Petőfi Népe, 1996. december (51. évfolyam, 281-304. szám)
1996-12-05 / 284. szám
1996. december 5., csütörtök Sport 7. oldal Az ETO fellebbez A Magyar Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága a pályán elért eredménnyel, azaz 3-2-esfő- városi győzelemmel igazolta a november 16-án lejátszott Fe- rencváros-Győri ETO FC NB1- es mérkőzést. A győriek azért óvták meg a találkozót, mert a Fradinál egy időben négy nem magyar játékos szerepelt, holott a szabályok csak hármat engedélyeznek. Az indoklás szerint az ukrán Szergej Kuznyecov „fut- ballmagyarként” lépett pályára, s ezt a jogosultságát akkor sem veszítette el, amikor egy időre elhagyta a zöld-fehéreket. A győriek tegnapi válasza: megfellebbezik a fegyelmi bizottság döntését. Ma RÖPLABDA Barátságos nemzetközi férfimérkőzés: Kecskeméti RC— Ankara, Kecskemét, városi sportcsarnok, 17 óra. A nagy-britanniai Rac-ralin a walesi versenyzők felborultak és kissé összetört kocsijuk a nyitott szélvédőn beázott. FOTÓ: feb-reuter _______________________Tudósítóink Jelentik_______________________ N yolc között a női kosarasok KOSÁRLABDA BIRKÓZÁS Magyar Kupa női mérkőzés a nyolc közé jutásért: Szegedi KE-Petőfi Nyomda KKC 68-91 (38-46). Szeged, vezette: Bernáth, Balogh. Petőfi Nyomda KKC: Kovács 27/3, Darida 2, Iljasenko 10/3, Vida 7, Pásztói 22. Csere: Fück 7/3, Fábián 9, Józsa, Jäger. Edző: Tóth Viktor, Ábel József. Szegedi győzelmével a nyolc közé jutott a kecskeméti csapat. Megyei férfibajnokság: Kiskunfélegyházi KC Il.-Szg Edu-Show 68-93, Kertészeti Főiskola-Kápóka Filtermat 72-96, Kiskunhalasi KC-Du- naholding KK 105-115, Tisza- kécske-GAMF DSK 11. 91-62, Petőfi Nyomda SC-Kiskunfél- egyházi Oregfiúk 67-93, Kalocsai KE-GAMF DSK I. 61-97. Másodízben rendezték meg középiskolás lányok részvételével a Kereskedelmi Kupa kosárlabdatornát. A meghívásos rendezvényen 4 iskola vett részt. Jó színvonalú mérkőzéseken szoros küzdelmekben alakultak ki az eredmények: Kereskedelmi-Kocsis P. 17-16, Áfe- osz-Széchenyi 13-23, Keres- kedelmi-Áfeosz 18-14, Kocsis P.-Széchenyi 4-33, Kereske- delnti-Széchenyi 17-16, Kocsis P.-Áfeosz 23-26. A végső sorrend: 1. Kereskedelmi 6, 2. Széchenyi 4, 3. Áfeosz 2, 4. Kocsis P. 0 ponttal. Laing Kupa diák kötöttfogású birkózóversenyen, Cegléden szerepeltek a Kecskeméti TE versenyzői, eredményeik, A- korcsoport, 30 kg: 3. Gárgyán T., B-korcsoport, 45 kg: 1. Szalai Tibor, 3. Németh N. A soltvadkerti birkózók ceglédi eredményei, előkészítő korcsoport, 28 kg: 1. Beischlag Péter, 35 kg: 1. Szeg Péter, 41 kg: 3. Virág Sz., B-korcsoport, 50 kg: 2. Varjasi T., 3. Nagy Á., 60 kg: 2. Martin G. Mikulás Kupa előkészítő korcsoportos birkózóversenyt rendezett a Szentlőrinci Atlétikai Club birkózó-szakosztálya, 320 résztvevővel. A Kecskeméti TE versenyzőinek eredményei, gyermek korcsoport (1988—89): 22 kg: 6. Buzsik A., 24 kg: 1. Kiss László, 3. László A., 6. Bányi 0., 28 kg: 4. Bíró J„ 35 kg: 5. Kovács G., 40 kg: 4. Baranyi R., +40 kg: 4. Dunai T., előkészítő korcsoport, 28 kg: 3. Vá- radi Cs., 4. Gárgyán T., 32 kg: 2. Gál J., 38 kg: 2. Tomóczky G., 45 kg: 4. Dunai T. A solt- vadkertiek eredményei, előkészítő korcsoport, 28 kg: 1. Beischlag Péter, 2. Mezei Z., óvodás korcsoport, +41 kg: 3. Lenthár Á., morzsa korcsoport, 22 kg: 4. Nehéz G. A Kecskeméti TE a csapat- versenyben a negyedik helyen végzett a Vasas, a Ferencváros és az ÚTÉ mögött. SAKK NB I-es csapatbajnokság: Kettős fordulóval befejeződött az első osztályú sakk nemzeti csapatbajnokság őszi idénye. Eredmények, 5. forduló: Kecs- kemét-Szombathely 5-7, 6. forduló: Ajka-Kecskemét 7.5- 4.5. Az őszi élcsoport: I. Flonvéd Mediflóra 46 pont, 2. MTK Budalakk Titán 44, 3-6. Postás Antenna Hungária, Nagykanizsa, Miskolc, Bp. Elektromos 42.5-42.5 ponttal. NB Il-es csapatbajnokság, Tóth László csoport: Kecskemét Széchenyi SE-Kiskun- halas 3-9, Madaras-Battonya 6:6, Hódntezővásárhely-Kecs- keméti Tákisz 5.5-6.5, Baja-Makó II. 9-3, Kecskeméti Széchenyi SE-Madaras 10-2, Kiskunhalas-Baja 7-5, Kecskeméti Tákisz-Szegedi Budalakk 4-8. Megyei I. osztályú mérkőzések: Kerekegyháza-Jánoshalma 4.5-7.5, Kiskunhalas II.