Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-06 / 285. szám
KISKUNFELEGYHAZA ES VIDERE Elmaradt a nyúlpecsenye Nyúlsütés közben fogták el a rendőrök azokat a tolvajokat, akik november 30-ára virradóra a kiskunfélegyházi Alpári út egyik lakásából három há- zinyulat és különböző vasanyagokat vittek el. A tolvajokról kiderült, több bűncselekményben is részt vettek, többek között annak a negyvenéves nőnek a megerőszakolásában, amelyről lapunk korábban már beszámolt. A két bűnöző már előzetesben van, harmadik társukat már korábban őrizetbe vették a félegyházi kapitányság rendőrei. Hármas ütközés az E75-ÖS fóúton Hétfőn délelőtt az E75-ös úton a monostori csárdánál egy Suzuki típusú gépkocsi hátulról beleszaladt egy bolgár kamionba, amely épp lassított. Hátulról egy Seat típusú gépkocsi épp az előzésükbe kezdett, vezetője későn vette észre a szemből érkező másik gépkocsit, az ütközés elkerülése érdekében jobbra „húzott” és nekiütközött a bolgár kamion hátuljának. Az ütközés következtében a személygépkocsi utasa súlyosan megsérült. Alapítvány a templomért A kiskunfélegyházi önkormányzat kétezer négyzetméteres területtel támogatja az idén megalakult Szent Család-temp- • lom Alapítványt. Az alapítvány egy kápolnát és egy közösségi házat szeretne építeni a Petőfi- lakótelep és a Bankfalu közötti elvadult területen. A közösségi ház az egyházi és világi rendezvények mellett kulturált szórakozási lehetőséget kíván Akadálypálya az iskolaudvaron? Hógolyó helyett malterrel dobálják egymást a gyerekek a félegyházi Oskola utcai Móra-is- kola udvarán. Ott gyűjtik ugyanis a kivitelezők a tornacsarnok építése során keletkezett törmeléket. Kapus Béláné igazgatónő elmondta, a törmelék komoly gondot jelent a tornaórák megtartásában. Ráadásul a nevelők szünetekben a gyerekek után futkosnak, hogy teremteni a környéken lakó fiatalok számára. A cél érdekében kérik mindazokat, akik szívesen támogatnák a kápolnaépítést, adományaikkal járuljanak hozzá a cél megvalósításához. A befizetéseket a helyi OTP 11732071-20024619 bankszámlájára lehet befizetni. További felvilágosítás: Kiskunfélegyháza, Liszt Ferenc utca 2. szám alatt. megakadályozzák az esetleges baleseteket. Az igazgatónő szerint az önkormányzat beruházási csoportjának lenne a dolga a kivitelezők figyelmeztetése. Másképp vélekedik erről az ön- kormányzat illetékese’ aki szerint a helyzet az építkezés velejárója. Ezt egyszerűen el kell viselni. Amennyiben a kivitelezővel gond van, azt az iskola igazgatójának kell elrendeznie. Mi van a csizmában? Mi van a csizmában? címmel játékos hétvégét szerveznek a gyerekek számára december 7- én, szombaton reggel 8-tól déli 12 óráig a kiskunfélegyházi gyermekkönyvtárban, a Gorkij utca 2. szám alatt. A program keretében a gyerekek megismerhetik és gyakorolhatják a gyöngyfűzést, sógyur- mázást, bábkészítést és papírhajtogatást. Kerékpárost gázolt Személygépkocsi kerékpárost gázolt vasárnap Kiskunfélegyházán. A Dózsa György utcából a Kossuth utca irányába haladó személygépkocsi figyelmen kívül hagyta az elsőbbségadásra kötelező táblát, nem vette észre a kerékpáros hölgyet és elütötte. A nőt súlyos sérülésekkel szállították kórházba. Mikulás-Táró hangulatban