Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-25 / 21. szám

TELEFON: 76/481-391 • HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 TATAHÁZA ÉS AZ EMITEL Mint ismeretes: az Emi- tel Rt. bő kétéves műkö­dése során közel duplájára növelte a térségben lévő te­lefonvonalak számát. Ez a dinamikus fejlesztéseknek, a nagy összegű beruházá­soknak és - amint írásunk­ból kiderül - a lakossággal való sikeres együttműkö­désnek is köszönhető. A társaság marketingigazgató­ját, Balázs Ildikót kérdeztük arról: Hogyan sikerült eze­ket az eredményeket ilyen rövid idő alatt elérni?- Társaságunk 1994 de­cemberében, amikor meg­kezdte a szolgáltatást a kiskunhalasi, kiskőrösi és a bajai távközlési körzetben, mindössze 36.700 előfize­tővel rendelkezett. Akkor a telefonra várakozók száma 22 ezer körül mozgott. Eh­hez képest jelenleg el­mondható, hogy területün­kön már kínálati piacot ala­kítottunk ki; a várakozók jó­val rövidebb idő alatt jut­hatnak telefonhoz, illetőleg a korszerű technológia al­kalmazásával, modern digi­tális központok telepítésével olyan szolgáltatásokat ve­hetnek igénybe, m nt pél­dául a "digifon" szolgáltatás, a hangposta, audiotex vagy a nagy népszerűségnek ör­vendő hívásrészletezés.- Az elmondottakból úgy tűnik, hogy Önök mindent megtesznek az ügyfelek elégedettségéért.- Valóban. Meglévő elő­fizetőink tájékoztatását, igényeit és esetleges prob­lémáit szem előtt tartva foly­tatjuk működésünket. Mind­emellett új várakozókat is toborzunk, hiszen az a cé­lunk, hogy minden család­hoz eljusson a ma már lét- szükségletnek tekinthető te­lefon. Erre a feladatra vál­lalkozó szellemű társakat is találtunk, mégpedig jó né­hány település önkormány­zata személyében.- Mondana néhány szót erről az együttműködés­ről? Milyen formában zaj­lott az igények begyűj­tése?- Megkerestük a szolgál­tatási területünkön lévő te­lepülések nagy részét az "Önkormányzatok a vonala­kért" elnevezésű kampány­programunkkal, amelynek lényege, hogy a program­ban részt vevő önkormány­zat a vállalt és teljesített igénybegyűjtésnek megfele­lően nem csekély összegű díjazásban részesül. Erre több település vállalkozott, és az akció értelmében no­vember folyamán meg is történt az igények begyűj­tése. Az egyik legsikere­sebb résztvevő Tataháza település volt, ahol "egyedi megoldást" találtak a vállal ak teljesítésére. Az akció részleteiről Ta­taháza polgármesterét, Kancsár Györgyöt kérdez­tük.- Hogyan történt ez az együttműködés az EMI­TEL Rt.-vel?- A társaság megkere­sését pozitívan fogadtuk, és a kampányprogram részle­teinek egyeztetése után fel­ajánlottuk á díjjal járó igénybegyűjtés lehetőségét településünkön két klubnak, amelyek közül a Nyugdíjas- klub lépett először, ők vol­tak a fogékonyabbak a fel­adatra.- Önök lényegében egy kedvező lehetőséget ad­tak át a klubnak, amellyel szabadon felhasználható pénzforráshoz jutottak a nyugdíjasok?