Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-18 / 295. szám
6. oldal Petőfi Népe 1996. december 18., szerda A vidéki fiókok közt tizedikként, tegnap ünnepélyes keretek közt Kecskeméten is megnyitotta kirendeltségét a CIB Hungária Bank Rt. Ebből az alkalomból Zdeborsky György elnök-vezérigazgató rövid tájékoztatójában többek közt elmondta, hogy Kecskeméten és a város vonzáskörzetében már jelentős üzleti kapcsolatokkal rendelkeznek, ezért is fontos számukra ennek a fióknak a megnyitása. A bank vagyona egyébként mintegy 30 milliárd forint, a mérlegfőösszegük 250-260 milliárd körül mozog. A kecskeméti fióktól 1-2 milliárdos egyenleget várnak. A város nevében Katona László polgármester „vette át” az új pénzintézetet, amelyben egyelőre négyen intézik az ügyeket. A fiók vezetője: Józsa Erika (jobbról). Segítség a határokon túli magyar kultúra művelőinek A határon túli magyar közművelődési szervezetek és a hazai művelődési intézmények határon túli magyar kultúrával foglalkozó munkatársai a hét végén tanácskoztak Kecskeméten. A találkozón felhívták a résztvevők figyelmét, hogy a Magyar Művelődési Intézet, amely elsősorban az amatőr művészeti mozgalmak és a közösségfejlesztés módszertani kérdéséivel foglalkozik, szeretné a szolgáltatásait hozzáférhetővé tenni a határon túli közösségek részére is. Megszervezik az információcserét, és annak biztosítását, hogy a más országbeli szakemberek részt vehessenek az intézet tanfolyamain, kiállításain. Kiadványok cseréjével, adatbázis létrehozásával kívánják segíteni a határon túli magyar köz- művelődési szervezetek közti kapcsolatot. - g Jól gyakorlatoztak A Védelem ’96 védelmi igazgatási rendszergyakorlat lebonyolításában nyújtott munkájuk elismeréseként a megyei védelmi bizottság elnöke dicséretben és jutalomban részesítette Geiger János pv. ezredest, Nagy József hőr. alezredest, Bartus Péter alezredest, Retkes Mátyás tü. őrnagyot, Bús Gábor századost, Munkácsy Sándor pv. századost, Kövesi Zoltán r. zászlóst, Kiss Béla r. főtörzsőrmestert, Nyilas Tamás r. törzsőrmestert, Szekér Zsuzsát és Kánisz Józsefet. Az egész család az üzletben A családi vállalkozásnak számos személyi előnye van. A jelek szerint ezekkel jól élnek a kecskeméti László Károlyék: férj, feleség, két fiú. A márkás háztartási elektronikai áruiról és elviselhető árairól ismert, kis- és nagykereskedelemmel egyaránt foglalkozó Aker Kft. Sonic- Market néven öt éve nyitotta meg első kecskeméti üzletét. A családi vállalkozás kiskereskedelmi üzletláncot hozott létre, majd a közelmúltban elegáns, több száz négyzetméter alapterületű elektronikai áruházat nyitott.- Mi a sikerük titka? - kérdezem László Károly cégvezetőt.- Szakmai hitvallásunkat szemléletesen mutatja be új, Batthyány utcai áruházunk is. A Sonic-Market igazi arculatát tükrözi a korábbiakhoz képestjelen- tősen kibővített, komplex árukínálatával, a kényelmesebb kiszolgálást biztosító, korszerűbb, tágasabb eladótérrel. Tradícióink közé tartozik az is, hogy minden árucsoporton belül minőségi, márkás termékeket hozunk forgalomba, a lehetséges legolcsóbb árakon. Széles és minőségi áruválasztékunkkal manapság már kellemes környezetben, egy jól képzett eladói gárda közreműködésével találkozhat a közönség.- Ez elegendő a multikkal vívott konkurenciaharcban is?