-Bácsalmás Műv. Közp. 11.5- 0.5, Kalocsa-Bátya-La- josmizse 7.5-4.5, Kecel-Kun- szentmiklós 2-10. VÍZILABDA Ifjúsági II. osztályú mérkőzés: Kecskeméti VSC-KSI 9-5. G.: Józsa 3, Jobbágy 2, Kövesi 2, Horváth I., Oskolás. Sikeresen vágott vissza a Kecskeméti VSC a budapesti vereségért. VÍVÁS Ötven fiatal vívó indult a Gaál Tibor Vívóalapítvány által rendezett meghívásos városi általános, illetve középiskolás egyéni bajnokságon. Az immár harmadik évben megrendezésre került versenyt dr. Sárközi István, a Kecskeméti Református Gimnázium igazgatója nyitotta meg. Küzdelmes selejtezők után került sor a fegyvernemenkénti döntő csörtékre. Eredmények, 5-6. o. leány tőr: 1. Tóth Emese (Csepel), 2. Szabó M. (Csepel), 3. Papp Márta (Zrínyi Alt. Isk.), 5-6 o. fiú tőr: 1. Szabados Gábor (Csepel SC), 2. Kőházi M. (Zrínyi), 3. Svébis M. (Petőfi), 5-6. o. fiú kard: 1. Csernyus Krisztián (Piarista G.), 2. Miskolci Á. (Református G.). 3. Puskás P. (Református G.), 7-8. o. leány tőr: l.Tóth Judit (Csépelj, 2. Jäger Zs. (Petőfi), 3. Topa Á. (Ka- tona-g.), 7-8. o. fiú tőr: 1. Kardos Tamás (Petőfi Ált. Isk.), 2. Ötvös K. (Petőfi), 3. Swaiger D. (II. Rákóczi), középiskolás fiú tőr: 1, Kovács Péter (Református G.), 2. Temesvári P. (Piarista G.), 3. Balassi D. (Piarista G.), középiskolás fiú kard: 1. Zsolczai Balázs (Református G.), 2. Alntási B. (Református G.), 3. Székely A. (Református G.). Pontverseny: 1. Református Gimnázium Kecskemét 30, 2. Csepel SC 23, 3. Petőfi Ált. Isk. Kecskemét 20 ponttal. A díjakat dr. Gaál Tibor, a verseny névadójának fia adta át. Sükösdi lovasdinasztia az élen A Hömyéki családé a dobogó A Magyar Lovasszövetség távlovagló szakága Budapesten tartotta évadzáró közgyűlését. Az idei év értékelésében és az eredményhirdetésnél fontos szerep jutott a Sükösdi Turbo SE lovasainak. Az 1996. évi magyar bajnoki címet Hörnyéki József nyerte el Dajka nevű lovával. Az ezüstérmet felesége, Hömyéki Aranka (Vadóc n. I.), a bronzérmet lánya, Hörnyéki Dóra Judit (Fadlalah n. 1.) érdemelte ki. A Határőr Dózsa SE két versenyzője is ott van az élbolyban. Dózsa Tamás (Gólya n. 1.) a 10., Weimpert Attila (Ecsed n. 1.) a 12. helyen végzett. A középkategóriában - ez egyébként az NB Il-nek felel meg, itt csak napi 80-120 km-t kell teljesíteni a magyar bajnoki futamok 120-160 kilométeres napi adagjával szemben - Dózsa Tamás (Zavaros n. 1.) harmadik, Feldman Erika (Kerekegyháza, Pajkos n. 1.) ötödik lett. (les) Kézilabda Európa-bajnokság magyar esélyekkel Pénteken kezdődik a 2. női kézilabda Európa-bajnokság mérkőzéssorozata, amelyen a dánok nemcsak házigazdaként, hanem címvédőként is indulnak. A december 6. és 15. között megrendezésre kerülő világversenyen ott lesznek a vb- ezüstérmes, olimpiai bronzme- dálos magyarok is, akik az előző, a két évvel ezelőtti kontinensbajnokságon a negyedik helyen végeztek.