Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-03 / 02. szám
Január 3., péntek Napkelte: 7 óra 32 perckor Napnyugta: 16 óra 06 perckor Holdkelte: 0 óra 55 perckor Holdnyugta: 12 óra 02 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 222 cm volt. A Tisza Szolnoknál 158 cm magas volt, Szegednél nincs jelezve. Közlekedés Baján a Duna-hídon 7 és 15 óra között hóeltakarítás miatt időszakosan a középső pályára terelik a forgalmat. Traffipax Ma délelőtt Vaskúton, délután Csávolyon és Solt belterületén számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. A részeg nyuszi A nyuszi részegen ballag hazafelé. Az italtól elálmo- sodik, eldől egy fa alatt, s mély álomba zuhan. Arra megy két farkas. Megör- vendenek a zsákmánynak, de mert mindkettő magának akarja, összemarakodnak rajta. Úgy megtépázzák egymást, hogy végül ájultan nyúlnak el a földön. Fölébred a nyuszi, megpillantja a két élettelen farkast, megrázza a fejét:-Nem szabad piálnom! Ha iszom, úgy látszik, garázda leszek...! Ingyenes tanácsok A kecskeméti HELPI-iroda ebben az évben is hétköznapokon délután 13-tól 19 óráig, szombatonként délelőtt 9-től 13 óráig várja a fiatalokat a Kecskemét, Széchenyi sétány 2-4. szám alatti irodájában. Szolgálnak egészségügyi és mentálhi- giéniás, diákjogi, pszichológiai, pályaválasztási és munkába állási tanácsadással. A videofilmklub minden szerdán délután 17.30-kor kezdődik. Keddenként szakember segítségével adnak tanácsokat minden hozzájuk fordulónak az élet dolgaiban. A Most „Wankedd” klub nyitott, ingyenes, összejövetelei minden kedden délután 13-tól 19 óráig tartanak. Az MNB hivatalos valutaárfolyamai (1 egységre, fo rintban) (középárfolyamok) Angol font 275,09 Francia frank 30,99 Görög drachma (100) 65,72 Német márka 104,41 Olasz líra (1000) 105,87 Osztrák schilling 14,84 Spanyol peseta (100) 123,90 Svájci frank 119,84 Svéd korona 23,52 USA-dollár 160,76 Hó, ónos eső Enyhe, de egyúttal nedves levegő áramlik hazánk fölé, ezért ma újra sokfelé számíthatunk csapadékra. Általában havazás várható, de a déli területeken már többfelé ónos esőre is fel kell készülnünk. A csapadéksáv legkésőbb az északkeleti országrészt éri el. A déli, délkeleti szél időnként kissé megélénkülhet. A hőmérséklet csúcsértéke immár eléri ugyan a 0,-5 fokot, de még ez is az átlagosnál hidegebbnek mondható. Az átmenti enyhülést a jövő hét elején újabb erőteljes lehűlés követi. Csak rövid ideig tartott a szünet, újra csapadékos időjárásunk. A térségünkbe áramló enyhébb levegőnek „köszönhetően” nem csupán hó, de helyenként ónos eső is esik, nem javítva ezzel a közlekedés feltételein. Kora délutánra 0,-3 fokig emelkedik a hőmérséklet. Vízhőmérsékletek (°C) Balaton: Tisza-tó: Tisza: 0 Velencei-tó: 0 Fertő-tó: 0 Duna: 0 0 0-1 Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Szolnok: -1 Kecskemét: -1 Jászberény: -3 Baja: 0 Tiszafüred: -3 Kiskőrös: -1 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: 30-40 Velencei-tó: 30-40 Tisza-tó: 30-40 Fertő-tó: 30-40 Szolnok: 30-35 Kecskemét: 30-35 Jászberény: 35-40 Baja: 30-40 Tiszafüred: 30-40 Kiskőrös: 30-40 KÖZLEKEDESMETEOROLOGIA A HUNGÁRIA BIZTOSÍTÓ RT. TÁMOGATASAVAL Újra sokfelé számíthatunk havazásra. Déli területeinken ónos eső is várható, emiatt nem csupán havas, de immár jeges utakra is fel kell készülnünk. Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze. térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 díja: 88 Ft/perc Az autósok, a közlekedéssel hivatásból foglalkozók nem szeretik a havat, de a gyerekeknek kifogyhatalan örömforrás. A halasi Kossuth utcai lakótelepen is előkerültek a szánkók, a gyerekek kihasználják a szünet utolsó napjait. fotó: pozsgai Ákos Köszönet az adományozott könyvekért A Kecskeméti Református Ifjúsági Egyesület decemberben tankönyvgyűjtési akciót szervezett kárpátaljai református iskolák számára. A felhívást lapunk is közölte, s a napokban köszönőlevél érkezett a Tiva- darfalvi Református Gimnázi- A Bácskában minden gépjárművel közlekedő megérdemli a rendőrök baráti vállve- regetését, - mondta Katona Boldizsár, a bajai rendőrség közlekedési alosztályának vezetője. A zord időjárástól függetlenül Baján és környékén nem volt személyi sérüléssel járó közlekedési baleset az ünnepek alatt. A járművezetők figyelembe vették a közutak álumból, Ukrajnából. Olasz Erzsébet, a gimnázium igazgatója megköszönte a 250 000 Ft értékű élelmiszer- és könyvadományt, s elmondta, hogy az adomány folytán már nem kell jegyzetekből tanítaniuk az angol nyelvet. lapotát, bár a nagy hideg sok gondot okozott a sofőröknek. Az óévet az autósok anyagi kárral járó balesetekkel búcsúztatták, személyi sérülések csak a járókelőkkel történtek, főleg újév hajnalán. Az alosztályvezető elmondta, hogy továbbra is ilyen odafigyelésre számít, és reméli, hogy az idei évben kevesebb közlekedési baleset történik a területükön. Zeneóvoda Folytatódnak ebben az évben is a játékos-zenés gyermekfoglalkozások a kecskeméti Erdei Ferenc Művelődési Központ zeneóvodájában. A zeneoviba olyan 2 és fél, hároméves gyerekeket várnak, akik még nem járnak óvodába és szeretnek énekelni. Újévköszöntő Újévköszöntő kakaókoncertet rendeznek a kecskeméti ifjúsági otthonban január 4-én, szombaton délután 15 és 17 órakor. A koncert vendége - amelyen minden gyerek egy csésze kakaót kap - Levente Péter, aki a Ki kopog? című gyermekműsorával vendégeskedik az otthonban. Ezúttal a kecskeméti Kodály-is- kola növendékei működnek közre a műsorban. Újévi vállveregetés a rendőröktől A legnagyobb a hölgyek közt Nem nehéz felnézni a hölgyre. fotó: feb-reuters Az amerikai Sandy Allen 41 éves, 182 kg a súlya, s ez idő szerint a világ legnagyobb hölgye a maga 231,7 cm-es magasságával. Éppen világ körüli úton van, s eközben meglátogatja a világ legnagyobb általános iskoláját is, amely Tajvanon található. A fehér cápa újra támad Fehér cápa támadott meg Ausztrália déli partjainál egy gumicsónakot, benne négy emberrel. Az utasoknak az ijedségen kívül más bajuk nem történt. Egy asszony a tengerbe fordult, amikor az öt méter hosszú ragadozó Melbourne közelében, a Phillip-sziget mellett a lélek- vesztőnek vágódott. Társai szerencsére vissza tudták húzni a nőt a csónakba. A rémült emberek ezután minden erejükből a part felé eveztek, mindaddig, míg a léket kapott csónak el nem süllyedt. Szerencsére sikerült megkapaszkodniuk egy zátonyon, míg végül egy hajó észre nem vette őket, értesítvén a mentőhelikoptereket. Villanyóra-leolvasó a liftben Hongkong egyik irodaépületének elakadt liftjében érte meg az újévet egy 36 esztendős férfi. Csak 40 órás fogság után szabadult ki csütörtökön. Egy áramszolgáltató társaság leolvasója, Huj Csou-fong még kedden szállt be a liftbe, de szilveszter lévén, az épületet hamarosan bezárták anélkül, hogy jelenlétét észrevették volna. Arról nem volt hajlandó nyilatkozni a társaság szóvivője, hogy a szorgalmas leolvasó kap-e egy szabadnapot, amiért az év utolsó estéjét egymaga, sötétben volt kénytelen eltölteni. A borzbébi és a mosógép Az angliai Petersfieldben egy tapasztalatlan kis borz Min Muldoon asszony konyhájában bemászott a mosógépbe és ott kényelmesen elhelyezkedett a ruhák tetején. Az asszony rácsapta a fedelet és percenként 800 fordulattal járó gépi mosás zúdult hatvanfokos melegvízzel a borzbébire. Amikor azután Min Muldoon ki akarta venni a kimosott ruhát, nagyon elcsodálkozott, amikor a gépből egy torzonborz szőrcsomó kászálódott ki. A hat hónapos borzbébi csodával határos módon súlyosabb sérülés nélkül megúszta a kalandot. Máról holnapra HBaBBBggflnn 1 Ft önköltség alatti fénymásolók eladók. 