Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-30 / 25. szám

VAROSRÓL VAROSRA Akinek nem telik tüzelőre. A hideg nagy úr Halason is, van, aki rőzsével fűt. FOTÓ: P. Á. Alapítványi lakások Halason Egy évvel ezelőtt lakásépítési botrányoktól volt hangos az or­szág. Pórul járt emberek üthet­ték bottal a szociálpolitikai tá­mogatásuk maradékait, mert a pénz elfogyott, lakás meg vagy épült, vagy nem. Botrányokban Halason és Majsán sem volt hiány, bár az építkezések nagyon különböző alapon más és más források fel- használásával zajlottak. Hala­son éppen az országos vissza­élések miatt megszigorított ügymenet is lassította a munká­latokat. Mégis vannak mindkét városban félben maradt épüle­tek, s bőségesen foglalkozott a helyi sajtó az acsarkodásokkal. Halason a családsegítő köz­pont vezetője vállalta fel a csep­pet sem hálás feladatot: ugyan­annyi magyar és cigány családot Halason a tavaszon A millecentenáriumi év után idén tavasszal sem maradnak rangos kulturális események nélkül a halasiak. Megemlékez­nek a költészet napjáról és április 11 -én lesz a Kazinczy szépkiej­tési verseny. Április 22-étől má­jus 6-áig tart a Halasi Tavasz rendezvénysorozat. Ekkor ren­dezik meg - május 4-én - a város napját, ahol a díszpolgári és a pro űrbe díjakat adják át. A Dunapataji ÚJ ÉLET Mg. Szövetkezet főállású főkönyvelői munkakör betöltésére. Pályázati feltételek: - legalább mérlegképes könyvelői végzettség,- szakmai gyakorlat,- a pályázat elbírálásánál előny a mezőgazdasági gyakorlat, valamint könyvszakértői végzettség,- büntetlen előélet. Fizetés: megegyezés szerint. A pályázathoz mellékelni kell: - szakmai életrajz,- iskolai végzettséget tanúsító okirat. A pályázat benyújtásának határideje: 1997. február 17. Érdeklődni lehet a szövetkezetnél személyesen: Dunapataj, Kalocsai út 39 szám, vagy a 78/425-060 számú telefonon. <3090) Üljön be egy kicsit ES VEZESSEN EGY NAGYOT! Szinte hihetetlen, hogy egy akkora autóban, mint a Citroen Saxo, megta látható az összes kényelmi és biztonsági felszerelés, ami eddig csak a nagyok sajátossága volt. Fedezze fel személyesen a SAXO nyújtotta különleges vezetési élményt. Látogas­son el a kereskedésünkbe, és vigye el a SAXO-t egy próba- útra! Csak egy kis idejébe kerül, és egy nagy élménnyel lesz gazda­gabb! Újdonság! 1,5 dízel változatban is! CITROEN KIRÁLY AUTÓ Kft. KISKUNHALAS, Szabadkai út 35. Tel./fax: 77/423-215 Tel.: 77/420-215 CITROEN Fedezze fel a különbséget! (3104) Középfokú titkárnőképzés, gépírás-számítástechnikai oktatás. Érd.: 76/482-206, 06-20/435-214 <2a«) HIRDETESFELVETEL, olvasószolgálat: Fáberné Nagy Erzsébet Kiskunhalas, Árpád u. 12. Tel./fax: 77/423-852 0043) itíőiMMaúm FALC0- bútorlapok: 4880 Ft-tól- munkalapok: 3600 Ft-tól Rétegelt lemez: 1650 Ft-tól Natúr forgácslapok Korlátozott mennyiségben szárított fenyő fűrészáru Fogantyúk, egyéb bútoripari szerelvények kedvező áron. HALAS-BÚTOR Kiskunhalas, Keceli út 3. (Kiskunszt helyén) Tel.: 77/422-147 (3083) A FORD UNI SERVICE Kft. ez évi ajánlata: FORD MONDEO, UNISERVICE 0 amely kategóriája legkedveltebb autója. FORD ESCORT, amely takarékos motorjával, olcsó árával, elengaciájával hívja fel magára a figyelmet. FORD FIESTA, a "B" kategória 1996. évi meglepetése; úgy árban, minőségben, mint eleganciában büszkén viselheti a "FORD" címet. Mindezeket megvásárolhatja az UNI-SERVICE Kft.