- Figyelembe véve a körülményeket, az elnökség nem tűzött ki irreális célokat az utóbbi időben nagyon szép sikereket elért válogatott elé, de abban reménykedünk, hogy az első öt hely valamelyikén végez, s így selejtező nélkül, automatikusan kvalifikálja magát a jövő évi németországi világbajnokságra, amelyen immár 24 nemzeti együttes vehet részt - fogalmazott Sinka László főtitkár. Azt is elárulta, hogy a tornamegnyerésért hétmillió forinHírek Röviden A Kecskeméti MÁV sportegyesület a közelmúltban tartott közgyűlésén úgy döntött, hogy a jövőben MÁV Grain SE néven szerepelteti teke- és labdarúgószakosztályát. A klub új elnökévé Papki Sándort választották. A Szentkirályi Karate Klub és a Kecskeméti Ninja Karate Centrum tagjai is részt vettek az elmúlt hétvégi budapesti budo- gálán, amelyen 28 irányzat mutatkozott be. A szentkirályiak Prikkel Antal kétdanos sankukai mester vezetésével szerepeltek. A szakmai zsűriben Szabó Pál négydanos kecskeméti sankukai mester is részt vett. A férfi asztalitenisz Szuper Liga küzdelemsorozatában a magyarok az 5-8. helyért 4-0-ás vereséget szenvedtek az osztrákok otthonában. A visszavágót január 14-én játsszák. tot kapna a csapat, de még az ötödik helyért is jár(na) kétmillió forint. Ami az esélyeket illeti: az A- csoportban szereplő Laurencz- tanítványok a hatos mezőnyben a második hely megszerzéséért indulhatnak harcba, mert a házigazda dánok, az olimpiai bajnoki cím védői toronymagas favoritnak tűnnek, úgy néz ki, őket nem lehet megelőzni. (A helyzetelemzésnél nem árt emlékezni arra, hogy Atlantában a Dánia-Magyarország olimpiai elődöntő 27-22-es északi diadallal zárult.) Az elődöntőbejutást jelentő második helyre azonban nemcsak a piros-fehér- zöld színek képviselői pályáznak jó eséllyel, hanem a horvá- tok is, akiktől a felkészülés során kikaptak a mieink a Kárpát Kupán. Á másik csoportból a norvégok és az oroszok tűnnek a legesélyesebbnek a négy közé kerülésre. TöTO-(%P TANÁC&kQ Zárójelben a csapatok jelenlegi helyezése ßundesliga I. Tipp 1. Bielefeld (I5.)-VÍB Stuttgart (3.) ......2 2 . B. München (2.)-M'gladbach (17.)...1 3 . Duisburg (lO.)-St. Pauli (11.)..........1 4 . Hamburg (13.)-Düsseldorf (12.)....x, 2 O lasz A-osztály 5. Bologna (4.)-Piacenza (13.)............1 6 . Cagliari (16.)-Reggiana (18.)..........1 7 . Fiorentina (lO.)-Perugia (8.)........x, 1 8 . Lazio (12.)-Roma (7.)................x,'2 9 . Milan (9.)-Udinese (11.)................1 10 . Napoli (5.)-Verona (17.)................1 11. Parma (14.)-Atalanta (15.).............2 O lasz B-osztály 12. Lucchese (7.)-Palermo (13.).:..........1 13. Torino (4.)-Genoa (9.)..................1 +1 mérkőzés: Bundesliga I. 14.1. FC Köln (5.)-Dortmund (4.)........1 V alasek Tibor PANNON Pannon GSM előfizetéssel 3 x 3000 Ft ingyenes beszélgetéssel 5.000 Ft értékben ajándékkal MOST CSAK NETTO 34.900 Ft Ha év végéig Ericsson GA 318 mobiltelefont és Pannon GSIVI előfizetést vásárol 34.900 Ft-ért üzletünkben akkor 9.000 Ft értékben ingyen beszélhet. GLOBAL 900 Szekszárd, Széchenyi Üzletház tel.: 74/315-035 Távközlési Szü. Kiskunhalas, Széchenyi u. 108. lel.: 77/423-086 Ganz.Set Rt. Kiskunhalas, Garbai u. 6. tel.: 77/ 321-833 Telecomp Kff. Kiskunhalas, Doh ti. 2. lel.: 77/ 423-349 Mobl-Fon Kft. Soltvadkert, Kossuth tér 1-3. tel.: 78/ 381-882 H & 0 llzletház Kecel, Vasút u. 33. tel.: 78/ 321-518 Ganz.Set Rt. Kiskőrös, Árpád u. 1. tel.: 77/ 322-037 Axis Kft. Baja. Szabadság u. 2. tel.: 79/321-620 Pyramus Kft. Kalocsa, Szent István K. u. 50. tél.: 20/ 444-289 Ganz.Set Rt. Kalocsa, Szent István K. u. 63. tel.: 20/449-816 PANNON *»»**■ At élvonal. hivatalos viszonteladó NISSAN VANETTE CARGO 1.890.000,-+ ÁFA-tól Szervokormány, 2.3 D motor, 4.8 m1 raktér, 1 tonna terhelhetőség, kétoldali tolóajtó, stb.. ELIT MOTORS KFT Kecskemét, Batthyány u. 26. TeL/Fax: 76/480-592