76/483-204. 1 éves Lada Niva eladó. 76/464-385. Audi 80 1,6TD, 86-os eladó. Irányár: 650.000 Ft. Érjl.: 06-20/248-417. Audi 80 TDI eladó. 77/492-140, este. BSS 12 t billenős pótkocsi, 93-as évjáratú eladó. Érd.: 76/442-422. 1,60-as szövött drót és 1,80-as vadkerítés (drót). Érd.: Kiskőrös, Rét u. 50. Tel.: 78/312-278 10 hl-es műanyag tartályok eladók. 06- 30/482-515. 120 db nehézvemhes anyajuh eladó. Tel.: 78/426-793; 78/426-843 320-as BMW olcsón eladó, cserélhető. 79/344-338. 85-ös Ford Escort 1,6D GHIA eladó. Érd.: 78/463-473. Ugyanitt 8 hetes angol cocker spániel kölykök eladók. DAEWO NEXIA GLE 15 hónapos, 30 E km légzsákkal, riasztóval, szervizkönyvvel eladó. Ár.: 1.5 M Ft. Részletfizetés 300 E Ft lehetséges. Tel.: 76/411- 365 V. 06-20/254-789. Egyszobás széchenyivárosi lakás eladó. Érd.: 76/414-116 telefonon. Eladó 10 éves VW Passat 1,6B kát. Érd.: 06-30/550-526. Fénymásoló, riasztó (lakásba) telefon- központ, Terranova alapvakolat ragasztó, kőművesállványok eladók. T.: 78/441-119 FIAT Unó, 85-ös B, 320 E Ft-ért eladó. 06-30/286-391. Ford Escort 1,3 GH IA, 1988-as, piros, 5 ajtós, centrálzáras, motoros ablakos, napfénytetős, frissen műszakiztatva eladó. Irányár: 640 E Ft. Tel.: 06-20/229- 444 Homokmégyen családi ház eladó; kisteherautót beszámítunk. Érdeklődni: 78/463-345. Hízott bikák eladók, 15 db 500 kg-tól i 650 kg-ig. Szállításkor helyszíni fizetéssel. Felvilágosítás: 06-30/256-225 telefonon. Húsjellegű süldők 35-40 kg-osak eladók, vagy borjúra cserélhetők. Érd.; Imrehegy, Kossuth 43. K-453-as bálázó és egy kétfejes csővázas eke eladó. Telefon: 76/454-759 IFA ponyvás pótkocsival sürgősen eladó és 1 db alumínium lencse tartály. T.: 78/451-097 Kórcsapok, csatlakozók, borszívó slagok, szivattyúk, villanymotorok, labor- felszerelések, felszámolásból, eladók. T.: 78/441-119 Lada 1500 friss műszakival eladó. Irányár; 150.000 Ft. Érd.: 06-30/289- 762. Lada 2107 1 éves, benzin-gáz üzemű, újszerű eladó. 06-30/530-079. Lada Niva 89-es évj. 1,6D, Golf-motorral szerelve eladó v. csere Wartburg kombi vagy körablakos Barkas érdekel. Tel.: 78/407-373 Olasz-német nyelvoktatást, fordítást, tolmácsolást vállalunk, anyanyelvi szinten. 06-20/210-600. Mercedes 123/200D, 77-es évj. eladó. Érd.: 78/407-171. Mercedes 250D 92-es és 200D 90-es eladó, cserélhető. Érd.: 76/461-615. Munkalehetőség jószágneveléshez értő család részére. Szolgálati lakást biztosítok. Felvilágosítás a 06-60/301- 219 és 77/401-594 telefonon. Nagyobb földterületet bérelnék vagy vásárolnék. Tel.: 79/343-154 Nemesnyár belföldi rönk, épületfa eladó. 06-60/301-219. Nissan Patrol terepjáró, 2 db (rövidhosszú) eladó. Érd.: 06-30-286-334. P.F. 126-os, 89-es eladó. 76/472-583. Renault 11 1,4 benzines, 88. évj., friss műszakival eladó. Érd.: 76/466-267. Renault Expres 1,6D, körablakos, 90- es évjáratú eladó, 76/488-895. Rottweiler kiskutyák, 10 hetesek eladók. T.: 06-30/538-270 Ruhaszövetek, készruhák áron alul eladók. Viszonteladóknak további kedvezmény. T.: 78/441-119 Targoncavezetői jogosítvánnyal rendelkező raktárost felveszünk kecskeméti telephelyre. Tel.: 76/484-815 VW Golf GTD 87-es, jó állapotban, felújított motorral eladó. T.: 78/463-773. Étkezési burgonya állandóan kapható. 400 q. Érdeklődni lehet: 76/429-959-es telefonon, 17 h után. Új Terrano eladó. T.: 78/321-388 Új szánkók féláron! 76/410-360.