-ben: KISKUNHALAS, Széchenyi u. 87. Tel.: 77/422-177 Fax: 77/423-269 6400 Kiskunhalas, Batthyány u. 47. Tel./fax: 77/421-396 06-30/530-425 tiszt hast eohmika MÁRKAKERESKEDÉS ÉRTÉKESÍTÉS * TANÁCSADÁS * SZERVIZ- nagynyomású mosók- por- és vízszívók- szőnyegtisztító gépek- padlótisztítók- seprőgépek- haszongépjármű-mosók (2865) ÁRCSÖKKENTÉS A TELJES MITSUBISHI-VÁLASZTÉKBÓL! Az új Lancer. Nagy teljesítmény, minimális fogyasztás országúton és városban: 1,3 literes 75 lóerős motor. Az Új Colt. I.3 literes 75 lóerős, vagy l .6 literes 90 lóerős motorral. Az új Lancer & Colt modellekben szériafelszerelés a szervokormány, a légzsák, az oldalvédelem és az elektronikus indításgátló. 3 éven belül 100.000 km garancia. 8 év a rozsda 59» ellen. MITSUBISHI KIRÁLY Autószerviz Kiskunhalas, Szabadkai út 35. Tel./fax: 77/423-21 5 Tel.: 77/420-2 I 5 Mitsubishi. Valóban Élmény Vezetni A MITSUBISHI MOTORS fedél alá juttatni egy holland alapítványi támogatás megszer­zésével. Á város ingyen telekkel állt a kezdeményezés mögé, amely a szociálpolitikai juttatás mellé sok-sok önerőt feltétele­zett. A magyar családok eseté­ben nem is volt gond, időben el­készültek a házak. A cigány kö­zösséggel azonban napirenden voltak az összetűzések. Még az önkormányzat is foglalkozott a panaszokkal. A családsegítő vezetőjét ugyanis megvádolták, hogy a magyar házakra költötte a pénzt, ugyanakkor bizonyít­ható, hogy a cigány családok építkezésén jóval kevesebb volt az önerős munkavégzés. Az is előfordult több esetben, hogy az építtető meggondolta magát, más családdal kellett átvállal- tatni az építkezést. Tény, hogy összefogás helyett inkább a széthúzás jellemezte az akciót. Nem is készültek el a házak ha­táridőre. Helyesebben egy kü­lönálló családi ház sikeresen felépült, laknak benne. Az év végére a Harangos téri ikerhá­zak is felzárkóztak. Négy család lakhatási engedélyt kapott, két család tető alatt van, hamarosan engedélyt kaphat, kettő viszont csak tavasszal indul. Most újabb akció képei kez­denek kibontakozni. A kezde­ményező ezúttal a kisebbségi cigány önkormányzat. A hétfői közgyűlésre készült előterjesz­tésben ingyen telkeket kértek, hogy az Átlós utcában felépít­hessenek négy lakást. Forrás­ként a szociálpolitikai kedvez­mény mellé egyéb állami támo­gatás ígéretét jelölik meg. OKOPLAST A hagyományos háztartási műanyag termékek mellett megkezdtük az árusítását a mimmmr világszínvonalú, műanyagrendszerű- harmonikaajtóknak,- lambériáknak,- csempeélvédőknek,- ereszcsatornáknak,- szellőzőrendszereknek. Mintaboltunkban (Ökoplast Kft. telephelye) bővebb információval várjuk Önöket. Cím: KISKUNHALAS, Kötönyi út 16. Telefon: 77/422-160 Nyitva: H-P: 7-16; Szó: 7-12 óráig. ' (3t NE VARJA MEG A TÖRVÉNYEK SZIGORÍTÁSÁT! Katalizátorszerelés 1000-6000 forint között AUTÓGÁZ-SZERELÉS: Cargas reduktorral BRC Lovato reduktorral Lovato reduktorral BRC reduktorral BRC reduktorral Cargas reduktorraj 36.000 Ft + áfa 39.200 Ft + áfa 46.800 Ft + áfa 41.600 Ft + áfa 41.600 Ft + áfa 41.600 Ft + áfa Lada Lada Niva Wartburg 1,3 Skoda 105, 120 Favorit Octavia Pick Up Audi 80, 90, 1,6-ig Audi 80, 90, 1,6-tól Opel Kadett Opel Astra (inj.) Mercedes (karb.) Az árak a gázüzemű vizsgát és a zöldkártyát is tartalmazzák. Gázautó-alkatrészek és -berendezések forgalmazása. BÁCSGÉPKER KFT. Jánoshalma, Kisszállási út 11. Tel.: 06-77/401-395 Lovato reduktorral Cargas reduktorral Airod reduktorral Lovato reduktorral Airod reduktorral Lovato reduktorral 41.600 Ft + áfa 42.800 Ft + áfa 46.800 Ft + áfa 41.600 Ft + áfa 86.400 Ft + áfa 48.000 Ft + áfa Mjiül in Iinj in x mossa------------1* .....-........^■LwJL~rw K iskunhalas központjában, a Táncsics u. 2. sz. ingatlanon AUGUSZTUSI BEKÖLTÖZÉSSEL LAKÁSOK ÉS ÜZLETEK eladók. >l»l>l\VIST Kft. Kiskunhalas, Kéve u. 39. Felvilágosítás: 77/421-164; 06-60/486-458. | t

Next

/
Thumbnails
Contents