Petőfi Népe, 1997. január (52. évfolyam, 1-26. szám)

1997-01-14 / 11. szám

1997. január 14., kedd Pénz, Mezőgazdaság, Piac 7. oldal Tavaly a kompresszor jobb üzlet volt, mint az ablak A külföldiek sört kínálnak ajtóért A kiskunhalasi Faipari Rt. ta­valy nem zárt túl jó évet. A la­kásépítések számának vissza­esése hozta magával azt, hogy míg 1995-ben 720 milliós ár­bevételt számolhattak össze, tavaly csak 510 millióig juthat­tak. A nyílászárókat gyártó részvénytársaság 133 alkal­mazottal kezdte az idei évet. Negyvennel vannak keveseb­ben, mint tavaly. A 210 mil­liós árbevétel-csökkenés egyenes következménye volt a belső költségcsökkentés, melynek az elbocsátások is ré­szei voltak. Pilz Gyula vezér- igazgató bízik abban, hogy a lakástakarék-pénztárak meg­alakításával újra megélénkül az építési kedv, s ezzel a fa­ipari rt. is kedvezőbb hely­zetbe kerül. A halasi cég a visszaeső belső keresletet azzal próbálja ellensúlyozni, hogy a külhoni piacokon is megjelenik. Ta­valy Horvátország és Bosznia felé nyitottak. Ezek közül biz­tatóbb üzletnek a horvát part­nerrel kötött tűnik. A megál­lapodás szerint egy horvát épí­tési vállalkozó havonta 1100 terméket vesz át. Pilz Gyula elmondta, hogy külföldről ál­talában csak barter üzletekre kaptak ajánlatot. A faipari rt- nek ez nem igazán üzlet, mert a nyílászárókért cserébe felkí­nált termékek - például a sör - értékesítésére nincsenek be­rendezkedve. A halasi Ganzair Kft. bizta­tóbb évet tudhat maga mögött. A 1990 novembere óta működő vállalkozás durván 400 milliós forgalmat mondhat a magáénak. Ez 20 százalékos növekedést je­lent, a terveikben egyébként 10 százalékot határoztak meg. A 45 főt foglalkoztató, kompresszo­rok gyártásával foglalkozó cég az elmúlt években tartani tudta ezt a növekedési ütemet. Nagy eredménynek könyvelik el, hogy termékeik megfelelnek az ISO nemzetközi minőségi rend­szer követelményeinek. Ökrös Csaba Vadászni jönnének az olaszok Tabdi lakóinak nagy része a múlt év végén tartott fórumon hallott először a falu határában az olasz-magyar Juniperusz Kft. által építeni kívánt üdülő­falu tervéről. A település lakó­inak véleményezni kell a szándékot, hisz az üdülőtelep megépítéséhez üdülőövezetté kéne nyilvánítani a község ha­tárában lévő területet, az egy­kori Dankó-villa körül. Az év utolsó napjaiban Tabdira látogatott a cég több­ségi tulajdonosa Olaszország­ból, akivel a festői környezet­ben lévő villában terveikről beszélgettünk. Carlo Nacci in­gatlanszakember a szűkebb hazájában, Toszkánában szer­zett idegenforgalmi tapasztala­tait felhasználva szeretné megépíteni az üdülőkomple­xumot. A tervek szerint a villa közelében lévő egykori KISZ- táborból alakítanák ki az ob­jektumot. A huszonnégy a- partman körül étterem, presz- szó, szauna, minigolf, tenisz- és jégpálya, úszómedence, lo- vaglási és vadászati lehetőség szolgálná a bérlők kényelmét. Számításaik szerint körülbelül kétmillió forintért tizenöt éven át tartó egy hónapos használati jogot lehet majd vásárolni a komplexumban, melyet a nemzetközi üdülőláncokhoz kapcsolva akár cserélni is le­het. Az augusztustól januárig tartó időszakban a vadászat lenne a legfőbb vonzerő, míg márciustól augusztusig a csendes pihenésre vágyók lá­togathatnának ide. Az üdülő­jog-eladásnál nemcsak olasz, hanem magyar befektetőkre is számítanak. A beruházás idejéről Carlo Nacci nem tu­dott pontos felvilágosítást adni. Elképzelése szerint a vadászat lenne a legfőbb at­trakció, ezért a megvalósítás a vadászati lehetőség megnyí­lásának függvénye. Míg Olaszországban háromszáz hektár a vadászterület mini­mum előírása, addig Ma­gyarországon háromezer. Ez az, ami idevonzza az olasz vadászokat. Mostani látogatása alkal­mával tárgyalt a polgármes­terrel, a környékbeli vadász- társaságok vezetőivel is. Török Zsuzsa Magyar tőke, magyar ecsettel Az állam nem háríthat el magától minden feladatot Egy hajóban evezünk. Na jó, de hányán? Matolcsy György közgazdász szerint ez a fő kérdése a ma gazdaságpoliti­kájának. Magyarország nincs olyan kiszolgáltatott helyzet­ben, hogy csakis és szükség­szerűen a monetáris politikát kövesse.