Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)
1997-01-15 / 12. szám
1997. január 15., szerda Heves vita a kunszállási testületi ülésen Indulatoktól, személyeskedéstől sem mentes vitává fajult a képviselő-testület hétfői ülése Kunszálláson. Napirend előtti felszólalásában ugyanis Palásti József képviselő a művelődési ház bérbeadása körül kialakult véleménykülönbségek miatt a testület feloszlatását indítványozta. Indítványát azonban a testület elvetette. Mint arról korábban már beszámoltunk, tavaly december 31-én lejárt a művelődési ház üzemeltetőjének szerződése. A testület november 11-én előbb meghosszabbította a korábbi működtető megbízatását, majd két hét múlva visszavonta döntését, néhány nap múlva pedig immár új pályázat kiírásáról határozott. Mivel a szavazati arány alapján a döntések jogszerűségét néhány képviselő megkérdőjelezte, Palásti József képviselő a Bács-Kiskun Megyei Közigazgatási Hivataltól kért törvényességi véleményezést és jogmagyarázatot. A hivatal január 13-án kelt válasza szerint a testület november 28- án valóban jogszerűtlenül vonta vissza két héttel korábban hozott határozatát. A kialakult helyzetet ez viszont már nem befolyásolja. A vitát követően a testület áttért a beküldött pályázatok elbírálására. A művelődési ház működtetésére két pályázat érkezett, melyeket egy háromfős bizottság bírált el. A képviselők végül is a kunszállási illetőségű Tok János pályázatát fogadták el. Az ellenzők ugyanakkor bejelentették, a határozat ellen bírósághoz fordulnak. Ugyancsak hétfői ülésén határozott a képviselő-testület az idei falugyűlés időpontjáról is, melyet február 24-én délután 5 órakor a kunszállási vendéglőben rendeznek meg. A község jegyzői teendőit a kunszállási jegyzőnő betegsége miatt január 13- tól február 13-ig Jakabszállás jegyzője, Hegedűs Gábomé látja el. Szász András Éber vadkerti polgárőrök Vasárnap értékelő közgyűlésre gyűltek össze a soltvadkerti polgárőrök. Rigó János elnök először a hiányosságokra hívta fel a figyelmet. Jelezte, hogy néhányan kivonják magukat a szolgálatból, ami a hatékony járőrözést hátráltatja. Viszont elismerését fejezte ki Frittman Gézának és Gillich Ferencnek a selymesi kamionos gyilkosság felfedezésénél tanúsított éberségükért. A találkozóra meghívták Berkecz László polgár- mestert is, aki dicsérően összegezte az egyesületi munkát. majd a közérdekű kérdésekről rövid tájékoztatót tartott. Szólt a kialakulóban lévő vagyonvédelmi szolgálatról, melynek kapcsán hangsúlyozta, jó lenne, ha e szervezetek együttműködnének. Végül a résztvevők megegyeztek abban, hogy a közterületeken fokozott figyelemmel lesznek jelen. A polgárőrök vállalták, hogy szolgálatban - vagy akár azon kívül is - az illegális szemetelőkkel szemben fellépnek, természetesen együttműködve a polgár- mesteri hivatallal. Eltűnt két lány Halasról A kiskunhalasi rendőrkapitányság keresi M. G. 17 éves halasi lányt, aki január 8-án reggel távozott el otthonából ismeretlen helyre. Személyleírása: kb. 160 cm magas, vékony testalkatú, haja szőke, szeme barna. Az eltűnéskor viselt ruházata: farmernadrág, zöld színű pulóver, zöldesbama dzseki és Reebok edzőcipő. Feltehetően az egyik barátnőjével ment el - aki szintén ismeretlen helyen tartózkodik azóta -, de róla nem tudtak felvilágosítást adni. Aki. a keresett személyről információval rendelkezik, értesítse a kiskunhalasi rendőrkapitányság ügyeletét a 77/423-255-ös telefonon. Gazdasarok Egy vajdasági borász feljegyzései: Permetezés és zöldmunkák 12. 