Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-05 / 284. szám
TELEFON 76/481-391 • HIRDETÉS • FAX: 76/481-386 PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1) Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a települési szilárd és folyékony hulladék összegyűjtésével, elszállításával, ártalommentes elhelyezésével, szeméttelep kezelésével kapcsolatos feladatok ellátására pályázatot hirdet meg. 2) A pályázó feladata a város közigazgatási területén a szilárd és folyékony hulladék összegyűjtése, elszállítása, ártalommentes elhelyezése, szeméttelep kezelése a 16/1996. (VII. 15.) BM-KTM együttes rendeletben foglaltaknak megfelelően. 3) A szilárd és folyékony hulladékot a 0187/1/2 hrsz.-ú (új szemétlerakó telep, Keceli út) kijelölt szeméttelepre kell elszállítani. 4) Az önkormányzat a közszolgáltatási szerződést legalább 5 év időtartamra köti meg. 5) A helyi közszolgáltatás ellátását az a szolgáltató végezheti el, aki érvényes cégbejegyzéssel vagy vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik és megfelel a 16/1996. (VII. 15.) BM-KTM. együttes rendeletben foglalt feltételeknek. 6) Amennyiben nem az önkormányzat e feladat ellátására létrehozott szervezete nyújtja be a pályázatot, ajánlatot kell tenni az önkormányzat tulajdonában lévő eszközpark és telephely megvásárlására és az önkormányzat szervezete felszámolása során felmerülő költségeire. 7) A pályázatot a polgármesteri hivatal pénzügyi osztály vagyongazdálkodási csoportjához kell megküldeni, 1996. december 11-én, 10 óráig. 8) A pályázat tartalmazza a szilárd és folyékony hulladék kezelési múltjának távlati koncepcióját (szelektív hulladékgyűjtés, hulladék-újrahasznosítás), valamint a tároló telephelyek korszerűsítéséhez tervezett hozzájárulást. 9) Pályázat külön-külön is benyújtható a szilárd, valamint a folyékony hulladék gyűjtésével, elszállításával, ártalom- mentes elhelyezésével kapcsolatos feladatok ellátására. A folyékony és szilárd hulladék szállítására és gyűjtési feladatainak ellátására több pályázati nyertes is kihirdethető. 10) A pályázatok felbontása az ajánlattevők jelenlétében történik, december 11-én, 10.30 perckor. A pályázatok elbírálását közbeszerzési véleményező bizottság hatáskörébe utalja a képviselő-testület. A pályázatok elbírálási határideje: 1996. december 19. Választott eljárás: tárgyalásos elbírálás. 11) Elbírálás szempontjai:- szakmai alkalmasság (esetleges alvállalkozó bemutatása)- pénzügyi, gazdasági feltételek- műszaki-technikai felkészültség- közszolgáltatások árajánlata- referenciák. A értékelésnél a fenti szempontok összességének megfelelő a legelőnyösebb ajánlat. 