Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-07 / 286. szám
Több mint 250.000 ember olvassa nap mini nap! Hirdetésfelvétel. 76/489-840 gyűlésig tartó időszakot felevenítő film olyan témát dolgoz fel, amelyről játékfilm még sohase készült. A produkció forgatását megkülönböztetett figyelem kísérte. A film csak az eredeti költségvetés alapos megkurtításával készülhetett el, ennek ellenére az alkotók mindent megtettek, hogy látványos, élménygazdag filmet produkáljanak. A forgatókönyvet Anonymus gestája, valamint más középkori krónikák alapján Nemeskürty Filmes honfoglalás karácsonyra A karácsonyi filmválaszték idén végre egy látványos magyar filmmel is gyarapodik. December 12-én mutatják be a hazai mozik Koltay Gábor történelmi filmeposzát, a Honfoglalást. Az etelközi indulástól a pusztaszeri A vérszerződés előtti pillanatok. Árpád vezér szerepében Franco Nero. István írta, aki több mint negyedszázaddal ezelőtt már Vár- konyi Zoltán történelmi filmjeinél is segítkezett, például az Egri csillagoknál, vagy a Kőszívű ember fiainál. A történelmi konzultáns a neves régészprofesz- szor, László Gyula volt. A legtöbb vitát azonban nem is a film történetszemlélete váltotta ki, hanem a főszereplő személye. Hogyan játszhatja Árpád vezért egy olasz színész? - kérdezték sokan felháborodva. Koltay, a film rendezője két érvet hozott fel. Az egyik szerint az amerikaiak látványos Kolumbusz-film- jében sem amerikai sztár alakította a felfedezőt, hanem Gérard Depardieu, aki Kolumbusszal ellentétben még csak nem is olasz, hanem éppen francia. A másik érv Franco Nero alakítása volt, bár erről a közönség majd csak a film bemutatása után győződhet meg. Nero egyébként büszke arra, hogy eleddig huszonnyolc nemzetséghez tartozó figurát formált már meg eddigi filmjeiben. Árpád vezérként most már magyar hőst is. A film premieije előtt megismerhetjük annak zenéjét, hiszen azt a napokban jelentették meg CD-n és kazettán. A filmet, mozipremieijét követően, a televízió is műsorra tűzi. Rajzolt űr-zűrben a sztárkosaras A halk hangok énekes csillaga A világ három legnagyobb tenoijai egyikének tartják, de soha nem volt diva a szó szoros értelmében. ,,A halk hangok sztárja”, Jósé Carreras december 5-én, csütörtökön tölti be 50. életévét. Önéletrajzában (Singen mit der Seele - Lélekkel énekelni) visszaemlékezik arra, hogy mi késztette őt gyermekkorában éneklésre. Hatéves volt, amikor szüleivel együtt megtekintette ,,A nagy Caruso” című filmet, amelyben az ugyancsak világhírű énekes, a fiatalon elhunyt Mario Lanza alakította Ca- rusót. A film olyan hatással volt a kisfiúra, hogy attól a naptól folyton-foly- vást énekelt odahaza - szülei nem kis bosszúságára... Ekkor azonban már menthetetlenül elindult az énekesi pályán. Michael Jordan, az NBA sztárja nemrégiben különös kalamajkába keveredett. Nem is akárhol, hanem a filmvásznon. A Space Jam című animációs filmben ugyanis olyan más sztárokkal játszik együtt, mint a Kengyelfutó Gyalogkakukk, Tapsi Hapsi, Csőrike, Dödó kacsa, és a többiek. Az élő szereplő, s és rajzolt figurák ötvözetéből készült film elkészítéséhez a két- és háromdimenziós komputeranimációtól a digitális keverésig, a modem technika minden vívmányát bevetették. Az eredmény pedig lélegzetelállító. Michael Jordan filmbéli partnerei - egyelőre még a rajzasztalon várják a fellépést. Tia Carrere egy igazán agyatlan komédiában tűnt fel először a fiivásznon, a „Wayne világában”. A 28 éves, egzotikus szépség - aki Hawaiiról származik és kínai, spanyol, fülöp- szigeteki ősökkel büszkélkedhet - azóta megpróbálja helyes mederbe terelgetni karrierjét. Legújabb fűje, a High School high véleménye szerint végre alkalmat nyújt az igazi kiugrásra, s arra, hogy bebizonyítsa: több annál, aminek a legtöbben tartják. Egzotikus, csinos színésznőcskénél... Rettegésben tartott hírességek A fanatikus rajongók világszerte egyre több uralkodót, politikust, színészt és muzsikust tartanak rettegésben. Fenyegető levelekkel és telefonokkal árasztják el, állandóan követik őket. Az Egyesült Államokban mintegy 200 ezer úgynevezett fanatikus rajongót tartanak számon, legalábbis erre a következtetésre jutott egy kaliforniai biztonsági cég, a Threat Assessment Group a rendőrség és az FBI adatai alapján. Ä fanatikus rajongók legtöbbször szellemileg vagy lelkileg nem épek. Tárházukban a szerelmes levelektől a betörésig minden szerepel, de gyakran fenyegetőznek öngyilkossággal vagy gyerekrablással is, ha bálványuk nem teljesíti valamely kérésüket. Madonna hálószobájába például úgy sikerült bejutnia egy rajongójának, hogy az énekesnő férjének mondta magát. David Letter- man talkshowmester egyik hölgyrajongója viszont egyenesen a sztár új feleségének adta ki magát. Hogy a téma mennyire foglalkoztatja a közvéleményt, mi sem mutatja jobban, minthogy az utóbbi hónapokban két film is ezt a témát dolgozza fel: a hazai mozikban most futó, Jim Carrey főszereplésével készült Kábelbarát és Robert de Niro új filmje, a The Fan (A rajongó). Karácsonyi ajándékcsomag a TPetőfi Ylépe előfizetőinek! December folyamán minden olvasónknak, aki januárra előfizeti lapunkat, ajándékkal kedveskedik a Petőfi Népe. Kézbesítőink egy reklámszatyorban házhoz viszik a különszámunkat, a jövő évi kártyanaptárunkat és a Kiskegyed Konyhája decemberi ünnepi számát. Legyen előfizetőnk jövőre is!