, RAK-4/A targonca, csettegőbe való Mercedes-motor, OF-2 fú­rógép eladó. 77/420-014. Eladó Lajta 32-es vetőgép. Tel.: 76/445- 228 Eladó jó állapotban lévő AVIA A-31-es kis- tehrgk. 4,5 m-es, platós. Tel.: 06-30/552- 248 Eladó 130 db anyajuh 40 db báránnyal. Érd.: szombat-vasárnap, Tóth László Or- govány, Felsőjárás v. 06-60/489-348. FIAT Tipo 1,4B, 91. évj., extrákkal eladó. Irányár: 680 E Ft. 06-30/287-132. FIAT Tipo 1,4B eladó, 89-es, magyaror- szági. Érd.: 78/310-017. Ford Escort 0,5 t-s zárt kisteher 90-es, 1,8D eladó. 06-30/437-089. Ford Escort 1,6D, 85. óvj. eladó, cserél­hető. 06-30/287-132. Ford Escort 1.8D VAN 89-es évj., irányár: 650 E Ft, eladó. Tel.: 06-20/466-656 Ford Escort eladó. Tel.: 78/466-189 Ford Transit 92-es TRD szgk. eladó. Érd.: 78/421-049. Főútvonal mellett üzemelő söröző teljes felszereléssel, berendezéssel bérbe adó, vagy bérleti joga eladó. Érd.: 76/415-501, munkaidőben. HUSQVARNA H-40-es motorfűrészek ak­ciós áron 2 db ajándék lánccal, 66.566 áfás áron! Kmét, Zsinór u. 85. T.: 76/485-830. Heredara, kukoricadara és kukorica eladó. Érd.: 06-20/219-016 telefonon. Honda Prelude 1,8B, 1986-os évj. eladó. Érd.: 76/493-350. Házi füstölt szalámi eladó. Érd.: 76/382- 171. IFA billenős 8,3-as póttal eladó. Érd.: 76/429-009-es telefonon. J5-ÖS Peugeot, 87-es eladó. 06-30/455­233. Keresek T16M szovjet traktorhoz hátsó ke­reket. Tel.: 78/411-604 Keresem Kiss Józsefnó Halasi Zsuzsan­nát. Érettségi találkozóra hívnám. Aki tud róla, jelentkezzen! Zsák Erzsébet. Tel.: 76/441-635 Kiskőrös központjában telefonos, bútoro­zott lakás hosszú távra kiadó. Tel.: 78/411- 904, este. Kiskőrös központjában 67 m2-es üzlethe­lyiség két bejárattal kiadó. Tel.: 78/312- 218, esti órákban. Kockabálás borsó- és búzaszalma eladó. 77/423-520. Kiskőrös, Erdőtelki úton hobbikért, rajta lévő hétvégi házzal eladó. Tel.: 78/411- 904, este. Kméti, Széchenyi városi, dombbal szem­beni, 1 szobás, IV. em.-i, felújított lakás el­adó. Tel.: 06-30/438-721. Irányár: 1.780.000 Ft. Kosárvessző-dugvány, amerikai eladó. Érd.: 76/424-279. Kukorica eladó. 76/378-029; 06-60/489- 367. Lada 1200 85. óvj. jó állapotban, kevés km-rel eladó. 76/378-253. Lada 1500 4 éves eladó. 76/379-035. MTZ 50-es eladó. Solt, Járáspuszta, Szántó. 52-es út 44-es km. Mitsubishi Galant 89. évj., kitűnő állapot­ban eladó. 76/462-674. Multikar eladó vagy mg.-i gépre, eszközre vagy bármi másra cserélhető. 06-25/361- 133. OTR és vizes kazánok eladók. Tel.: 78/312-830 Oiajkazán, paprikamag eladó. 76/379-035. Peugeot 304-es 1.3B 79-es óvj., lejárt mű­szakival eladó. Tel.: 78/462-427 Polcrendszer ár alatt eladó. Tel.: 78/465- 483, este. Pónikocsi eladó. Tel.: 78/311-450 Renault 11 GTD 1986-os kitűnő állapotban eladó. Tel.: 78/411-810 Pónikocsi eladó. Tel.: 78/311-450 Rába 250-es, motorhibás, ikerkerekes el­adó. Tel.: 76/343-125. Sebességhatárolók beszerelése. Bosch Service. Kecel. 78/321-586. Személy- és kistehergépkocsit azonnali készpénzfizetéssel megveszek, 5 évesig. Telefon: 06-30/440-790 Tiszakécske és Kerekdomb között, gaz­dálkodásra alkalmas tanya 3 hektár földdel eladó. Érdeklődni: 76/442-423 tel. Tojótyúkok eladók február 15-ótől. Hetó- nyegyháza, Miklós Gy. u. 133/1., Bódog. Tel.: 76/472-574 Trabant 601-es, 90-es óvj., 98. 09. műsza­kival. Irányár: 135 E Ft. T.: 78/463-431 Trabant, 87-es évjáratú eladó. Tel.: 06- 30/475-906 Üzlet eladó, személygépkocsira, ill. termő­földre cserélhető. Érdeklődni lehet: 76/325- 648-as telefonon. VW Passat 1,6B (Sedam) 86-os évj., meg­kímélt állapotban eladó. Érdeklődni: 78/465-829. VW Passat 94-es 1.9TD eladó. Bort be­számítok. Tel.: 06-60/352-952 Wartburg kombi 1,3 eladó. Érdeklődni le­het: 77/402-006-os telefonon. Új kerítés bentonoszlop eladó. 06-20/231- 725. Őszibarackos, almás 6 kh bekerítve, Hel­vécián eladó. Tel.: 76/429-009

Next

/
Thumbnails
Contents