1996-ban, március végén, a rügyfakadás előtt végeztem mészkénlével a lemosó permetezést. A továbbiakban még hatszor permeteztem. A szőlőt semmilyen betegség nem támadta meg: Habár a múlt évben Európa-szerte szőlőrothadásra panaszkodtak, az én szőlőm egészséges volt és a fürtök sem száradtak el. 1996-ban a Cserszegi fűszeres, Zenit és különösképpen a Göcsei zamatos nemes rothadásnak indult. Az esőtől a szemek ismét megdagadtak és elvesztették jó ízüket. A nemes rothadás nem tudott érvényesülni, habár a szőlőszemek édesek maradtak, a színük barna, rothadásszerű volt. Én a szőlőm megvédését a mészkénlével való lemosó permetezésnek tulajdonítom. A szőlőben a zöldmunkákat különös nagy gonddal kell elvégezni. Az egészséges levelek termelik a keményítőt, vagyis a szénhidrátot. A tőke ez évi tápláltsága határozza meg a következő évi rügyek, fürtök kialakulását és a mennyiségét is. Tehát a következő évi termésnek a kialakulása a tőke idei tápláltságától és az idei időjárástól függA szőlő megtermékenyü- lése, a szemek nagysága, azok édessége, aromája kialakulásában a lombozat döntő szerepet játszik. Röviden: a lombozat és a gyökerek harmonikus fejlődése a termés sikerének alapja. A hónaljazást a kordonos szőlőben a felső huzal eléréséig végzem. A huzal felett még két hónaljhajtás két első rügyét meghagyom és felette a termőtövet csonkázom. A továbbiakban, az újonnan kihajtó hónaljakat már csak mindig csonkázom, visszavágom. Ezzel az eljárással felül egy igen tömör és mindig fiatal levélzet képződik. Permetezéssel sikerül a lombozatot egészségesen tartani. Gondolom, hogy a felső levélzet védelmet nyújt jégverés esetén és az anyagcserében is nagyon fontos szerepet játszik. Bősz Henrik Megyei Körkép 3. oldal A közútkezelő gépei alkalmatlanok a jégkátyúk megszüntetésére Jégbordás utak, tönkrement autók (Folytatás az 1■ oldalról) Molnár Péter elmondta, hogy a Bács-Kiskun megyei állami közútkezelő mintegy 2200 kilométer közúthálózatot üzemeltet. Ebből 570 kilométer I. és II. rendű főút, a többi alsóbbrendű és bekötőút. Az üzemeltetési és fenntartási feladatokat a forgalom nagyságától függően végzik el. Télen folyamatos síkosságelhárítást és hóeltakarítást az I. és II. rendű főutakon és a kiemelt mellékutakon, összesen mintegy 615 kilométeren végeznek éjjel-nappal. A fontosabb mellékutakon a főutak után szakaszosan végzik a munkákat, azonban ezeken a síkosságmentesítés és a hóeltakarítás már csak részleges. A téli munkákra felhasználható pénz igen kevés. További gondot okoz a kis létszámú és elöregedett géppark is. Bács- Kiskun megye közútjain - beleértve a települések átkelési szakaszait is - a takarítási munkákat 42 teherautóval és 5 traktorral végzik. A gépek átlagéletkora meghaladja a tíz évet, de van köztük több mint huszonnyolc éves gép is. A téli mentesítés költségeit is az éves üzemeltetési keretből kell biztosítani. Az átlagosat meghaladó tél esetén nincs többletfedezet biztosítva. A január 1- jétől megemelt üzemanyagárakból az útalap áfával együtt 