- Igényesebbek lettek a vevők. Nemcsak az áru, hanem a kiszolgálás minőségére is, ami segíthet nekünk abban, hogy a multinacionális vállalatok üzletláncainak kínálatával szemben is csatát nyerhessünk. A mi üzleteinkben ugyanis, ahol a tulajdonos folyamatosan találkozik a vevőkkel, mint eladó, mindig személyes marad a kapcsolat, és bármilyen kérdésre, problémára teljes hatáskörben, azonnal találhatunk választ, megoldást. Ha jó a kiszolgálás, az a vevő számára többnyire teljesen természetes, általában akkor jelez csak szóban vissza, ha különlegesen elégedett, amire nálunk szerencsére gyakran van példa. Törzs- vásárlóink visszajárnak. Mindent igyekszünk el is követni ezért, mert csak elégedett üzletfél lehet hosszú távon vevő.- Alapkérdés, hogy a vevőink biztosan megtalálják nálunk mindazt, amit keresnek. Jó háttér ehhez az országos márkaképviseletekkel biztonságosan kiépített nagykereskedelmi hátterünk. Az árubeszerzésben nem ismerünk lehetetlent, a legkülönlegesebb igények kielégítésére is vannak példáink. Nagyon fontos, hogy vevőink valamennyi kérdésére választ tudjunk adni, és az elektronikai piac újdonságaiból is felkészültek legyünk. Szakszerű tájékoztatást nyújtunk a többi között például arról, hogyan működik, mit tud, kinek a számára előnyösek a kivetítős házimozi rendszerek vagy a nyugati paiacon is újdonságnak számító, multimédiás hangtechnikai berendezések. A vásárló elképzeléseinek, elvárásainak ismeretében segítséget nyújtunk a választásban, javaslatot teszünk arra, kinek mi, mennyiért a legcélszerűbb. Egy kicsit régimódi hitvallás talán, de mi még hiszünk a tisztességes kereskedelemben - mondja László Károly cégvezető. K. J. T ERM<>KOMPLEX Kivi letgépész Tervező és Kivitelező GMK Vásároljon KARÁCSONYI AJÁNDÉKOT OLCSÓBBAN! FOrdőszobaszőnyegre és zuhanyfOggdnyre Kellemes Karácsonyi .. ; Ünnepeket és Boldog Új Évet Kívánunk! MINDEN NÁLUNK VÁSÁROLT CSAPTELEPHEZ AJÁNDÉKBA ADJUK A SAROKSZELEPEKET! m DECEWEmm NECTR A francia kazánok ÜVaillont kazánok jj Nagy európai márka % Fűtés, szabályozás, melegvíz-ellátás Minőséget olcsó áron, ÜVaillant-of most vásároljonI Átfolyó géz- vízmelegítők -30% Clrkók és kombik- gyújtóláng nélküli -10% Házi hőközpont -5% BEMUTATÓTEREM: Baja, Déri Frigyes sétány 2. Tel.: 79/323-606 IRODA: Baja, Lókért sor 74/D. Tel.: 79/326-748 Mobiltel.: 06-30/453-256 Kiss Péter pénzt is ígér a létszámfejlesztéshez Szárnyakat kapott az Ikarus A munkaügyi miniszter az Ikarus budapesti gyárában tett látogatása után kijelentette: a munkaerőpiacon fordulat várható jövőre. Már az idén megállt a munkahelyek számának csökkenése, jövőre pedig a beruházások és a fejlesztések okán meglódulhat a kereslet a szakképzett munkaerő iránt. Kiss Péter Széles Gáborral, az Ikarus elnök-vezérigazgatójával folytatott megbeszélése után elmondta: nemcsak a gyár tervezett termelésnövekedése igényel majd több munkaerőt, hanem a beszállítóknak is kell a kapacitás növelésére gondolniuk. Az Ikarus jövőre 2500 autóbuszt fog gyártani, háromszor annyit, mint az idén. Erre a gyár beszállítói jelenleg nincsenek felkészülve. Megeshet - mondta a munkaügyi miniszter -, hogy a szükséges létszámnövekedést a gyár és bedolgozói maguk is képesek lesznek finanszírozni. Ellenkező esetben a minisztérium lehetőségeihez képest a szokásos módon - forgóeszközvagy képzési támogatással - segíti majd a gazdálkodókat. A munkások a gyár budapesti részlegében jelenleg