- A globalizáció folyamataiból nem szabad kimaradni - véle­kedik a közgazdász. - A kül­földi tőkére szükség van, be kell épülnünk az egységesülő Európába is, de nem bármi áron. Gazdaságpolitikánknak ma az a tétje, hogy közülünk hány millió embernek lesz esélye ré­szesévé válni mindazoknak a lehetőségeknek, amelyeket a XXI. századi Európa kínál majd. Nem nehezedik ránk olyan külső pénzügyi, gazda­sági nyomás, amellyel szemben ne lehetne védekezni. Jóval na­Környezetvédelmi támogatás Több mint 60 ezren szereltethet­nek fel gyakorlatilag ingyen - 1000 forintos jelképes összegért- szabályozatlan katalizátort gépkocsijukra a most indított többéves program segítségével. A Központi Környezetvédelmi Alap 1 milliárd 525 millió forint­tal járul hozzá ahhoz, hogy kata­lizátoronként 25 ezer forint tá­mogatást kapjanak a gépkocsi­jukat e fontos környezetvédelmi eszközzel ellátó tulajdonosok. Mindezt Baja Ferenc környezet­védelmi és területfejlesztési mi­niszter hangsúlyozta tegnap a HungaroLada Kft.-nél. gyobb a gazdasági mozgáste­rünk annál, mint amilyennek azt a mindenkori kormányok 1990 óta ítélik. Nálunk most a GDP 70 százalékát idegen or­szágbeli tőke állítja elő. Ez - a negatív következményeivel együtt - elkerülhető lett volna. Kedvezményekkel, ösztönző programokkal kellett volna ser­kenteni a magyar középvállal­kozói kört, hogy azok a multik beszállítóivá válhassanak. Ez mérsékelte volna az importot, növelte volna a kivitelt, vagyis javította volna kereskedelmi mérlegünket. A döntéshozó helyzetben lévő gazdaságpolitikusok pél­dát vehetnének az OECD-or- szágok szociálpolitikájáról. Közgazdászként is úgy gondo­lom, hogy hazánk erőtartalékai ma már nem a gazdaságban, hanem a humántőkében rejle­nek. Az államot, mint appará­tust karcsúsítani kell. Matolcsy György FOTÓ: FEB Az oktatás, az egészségügy, a vidék fejlesztésének feladatai azonban nőm ruházhatók másra. Ez lehetne önvédelmi stratégiánk sarkalatos pontja. Bozsó Bea E-hitel-elemzés tavasszal A Pénzügyminisztérium ta­vasszal újra elemzi az E-hi- telek kihelyezését, közölte Kábái Lászlóné, a Pénz­ügyminisztérium illetékese. Az E-hitelek csaknem felénél az idén lejár a hároméves tü­relmi idő, és meg kell kezdeni a kölcsön törlesztését. Az E- hitelt, mint ismert, a privati­zációs pályázatot nyert vál­lalkozók és MRP-szervezetek vehették igénybe. Már három évvel ezelőtt is gondot okozott annak a kér­désnek a megválaszolása, va­jon a kedvezményes privati­zációs kölcsön mekkora koc­kázatot jelent a bankoknak, vagyis a kedvezményezettek képesek lesznek-e a pénzt visszafizetni. A kihelyezett E- hitelek teljes összege 50-60 milliárd forint körül van. Eb­ből körülbelül 10-13 százalé­kot az elmúlt év végéig már visszafizettek a hitelfelvevők. A Pénzügyminisztérium és a Magyar Nemzeti Bank az első tapasztalatok birtokában nem lát különösebb problé­mát, a kockázat egyelőre ki­sebb a vártnál. Esso Az ESSO Hungária Kft., a világ egyik legnagyobb olajkonszernjének, az EXXON-nak magyarországi leányvállalata, KECSKEMÉTEN üzemanyagtöltő-állomások üzemeltetésére vállalkozó házaspárokat keres. Az Önök feladata lesz egy ultramodern és környezetbarát töltőállomás hosszútávú és eredményes üzemeltetése az ESSO megszokott magas színvonalának megfelelően. Önök több hetes kiképzés után csapatukkal az ESSO területi vezetőjének irányítása alatt fognak dolgozni. Olyan kereskedelmi, műszaki tapasztalatokkal rendelkező 35-40 év körüli, legalább középfokú végzettségű pályázók jelentkezését várjuk, akik családi vállalkozásként hosszabb távon üzemeltetnék a töltőállomást. A vállalkozás beindításához stabil anyagi háttér és induló tőke szükséges. Előny, ha Önöknek korábban volt már saját vállalkozásuk, és jó a kapcsolatteremtő készségük. Ha érdekli egy hosszútávú és jövedelmező vállalkozás, küldje el fényképpel ellátott pályázatát, szakmai önéletrajzát 1997. január 24-éig a következő címre: ESSO Hungária Kft. Töltőállomás üzemeltetés 1281 Budapest 27., Pf. 13. (Esso) Maga az energia. RAR ;OSKil ?OSKíH,ku,k;m J'ä " Min ..... \ Ik W " r . V i 4» 'V smser ~ x $ PIROSKA SZORPOK 4 féle (narancs, meggy, feketeribizli. málna) most csak 0,751 gcssipi!IsSSiSS-fe NESTLE TABLAS TEJCSOKOLADE 4 féle (tej. mazsolás-mogyorós-mandulás, fehér, mogyorós) 139,- helyett most 99. 00 100 g Az akciós árak csak háztartási mennyiségre vonatkoznak és a készlet erejéig érvényesek.

Next

/
Thumbnails
Contents