- Igen. A tagok - Ceg­lédi Erika pedagógus veze­tésével - a rendelkezésre álló idő alatt ügyesen meg­szervezték és szívesen tel­jesítették a vállalt telefon- igény begyűjtését; sőt, még meg is haladták a kívánt mennyiséget. így az Emitel Rt.-től megkapják a megál­lapodásnak megfelelő ösz- szeget.- A pénznek minden bizonnyal megvan a he­lye. Mire fordítják a klub­tagok az összeget?- Nagyon jó helyre érke­zik a pénz, hiszen a körülbe­lül hatvan helyi nyugdíjast magába tömörítő szervezet önellátó, és sajnos nem jut elég pénz a működéséhez. Ebből a többletbevételből lehetőségük nyílik színház- látogatásra, esetleg kirándu­lásra vagy néhány eszköz megvásárlására. A település lakóinak, a klubtagoknak és az Emitel Rt.-nek ezt a sike­res és kölcsönös segítséget nyújtó együttműködését példamutatónak tartom. Bí­zom benne, hogy a további­akban is számíthatunk egymás támogatására, (x) ALLAS Ha nem akar heti 8 órai munkával RO nOO-lfin nno Ft-nt kprpcni- ha npm Vagyonőri igazolvánnyal és autóval ren­delkező kutyás őrt keresek Jánoshalma környékéről. 06-60/452-472, este. JV.WU 1 UU.Uw I l Ul ItCICOl II, 1 la MUIII akar állásában előrejutni; ha nem akar az életszínvonalán javítani, akkor ne hívjon! Ha mégis: 06-30/436-954! Érettségizett, jó kapcsolatteremtő, jó megjelenésű munkatárs jelentkezését várjuk fényképes önéletrajzzal. Olasznyelv-tudás előnyt jelent! "Irodabútor 97.” jeligére, a kiadóhivatalba, 6000 Kecskemét, Szabadság tér 1/Aalá kérjük. (2814) Kecskeméti gazdasági társaság magasan képzett igazgatói titkárnőt keres belvárosi irodájába. Feltételek: 30 év feletti életkor és legalább 5 éves szakmai gyakorlat; WINDOWS szövegszerkesztő program profesz- szionális kezelése, rendezett családi háttér, friss erkölcsi bizonyítvány. Olyan kolléganők jelentkezését vár­juk, akik a munkát nem munkaidőben mérik, viszont a jövedelmet az elvég­zett munka után várják el. Tel.: 06- 30/531-735 HÁZASSÁG Kiskunhalas és környékén lakó, félévis­métlő, évhalasztó diákokat keresünk köny- nyű fizikai munkára, ill. szervezői munka- körbe. Érd.: 62/310-239 vagy 62/310-433 telefonon. 180 cm magas, 75 kg-os, 27 éves, sportot, mozgást, szórakozást kedvelő független fiatalember megismerkedne korban hozzá illő hölggyel. "Házasság sem kizárt" jel­igére, a kméti kiadóba. Fegyveres őrt keres azonnali belépéssel i az OTP Security alkalmazotti státussal, i kecskeméti lakóhellyel. Érd.: Kecskemét, i Klapka u. 9-11. Tel.: 76/485-195/14 mell. | 56 éves, elvált asszony olyan társat keres 62 éves korig, aki a családi házába köl­tözne."Remény" jeligére, a kalocsai szerk.- be, Szt. István 78. A kiskőrösi OTTHON ÁRUHÁZBAN AKCIÓ! □MksCutSgEGfc*, rfdiMi’fsJ: Kiállításról visszaszedett padlószőnyeg: 250 Ft/m2, ^ kiadókig új padlószó'nyeg: 399 Ft/m2. Érdeklődni a helyszínen (Kiskőrös, Petőfi tér), illetve a 78/312-166 telefonon. (23so) Playtex GMK/Mizsetex Kft. Lajosmizse, Ceglédi út 2. Tel.: 06-20/260-792 06-20/530-616 (2961) Kecskemét belvárosában 62 m2-es, utcára nyíló, klimatizált, telefonos, SECAB-hoz bekötött riasztórendszerrel ellátott