is túlóráznak, sőt hétvégeken is dolgoznak. Széles Gábor elmondta: még a nyugdíj előtt állókat is maradásra szeretné rávenni, mert úgy kell a munkaerő, mint egy falat kenyér. Őket még akkor sem küldi el, ha felveszi a tervezett 500-700 új dolgozót. A sikertörténetnek ígérkező változást az érdekképviselet is helyesnek és támogatandónak tartja. Streer Ferenc a munkástanács elnöke lapunk kérdésére elmondta: egyelőre nincs konfliktus a szervezet és a vállalat új vezetése között. Széles Gábor a munkástanács által szorgalmazott MRP létrehozását is támogatja. Bizakodásukra az is okot ad, hogy Angliában a városközi közlekedéshez az Ikarus buszokat választották a megrendelők. Bozsó Bea Jövőre 2500 busz indul útjára. FOTÓ: FEB Összegzés. Az ipari termelés éves szinten átlagosan 2,5 százalékkal nőtt az idén. A belföldi fogyasztás 2-3 százalékkal csökkent, az export 13-14 százalékkal bővült, a gépipar kivitele erősen nőtt, más ágazatokban azonban stagnált. A közepes és nagyvállalatok fejlődnek, a kisvállalkozások háttérbe szorulnak a feldolgozóiparban - olvasható az ipari minisztérium elemzésében. Inkább ne. Tönkremennek az orosz közúti exportra szakosodott fuvarozó kisvállalkozók, ha az oroszországi vámszervek önkényes eljárása miatt kiszorulnak erről a piacról - hangsúlyozza a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestületének közleménye. A szervezet elnöksége mégis inkább azt javasolja tagjainak, hogy ne vállaljanak szállítást Oroszországba. Piacgazdaság. Kovács Árpád, az ÁPV Rt. elnöke a privatizáció eddigi történetét sikeresnek értékelte. Jelenleg - mondotta - a magyar gazdaságban megtermelt értékek 74 százalékát magánvállalkozások keretében állítják elő. BÉT-hír Gyenge forgalom mellett mérsékelten emelkedő árfolyamok jellemezték kedden a Budapesti Értéktőzsde részvénypiacát. A sztárpapírok közül folytatta növekedését a TVK. A vegyipari részvényért a zárásban 1725 forintot adtak. Karácsonyi gyermekgála A Magyar Külkereskedelmi Bank Rt. az idén társpénzintézetekkel karöltve rendez jótékonysági akciót szociálisan hátrányos helyzetű gyermekek számára. Az MKB-EXIM- BANK-MEHIB meghívására december 22-én délelőtt az ország minden tájáról érkező gyerekek népesítik majd be az Operaházat. Karácsonyi ajándékként Csajkovszkij halhatatlan mesebalettjét, a Diótörőt nézhetik meg olyan kislányok és kisfiúk, akiknek - családjuk szűkös anyagi körülményei folytán - csak igen kevés vagy semmi sem jut a megajándékozás öröméből, s talán még hírből sem ismerik a legszebb magyar színházat, az Andrássy úti zenepalotát. A két bank és a biztosító gesztusa azt jelzi, hogy ez a nézőközönség igen becses számukra, s hogy részt kívánnak venni a mostoha körülmények között lévő gyermekkultúra anyagi és erkölcsi támogatásában. Sokszor hallani arról, hogy manapság néhány kivételtől eltekintve nincs, aki üzletet látna Anyakönyvi Hírek a jövő nemzedékben. A pénzintézetek társulása e szép és nemes cél érdekében azt jelzi, hogy a bankokat sem mindig rideg üzleti szempontok vezetik együttműködésre, hanem hogy a jótékonykodás, az emberszeretet gyakorlása munkájukban megkülönböztetett jelentőséggel bír. A kis vendégek távozáskor útravalót is kapnak: ennivaló finomságokat és az értékes művészettel történt találkozás emlékéül egy Diótörő bábut és egy szép mesekönyvet. BAJA Születtek (december 5. és 13. között