telt el a tegnap délelőtt a kiskunfélegyházi óvodákban. A Darvas téri napközi otthonos óvoda középső csoportosai játékkal siettették az időt. Délután ugyanis a városi uszodában ajándékokkal várta őket a Mikulás. fotó: szász andrás KAZÁNOK NAGYKERESKEDELMI ÁRON! Lakások, intézmények, fóliasátrak fűtésére, vezetékes és PB-gáz üzemeltetésére is alkalmas: Termotéka gázkazánok 15, 20, 25, 35, 45, 60, 75, 100-as kivitelben; Termotéka öntvény gázkazánok 20, 28, 40, 59, 76, 116-os kivitelben; Tennorex gázkazánok 17, 23, 29, 41, 52, 70, 87, 116-os kivitelben; Simplex 02-es, 04-es vegyes, szén, fa, tuskó, stb. tüzelésére alkalmas kazánok; PB-gázpalackra szerelhető "SZIESZTA" gázkályhák, egyéb gázüzemű készülékek megvásárolhatók, egyes típusok megrendelhetők: Kiskunfélegyháza, Nefelejcs u. 16/2-3. sz. alatt (Móraváros, benzinkút utcája) Tel: 76/466-533; 76/466-284 UGYANITT ÍRÓGÉPEK, SZÁMOLÓGÉPEK JAVÍTÁSÁT s RÖVID HATÁRIDŐRE VÁLLALJUK. § SZILVESZTER A KISKUNFÉLEGYHÁZI AMIG0E3AN! Gorkiiu4) 1996. december 31-én, 20 órától PARÁDI NOSZTALGIADISZKÓ Műsor: operett, örökzöld és nóta Tombola Svédasztal (tatárbeafsteak, hideg libamáj zsírjában, hideg sült libamell, tűzdelt angol bélszín, füstölt marhanyelv, töltött sertéskaraj; tojás-, sajttekercs, sonkatekercs, jércegalantin. Saláták: jérce, majonézes burgonya, mexikói, rák és natúr vegyes.) Éjfél után: disznótoros, töltött káposzta, virsli, lencsefőzelék Aperitif-koktél. Jegyek kaphatók: 3500 Ft/fő áron. MINDENKIT SZERETETTEL VÁRUNKI ™ MIKULÁS-NAPI MEGLEPETÉS az £k AFÉSZJ<^^ tegbal/ ITAL-KIS- ÉS -NAGYKERESKEDÉSÉBEN (Kiskunfélegyháza, Szegedi u. 54.) A ma 9 órakor megnyitásra kerülő kereskedelmi centrumban Akciók! P e z s g ő k ó s t o I ó ! Csak ma: a Törley Charmant Doux: 260 Ft a Kommersz rum, 0,5 I: 301 Ft "Ezt ne hagyja íj! Pálforduló Kunszálláson? Legutóbbi rendkívüli ülésén elvetette a művelődési ház bérbeadásával kapcsolatos korábbi határozatát a kunszállási képviselő-testület. Az intézmény üzemeltetésére újabb pályázatot írtak ki. Mint emlékezetes, november 11-én április 30-áig hosszabbították meg a jelenlegi bérlő szerződését. Két héttel később, november 28-án már egészen más véleményen volt a testület néhány tagja. A nézet- különbségből vita lett, ez vezetett a keddi rendkívüli ülés döntéséhez. I Új kereskedelmi központ Mától új kereskedelmi központtal gyarapodik Kiskunfélegyháza. A centrumot a helyi Integrál Afész építette a Szegedi úti Malom diszkont udvarán. A Malom diszkont épületét az Integrál egy ideig az egyik helyi káeftétől bérelte. Az épület negyedszázada nem volt felújítva, állapota egyre romlott. Ennek ellenére az Integrál a közelmúltban megvásárolta a malomépületet. Miután eldőlt,, hogy egy nemzetközi hálózat megépíti üzletházát a Petőfi-la- kótelepen, az Integrál is úgy érezte, lépnie kell. A bővítés ötletét a Malom diszkont udvarán álló két vasvázas szín adta. Az egyikből alig két hónap alatt felépítették Félegyháza legnagyobb területű üzletcsarnokát. A 300 négyzetméteres hasznos területű üzletcsarnokot automata, fényérzékelő ajtókkal és a legkorszerűbb fűtésrendszerrel szerelték fel. Kiszolgáló (diszpozíciós) raktárát a másik, ugyancsak 300 négyzetméteres alapterületű szín beépítésével alakították ki. A diszkontáruháznak korábban helyet adó malomépületbe pedig beköltöztették a csongrádi úti italdiszkontot. Az új kereskedelmi központ a mai nyitási napon 16 millió forintos árukészlettel várja vásárlóit. ..I.....