iroda-üzicthclyfccg kiadó. Az üzlet kiválóan alkalmas exkluzív bemutatóteremnek, elektronikai, távközlési, számítástechnikai cégek számára. mmm Érdeklődni lehet: 76/497-660 « _ 30/531-735 , BÁLÁS CSIZMÁK (600 Ft/pár) blúzok, gyermekruhák vására Kméten, a helyőrségi klubban, január 27-én, hétfőn. Nyitva: 8-17 óráig. (2967) BÚTORVÁSÁR Kecskemét, Erdei Ferenc Műv. Központ, Deák F. tér 1. Január 27-28-29-30. Nyitva: 9-18 óráig. Kárpitozott ülő'-, sarokgarnitúrák, szekrénysorok, sarokétkezők. KÖZVETLEN A GYÁRTÓTÓL, HITELLEVÉLRE IS! 2197 Boldog új évet kíván minden régi és új vásárlójának a KECELI TŐZEGBÁNYA GMK A tőzeg értékesítését megkezdtük, még a tavalyi áron. Darált tőzeg: 1500 Ft/t Natúr tőzeg: 1300 Ft/t Tel./fax: 78/321-544 (2565) DISZKÓ ÜZEMELTETÉSÉRE kepesüflk vállalkozókat Jászszent lászlóra, a művelődési házba. Bővebb információ személyesen vagy telefonon: Jóléti Szolgálat Alapítvány 6133 Jászszentlászló, Kossuth u. 7 Tel.: 77/492-091 BÍRÓSÁGI HÍREK INGATLANÁRVERÉS 1. Ingatlan címe: Kiskőrös, Izsáki u. 11. Árverés ideje: 1997. jan. 30., 9.00 öra 1/1 rész 2. Ingatlan címe: Kiskőrös, Izsáki u. 11. Árverés ideje: 1997. jan. 30., 10.00 óra 1/1 rész Az árverés helye: Kiskőrös, Pozsonyi u. 2-4. (végrehajtó iroda) Érdeklődni a fenti címen és a 78/413-007 telefonon lehet. (2617) SZOMBAT TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 8.00 Jó reggelt adj, Istenem! 8.10 Cartoon Network 9.10 Reggeli torna gyerekeknek 9.15 Hófehérke 52/7. 9.40 Tele-mutatvány 10.00 Meselánc 10.15 Szókimondó 10.55 Zenelánc 11.05 Váratlan utazás (ism.) 12.00 Déli harangszó 12.05 Népzenei magazin 12.30 Família Kft. (ism.) 13.00 Vészhelyzet (ism.) 13.45 Válaszolunk... 13.55 Dallamról dallamra 14.25 Az élő tenger - John Stone- man tengerbiológiai sorozata 14.55 Bhowani csomópont (angol-amerikai film) 109’ 16.50 Márkás históriák 17.00 Hímnem 17.45 Álljunk meg egy szóral 17.55 Telis-televideo '97 18.00 Panoráma (Feliratozva is!) 18.35 Szerencsekerék 19.00 Süni és barátai 19.15 Magyarok Cselekedetei 19.30 Híradó (Feliratozva is!) 19.50 Sporthírek 20.00 A cég érdekében (amerikai film) 94’ 21.40 Áloműzó'k (szórakoztató éjszaka) TV 2 7.30 Welcome to Hungary 8.00 Gazdaképző 8.30 Hrvatska krónika 8.55 Unser Bildschirm 9.20 Ecranul nostru 9.45 Slovenski utrinki 10.10 Nasa obrazovka 10.35 Patrin - Üzenet - Vorba 11.00 Amőba 11.20 Zöld béka 11.30 Szomja a kőnek 12.15 Man öt perce? 12.20 Rondó 13.00 Papagájok - Nézd csak, ki beszél? (angol ismeretterjesztő film) 49’ 14.00 Erdészház Falkenauban (NSZK tévéfilmsorozat) 27/4. 15.00 Sportműsor 16.00 Kisfilmek a nagyvilágból 17.00 Sportműsor 18.00 Műkorcsolya EB 19.05 Família Kft. 19.40 Telesport 20.20 Hírek az Unióról 20.25 Körző 21.20 Giselle (angol balettfilm) 109’ 23.10 Don Juan a pokolban (spanyol film) 91’ 0.40 Magyarok Cselekedetei TV 3 13.00 Negyedóra 13.20 Küzdelem a sikerért (amerikai film) 88’ 15.00 Palánta 15.30 Ne bízz senkiben! (amerikai film) 90’ 17. JOTop Trend, avagy iránytű a jövőbe 17.45 Bay watch 78.35 Világszám (ism.) 19.00 Híradó. Sporthírek 19.15 Sebességhatár (amerikai film) 99’ 21.05 Cinema 21.45 Második lehetőség 22.40 Kandi kamera 22.55 Trol 2. (amerikai-olasz horror) 91’ DUNA TV 8.05 Delfi és barátai 8.30 Kisvakond 8.40 Kicsoda a micsoda 9.10 Molly 13/10. 