12) A pályázattal kapcsolatos további információ a vagyongazdálkodási csoport vezetőjétől kérhető. <38.io9) (SlYÍLÁSZÁfiCVÁSÁF! Bajai, DUNATHERM típusú nyílászárók (ablakok, erkélyajtók, bejárati ajtók) árengedménnyel kaphatók, ameddig a készlet tart. (aDlaKc mm1 • TUZEPKER ’95 Rt. Kmét, Kiskőrösi út 30. Tel.: 76/495-360 Fax: 76/481-593 Nyitva tartás: H-P: 7.30-15.00 óráig. Válasszon ajándékot az Univer Mezőgazdasági Áruházából (Kecskemét, Dunafoldvári út) KA RÁ CSŐMIAJÁ mA T! Ünnepi nyitva tartással, új áruféleségek bevezetésével várjuk kedves vásárlóinkat: Újdonságokból kapható: ■* dísznövények, cserepes virágok; ^ virágdézsába ültetett/enyőfák; "* lakásfelszerelési dísztárgyak; háztartási kisgépek; edénygarnitúrák, tálalók; ^ kandallók, kályhák, tűzhelyek; ^ elektromos- és gázfűtés-kiegészítők és még sok hasznos ajándék. Az UNIVER törzsvásárlói kártyával kedvező árakon lehet vásárolni. Ünnepi nyitva tartás: ezüstvasárnap, december 15.: 8.00-12.30-ig; *aranyvasárnap, december 22.: 8.00-12.30-ig. UNIVER, A SOKOLDALÚ (38065) PÁLYÁZATI KIÍRÁS 1) Kiskunhalas Város Képviselő-testülete a kötelező kéményseprőipari közszolgáltatás szervezett ellátására pályázatot hirdet meg. 2) A pályázó feladata: a lakásban, helyiségben lévő tüzelőberendezés égéstermékének elvezetésére szolgáló kémény és tartozékának, füstjáratának időszakos ellenőrzése, tisztítása, a kémény időszakos, műszaki felülvizsgálata, a használatával összefüggő szakvélemény adása - Kiskunhalas,- Balotaszállás,- Csólyospálos,- Harkakötöny,- Imrehegy,- Kelebia,- Kiskunmajsa,- Pirtó,- Szánk,-Tompa,- Zsana,- Kömpöc településekre vonatkozóan. 3) A kéményseprő-ipari közszolgáltatást az a szolgáltató végezheti, aki érvényes cégbejegyzéssel vagy Vállalkozói igazolvánnyal rendelkezik, és megfelel a 27/1996. (X. 30.) BM. rendeletben foglalt feltételeknek. 4) Az önkormányzat a közszolgáltatási szerződést legalább 5 évi időtartamra köti meg. 5) A pályázatot a polgármesteri hivatal vagyongazdálkodási csoportjához kell megküldeni, 1996. december 11-én, 10 óráig. 6) A pályázatok felbontása az ajánlattevők jelenlétében történik, 1996. december 11-én, 10 óra 15 perckor. 7) Az elbírálás szempontjai:- szakmai alkalmasság- pénzügyi, gazdasági feltétel- műszaki-technikai felkészültség- referenciák Az értékelésnél a fenti szempontok összességének megfelelő a legelőnyösebb ajánlat. 8) A pályázattal kapcsolatos további információ a vagyongazdálkodási csoport vezetőjétől kérhető (T.: 06-77/423-166/131 -es mellék). Határidő: a pályázat kiírására: 1996. décember 5. elbírálására: 1996. december 19. A pályázatok elbírálását a képviselő-testület a közbeszerzési véleményező bizottság hatáskörébe utalja. (38287) KERESKEDŐK, FIGYELEM! December 2-20. között telephelyünkön 20 rekesz feletti készpénzes vásárlás esetén a Pompadour pezsgők ára bruttó 189 Ft + üveg. ^ Hungasekt, Izsák, Agárdy-telep. Tel.: 76/374-222 (38186) Pályázati felhívás Kecskemét Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala munkatársakat keres Mérnöki és Környezetgazdálkodási Irodájába ügyintézőket keres: 1. közlekedésigazgatási, forgalomszervezési és településüzemeltetési feladatok ellátására. 