-............-...4.-. H IRDETÉSFELVÉTEL Az oldalt ■■_■»■■■■■■■■ összeállította: SZÁSZ Kiskunfélegyházi Szerkesztősége ^NDRAS SÁNDOR ERZSÉBET Kiskunfélegyháza, Kazinczy u. 1. 6® Tel./fax: 76/463-274; c, A kl ODI? I 06-20/413-277 SAN UUK Hétfőtől péntekig, 8-16 óráig. ERZSESET I (38393) ------------------------------------SéV ÁSÁRLÓNAR I UDVAR | AZÁRÉNA 1-------------------------1 UDVARBAN D ecember 6-án és az azt követő második pénteken, az ÜVEG-PORCELÁN-MŰANYAGÁRU üzletünkben, valamint BÚTORSZALONUNKBAN teljes árukészletünkre 10% ENGEDMÉNYT ADUNK kedves vásárlóinknak. Várjuk Önöket | Kecskeméten, a Széchenyi tér 15. szám alatt. a 4R6NK IbútorszalonI bútorszalon] (lakberendezés 4RÉNÍÁ IBÚTORSZALONI KECSKEMÉT, Széchenyi tér 15. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Klapka u. 2. KISKUNFÉLEGYHÁZA, Kalmár J. u. 4. ROMAN TALALOSZEKRENYEK SZELES VÁLASZTÉKBAN! Nevada 73.000 Trelleborg 65.000 Venedig 73.000 Étkezőasztalok 6 székkel 69.000 Nevada rusztikus tálalószekrény 63.400 Kolóniái jellegű szekrénysorok pácolt és natúr színben 55.000 Ft-tól Német tükrös tolóajtós szekrény 75.600 Ft ÜLŐGARNITÚRÁK 100-FÉLE SZÖVETMINTA ALAPJÁN RENDELHETŐK ^ Pl. 3-1-1 Hajnalka 106.000 Ft Sl KIEGÉSZÍTŐ KISBÚTOROK SZÉLES VÁLASZTÉKA (38389) $ SUZUKI bbhbhmnbbim PENTA MOTOR KFT. Megkezdtük év végi AKCIÓNKAT! Nagy árkedvezmény, szerződéskötési dij átvállalása, nagy értékű ajándékok az új SUZUKI gépkocsikhoz. * Használtautó-beszámítás * Lízing * 20% előlegbefizetéssel, kamatmentes hitellel, cascofizetés és hitelvizsgálat nélkül gépkocsi-tulajdonos lehet. '. (38358) Kiskunfélegyháza, Szegedi út 58/A Tel.: 76/463-199 A KISKUN CIPŐIPARI Rt. kiskunfélegyházi telephelyén (Szegedi út 64. sz.) az E5-ÖS főútvonal mentén gazdasági társaságok, vállalkozók, nagykereskedők részére GÉPBE ALIJA AZ ALÁBBI ÉPÜLETRÉSZEKET: VOLT ÉTKEZŐ kereskedelmi, nagyker. tevékenység céljára bérlemény alapterülete: 12,8 x 7,15 m2 IRODAÉPÜLETEK faházak (3 db) bérlemény alapterülete: 12,8x4,8 m2 A fenti épületrészek mindegyike klímaberendezéssel ellátott. Ezenkívül biztosított: * többvonalas telefon, faxhasználat * kiváló parkolási, rakodási lehetőség személygépkocsik és teherautók számára Várjuk jelentkezését személyesen: Kiskunfélegyháza, ~ Szegedi út 64. Telefonon: 76/462-355 a AzEVACipőipari Kft. rendkívüli, LUCA-napi hGvásáht rendez december 13-án, 8-18 óráig, Kiskunfélegyházán, a kft. telephelyén (Szegedi út 64.) Megközelíthető: az E5-ÖS főútról, a Nyomás utca felől. ÓRIÁSI ÁRENGEDMÉNY! 13 vásárló VISSZANYERHETI a vásárolt CIPŐ ÁRÁT! (3838S) Az egyházak és a kultúra kapcsolatáról Tiszakécskén A történelmi egyházak segítsége a magyar kultúrában és a nemzettudat kialakításának kiépítéséről tartott előadást tegnap délután dr. Tenke Sándor, a budapesti Református Teológiai Akadémia dékánja' az ókécskei iskolában. Előadásában a reformáció által megindított szellemi-kulturális fejlődésről és az ezzel kapcsolatos iskolarendszerről is szó esett.