9.35 A kis Nezha harca a nagy Sárkánykirályokkal 10.35 Világtörténet 11.00 Nyelvőrzó' 11.25 Harmónia 12.00 Déli harangszó 12.20 Közép-európai magazin 13.00 Esti kérdés (ism.) 73.75 Táncház (ism.) 13.45 Mozaikvilág 14.10 Páger Antal filmjeiből Nem ér a nevem 15.30 Kutyaenciklopédia 16.25 Az óceán lánya 13/4. 16.50Talpalatnyi Zöld 17.25 Kimba, a fehér oroszlán 78.00 Híradó 78.75 Komédiások - Fernandel és Bourvil Marakodók (francia vígjáték) 19.50 Beatles-antológia 20.40 Varsó építészete 27.00 Híradó 21.20 Sportpercek 27.30 Alexandra hercegnő (francia film) 2/2. 93’ 23.05 Elfelejtett ének 23.50 Majtényik Erik: Virágének HBO 8.00 Lois és Clark 9.00 Bolondos dallamok 9.30 Jó barátok 70.00 Animánia 70.30 Egyről a kettőre 7 7.00 Max 72.40 A vadnyugat boszorkái (amerikai western) 98’ 14.20 Melrose Place 15.10 Cro, az őshonos ősokos 15.40 Alice már nem lakik itt (amerikai film) 112’ 17.30 Állati élet 78.30 Micsoda buli 2. 20.05 Priscilla, a sivatag királynó'je 27.50 Játssz a túlélésérti 23.30 Démonpofa 7.00 Jelige: Vörös cipellők SZÍV TV 76.05 A delfinek élete 78.00 Konyhashow 18.30 RPS News 19.30 Coca-Cola Rock City 20.00 Hívd Andreát! 27.00 Casablanca (amerikai film) FF 23.00 Szerelmi útmutató 23.30 Slágermúzeum EUROSPORT 3.30 Kosárlabda-magazin. 9.00 Ausztrál nyílt teniszbajnokság. 10.45 Alpesi sí női világkupa. 72.00 Alpesi sí férfi világkupa, Kitzbühel. 73.00 Ausztrál nyílt teniszbajnok­ság (Ism.). 14.30 Műkorcsolya Eb Párizsból. 77.00 Bobvilágbajnok­ság, St. Moritz. 19.00 Snowboard- világbajnokság, San Candido. 20.00 Ökölvívás (ism ). 27.00 A világ legerősebb embere, 1995. 22.00 Összefoglaló, ausztrál nyílt tenisz- bajnokság. 23.00 Síugrás világ­kupa, Hakuba. 24.00 Fitness nagy­díj VASÁRNAP TV 1 7.30 Tesz-vesz város 755 „így szól az Úri” 8.05 Fecsegő tipegők 8.30 Hófehérke 52/8. 9.00 A fekete város 7/4. 70.00 Matiné 7 7.00 „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!” 12.05 Szerencsepercek 12.30 b homok titkai (ism.) 75.00 HT (Feliratozva is!) 75.30 Örömhír 16.00 Walt Disney bemutatja 7700 Ön dönt! 78.00 Négyszázezer nap 18.30 Szerencsekerék 79.00 A Hét 20.75 Különleges nap (olasz-kanadai film) 101’ 22.00 MC 22.10 A lyoni omnibusz 23.00 Remekművek TV 2 7.35 Hol-mi? 8.00 Juli-suli 8.30 A magyar irodalom képes története 9.00 Űrgammák (ism.) 9.30 Civil kurázsi 70.00 Tévémagiszter 7 7.00 Sportműsor 73.00 Három sósperec 73.30 Hatlábú birodalom 74.00 Vidéki Anglia 14.30 Szócső 75.05 McKenna 13/6. 76.00 Műkorcsolya EB 7705Szívtipró gimi 17.55 Helló, világ! 18.30 Tranzit 19.00 Paffka, Klaff és Majszi 19.15 Szakonyi Károly: Vidám finálé 27.35 Telesport TV 3 73.05 Miért? 