2. építésügyi igazgatási, településfejlesztési és -rendezési feladatok ellátására. Pályázati feltételek:- magyar állampolgárság;- büntetlen előélet (erkölcsi bizonyítvány csatolása nem pályázati, de alkalmazási feltétel);- az 1. pontban megjelölt munkakörnél közlekedésmérnöki, közlekedésépítő mérnöki, közlekedési üzemmérnöki, mélyépítő, mérnöki vagy üzemmérnöki (elsősorban útépítési szak) diploma;- a 2. pontban megjelölt munkakörnél építészmérnöki, építőmérnöki vagy építőipari üzemmérnöki diploma;- 3 éves szakmai gyakorlat;- szakmai életutat is bemutató önéletrajz;- közigazgatási szakmai gyakorlat előnyt jelenthet! Jelentkezni írásban vagy személyesen lehet, Bognár István irodavezetőnél (6000 Kecskemét, Városháza I. emelet 46. sz.); a munkakörrel kapcsolatos felvilágosítás ugyanitt kérhető. Pályázati határidő: 1996. december 18. Bérezés: a köztisztviselők jogállásáról szóló, többször módosított 1992. évi XXIII. törvény alapján, a helyi sajátosságok figyelembevételével. (38433) MAI MŰSOR TV 1 5.40 Gazdatévé 6.00 Nap-kelte 9.00 Tízórai 9.10 Sportakadémia (francia filmsorozat) 11.10 Marienhof 52/47. (német filmsorozat) 12.00 Déli harangszó 12.05 Üzlet délidőben 12.25 Welcome to Hungary 72.55 Telepakk 15.10 Repeta Benne: 15.20 A kölcsönkapott Föld 15.25 Klipszövegferdítő 75.40,Átváltoztatunk 75.45Irodalom érettségi tétel: Ady Endre 16.05 Repeta (folytatás) Benne: 16.10 Kötelező kedvenc: Ady Endre 76.15 Mitológia 76.25 A homok titkai 180/19. 77.00Textilező 17.15 Mit hoz a Télapó? 17.25 TS Nagykarácsony 17.30 Kormányváró 77.55 Az utódok reménysége 78.75 Üzlet 18.30 Hogy is van ez?! 79.00 Gyermekbiblia 19.15 Naprakész 79.30 Híradó (Feliratozva is!) 20.07 Telesport 20.75 MC - Magyarok Cselekedetei 20.30 Szomszédok 21.10 Friderikusz-show 22.55 Ütköző 23.50 Labdarúgókupa-nap 0.30 Híradó 0.40 BBC-híradó TV 2 14.40 Háztú'zhelynéző 75.05 Aki belehalt a XX. századba 15.45 A pénz beszél 75.55 Emberek a természetben 76.75 Sorstársak 16.25 Repeta 77.00 CsaláSorvos 7 7.30 TOP 40 18.00 Körzeti híradók 18.15 Körzeti magazinok 19.05 MacGyver 20.001100 év Európa közepén 20.75 „íme, hát” (dokumentumfilm) 27.00 Híradó 27.70 Környezetünk hírei 27.75 Kriminális 27.45 Múzsa 22.00 Objektív 22.35 Reflex 22.40 Lapzárta 22.45 Alfred Nobel (svéd tévéfilm) 113’ 0.40 MC - Magyarok Cselekedetei TV 3 16.05 Palánta 16.35 Fiatal és ártatlan (angol krimi) 83’ 18.10 Modell Tv (ism.) 18.45 Vértestvérek 79.50 Mr. Rozsda 20.25 Negyedóra gazdaság 20.45 Háromszög híradó 27.00 Halálos játék (amerikai film) 86’ 22.45 Napi profit 22.55 Fésületlenül (ism.) 23.35 Negyedóra gazdaság DUNA TV 8.00 Segítség! Tanulok?! 8.30 Starting Business English 9.00 Képes krónika 7 7.20 Árverés a Duna Televízióért 72.00 Déli harangszó 72.20 Régiók (ism.) 73.00 Esti kérdés (ism.) 13.15 Kismamaklub (ism.) 13.45 Ópium-keringő (magyar film, ism.) 79’ 75.05 Benyovszky Móric és a malgasok földje 5/1. 75.45 Tengeralattjárók 4/1. 