15 forintot kap literenként. Ebből kellene fedezni az úthálózat üzemeltetését, fenntartását és minimális fejlesztését, valamint az eladósodott útalap hiteleinek visszafizetését. A síkosságmentesítést elsősorban sószórással végzik. A nagy mennyiségű csapadék - december 22-e óta tizenkétszer esett hó és hétszer ónos eső - felhígította a kiszórt sót, az eső lemosta azt, a mellékúthálózaton pedig a havat jéggé változtatta az ónos eső. így annak eltávolítása Molnár Péter szerint szinte lehetetlen. Mint mondta, a kemény hideg miatt ajég és az útburkolat annyira összetapadt, hogy azt csak rendkívül költséges munkával lehetne letisztítani, sok esetben csak a burkolat károsodásával. A mellékutakon jégkátyúk alakultak ki. Ezek megszüntetésére a közútkezelő öreg gépei alkalmatlanok. A mérsékelt sófelhasználásnál a szűkös anyagi lehetőségeken túl szerepe van a környezetvédelmi szempontoknak is. W. Király Ernő Nyársapáti vadászok A nyársapátiak Zöldmező néven megalakították saját vadásztársaságukat. Az egyelőre 12 vadászt és 6 pártoló tagot számláló klub 4800 hektár területen folytat vadgazdálkodást. Ez rosszul érintette a nagykőrösi és ceglédi vadásztársaságokat, hiszen Nyársapát vadászmezőit eddig évtizedeken át ők használták. Süldőket loptak a Harkai-tó mellől Ismeretlen tettesek nemrégiben ellopták egy 60 éves harkakö- tönyi férfi három disznóját. A jószágok a Harkai-tó mellett a halásztanya közelében voltak kiengedve, innen vitték el a darabonként 70 kg körüli állatokat, amelyek összesen 40 ezer forintot értek. Busszal a színházba Szeretnek színházba járni a jászszentlászlóiak, hiszen a kecskeméti színház január 19-i Dzsungel könyve című előadására 68-an utaznak a községből. Közéleti Hírek Bócsán egy télen essen akárhányszor jeges eső, vagy kiadós hó, a homokszórók máris a közterületen teremnek. Az alsóbb rendű utakat is letakarítják. A szervezés a helyi önkormányzatot dicséri. Felvételünkön Csillik Jenő és Vészeli Mihály karbantartók. fotó: pulai Közönségtalálkozó a helyőrségi klubban A hagyományhoz híven idén is megrendezi közönségtalálkozóját a kiskunfélegyházi Kiskun TV. A polgárokat a rendezvény szervezői a városi helyőrségi klub Vadász termében ma délután 17 órára várják. Ezen a találkozón a tévénézők elmondhatják a műsorral kapcsolatos véleményüket, kritikai észrevételeiket. Kérdéseket tehetnek fel az érdeklődők a műsortervezéssel kapcsolatban, s az idei elképzelésekről is hallhatnak. Megvesztegetesi kísérletért ügyészségi megrovást kapott Még ősszel egy közlekedési akció során bukott meg gyorhajtá- son egy kettős állampolgárságú magyar, aki jelenleg Németországban él. Helyszíni bírságot szerettek volna fizettetni vele a bajai rendőrök, összesen kétezer forintot. Elismerte a szabálysértést, de fizetni nem akart, szerinte bőven elég a figyelmeztetés is. Az intézkedő rendőr nem tágított, erre a gyorshajtó belenyugodva a büntetésbe felajánlott ezer forintot csekk nélkül. A feljelentés nem maradt el, mert hivatali vesztegetés bűntettével előállították. A minap megszületett az ügyészség határozata, amelyben többen nem a cselekmény súlyának megfelelő büntetést találták, és ezt módfelett furcsállják. A vesztegető mindössze megrovást kapott, mivel büntetlen előéletű volt, és úgy ítéltetett