74.00 Emilie (kanadai sorozat) 75.00 Menjünk 75.75 Didi, megőrjítesz 76.55 H20 (ism.) 17.25 Csengetett, Milord? 18.25 Profitvadász 19.15 A Bikini-sziget rejtélye 20.45 Gillette World Sport Special 27.75 Aranyláncok 23.00 Fésületlenül (ism.) 23.30 Menjünk (ism.) DUNA TV 8.45 Katedrálisok kora 9.35 A Fehér Agyar legendája 70.00 Pumukli 70.25 Kisvakond 70.30 Cimbora - Tallózó 7 7.75 Kapcsok 72.05 Nótacsokor 72.25 Popeye 12.45 Borok, borvidékek... 73.75 A cipész fia (ism.) 74.75 Sportképek 16.30 Mozgó Kép 7700 Emlékképek 77 75 Postabontás 78.00 Heti hírmondó \9.00 Francois Truffaut filmjeiből Bársonyos bőr (francia film) 20.55 A zene arcai 21.35 A párizsi Musee D’Orsay 22.30 Sportpercek 22.40 A világítótorony HBO 70.00 Vadócök 10.35 Senki sem tökéletes 12.05 Made in America 74.00 Falcon Crest 14.50 A mi XX. századunk 2. 75.40 Telefon 17.30 Isten hozta Mr. 19.40 Erotika a filmvásznon 20.40 A három testőr 22.25 Harlemi ziccer 24.00 A kalapácsos visszatér SZÍV TV 7700 Egészségmagazin 78.00 Horgászmagazin 78.75 Bodobácsfalvi rosszcsontok 78.30 Flört 79.00 Próba, szerelem 20.00 Szédülj ell 20.30 Mozdulj! 27.00 Taxis lány (francia film) 23.00 „Nem boszorkányság.” 23.30 Konyhashow (ism.) ­EUROSPORT 8.30 Lovaglás Volvo világkupa (ism.). 9.30 Alpesi sí női világkupa, Cortina. 70.30 Alpesi sí férfi világ­kupa, Kitzbühel. 7 7.30 Bobvilág­bajnokság, St. Moritz. 72.75 Alpesi sí női világkupa, Cortina. 73.00 Al­pesi sí, Kitzbühel. 73.30 Alpesi sí, Kitzbühel. 74.00 Ausztrál nyílt te­niszbajnokság. 7700 Bobvilágbaj­nokság. 79.00 Snowboard-világ- bajnokság, San Candido. 20.00 Mű­korcsolya Eb Párizsból. 22.00 Ösz- szefoglaló, ausztrál nyílt teniszbaj­nokság. 23.00 Síugrás, világkupa. 0.30 Ökölvívás (ism.). KOSSUTH RÁDIÓ 6.00 Vasárnapi Újság 8.24 Édes anyanyelvűnk 3.30 Énekeljük együtt! 9.05 Világóra 70.05 Görög katolikus szentmise közvetítése 7 7.05 Gondolat-jel 72.23 Lottósorsolás 72.25 Harmincöt perc alatt a Föld körül 13.05 Névjegy 74.05 Szonda 14.35 Mit üzen a Rádió? 75.05 Művészlemezek 16.05 Dokumentumműsor 77.00Terasz 78.00 Esti krónika 19.05 Sportvilág 19.30 Jó éjszakát, gyerekek! 19.40 Népies műdalok 20.05 Mi a titka? 27.05 írta: Bárdos Pál 22.00 Késő esti krónika 22.20 Kapcsoljuk a 6-os stúdiót KECSKEMÉT - Szombat Nagyszínház: este 7 órakor: JÁNOS VITÉZ. Jávor Pál-bér- let. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: VÁLTSÁGDÍJ. Színes, fel­iratos, amerikai film. Árpád: 1/2 4 órakor: CHARLIE SHEEN: A HAJSZA. Színes, magyarul beszélő, amerikai Színház - Mozi filmvígjáték. 3/4 6 és 8 óra­kor: VONZÁSOK ÉS ÁL- LATSÁGOK. Színes, felira­tos, amerikai filmvígjáték. Stúdió: 7 órakor: ÉRTELEM ÉS ÉRZELEM. Színes, fel­iratos, amerikai film. Ott­hon: 7 órakor: A NOTRE DAME-I TORONYŐR. Szí­nes, magyarul beszélő, ame­rikai rajzfilm. Vasárnap Nagyszínház: délután 3 órakor: FARSANG VAGY AMIT AKARTOK. Vízvári Mariska-bérlet. Katona József Színház Stúdióterme: este 7 órakor: A KÖR NÉGYSZÖGESÍ­TÉSE. Bérletszünet. A mozik műsora azonos a szombatival.

Next

/
Thumbnails
Contents