16.40 Hubertus 17.05 Héléne és a fiúk 17.30 Mese 78.00 Híradó 78.75 Krisztina királynő (amerikai film) FF 92’ 19.50 Árverés a Duna Televízióért 79.55 Filmetűdök klasszikus zenére 20.05 Váltó 20.45 Ésti kérdés 27.00 Híradó 27.20 Sportpercek 27.30 Mozgó Kép (ism.) 22.00 Az első száz év Szürkület (magyar film) FF 95’ 23 35 Petőfi Sándor: Arany Lacinak 23 40 Árverés a Duna Televízióért HBO 76 30Taz-Mánia 77.00 Alt , 17 30 A Viharhegy óriása 19.05 Falcon Crest 20.00 Kék ég 27 40 Gyilkolni kell, ennyi az egész 23.75 Kika 7.05 Jelige: Vörös cipellők SZÍV TV 16.05 Autósport (ism.) 76 30 Torna Cindy Crawforddal 77 00 Hívd Andreát! (ism.) 18 00 Hétpróbás 78.30 Knight Rider 20.00 Pénzvilág 20.30 Az én XX. századom 27 00 Csillagjegyző ■ 27 75 Csók, anyu! 23.00 Képes recept (ism.) EUROSPORT t 8 30 Lovaglás, Volvo kupa (ismétlés) 9.30 Olimpiai magazin (ismétlés). 70.00 Bob világkupa (ismétlés). 72.00 Motorsportmagazin (ismétlés). 73 00 Labdarúgó VB-legendák. 74.00 Hódeszka és görkorcsolya Ausztriából 75.00 Műkorcsolya Kanadából. 77.00 Teniszbemutató döntő élőben. 78.00 Teremfoci VB összefoglaló Spanyolországból. 20.00 Szumó Fukuokából két részben 22.00 1 abdarógó Európa Kupák összefoglalója. 24.00 Vitorlásmagazin. KOSSUTH RÁDIÓ 4 30 Reggeli Krónika 4 40 Határok nélkül 5 40 Falurádió 8 25 Mindennapi tudomány 8 35 Paragrafus - Jogálom 8.45 Gyorsfénykép a kultúráról 9.05 Napközben 7 7 05 Az operaház fantomja 7 7 34 Macskakő 72 00 Déli krónika 72.30 Ki nyer ma? 12 40 Törvénykönyv 72 50 Külpolitikai figyelő 13.05 Vendég a háznál 13 20 Szent Miklósról emlékezünk 73 30 A római katolikus egyház félórája 74 05 Klasszikusok mindenkinek 14.35 Irodalmi figyelő 15.05 Beszéljük meg! 75.55Cégér 16.00 Délutáni krónika 76 70 Mindennapi gazdaság 76 20 Hasznos tudnivalók 76 25 Felhang 7705 Magyarországról jövök 18.00 Esti krónika 18.30 Ráadás 79.05 Sportvilág 79 30 Jó éjszakát, gyerekek! 79 40 Téli könyvvásár 20.05 Hagyományápolók 20 30 Határok nélkül 21.05 Balázs Fecó énekel 27 25 Kossuth klub 22 00 Késő esti krónika 22 30 Hangos recept 23 05 Emlékezetes rádióelőadások a zenéről PETŐFI RÁDIÓ 4 30 Hírek. Időjárás 4 33 Hajnali dallamok 6 03 Reggeli csúcs 6 33 Útközben 7 45 Sportreggel 8.00 Petőfi-délelőtt 9.55 Manapság (jegyzet) 11.20 Örökzöld dallamok 72.00 Nótacsokrok, nótakettősök 12.50 Korkérdés 73 00 Hírek. Időjárás 73.03 Manapság (ism.) 73.75 Derűre is derű 13 45 Időjárás- és vízállásjelentés 14.00 Kabarécsütörtök Közben: 75.00 Hírek. Időjárás 77.00 Hírek. Időjárás 17.03 Petőfi-délután 18.54 Gordiusz plusz 79 00 Hírek. Időjárás 19.03 Kölyökóra 20.00 A Dire Straits együttes összes lemeze 21.03 Kulákprés 21.48 Részletek A sárga Rolls Royce című film zenéjéből 22.00 A világ zenéi 22.20 Dzsesszlista Színház - Mozi KECSKEMÉT Nagyszínház: délután 5 órakor: A DZSUNGEL KÖNYVE. Bérletszünet. Kelemen László Kamara- színház: este 7 órakor: PAPÍRSÁRKÁNYOK. Ciróka Bábszínház (Budai u. 15.): délelőtt 10 és délután 2 órakor: GOMBRA NYÍLÓ KAPU. A mozik műsora. Városi: 1/2 4, 3/4 6 és 8 órakor: A NOTRE DAME-I TO-' RONYŐR Színes, magyarul beszélő, amerikai rajz-játékfilm. Árpád: 3/4 6 és 8 órakor: LÁNCREAKCIÓ. Színes. feliratos, amerikai thriller. Stiídió: 7 órakor: AZ ANGOL, AKI DOMBRA MENT I LI . DE HEGYRŐL JÖTT LE Színes, feliratos, angol film.