anyakönyvezettek): Nagy Patrik (anyja neve: Szabó Enikő Piroska) Baja, Orcsik Dániel (Szemerei Lídia) Vaskút, Mészáros Kamilla (Balog Mária) Baja, Páncsity Míra Bernadett (Vass Izabella Éva) Baja, Szabó Bence Norbert (Túri- Kiss Tímea) Kunbaja, Felső Tünde (Seres Tünde) Érsekcsanád, Szabó Oszkár (Gardality Judit) Baja, Var- nyu Szabina (Reszeli Krisztina) Baja, Dervaderics Ildikó (Balázs Ildikó) Mélykút, Hidasi Richárd (Nacsa Tímea) Baja. Házasságot kötöttek: Juhász Ferenc István és Salacz Márta. Meghaltak: Veréb Pétemé Lo- zsányi Katalin (Baja), Fehérvári Antal Ferenc (Baja), Bárth Jánosné Vörös Ilona (Dávod), Hirtenberg Sándomé Szántosi Katalin (Dávod), Petdres Máténé Ambrus Mária (Baja), Jaszenovics Jánosné Pes- tality Magdolna (Baja), Solymosi Antalné Kisvölgyi Mária Magdolna (Baja), Molnár Györgyné Paudics Ilona (Baja), Farkas Mihály (Érsekcsanád), Ligeti Ferencné Mészáros Teréz (Bácsbokod), Sallai Mihályné Mágiái Irén (Katymár), Pál János (Vaskút), Lei Meny- hértné Galgóczi Matild (Csávoly), Sárosi Sándor (Baja), Molnár Gá- bomé Dervarits Gizella (Baja), Jer- kovics Józsefné Sztupovszki Mária (Baja), Bisztriczki Menyhértné Schoffhauser Rozália (Baja), Szente János (Bácsbokod), Mohai Lajos Ferenc (Baja), Petrich Istvánná Boross Ilona Erzsébet (Baja), Molnár István (Baja), Bán- hidi Emőné Vidák Piroska (Baja), Rózsahegyi István (Baja). KISKUNFÉLEGYHÁZA Születtek (december 2. és 13. között anyakönyvezettek): Fekete János Márk (László Krisztina), Gémes Lilla (Endre Erika), Szabó Nikoletta (Varga Mónika Katalin), Zoltán Eszter (Bajzák Anita), Tabajdi Szabolcs (Kapás Krisztina), Kordás Viktor (Kurgyis Ildikó), Szöllősi Benjámin (Endre Katalin), Plander Nóra (Baranyi Anikó Margit), Kapus Kornél (Fekete Emőke), Szécsényi Daniella (Czakó Erzsébet Gyöngyi), Fehér István (Hajdú Erzsébet), Jan- kovszky Réka (Dobó Anikó Klára), Pöszmet Klára (Rácz Klára). Dénes Noémi (Hamza Erzsébet), Gyekiczki Tímea (Patai Edit Erzsébet), Gera Csaba (Fricska Gyöngyi Ilona), Borbás Nóra (Vas Noémi), Laczkó Dávid (Bugyi Éva), Török Károly Péter (Pólyák Andrea Zita). Házasságot kötöttek: Szikora Erzsébet és Bodor Csaba József. Meghaltak: Bokor Sándor, Nagy Józsefné Tóth Erzsébet, Eszik Mihályné Lantos Anna (Kunszállás), Balázs Borbála (Pálmonostora), Szabó János, Bense Istvánná Bíbok Anna, Nagy Jánosné Herédi Julianna, Tapol- csányi Györgyné Némedi-Varga Rozália, Gálig István (Gátér). Juhász Jánosné Kokovai Mária (Bugac), Szatmári László, Keresztesi Sándomé Bacsa Anna. Basa László, Sallai Pál Károly, Sós Sándomé Schal Klára (Gátér), Pap Lajos, Dobák János, Cseklye Józsefné Kis Rozália, Patyi József, Hegedűs István, Szabó Mihályné Solymosi Rozália. NAGYKŐRÖS Születtek: Győr Tímea (Zergi Ildikó), Kátai Zénó (Benyik Rita). Barabás Milán (Okrulicza Erika). Kiss Viktor (Rózsa Ibolya), Bartha Dávid (Rozsnyik Márta), Kiséri Nikolett (Fancsali Edit), Lovas Richárd (Pető Mónika), Lengyel Katalin (F. Szűcs Ilona), Pataki Ferenc (Vágó Piroska), Maczkó Ádám (Tóth Zsuzsanna), Polgári Zsolt (Lóczi Piroska), Szűcs Anikó (Deák Anikó), Balla Dávid (Szabó Katalin), Szűcs Nóra (Pa- tály Tünde), Bakos Roxána (Molnár Angelika), Tóth Richard (Halász Irén), Faragó Henrietta (Völgyi Etelka), Kovács Richard (Antal Erzsébet), T. Nagy Krisztina (Mocsai Julianna), Kovács Benjamin (Balla Judit), Rafael Márió (Hegedűs Anita).