meg, hogy tette csekély fokban veszélyes a társadalomra. Páncsics Hajnalka • Jogharmonizáció és a kormányzati struktúra címmel tart előadást csütörtökön 16.30-tól az MSZP kecskeméti irodáján - Kőhíd u. 8. - dr. Kecskés László, a pécsi egyetem jogi karának professzora. A rendezvény nyilvános. • Dr. Aszódi Ilona Katalin országgyűlési képviselő 1997. január 16-án, csütörtökön, 16-17 óráig fogadóórát tart Fülöpszálláson, a polgármesteri hivatalban. • Dr. Aszódi Ilona Katalin, az MSZP és Gyimóti Géza, az FKgP országgyűlési képviselői 1997. január 16-án, csütörtökön, 17 órakor közös politikai vitaestet tartanak Fülöpszálláson, a művelődési házban. • Zwack Péter, a II. számú választási körzet országgyűlési képviselője fogadóórát tart január 16-án, csütörtökön Kecskeméten, a Homyik J. krt. 4. sz. I. em. 8. sz. alatti irodájában, 16-18 óra között. ____________Cikkünk Nyomán____________ A megyei önkormányzat döntése a jégelhárító rendszerről A Petőfi Népe január 14-ei számában az „Idén sem épülnek jégelhárítók” című cikkben szó esett arról, hogy ebben az évben sem várható lényegi változás a jégelhárító rendszer megteremtésében. A Bács-Kiskun megyei ön- kormányzat többször foglalkozott ezzel a témával és az 1997. évi költségvetési koncepciót tárgyaló ülésén úgy döntött, hogy - az érintett megyei településekkel együtt - részt vesz a jégelhárító rendszer kiépítésének megoldásában. Az a szándéka a megyei ön- kormányzatnak, hogy a megyei területfejlesztési tanácshoz pályázatot nyújt be a rendszer megteremtéséhez támogatás elnyerése érdekében, számítva a települési önkormányzatok összefogására, támogatására is. Dr. Balogh László, a megyei közgyűlés elnöke Adófizetők a polgármesternél Soltvadkerten is hagyomány, hogy január közepén a polgár- mester kötetlen beszélgetésre hívja a város ötven legnagyobb helyiadó-fizető cégének képviselőit, illetve a vállalkozókat. Teszi ezt Berkecz László azért, hogy ők is mondják el véleményüket az önkormányzat munkájáról, hol lehetne jobban, hatékonyabban a város érdekeit szolgálni. Az idei találkozó január 17-én délután öt órakor kezdődik a tanácsteremben. A SOLTVADKERT ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 1997. február 1-Jétől a takarékszövetkezetünknél alkalmazott kamatok az alábbiak szerint módosulnak: Könyves betétek: összeghatártól függetlenül: 1 M Ft feletti betét esetén Látra szóló 10% 10% 1 hóra lekötött 12% 14% 3 hóra lekötött 14% 16% 7 hóra lekötött 15% 17% 1-3 évre lekötött Takaréklevél betét: 17% 19% Éven túli felvét esetén 19% 19% Ifjúsági és otthonteremtő betét: 18% 18% Lakossági folyószámla: Elszámolási számlák: 10% 10% Látra szóló 10% 10% 1 hóra lekötött 12% 14% 3 hóra lekötött 14% 16% 7 hóra lekötött 15% 17% 1 évre lekötött 17% 19% A 7 hóra és ennél hosszabb időre lekötött betétekre a lejárati idő előtti felvét esetén 6% kamatot térítünk. Továbbra is várjuk tagjainkat, kedves ügyfeleinket pénzintézeti szolgáltatásainkkal. IGAZGATÓSÁG AUTÓGÁZ-BESZERELÉS Mercedes, Opel Kadett, Skoda Favorit, Skoda 120, Lada, Dacia, Wartburg 1.3, Opel Astra, Audi 80, 90 vizsgával, zöldkártyával. A legmodernebb injektorosokat is! GÁZ-AUTÓ BERENDEZÉSEK, ALKATRÉSZEK FORGALMAZÁSA BÁCSGÉPKER KFT. Jánoshalma, Kisszállási út 11. Tel.: 06-30/458-682 (1243)